Befektető keresése

A hazai vállalkozások legnagyobb gondja mindig a tőkehiány volt. Már alapításkor is nehéz a szükséges tőke előteremtése, de a működéshez és a további bővüléshez, fejlődéshez is tőkére van szükség. Tanácsadó nélkül többnyire reménytelen a megfelelő befektető megtalálása, a tőkebevonás folyamatának korrekt végig vitele.

Kisebb vállalkozások, induló cégek tőkeigénye

Befektető keresése, üzleti partner felkutatása. Kockázati tőke, magvető, angyal befektető.A kisebb vállalkozások vannak talán a legnehezebb helyzetben. Őket a bankok sem szeretik finanszírozni, de a befektetők, üzleti angyalok, alapok sem tudnak mit kezdeni ezekkel a vállalkozásokkal.  Többnyire erőn felül kell a vállalkozóknak a szükséges pénzt előteremteni magánhitelből, családi tartalékból, baráti kölcsönből. A legtöbb kisvállalkozás túl kockázatos nem csak a bankok, de a befektetők számára is, így csak akkor mutatnak érdeklődést az ilyen cégek iránt, ha valamilyen új fejlesztés, egyedi szellemi produktum (licenc, új termék, szabadalom, stb.) kapcsolható a vállalkozás tevékenységéhez és így a befektetett tőke megtérülése már nagyobb méretű lehet.

Rengeteg új kifejezés megjelenése (starpup, magvető, angyal, Jeremie,stb.) és még több média hír kapcsolódik a témához – de én mégis azt tapasztalom, hogy ha valamiről többet beszélnek, attól még nem biztos, hogy a vállalkozók is úgy érzik, hogy javul a helyzet….

Hogyan indítsunk vállalkozást? -e-könyv
A vállalkozás elindításához nem elegendő egy jó ötlet, hatalmas munkabírás, stb.

A vállalkozások indulásakor szükség van segítségre a vállalkozási forma kiválasztásához, az üzleti terv elkészítéséhez, a jogi környezet megismeréséhez – és folytathatnám.

Nem kell egyedül elindulnia ezen a rögös úton. Olvassa el ezt a könyvet és ha további segítségre van szüksége, akkor keressen meg.

A könyvet itt tudja megvásárolni: Hogyan indítsunk vállalkozást? -e-könyv

További vállalkozási segítség:

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850.

A közepes vállalkozások lehetőségei

A közepes vállalkozásoknak legalább évi 300-500 MFt árbevétel elérésére képesnek kell lenniük. Ez európai léptékkel mérve még nagyon kis vállalkozásnak számít, de a hazai viszonyok között, már a „nagyon piciktől”  elkülönítve kezelik őket.  Esetükben a működésüknek átláthatónak kell lennie, jól könyvelt és szakmailag megalapozott tevékenység és jó piaci lehetőségek esetén van csak remény egy befektető bevonására. A regionális terjeszkedés, új termék bevezetése egyaránt tőkebevonást igényel, esetükben pedig nem könnyű megtalálni a korrekt befektetőt aki pénzügyi és szakmai partner egyaránt lehet. Szóval jelentősebb növekedési történetnek kell lennie a cégben.

A nagyvállalatok lehetőségei jobbak

Tudom, hogy meglepő egy vállalkozónak azt olvasnia, hogy soha nem látott mértékű tőke keresi a helyét és soha ilyen könnyű nem volt tőkét bevonni a vállalkozásoknak – különösen a nagyvállalatoknak. Szinte a befektetők, kockázati tőkealapok, stb. versenyeznek a jobb lehetőségekért.

Egy olyan vállalkozás, amely már bizonyított, milliárdos mértékű éves árbevételt ér el, annak a forrásbevonásra is több lehetősége adódik:

  • beruházási hitel
  • project hitel
  • kötvénykibocsátás
  • részvény kibocsátás, tőzsdei bevezetés
  • befektető bevonása

Természetesen az egyedi körülmények határozzák meg, hogy melyik forma vagy azok milyen kombinációja lesz a vállalkozás tőkeellátásának a legjobb módja. Ennél a vállalati körnél már komolyabb külföldi tőke bevonására is lehetőség van, azonban látni kell a kockázatokat: könnyen felvásárolhatja egy szakmai befektető, piaci ellenfél a vállalkozásunkat, viheti bele veszélyes, jogilag nem átlátható ügyletekbe…

A tőkebefektetés típusai

Úgy gondolom, hogy az idegen kifejezések használata, a sok elvarázsló monológ nem segíti a vállalkozókat, cégtulajdonosokat. Ezért igyekszem érthetően fogalmazni, és a lényegre koncentrálni. Az egyik legfontosabb és minél előbb eldöntendő kérdés az, hogy szakmai vagy pénzügyi befektetőre van-e szükség? Egy vagy több finanszírozási eszközt alkalmazzunk, ezek milyen elegye biztosíthatja a legjobb megoldást? Egyáltalán biztos-e, hogy üzleti partner bevonására van szükség?

A tőkebefektetéseknek van egy korai fázisa, amikor a vállalkozás, az adott találmány, termék vagy ötlet még nagyon kidolgozatlan, ahhoz van pénzre szükség, hogy az első prototípust, az üzleti tervet, a szabadalom levédését, a legelső költségeket fedezni lehessen. Ekkor általában a magánbefektetők vagy a „magvető alapok” lehetnek a megfelelő partnereink.

A következő tőkebefektetési fázis a növekedés szakaszában történik, amikor az alapok már szilárdak: legalább egy éves sikeres működés, a kidolgozott, piacra bevezetett termék, a cég managementje, eszközei rendelkezésre állnak, de a növekedéshez tőkére van szükség. Nagy hiba a saját erőből történő lassú növekedés, hiszen a mai felgyorsult világban hamar megelőz bennünket a konkurencia!

Nálunk sajnos ritka, de egyébként elterjedt tőkebevonási helyzet a regionális terjeszkedés, amelynek szintén sok útja járható.  A cégalapításon kívül hasonló profilú vállalkozások,  családi okok miatt eladóvá váló cégek felvásárlásához is kereshetünk befektetőt, hiszen ez is lehet a növekedés egy útja.

Tudom, hogy ezt a rövid ismertetőt csak abbahagyni lehet, befejezni nem, hiszen a téma kimeríthetetlen. Sajnos a nagyon pici vállalkozásoknak, a tapasztalat és „előélet” nélkül vállalkozásba fogóknak nagyon ritkán tudunk csak segíteni – esetükben a „Hogyan indítsunk vállalkozást? című könyv ad útmutatást.

A befektetők felkereséséhez mindenképpen részletes számításokra, üzleti tervre van szükség, amelynek elkészítésében szívesen segítünk.

Díjmentes konzultáció

A fenti folyamatokat azért írtam le, hogy mindenki láthassa, milyen összetett, speciális folyamat a tőkebevonás, egy új üzleti partner megtalálása. Nagy gyakorlatot és speciális szakértelmet igényel, ezért minden esetben javaslom tanácsadó bevonását már a gondolat első felmerülésekor. Nálunk az első konzultáció díjmentes, nem sajnáljuk az energiát, hiszen minden eset egyedi és sok munkát igényel.

Keressen meg és segítségére leszünk üzleti elképzelései megvalósításában, a megfelelő befektető felkutatásában.

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850.

14 hozzászólás ehhez: “Befektető keresése”

  1. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Szeretnék befektetőt találni egy véleményem szerint jó, üzleti lehetőséghez.

    Röviden:
    Luxusautók bérbeadása 1-30 napos intervallumban a Zürich-i reptértől nem távol eső helyen. (Helyszín nem 100%).
    Mindenfele reklámokkal a közösségi médiában és tv-ben népszerűsíteném, legfőképpen Ázsia, Amerika, és Orosz területeken.

    Amennyiben érdekelheti ez a lehetőség és szeretne velem erről érdemben is beszélni, állok a rendelkezésére.
    Ha nem érdekli az ajánlatom, de ismer olyat akit érdekelhet, örömmel veszem a segítségét az ügyben.

    Minden jót és köszönöm,

    Üdvözlettel,

    1. Kedves Gergő,

      Sajnos nem tudok a segítségére lenni, nem ilyen típusú befektetésekhez tudok tőkét szerezni.
      Talán hitel vagy lízing ügylet megfelelőbb lenne….

  2. Olyan befektetőt keresek, aki mer 250 ezer forintot adni és 1 hónap utáb 500 ezer forintit kap vissza. Komolytalan hozzászólók kíméljenek. Köszönöm!

    1. Kedves Vica,

      Pénz kölcsönzéssel nem foglalkozom, így ebben nem tudok segíteni. Vállalkozásba szeretnének a befektetőim nagyobb összeget befektetni, ahol több éven keresztül hozamra tesznek szert.

  3. Holland vagyok, és egy informatikai cég tulajdonosa, amelynek ügyfelei Németországban, Hollandiában és Belgiumban vannak. A központi iroda Brüsszelben található.
    Szeretnénk Magyarországra terjeszkedni, mert ott fogok élni a feleségemmel, és a működési költségek sokkal alacsonyabbak lesznek Magyarországon. Magam is kivándorolok Magyarországra, és a múlt hónap óta ott élek.

    Befektetőt (nem pénzt, hanem tudást és kapcsolatokat) vagy partnert keresek, aki segítene egy magyarországi fióktelep létrehozásában.

    1. Kedves Theo,

      Köszönöm a megkeresését, máris eszembe jutott pár név, e-mailen jelentkezem.

  4. Tisztelt Attila!

    Álomprojektünkhöz keresünk magánbefektető(ke)t.
    Magyarország első exluzív tóparti zöld lakóparkját szeretnénk létrehozni,amely elhelyezkedésének köszönhetően nem csak magyar,de osztrák vevők elérését is lehetővé teszi. Több hónapos kutatás és utánajárás eredményeképp fel tudjuk mutatni a komplett rekultivációs,-tereprendezési terveket, valamint a teljes közmű költségtervezetét több alternatívával, de rendelkezünk az önkormányzat támogatásával, továbbá az ingatlan (tó) jelenlegi tulajdonosának is számíthatunk minden nemű segítségére, aki regionális szinten tevékenységében igen elismert. Tájékozódtunk a marketing világában, valamint sikerült remek kapcsolatokat kiépítenünk építőipari generálkivitelező cégekkel.
    Ausztriában élésünk nagy előnyt jelent az itt élők bevonásában,felmértük az igényeket,beszéljük a nyelvet, így mind két ország vevőit maximálisan ki tudjuk szolgálni.
    A befektetés összege szemtelenül magas, de bízunk benne, hogy számításaink és a részletek bemutatásával, valamint az ingatlan piac csekély ismeretével befektetői is meglátják a lehetőséget projektünkben. A befektetés várható megtérülési ideje 3-4 év, melyre több kedvező alternatívánk van a megtérülést előtérbe helyezve.
    Szívből reméljük, hogy projektünk felkeltette érdeklődését!
    Befektetőre és válaszára várva szép napot kívánunk: Anita és Tamás

    1. Kedves Anita,

      Örülnék, ha további részleteket osztana meg velem a tervezett lakóparkról, elsősorban a helyszín érdekelne.
      Előre szeretném jelezni, hogy pontos adatokra számításokra van szükségem a befektetők megkereséséhez, továbbá érdemi önerőt is el szoktak várni, hogy a vállalkozó elkötelezettsége is egyértelmű legyen….

      Várom e-mailen a részleteket.

  5. Kedves Attila!
    Szeretnék elindítani egy vàllalkozàst, Natúr kozmetikai termékekről van szó, megvan az üzleti terv, a szakmai hàttér, igazàból majdnem minden az elindulàshoz, kereslet is lenne rà nagy mértékben, hiszen ma màr kezdünk a kozmetikàban, a bőr és szépségàpolàsban is a természetes, vegyszermentes termékek felé haladni, én ezt szeretném kiépíteni, viszont az elindulàshoz befektetőre van szükségem, az engedélyeztetések miatt.
    Vàlaszàt Előre is köszönöm!
    Üdv: K Adrienn

    1. Kedves Adrienn,

      Köszönöm a megkeresést.
      Küldje át az üzleti tervet és fejtse ki részletesen, hogy mire használná fel a pénzt.

  6. Kedves Attila!

    Befektetőt és mellette pénzügyi tanácsadást keresünk, egy három fős csapat számára. A terület, amiben működni szeretnénk a könyvszakma, (de nem kiadó alapításáról van szó). A háttérben van releváns szakmai tapasztalatunk, és remek kis csapat vagyunk, de az indulásunk nehezen akar összejönni. Maga a vállalkozás méretében kicsi, a befektetők nagyobb projekteket keresnek, noha minden más szokásos feltételnek megfelelünk, beleértve a skálázhatóságot és a külföldi terjeszkedés lehetőségét is. Örülnénk támogató, hozzáértő tanácsadásnak, kiemelten a pénzügyi tervezés és annak felépítése a szakmai hiányosság nálunk (bár vannak terveink). Olyan befektetőket is keresünk, akik értékelik a környezetkímélő, kultúrát is támogató tevékenységet.
    Köszönöm a segítségét, ha érdekesnek találja, e-mailban bővebben szívesen írok részleteket, és elküldöm az első üzleti tervünket, ami még csak egy alap, de folyamatosan dolgozunk rajta.

    1. Kedves Andrea,

      Örülök a megkeresésének és várom az e-mailt.
      Bizonyára sokat tudok segíteni, de kezdjük a dolgot egy ismerkedéssel. :)

  7. Üdvözlöm,
    Befektetőt keresek ár-összehasonlító weboldalamhoz.
    Az oldal működik de szükség lenne 40-50M Ft invesztálására, hogy megerősödjünk és a piaci részesedési céljaink elérésének az útjára léphessünk.

    1. Kedves LDS!

      Köszönöm a megkeresését.
      Sajnos ebben a témában nem tudunk a segítségére lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük