Változások a leggazdagabbak listáján

Nincs változás a Napi.hu kiadásában megjelenő „A 100 leggazdagabb” listájának első helyét illetően az előző évhez képest, a sort zsinórban immár ötödik éve Csányi Sándor vezeti, akit Bige László és a tőkepiachoz köthető Várszegi Gábor követ. A tőzsdei vonulatot végigtekintve jelentős mozgásokat láthatunk, helyezés szempontjából Nobilis Kristóf volt az év vesztese, a Zwack család viszont tizenegy helyet jött fel.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója már ötödik éve vezeti „A 100 leggazdagabb” magyar listáját, vagyona a tavalyi 150-ről 165 milliárd forintra gyarapodott. A Csányi-vagyon kiemelkedő része az agrárportfólió, valamint tavaly érdekeltséget szerzett az OT Industries (korábban Olajterv) cégben is, de kilépett a mohácsi megavágóhidat fejlesztő vállalkozásból. A leggazdagabb magyar továbbra is jelentős ingatlanbefektetésekkel rendelkezik. Csányi továbbá elkötelezett résztvevője a magyar futballnak, az MLSZ-ben 2010 óta elnöki posztot tölt be az OTP-vezér, az elmúlt öt évben veszteségesen működő MLSZ-t sikerült stabilizálni, 2014-ben pedig már 388 millió forint nyereséget tudhat magának a szövetség.

Várszegi Gábor, a Fotex-vezér 115 milliárd forintnyi vagyonával a tavalyi 4. helyéről feljött a 3. helyre. A magyar tőzsdéről Luxemburgba költöző Fotex tulajdonában ma is rengeteg iroda- és kereskedelmi ingatlan van, és ma már itthon és külföldön is inkább az ingatlanhasznosításra helyezi a hangsúlyt. A csoporthoz tartozik két termelőüzem is, az Ajka Kristály és a Balatoni Bútorgyár. Előbbi szerény nyereség mellett zárta a tavalyi évet, utóbbi viszont veszteségesen gazdálkodik.

Leisztinger Tamás vagyona 79,5-ről 72 milliárd forintra csökkent, amivel így három helyet visszacsúszva a 11. helyet szerezte meg. Az egykori fizikus, majd vállalatfelvásárló egyik kedvenc idei befektetése a Lillafüredi Palota Szálló mellé épített DVTK kalandpark, amely csaknem egy milliárd forintba került.

Spéder Zoltán, az FHB igazgatóságának elnöke, a bankár és médiaguru, a tavalyi 26. helyéről mindössze egy helyet csúszott vissza 24,2 milliárd forintra becsült vagyonával. A tavalyi évet azonban a devizahitelek rendezése miatt veszteséggel zárta a bank, a betétállomány viszont növekedett.

Erdős Ákos, az ÁNY Biztonsági Nyomda igazgatóságának elnökének vagyonát 19 milliárdra becsülik, Erdős a tavalyi 32. helyről a 36. helyre esett vissza. Jól zárta az előző évet a Nyomda, a 2014-es rekordbevételhez egymilliárd forint feletti eredmény is társult.

Bojár Gábor öt helyet jött fel a 39. helyre 18,5 milliárdra becsült vagyonával. A Graphisoft Park első emberének vagyongyarapodásához nagyban hozzájárult a vállalat részvényeinek ralija, az árfolyam ugyanis 2014-ben közel megduplázódott. Az erősödés a javuló fundamentumoknak volt köszönhető.

Albrecht Ottó az 55. helyről visszaesett az 58. helyre, bár 13 milliárdos vagyona kis mértékben magasabb lett a tavalyinál. Albrecht még 2013-ban határozta el, hogy részesedést szerez a KAZA Concrete beton burkolóelemek gyártásával foglalkozó vállalatban, ami alig másfél év alatt világsikert ért el, de legjelentősebb befektetése továbbra is a PannErgy, melynek részvényárfolyama többnyire esett tavaly.

A Zwack család vagyona a tavalyi 7,4-ről 9,5 milliárd forintra emelkedett, amivel 11 helyet javítva a 76. helyet foglalja el a leggazdagabb magyarok közül. A cég jelentősen profitálni tudott a Zwack részvények árfolyam-emelkedéséből, hiszen a részvény árfolyama emelkedett az elmúlt évben. Nőtt az export, a cégnek új piacokra is sikerült betörnie.

Balogh Ákos a 72. helyről a 79.-re csúszott vissza 9,1 milliárd forintra becsült vagyonával. A Libri-Shopline médiacsoport az utóbbi időben az ország legnagyobb könyves vállalkozásává fejlődött, de az internetes kereskedelem is egyre jelentősebb. Tavaly közel 500 kötetet jelentettek be, amivel a csoport az első három legnagyobb hazai szereplő közé emelkedett.

Nobilis Kristóf a 74. helyről a 96.-ra esett vissza 6,8 milliárd forintra becsült vagyonával. Nobilis egy éve még azt gondolta, hogy jó befektetés lesz a budai Lánchíd Palota megszerzése, azonban a másfél évszázados épület ma is üresen áll, továbbá a sepsiszentgyörgyi ablakgyártó cégét is alaposan megviselte a válság. A CIG biztosítóban is van kétmillió részvénye, a négy évvel ezelőtti bevezetés árfolyama még 750 forint volt, jelenleg a kurzus 190 körül van.

Amíg 2014-ben 2434,8 milliárdja volt a 100 leggazdagabb magyarnak, addig  2015-ben az együttes vagyonuk 2596,6 milliárd forintra emelkedett.

Forrás: portfolio.hu és napi.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük