Világ-rendszer-váltás

Történelmi távlatokban egyértelműnek látszik, hogy a XIX. század Európa, a XX. század pedig Amerika politikai, katonai és gazdasági megerősödését hozta el. Ettől még nem biztos, hogy a XXI. század is egy új szuperhatalom felemelkedésének a jegyében telik el, de kétségtelen, hogy vannak arra utaló jelek, amelyek Ázsia fölénybe kerülését vetítik előre.

Az új világrend kialakulását a globális gazdasági válság is felgyorsíthatja, de egyvalamit biztosan átír: a világban keletkező tőke menetirányát. Ami eddig nyugatról keletre mozgott, az a jövőben keletről nyugatra áramlik majd.

Legalább 71 millió amerikai nézte egyenes adásban Barack Obama elnökké választását november 4-én este, és hallgatta élőben az első afroamerikai elnök győzelmi beszédét. „Amerika képes a változásra. Igenis, képesek vagyunk” – szónokolta Obama egy olyan pillanatban, amelyet nemcsak ő maga nevezett történelminek.

Ezt az amerikai politikai fordulatot kisebbíteni már semmi nem tudja. Emlékezetesebbé viszont még teheti az a körülmény, hogy sokan a gazdasági válság kapcsán is történelmi pillanatokat emlegetnek.
Vannak közgazdászok – köztük nem kevés Nobel-díjas –, akik az 1929–33-as nagy gazdasági válsággal vonnak párhuzamot, és azt vallják, hogy a mostani krízis következményei továbbra is beláthatatlanok. Megint mások – szintén Nobel-díjasok is – a gazdasági ciklusok normális velejárójaként fogják fel azt, ami történik, és úgy vélik, történelmi távlatokban eltörpül majd a krízis jelentősége.

A világválságok idején nem ritka, hogy korábban nem preferált régiók törnek előre. Napjainkban például úgy tűnik, Afrika néhány országa akár kellemes meglepetést is okozhat, az ázsiai kisebb-nagyobb tigrisek vonzereje és növekedési esélyei pedig tartóssá válhatnak.

Afrika – a nagy meglepetés

Az afrikai kontinensen az elmúlt húsz évben megháromszorozódott, és immár 30 fölé emelkedett az európai mércével is demokratikus államberendezkedésű országok száma. A földrész hatalmas nyersanyagkincse – a most tapasztalható áresés elmúltával – végérvényesen felértékelődhet. Aligha véletlen, hogy Kína nagy lendülettel rajtolt rá a fekete kontinens nyersanyag-koncesszióira. Az Afrikába beáramló külföldi működő tőke tíz év alatt évi 2 milliárd dollárról 50 milliárdra nőtt. A korábban a mérhetetlen szegénységet, az éhezést és az eladósodottságot jelképező kontinensen az államok valójában kezdik kinőni az adósságaikat. A GDP-arányos hitelállomány 68 százalékáról 19 százalékra apadt, és vannak országok, például Nigéria, amelyek teljesen visszafizették hátralékukat. Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, 2002 és 2010 között átlagosan évi 6,7 százalékkal büszkélkedhet a földrész – ráadásul úgy, hogy az időszak végére várhatóan gyorsul az ütem.

BRIC-országok – még van jövőjük

Brazília, Oroszország, India, Kína – a ma „divatos” angol rövidítéssel: a BRIC-országok – a következő években is megőrizhetik vonzerejüket. A legnagyobb kérdőjelet ebben a csoportban Oroszország jelenti, amelynek gazdasági potenciálját a kőolajárak drámai visszaesése az utóbbi hónapokban érezhetően kikezdte. Ami viszont a BRIC-országokba irányuló friss beruházások összességét illeti, a jövőben Kína egyértelműen fontosabb befektetési célpont lesz, mint az Egyesült Államok, de a többiek is egyre nagyobb szeletet kaparinthatnak meg a friss invesztíciókból. A globális listán Oroszország az 5. helyről a 3., India a 7.-ről a 4., Brazília pedig a 8.-ról a 6. helyre léphet elő – legalábbis ezt prognosztizálja a KPMG legutóbbi globális vállalati felmérése.

Next 11 – új sikersztorik

Van a világnak 11 olyan országa, ahol az indiai és kínai gazdasági csodához hasonló áttörésre van esély – legalábbis ezt állítják a Goldman Sachs szakértői. A következő 11 sikersztori olyan népes államokban következhet be, ahol a lakosság jellemzően fiatal, és nagy mennyiségben áll rendelkezésre a humán erőforrás. A gazdaságuk gyorsan bővül, hatalmas ipari és fogyasztói potenciállal bírnak, és legalábbis viszonylag stabilak politikailag is. A 11 ország a következő: Egyiptom, Fülöp-szigetek, Mexikó, Indonézia, Pakisztán, Dél-Korea, Törökország, Vietnam, Irán, Banglades és Nigéria. Az elmúlt három évtizedben még a legkevésbé gyorsan bővülő népességű Dél-Koreában is harmadával nőtt a lakosság, de Pakisztánban például megduplázódott. Dél-Korea lélekszám tekintetében is a legkisebb a 11-ből, ám még ott is majdnem 50 millióan élnek, míg a legnépesebb Indonéziában 230 millióan. A gazdaságok 3 és 9 százalék közötti ütemben nőttek tavaly, az amerikaival erősebben összekapcsolt, így a lassulást is jobban elszenvedő Mexikóé a legkevésbé, míg Vietnamé a legintenzívebben. Ma még a Next 11 kör tagjai elmaradottak, de a jelenlegi globális válság akár számukra is esélyt kínálhat egy gyorsabb felzárkózásra.

Latin-Amerika – kettős jövőkép

A dél-amerikai kontinens 10–15 évre belátható jövője a gazdasági különbségek elmélyüléséről szólhat. Az Andok országai és Közép-Amerika térsége az amerikai és kanadai gazdaságtól erős függőségben marad, miközben a kontinens déli területei – elsősorban Chile és Brazília – esélyesek arra, hogy új kereskedelmi kapcsolatokat építsenek ki Ázsiával és Európával. Az eltérő gazdasági fejlődés tovább mélyítheti a társadalmi különbségeket, ez pedig kedvez a karizmatikus, populista vezetők megerősödésének és az anti-globalizációs nézetek erősödésének.

Tartósan betegek – lemaradásra kárhoztatva

Olyan országok is vannak, amelyek a tartós kudarc mintapéldái lehetnek, és most sem látszik, hogy a gazdasági válságból előnyt tudnának kovácsolni. Száz éve Argentína volt a világ második leggazdagabb országa, azóta válságból válságba zuhan, és bár az elmúlt pár évben a felzárkózás jeleit mutatta, a hosszú távon is lemaradók egyikének számít. Európában Görögország ilyen örök beteg, amelynek olyan klasszikus impulzusok sem adtak lendületet, mint például az euró bevezetése vagy a 2004-es athéni olimpia. Más országokban a fegyveres konfliktusok „vágják haza” a gazdasági reményeket. Ki hinné, hogy harminc éve Libanon a térség leggazdagabb állama volt, ma pedig több szomszéd által szabdalt, sokszoros polgárháború sújtotta övezet. Hasonló mondható el Afrika egykori leggazdagabb kisállamairól, a nagy hajóflottával és egykor élénk kereskedelmi élettel rendelkező Elefántcsontpartról és Libériáról, amelyek a törzsi öldöklés miatt fulladtak szegénységbe.

INNOVÁCIÓ ÉS KOCKÁZAT

A túlzott szabályozás legnagyobb hátulütőjeként a pénzügyi innovációk és a kockázatvállalás kiirtásának a veszélyét szokás felemlegetni. „Nem köthetsz fedezeti ügyletet az egész világegyetemre” („You can’t hedge the Universe”) – mondta egyszer Gerald Corrigan, a New York-i Federal Reserve korábbi kormányzója arra utalva, hogy innováció és kockázatvállalás nélkül nincsenek jól működő pénzpiacok, és ilyen környezetben a reálgazdaság szereplőinek az alkalmazkodóképessége is romlik. Ebből a megközelítésből óriási hiba lenne a „tömegek dühét” a pénzpiacokon és a pénzügyi intézményeken kitölteni – véli David M. Smick, a The International Economy alapító szerkesztője.

Smick mégis attól tart, hogy a pénzügyi rendszer a válságból kilábalva kettéágazik majd. Egyfelől a fejlett és viszonylag szerény gazdasági növekedésű mai ipari hatalmak – így az Egyesült Államok, Japán és az eurózóna – pénzügyi piaca keményen szabályozottá válik, következésképpen a pénzügyi innováció és kockázatvállalás is szerény lesz. Másfelől a gyors növekedésű felzárkózó országokban – elsősorban Kínában és Indiában – képződő hatalmas megtakarítások szinte „szabadonfutó” üzemmódban terítődnek majd szét az állami vagy magán befektetési alapok révén. Smick szerint ennek a folyamatnak a veszélyeit nem kell túldimenzionálni. A világ tőkepiacain igenis teret kell engedni a keleti tőkének akkor is, ha az rizikósabbnak tűnik, mert mondjuk egy kínai állami befektetési alapból jön.

Mindez csak felgyorsíthatja azt a sokrétű globális átrendeződést, amely a gazdasági válságtól függetlenül, mi több, azt megelőzően, már a XX. század végén elkezdődött. „A XXI. század első évtizedeit a jövő történészei az emberiség precedens nélküli szakaszának fogják tekinteni” – valószínűsíti Simai Mihály, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének professzora. Mindezt a globális fejlődés számos fontos területén végbemenő változások egybeesésével magyarázza, amikor is a világpolitikában, a nemzetközi hatalmi viszonyok rendszerében, a népesedési folyamatokban, a tudományos fejlődésben és a társadalmi viszonyok rendszerében is radikális transzformációk következnek be.

A gazdasági válság e tekintetben tehát „csupán” katalizátor. Amennyiben azonban történelmi pillanatokat igyekszünk megragadni, a mostani krízis jelentősége kiemelkedő. Egyértelművé teszi ugyanis, hogy megborulóban van a világgazdaságban a fogyasztások és megtakarítások eddig fennálló viszonya. „A fogyasztásorientált világot és a fogyasztásban testet öltő jólétet érte most megrázkódtatás” – fogalmaz Csillag István, az Eximbank elnöke. A Medgyessy-kabinet egykori liberális gazdasági minisztere szerint a XXI. század a nyugati fogyasztási kultúra és a keleti megtakarítási kultúra konvergenciáját hozhatja el, és megszűnik az az egyoldalú munkamegosztás, amely szerint a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) finanszírozzák a fejlett világ fogyasztását, a többiek pedig okos emberfőket termelnek ki nekik – és helyettük.

GAZDASÁGI HÁBORÚ

Elsősorban Franciaország, de bizonyos szempontból Németország és mások is, a bajba jutott bankoknak és iparágaknak – a dolgok jelenlegi állása szerint egyelőre mindenekelőtt az autóiparnak és az építőiparnak – nyújtott jogos segítségen túl érezhetően arra is kihasználják a jelenlegi zűrzavaros viszonyokat, hogy a versenytársak rovására kedvenc szektoraikat és vállalataikat kedvezőbb helyzetbe hozzák. A francia kormány például annak ellenére pumpált 2 milliárd eurót a BNP Paribas bankba, hogy az egyébként egészséges, jó kondícióban lévő pénzintézet megengedhette magának a belga Fortis felvásárlását. (Más kérdés, hogy a brüsszeli fellebbviteli bíróság időközben leállította a tranzakciót.) „A színfalak mögött igazi gazdasági háború folyik” – jegyzi meg Alain Lamassoure, az Európai Parlament néppárti képviselője, korábbi francia Európa-ügyi miniszter, aki szerint el kell kerülni, hogy a tagállamok az ipar támogatására használják ki a válságot.

Miközben tehát a globalizáció korának első gazdasági válsága ráébresztette az EU-t az együttes fellépésben rejlő előnyökre, az is világos: a nemzeti reflexek túl erősek még ahhoz, hogy Európa a gazdasági mellett politikai erejét is érdemben megmutathassa, és ennek segítségével általában véve utat mutasson a világnak a XXI. században. Könnyen lehet, hogy erre a szerepre inkább az ázsiai térség újdonsült nagyhatalmai, elsősorban Kína és India lesznek képesek, vagy az Egyesült Államok, amely a múlt században is többször korrigálta saját hibáit, mindig meg tudott újulni (ezt jelzi, és még inkább ezt ígéri Obama elnökké választása is), és amelyet a válság által megtépázott pozíciói ellenére sem lehet leírni.

Forrás: Figyelőnet

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal