Újra itt az infláció

A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak júliusban, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A sertéshús 12,7, a sajt 10,8, a cukor 8,9 százalékkal drágult 12 hónap alatt.

Az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a sertéshúsé 12,7, a sajté 10,8, a cukoré 8,9, a párizsi, kolbászé 8,3, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,4 százalékkal. A baromfihús ára 14,9 százalékkal csökkent.
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 5,2 százalékkal.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,8, az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 1,0, a háztartási energiáért 0,7, a ruházkodási cikkekért 0,1 százalékkal kellett többet fizetni.
A tartós fogyasztási cikkek 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek.

Az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,0 százalékos árcsökkenésének következményeként (ez utóbbi csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,5 százalékkal nőtt).
A kávé 2,5, a párizsi, kolbász 1,9, a sertéshús és a baromfihús 1,3, a sajt, a száraztészta és a margarin egyaránt 1,1 százalékkal drágult.
A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szolgáltatások ára emelkedett, ezen belül a nyári főszezonból adódóan az üdülési szolgáltatásoké 5,9 százalékkal.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,7 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia ára nem változott.
A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 2,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Az egyéb cikkek ára 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,5 százalékkal csökkent.

2 hozzászólás ehhez: “Újra itt az infláció”

  1. Ennek a cikknek így semi értelme. Először leírják, hogy drágult a kaja, aztán meg, hogy olcsóbb lett…

    1. Kedves Gipsz Jakab,

      Vannak termékek, amelyeknek csökkent az ára, de ilyen az élet. Még egyelőre megjelenhetnek olyan cikkek, amelyekben ilyen bonyolult összefüggések is szerepet kapnak, mint az, hogy az infláció áremelkedések és árcsökkenések eredőjeként kialakuló, KSH által számított átlagot kifejező szám… (Igyekeztem egyszerűen fogalmazni…)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük