Új ország:Liberland

Megdöbbentő látvány tárul azok elé hamarosan, akik gyanútlanul utazgatnak Szerbia elszegényedett, határ menti régiójában. Magyarországról érkezve váratlanul tűnik majd fel a felhőkarcolók erdeje, arra azonban csak a Duna partjára érve csodálkozhat rá a látogató, hogy a csillogó üveg-fém épületek alatt zavartalanul burjánzik a zöld vegetáció. A házak ugyanis magas lábakon állnak, nemcsak a természet megőrzése végett, hanem mert a high-tech metropoliszt a folyó egyik homokos szigetén, árvízveszélyes területen emelték.

Az igazi meglepetés azonban nem is a falusias vidék közepén emelkedő futurisztikus metropolisz lesz, hanem amit utcáin tapasztalunk. Az ember megszokta, hogy a nagyvárosoknak a csillogás mellett részei a szegénység jelei, hogy a limuzinok mellett kéregetőket is látunk. Itt azonban semmi sem zavarja meg az összképet. Elegáns, láthatóan gazdag emberek járják az utcákat, fess alakjuk tükröződik a márkás üzletek kirakataiban.
Nálunk nem lesznek szegények. Ha hagyjuk, hogy az emberek szabadok legyenek, és szabadon vállalkozzanak, akkor gazdagok leszünk – mutatott rá Vít Jedlička államalapító, hogy a fenti vízió átgondolt gazdasági elméleteken nyugszik. A cseh férfi néhány hete azzal lett híres, hogy egy Szerbia és Horvátország közti dunai szigeten, a magyar határtól 20 kilométerre új országot kiáltott ki: Liberlandot.

A President, a 31 éves, harmadvonalbeli cseh politikus komolyan beszélt a tervről. „A tiszta libertariánus elvek szerint építjük fel az államot. Csehországban öt évig próbálkoztam a politikában, de reménytelen volt segíteni az országomon. Maradtak a magas adók és a korrupció. Úgyhogy inkább hagytam a reménytelen, becsontosodott rendszert, és most a nulláról építek jól működő országot. Liberland olyan ország, ahol az államnak csak minimális szerepe van. Ha az állam beleszól a gazdaság működésébe, akkor jön, hogy a fizetés 60 százalékát leadózza az állampolgár, hogy a pénzét az állam elköltse saját magára. És mit kapunk ezért? Óriási bürokrácia, az állampolgár igényeitől távoli beruházások, munkanélküliség. Nálunk ilyen nem lesz. Minimális nagyságú államra van szükség, minden mást elintéz a piac.”

Megbabonázva néztem a kölyökképű politikusra. Magyarországon a szupersikeres állampárti propagandának köszönhetően olyan a libertarianizmus mellet érvelni, mintha az ember a pedofília vagy az emberevés pozitívumairól értekezne.

Itt pedig nyíltan beszélhetünk arról, hogy micsoda hülyeség a saját munkahelyük fenntartásában és a korrupcióban érdekelt csinovnyikok tömegeit finanszírozni a pénzünkből, amikor a fizetését minden ember fordíthatná arra, ami számára fontos. „Liberlandban önkéntes adózás lesz. Nem is lesz szükség többre, mert mindent a magánvállalkozások működtetnek majd. Ha az emberek vásárolni akarnak, boltok nyílnak. Ugyanígy ha iskolák kellenek, lesz, aki indít majd egyet. A várost magát is befektetők építik majd. Ennek már meg is van az anyagi alapja, van egy alapítványunk, ami a befektetői alapokat kezeli. Már nem is árulunk több részvényt, olyan sikeresek voltunk az eladásokkal.”

A pénz és a vaddisznók országa

A szigethez közel, a Duna-parti erdőnél álltunk meg, mert túl mély volt a sár ahhoz, hogy kocsival tovább menjünk. A környéken nem egy épülő nagyváros nyomait láttam, hanem dús ártéri erdőt, és annyi vaddisznót, mintha egy állatkerti vaddisznó-simogatóban lettünk volna.
A bokrosból barátságos hippi lépett elénk, kedves, szőke, kék szemű srác, abból a típusból, amilyenből rengeteget lát az ember Ozorán. De ahelyett, hogy elmesélte volna: az embernek a természettel összhangban kell élnie háncsból épített kunyhókban, amelyekben 100 ezer wattos high end hangfalakon szól a goa trance, egy svájci befektetési alapról kezdett magyarázni.

„Az alap a Presidenttől független kezdeményezés, ez nem politikai ügy, hanem tiszta üzlet. Mi befektetőket keresünk, részvényeket lehet vásárolni” – mesélte a hippi, aki egyúttal az alap helyi munkatársa volt. Az egyébként dán nemzetiségű Kenneth elmondta, hogy kezdetben egy euróért árultak egy részvényt, de akkora volt az érdeklődés, hogy folyamatosan emelték az árat, míg 24 órán belül eladták az összeset. „Már most több pénzünk van, mint amit fel tudunk használni. Van 120 befektetőnk, és további 600 a várólistán.”
„Ez kétségtelenül rizikós befektetés, de ha bejön, rengeteget lehet vele keresni. A befolyt összegből eddig vettünk egy motorcsónakot. Ez most sajnos nincs itt, mert elkobozta a horvát határőrség. A maradék pénzből építettünk egy kis mólót. Azt tegnapra ellepte a víz. De hamarosan megkezdjük a nagyobb fejlesztéseket. Felhőkarcolók lesznek itt, üzleti negyed, egy kis reptér, hogy könnyen ide lehessen jutni. De persze mindent a szabadpiac dönt el. Végül is Liberland területe háromszor akkora mint Monacóé, van elég hely.”

Kiderül, hogy Liberland nem látogatható
Csak pillanatokig gondolhattam arra, hogy Monaco mértékegységként és nem pedig párhuzamként került a képbe. A bokor ismét zörögni kezdett, de ezúttal nem vaddisznók bukkantak elő, hanem egy különösen barátságos, fekete hippi. Rasztahajával, széles mosolyával és rongyos öltözékével még tovább fokozta a goás hangulatot.
„Liberland egyik első munkása” – mutatta be Kenneth a rasztát, akitől hamarosan megtudtuk, hogy ő nem egyszerűen dolgozik a libertariánus csodaállamért, de részvényes is. „A share-ek felét árulták pénzért, a másik felét fenntartották olyanoknak, akik a munkájukkal vesznek részt a munkában” – mesélte lelkesen, majd kérdésemre bizonytalanul nézett körbe. „Hogy mit dolgozom? Egy hónapja élek itt, az én autómról megy a tábori elektromosság, és itt működik a nyomtató is” – mutatott klasszikus hippimobiljára, egy VW kisbuszra.

„Amúgy építem a tábort, mindig van valami munka” – tette hozzá olyan hangon, amilyennel az ember azt szokta bejelenteni, hogy egyedül felhúzott egy felhőkarcolót a hátsókertben, de szóra sem érdemes.
Elképedtem, mert amit a raszta tábornak hívott, az egy katonai ponyva volt, botokra tűzve, alatta pokróc a heverészéshez, meg egy asztal mindenféle papírral. „A tábor nem a szigeten van?” – kérdeztem bizonytalanul.
Sajnos a szigetre már nem mehetünk be, a horvátok nem engedik. Mindenkit elvisznek határsértésért, aki csak a közelébe megy.

Majd tovább fokozta döbbenetem, amikor kiderült: ő sem természetközeli, gyűjtögető, halászgató közösségként látja Liberland jövőjét, hanem valami olyannak, mint Hongkong vagy Monaco. „Felhőkarcolók épülnek majd ide, gazdasági központ lesz, ahová az alacsony adók miatt települnek a cégek. Ez a rendszer működött Hongkong vagy Monaco esetében is. Nekem a munkám után adott részesedésem révén lesz érdekeltségem.” Szavai meglepőek voltak, mintha Orbán Viktor a demokráciát ajnározná Tusnádfürdőn.

Lehangolt, hogy míg Magyarországon a kormánymédia és a béna liberális pártok, itt a hippik naiv lelkesedése járatja le a libertariánus elveket. Hongkong és Monaco ugyanis remek elhelyezkedésének, kikötőjének és gazdaságilag fejlett környezetének köszönheti a jólétet. Miközben Liberland Maserati-szalonjai legfeljebb a szegény dél-magyar és még szegényebb vajdasági közönségre bazírozhatnak, ami azért nem biztosít stabil bevételt. Filozofálás helyett inkább a területi kérdésekre tereltem a beszélgetést.

A világ legszokatlanabb területi vitája
„És mit szól a hamarosan kezdődő megaépítkezésekhez Liberland két szomszédja, Szerbia és Horvátország?” A raszta meglepően pontosan mesélte el Liberland megalapítását biztosító sajátos geopolitikai helyzetet. A Liberlandnak otthont adó dunai szigetet sem Szerbia, sem Horvátország nem akarja, mindkét ország azt állítja, hogy a terület a másiké.

A szokatlan hozzáállás oka, hogy a két ország nem ugyanazt a vonalat tekinti hivatalos határnak.
A szerbek szerint a határ a Duna közepén húzódik, a horvátok pedig az egykori jugoszláv (amúgy a 19. századi folyami helyzetet tükröző) határt ismerik el, amely szeszélyesen kanyarog a Duna két partján.
Ezen szeszélyes kanyargásban a sziget pont az egyetlen olyan szakaszra esik, amelynél Szerbia nyúlik át a Duna horvát partjára. Ha a horvátok elismerik, hogy a sziget az övék, elvesztik a jogot arra a jelentős, 140 négyzetkilométernyi területre, amely a Duna szerb partján tartozna hozzájuk a 19. századi vonalvezetés alapján.

„A helyzetben az az érdekes, hogy míg a szerbek hagyják, hogy szabadon lépjünk a szigetre, a horvát határőrség lezárta a területet előlünk. Miközben azt állítják, az Szerbiához tartozik” – ezt már újra Kenneth mesélte, amikor a rasztával betértünk a „tábor” mögött a folyóparti csárdába. „Minket már többször büntettek meg, horvát bíróságon is voltunk. De ez nekünk csak jó, gyűjtjük a papírokat, amely alapján a horvát legfelsőbb bíróságon támadjuk meg a gyakorlatot” – magyarázta a dán hippi.

„És hogyan viszonyultok az EU-hoz?” – kérdeztem, de Kenneth a fejét rázta, hogy ő csak a pénzügyi alapot képviseli, a politikai kérdésekről a Presidentet kérdezzük. Csak ő most éppen bement a városba a First Ladyért. Felnevettem, majd gyorsan komoly arcot erőltettem magamra: láttam, hogy a srác nem ironikus felhanggal prezidentezik és försztlédizik.

Már sötét volt, amikor befutott a President és a First Lady, egy bájos, szőke, huszonéves cseh lány, kosztümben egyensúlyozva a sáros placcon. Velük volt még egy nagydarab, kopasz, kidobó külsejű férfi is. „A testőröm” – mondta Jedlička.

„Kaptál már fenyegetéseket?” Nem, de milyen elnök lennék testőr nélkül? Lopva körülnéztem, hogy tényleg nem egy jól megszervezett kandikamerás poén közepén ülök, de a President olyan komolyan nézett, hogy inkább az EU-ra tereltem a szót.
„Nem akarunk az EU részei lenni – szögezte le Jedlička. – Az EU túlszabályozott, szocialista intézmény, hatalmas bürokráciával. Minden, amit mi nem akarunk.”
A megközelítés szimpatikus volt, de kíváncsi voltam, hogy Liberland valóban új alapokon működik, vagy a szélsőjobbos, EU-szkeptikus csoportosulások egy újabb szervezete csak.

Egy ideig csendben ültünk a pecsétes, kockás abrosz felett, majd Jedlička felpattant:
„De most sokkal fontosabb, hogy az üzleti irányokat kitaláljuk. A kimutatások szerint 32 ezer állampolgársági igényünk van a világ minden tájáról. Kiszámoltuk, hogy ők nagyjából 20 milliárd dollárnyi befektetést hoznának ide. 20 milliárd!”
A President szeme újra csillogott. Odalépett a First Ladyhez, és hosszasan megcsókolta. A hippik tudálékosan somolyogtak a MacBookjaik felett. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a President is csak egyszer járt Liberland szabad földjén, hogy onnan gyorsan kipenderítse a horvát határőrség.
Forrás: index.hu

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások