Erről írt könyvet Alec Ross Industries of the Future címmel. Ő az, aki a 2009 és 2013 közötti amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton vezető innovációs tanácsadója volt. Ross két dolgot tekint át könyvében: milyen változások történnek éppen, és mi kell ahhoz, hogy egy társadalom sikerrel vegye ezeket a kihívásokat és alkalmazkodjon az új világhoz.
A XX. század második felének alapvető politikai törésvonala a jobb- és a baloldal között húzódott. Ross szerint a XXI. század a nyitottság és a bezárkozás közötti törésről fog szólni. Az egyre globálisabbá váló világgazdaságban, a nemzethatárokat még inkább elmosó változások közben azok az országok profitálhatnak a legtöbbet, melyek vevők erre a nyitottságra.
Ross, miközben éveken át Clinton külügyminisztert kísérte, a világ számos vezető politikusát kérdezte meg arról, mit éltek meg a legnagyobb változásnak az elmúlt 15 évben. És a válasz szinte mindig ugyanaz volt: az irányítás elvesztésének érzését. Az internet korábban nem tapasztalt módon kötötte össze az embereket, az információ teljesen újszerű módon áramlik emberek százmilliói között, ezzel pedig évszázadok óta működő, hierarchizált struktúrák borulnak fel.
És hogy mit jelent ez a sokat emlegetett nyitottság? Egyrészt persze gazdasági nyitottságot: olyan gazdaságot, ami támogatja a vállalkozásokat, az innovációt, teret ad az egyéni kezdeményezéseknek. Ehhez szükséges a politikai nyitottság is, egy olyan kormányzat, ami nem szabályozza túl az életet, és nem diszkriminálja a társadalom egyetlen rétegét sem. Végül pedig beszél Ross kulturális nyitottságról is: szerinte be kell látni, hogy a XXI. században az az ország lehet sikeres, ahova a világ minden részéről várják és szívesen fogadják az embereket, és bátorítják őket, hogy náluk valósítsák meg ötleteiket.
Legalább ennyire fontos az is, hogy a társadalom elősegítse a nők munkába állását és Ross kitér arra is, hogy fontos, ne legyenek indokolatlan akadályok a fiatalok előremenetele előtt. A 44 éves Rosst mindig megdöbbenti, hogy míg a Szilícium-völgyben általában ő a legidősebb egy tárgyalóteremben, addig Európában általában ő a legfiatalabb.
Észtország példáján keresztül mutatja meg, hogyan válhatott a XX. században hányatott sorsú, szovjet befolyás alatt álló ország mára a világ egyik leginnonvatívabb szereplőjévé. A kilencvenes évek elején még óriási nyersanyaghiánnyal, inflációval, szegénységgel küzdő ország politikai elitje bele mert vágni olyan reformokba, ami a vállalatokat válaszút elé állította: vagy az innováció útjára lépnek, vagy végük van.
Ez a szemlélet pedig az évek alatt mindent áthatott: miközben 1998-ra (!) minden észt iskolában elérhető volt az internet, az ország gazdaságának minden szektorát bekötötték a világgazdaságba, a kilencvenes évek második felében több külföldi tőke áramlott Észtországba, mint bármelyik kelet-közép-európai államba.
Az észt példával szemben Ross Fehéroroszországot hozza ellenpéldának. A két posztszovjet ország gazdasága szinte ugyanott állt a kilencvenes években, de teljesen más utat jártak be. Lukasenko 1994-es hatalomra kerülése óta Fehéroroszország teljesen bezárkozott, az országban alig vannak nem állami vállalatok, gyakorlatilag nincs külkereskedelem, az ipari vállalatok 40 százaléka, a mezőgazdasági vállalatok 60 százaléka folyamatosan veszteséget termel. Észtország, ahol minden online működik, öt perc bejegyezni egy céget, alacsonyak az adók, alig van papírmunka, alighanem sokkal könnyebben és sikeresebben fog megbírkozni a XXI. század kihívásaival, mint egy ország, ahol még mindig az elnök tudatlan rokonait ültetik a legnagyobb állami cégek élére.
Az oktatás szerepe
Észtországban ráadásul a gazdasági hasznot tudatosan forgatják vissza az ország jövőjébe: GDP-arányosan többet költenek például általános iskolai oktatásra, mint az USA vagy Nagy-Britannia. És már az első évtől kezdve tananyag a programozás. Erről az ország elnöke, Toomas Hendrik Ilves beszélt Rossnak. Mint mondta, úgy akarták átalakítani az ország oktatási rendszerét, hogy olyan emberek kerüljenek ki belőle, akik egy robotizált, automatizált világban szükséges képességek birtokában vannak.
Ilves szerint a közeljövőben a kis országoknak is lehetősége lesz, hogy nagyobb szeletet hasítsanak a világgazdaságból. A robotok terjedése miatt ugyanis rengeteg munkát nem emberek fognak majd ellátni, a megfelelő technikai felszereltséggel és tudással így kisebb emberi erőforrással lehet majd nagyobb termelékenységet elérni.
Nem meglepő, hogy a sikeres országokhoz vezető másik kritérium, amit Ross gyakran felemleget könyvében, az oktatás. Méghozzá rendesen finanszírozott, a jelen kihívásaira választ kínáló oktatás. Ahol a tananyagban, főleg egy olyan kis ország esetében, mint Észtország, hangsúlyos az idegennyelvek oktatása és legalább ennyire hangsúlyos a programozás oktatása is.
A világgazdaságban tapasztalt hangsúlyeltolódás pedig vélhetően a következő évtizedekben is folytatódni fog. Ross pedig teljes magabiztossággal állítja azt, hogy ennek azok az országok lehetnek az alakítói, melyek a leginkább nyitnak. Gazdaságilag, politikailag és kulturálisan is. A teljesen globálissá vált világban a képzett munkaerő, az innováció és a tőke oda fog áramlani, ahol nincs nyelvi, kulturális és gazdasági akadálya a befektetésnek. A bezáródó országokra viszont lemaradás és hanyatlás vár.
Forrás: 444.hu
