Amikor eltűnik a középosztály….

2001 és 2011 között nőtt az elit és a leszakadók aránya is, vagyis a tíz évvel korábbi adatokhoz képest kevesebben tartoznak a középrétegekhez. A KSH most ismertette a 2001 és a 2011-es népszámlálás közötti időszakban mért társadalmi változásokat bemutató kötetét.

Huszár Ákos közölte: az adatok azt mutatják, hogy a vizsgált időszakban egyaránt nőtt a magas presztízsű szellemi foglalkozást űzők, a felső- és a középvezetők, illetve a képzettséget nem igénylő munkát végzők és a leszakadók aránya, vagyis a tíz évvel korábbinál kevesebben tartoznak a középrétegekhez.

Hozzátette, hogy egy 2001-ben a népszámlálási adatok nyomán készült rétegződéskutatással összehasonlítva végezték el az elemzést. Az adatokból kiderült, hogy tíz év alatt tovább polarizálódott a társadalom szerkezete.

Mi változott 10 év alatt?

Záhonyi Márta, A társadalom rétegződése című kötet egyik szerzője hangsúlyozta, hogy a foglalkozási csoportok arányának változása tükrözi a társadalom szerkezetében bekövetkezett gazdasági változásokat. Nőtt a magas képzettséget igénylő foglalkozást űzök száma, és elsősorban a gazdasági válság nyomán csökkent az iparban dolgozók aránya. Ugyancsak csökkent a vállalkozók száma, elsősorban azoké, akik csak önmagukat foglalkoztatták.

Tíz év alatt növekedett a foglalkoztatottak száma, a nyugdíjkorhatár emelkedése nyomán elsősorban az 50-74 éves korcsoport esetében. Ugyanakkor csökkent a 15-24 évesek, vagyis a fiatalok foglalkoztatási rátája – tette hozzá.

Jelentősen nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, még a betanított munkát végzők körében is. Ez azt jelenti, hogy a magasabban kvalifikáltak egyre inkább kiszorítják az alacsony végzettségűeket a munkaerőpiacról – mondta a kutató.

Hunyadi Zsuzsanna, aki az inaktívak, vagyis a munkanélküliek, nyugdíjasok, gyerekek, tanulók csoportját vizsgálta, arról szólt, hogy a vizsgált időszakban 6,5 millióról 6 millióra csökkent az inaktívak, ugyanakkor 150 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

A nyugdíjasok voltak a legképzettebbek, de például a munkanélküliek között is megduplázódott a vizsgált időszakban a felsőfokú végzettségűek aránya – mondta a szerző.
Forrás: hvg.hu

2 hozzászólás ehhez: “Amikor eltűnik a középosztály….”

  1. Erdekes lenne osszehasonlitani Magyarorszag „polarizaltsagat” mas orszagokeval. Pl. az USA-val, Oroszorszaggal vagy Braziliaval.

    1. Kedves Tamás,

      Ez az internet szépsége, minden adat megtalálható. Érdemes utána nézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük