Minden augusztus végén a világ különböző országaiból érkező jegybankelnökök és pénzügyi szakemberek találkoznak a wyomingi Jackson Hole-ban az amerikai Federal Reserve gazdasági szimpóziumán. Idén a résztvevőket egy nagyobb, főként fiatalokból álló csoportosulás fogadta, köztük sok afro- és hispánó amerikaival.
Kevésbé az esemény ellen tiltakoztak, inkább informálták a résztvevőket. Azt akarták, hogy az összegyűlt döntéshozók megtudják: a döntéseik az átlagemberekre is hatással vannak, nemcsak azokra a pénzemberekre, akik amiatt aggódnak, hogy az infláció miként befolyásolja kötvényeik értékét, vagy a kamatemelés miként hat a részvényportfólióikra. A pólójukon pedig az a felirat állt, hogy az általuk képviselt amerikaiak számára nem érzékelhető a gazdasági fellendülés.
Még most is, hét évvel a „nagy recessziót” elhozó globális pénzügyi válság után a „hivatalos” munkanélküliség az afroamerikaiak körében több mint 9 százalékos. A tágabb meghatározás szerint – amely azon részmunkaidős munkavállalókat is tartalmazza, akik teljes állást keresnek, illetve az alig foglalkozatott munkavállalókat is beszámítja – a munkanélküliségi ráta 10,3 százalékos. Az afroamerikaiak – különösen a fiatalok – esetében azonban ez az arány jóval magasabb. Például azon 17 és 20 éves afroamerikaiak esetében, akik már elvégezték a középiskolát, de nem járnak egyetemre, a munkanélküliségi ráta 50 százalék feletti. Mintegy hárommillió főre tehető az a különbség, ami a foglalkoztatottság jelenlegi szintje és aközött áll fenn, ahol annak lennie kellene.
Azzal, hogy ilyen sok a munkanélküli, a béreket lefelé hajtó nyomás kimutatható a hivatalos statisztikákban. Idén mostanáig a reálbérek a – nem vezetői posztot betöltő – munkavállalók esetében közel 0,5 százalékkal estek.
A bérek stagnálása egyben segít megmagyarázni azt is, hogy miért váltak gúny tárgyává a Fed bankárainak azon nyilatkozatai, miszerint a gazdaság virtuálisan már visszatért a rendes kerékvágásba. Talán ez igaz arra a környékre, ahol ők élnek, de nem áll fenn a legtöbb ember életében, miután a jövedelmek emelkedésének jó része a dolgozók top 1 százalékát gazdagítja. Tanúsíthatják ezt a Jackson Hole-nál összegyűlt fiatalok is, akik a találóan „Fed Up” (magyarul „Elég” – a szerk.) névre keresztelt országos mozgalmat képviselték.
Adatok támasztják alá, hogy a gazdaság jobban teljesít egy feszes munkaerőpiac mellett, és ahogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kimutatta, egy kisebb mértékű egyenlőtlenség mellett. Természetesen azok a pénzügyi szakemberek és cégvezetők, akik ezer dollárt fizettek azért, hogy részt vehessenek a Jackson Hole-i konferencián, másként látják a dolgokat: számukra az alacsony bérek magas profitot, az alacsony kamatok magas részvényindexet jelentenek.
A Fednek kettős mandátuma van: elő kell segítenie a teljes foglalkoztatást, illetve az árstabilitást. A második mandátum terén igen sikeres, részben azért, mert az első esetében nem eredményes.
A Fed miért vette fontolóra, hogy a szeptemberi ülésen kamatot emel? A kamatemelés melletti szokásos érvelés, hogy az fékezi a gazdaság túlfűtöttségét, amelyben az inflációs nyomás túl erőssé vált. Most egyértelműen nem ez a helyzet. Valójában a bérek stagnálása és az erős dollár mellett az infláció jóval a Fed 2 százalékos célja alatt van, nem is beszélve a 4 százalékos célról, amely mellett sok közgazdász (köztük az IMF korábbi vezető közgazdásza, Olivier Blanchard) érvelt.
Ha a Fed kizárólag az inflációra összpontosít, akkor súlyosbítja az egyenlőtlenséget, amely egyben a gazdasági teljesítményt gyengíti. A bérek csökkennek a válságok idején, ha a Fed mindig kamatot emel, amikor a béremelkedés jeleit látja, akkor a munkavállalók sosem szerzik vissza azt, amit a lejtmenet idején elveszítettek. A kamatemelés melletti érvelés nem a munkavállalók, hanem a pénzemberek érdekeit tartja szem előtt.
Az a baj, hogy az alacsony kamatok mellett a befektetők irracionális hozamhajhászása a pénzügyi szektor torzulását idézi elő. Egy megfelelően működő gazdaságban azt lehetne elvárni, hogy a tőke alacsony költsége az egészséges növekedés alapjának számítson. A Fednek egyszerre kellene élénkítenie a gazdaságot, és megfékeznie a pénzpiacokat. A jó szabályozás többet jelent annál, mint hogy csak annak megelőzésére törekszünk, hogy a bankszektor más területeken ne okozzon károkat (bár a Fed ebben a tekintetben sem szerepelt valami jól a válság előtt). Ez azt is jelenti, hogy olyan szabályokat kell elfogadni és betartani, amelyek megakadályozzák a spekulációs pénzáramlást, és arra bátorítják a pénzügyi szektort, hogy a gazdaságban azt a konstruktív szerepet lássa el, amely a feladata lenne, vagyis: az új cégek létrejöttéhez biztosítson tőkét, és segítse elő a sikeres vállalatok térnyerését.
Gyakran együtt érzek a Fed-bankárokkal, mert igen bizonytalan környezetben kell nehéz döntéseket hozniuk. A mostani döntési helyzet azonban nem ilyen. Éppen ellenkezőleg, a jelenlegi helyzet annyira egyértelmű, amennyire csak lehet: most nem annak van itt az ideje, hogy szűkítsék a hitelezést, és lefékezzék a gazdaságot.
Copyright: www.project-syndicate.org
Szerző: Joseph E. Stiglitz, a Columbia University közgazdasági Nobel-díjas professzora
Forrás: vg.hu
