Bár a cím kétségtelenül hordoz magában némi iróniát, de mivel nem a magasröptűnek szánt tudományos vagy éppen áltudományos gondolatokat, hanem az életünket leginkább befolyásoló életviteli alapvetéseket veszem górcső alá, talán megengedik nekem ezt a kissé pimasznak ható szócsavarást.
Az emberiség hajnalán, néhány százezer éve az életmód se több, se kevesebb nem volt, mint az élőlények alkalmazkodási stratégiájának különböző megjelenési formája a túlélés érdekében. Alkalmazkodásunk sikerének lényeges eleme, hogy a környezetet alázattal, tisztelettel kezeltük és nem akartuk, illetve a rendelkezésre álló eszközökkel nem is tudtuk leigázni a természet erőit. Az ember a környezettel és a közösségével együtt élve küzdött meg azokért a javakért, amelyekkel fajának életben maradását biztosíthatta. Mindent megadott a föld, amire szükségünk volt. Akkori táplálkozásunkat mai szóval talán hiperbiónak neveznénk, fizikai aktivitásunkat pedig az olimpikonok is megirigyelték volna.
A gyűjtögető, vadászó, halászó, majd földművelő, állattenyésztő élet igen változatos étrendet biztosított a kor emberének. Az ember egyedfejlődése során sok millió év alatt alkalmazkodott a vegyes táplálkozáshoz, hogy energiával lássa el szervezetét, azt ette, amit éppen talált vagy elejtett.
Emésztőrendszerünk alkalmazkodott az elfogyasztott élelemhez, sőt az ínséges időkben képesek voltunk arra is, hogy minden különösebb probléma nélkül átvészeljünk néhány napot táplálék nélkül. Az akkori idők táplálékai semmilyen kémiai anyaggal nem voltak szennyezettek. Nem palackozott ásványvizet ittunk, hanem friss forrásvizet. A földek tápanyagtartalma magas volt, az onnan felszívódó ásványi anyagok, nyomelemek a növényekbe, majd onnan az állatokba jutva egészséges, erős immunrendszerű egyedeket eredményeztek. A természetes kiválasztódás hamar rendet vágott a gyengék között, a friss levegő, a rengeteg fizikai munka pedig karbantartotta a testet. Jó ezer éve a honfoglaló magyarok naponta körülbelül 16 órát mozogtak a szabad, szennyező anyagoktól mentes levegőn, és tiszta, gmo-mentes, friss élelmet fogyasztottak.
Azt gondoljuk, hogy az ember élettartama az elmúlt évszázadokban jelentősen megnőtt. Elviekben ez így is van. Kétségtelenül hosszabb ideig élnek ma az emberek, mint Szent István korában eleink. De ne feledjük, akkoriban egy gyermek – ha megérte az első három-négy évet – már igen korán hozzászokott a munkához, mire pedig tízesztendős lett, készülhetett a felnőttek embert próbáló életére. Akkoriban nem volt internet, mobiltelefon, nem volt tv, nem voltak újságok, nem volt autó, repülőgép. Hiányzott mindaz, ami mára felgyorsította, felfoghatatlanabbá és – néha úgy érezzük – egyben üresebbé is tette az életet. Az emberi agy és a fizikum is arra volt berendezkedve, hogy a saját időpillanatában élhessen.
Fontos az egészség
Az egészség fogalmával még az első ipari forradalom idejében sem sokat foglalkoztak az emberek, pedig akkoriban a betegségek a lakosság összlélekszámához viszonyítva több áldozatot követeltek, mint manapság. Ennek egyik legvalószínűbb oka, hogy a munka szó szerint az életben maradást jelentette, ezért ha valaki megbetegedett, akkor nem csupán saját magát, hanem egész családját is veszélybe sodorhatta. A betegségek többsége a nem megfelelő higiénés körülményeknek volt betudható, a nagy járványok is ott szedték áldozataikat, ahol az alapvető higiénés feltételeket sem tartották tiszteletben, vagy éppen nem voltak adottak. Mindazonáltal az emberi szervezet a folyamatos igénybevételnek, a tartós fizikai munkának vagy pusztán a rengeteg gyaloglásnak köszönhetően igen komoly állóképességgel rendelkezett.
A motorizáció, a gépesítés, majd a múlt század közepétől-végétől az elektronikus tömegkommunikációs eszközök (televízió, internet, telefon stb.) elterjedése drasztikusan csökkentette az ember napi fizikai aktivitását, a megnövekedett és a városokban koncentrálódó népesség pedig az élelmezés területén is szükségessé tette a gyorsan és könnyen elérhető termékek fejlesztését. Több mint négymillió éves törzsfejlődést követően elképesztően rövid idő, mindössze 150 év alatt kellett volna az emberi szervezetnek alkalmazkodnia egy gyökeresen megváltozott életvitelhez.
A számtalan egészségügyi (mozgásszervi, emésztőrendszeri vagy az immunrendszert érintő) probléma mögött döntően ez a rendkívül rövid idő alatt megváltozott életvitel áll. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a környezet szennyezésével vagy a különböző kémiai anyagok bevitelével a szervezet ellenálló képessége is értelemszerűen lecsökken, akkor nem lehet azon sem csodálkozni, hogy a kórokozókkal szemben teljesen kiszolgáltatottá válik Isten alkotta csodánk, saját létünk.
Korunk embere sokféle kihívással szembesül, amire sem fizikailag, sem pedig mentálisan nincs felkészülve. A XXI. század embereiként alig élvezzük a természet csodáit, tűnő, fogyasztásra ösztönző pillanatoknak élünk, szennyezett élelmiszereket fogyasztunk, pusztítjuk a környezetünket, és míg korábban az alkonyat volt az álomra hívó jel, ma csak akkor fekszünk le, ha a tv vagy az internet böngészése már az utolsó csepp energiánkat is felemésztette. Nincs szurokfekete, síri csöndet markoló éjszaka sem, amelyben nyugodtan kipihenhetnénk a fáradalmainkat.
Az ellátórendszerek szerepe
Bismarck óta számtalan jóléti intézkedés született, hogy a társadalom egészségügyi, szociális problémáit az állam orvosolja, azonban sajátos módon a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátórendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a családok és kisebb közösségek öngondoskodó képessége jelentősen csökkenjen. Márpedig öngondoskodás nélkül szomorú jövőkép elé néz az emberiség.
Aki nem csak a mának él, az felkészül a legrosszabb forgatókönyvre is, azaz arra, hogy a világ kormányai hamarosan képtelenek lesznek finanszírozni a jóléti, szociális és egészségügyi szolgáltatások többségét. A hagyományos egészségügyi és nyugdíjrendszer összeomlása valószínűleg elkerülhetetlen. Ezért mindannyiunk közös érdeke, hogy egészségünkre értékként tekintsünk, öregkorunkat pedig a család megnyugtató szeretete és gondoskodása kísérje. A megoldás mindenkinek a saját kezében van. Ma kell változtatni és egészségesen élni, hogy később ne gyógyszerekre és méregdrága kezelésekre menjen el nehezen megkeresett jövedelmünk. Már ha nem éppen az a célunk, hogy az embert nevezzük ezentúl minden majom ősének…
Forrás: Heim Pál stratégiai igazgató, Heim Pál Alapítvány napigazdasag.hu
