Bank panasz

Egyre több a problémás hitelügylet, az elégedetlen ügyfél. Hol lehet és hogyan panaszt tenni a banki ügyintézés során felmerült gondjaink esetén?

Első körben a pénzügyi szolgáltatónál

Mindig akkor és ott érdemes panaszt tenni, ahol bennünket a sérelem ért. Panaszával mindenekelőtt forduljon ahhoz a pénzügyi szolgáltatóhoz (pénztár, biztosító, hitelintézet vagy tőkepiaci intézmény), amelynek szolgáltatását, eljárását kifogásolja. Akkor és ott, abban a fiókban, ahol éppen az ügyét intézi.

Panaszának orvoslása így, az Önnel szerződött szolgáltatóval közvetlenül, gyorsan és egyszerűen megtörténhet. Ideális esetben. Azonban gyakran nem kapunk választ a panaszunkra vagy azzal nem értünk egyet. Ebben az esetben a panaszt érdemes írásba foglalni (ha ez még nem történt meg) és az adott pénzügyi szervezet központi panaszkezeléséhez eljuttatni. Minden olyan érintett okiratot, dokumentumot és levelezést másolati példányban érdemes csatolni a panaszos levelünkhöz, amely az érdemi elbírálást elősegítheti.

A pénzügyi szervezet minden esetben köteles Önnek a panasz beérkezését követő 30 napon belül megválaszolni azt. A panasz elutasítása esetén a pénzügyi szervezet Önt írásban tájékoztatja arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adnia továbbá az illetékes hatóság, illetve a pénzügyi szervezet székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét.

Tőzsde tanfolyam kezdőknek!
A tőzsdei kereskedés megtanulható, de a lényeg az apró részletekben rejlik – ezért nem mindegy, hogy melyik tanfolyamon vesz részt.

Miért minket válasszon:

  • Gyakorlat orientált képzés
  • Akár egyéni, személyre szabott online (Skype) képzések
  • Max. 5 fő egy élő tanfolyami csoportban
  • Kereskedést segítő eszközök
  • Pénzpiacok valódi folyamatainak megismerése

További részletek, időpontok: Tőzsde tanfolyam jelentkezés

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850.

Ha nem megy, akkor Bankfelügyelet

Amennyiben nem kapunk választ vagy azzal nem vagyunk elégedettek, akkor a „következő körben” fordulhatunk beadványunkkal az MNB pénzügyi felügyeleti ügyfélszolgálatához.

Célszerű minél pontosabban megjelölni azokat az iratokat, közléseket, információkat, amelyek a beadvány alapjául szolgálnak. Ezeket lehetőleg mellékelje panaszához. Jelölje meg a beadványban azt is, hogy milyen igényt támaszt a pénzügyi szervezettel szemben.

A Felügyeletre érkező beadvány tartalmazza a bejelentő és a bejelentett azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat.  Amennyiben a beadvány alapján elindított eljárás során feltárnak valamilyen szabálysértést, akkor a felügyelet határozatot hoz és bírságol. A határozatát tájékoztatásul közli a bejelentővel is. Elmarasztaló határozat birtokában ugyanis az ügyfél a pénzügyi szervezettel szemben fennálló esetleges kártérítési (vagy egyéb) igényét hatékonyabban tudja érvényesíteni egy bírósági eljárás során.

A felügyelet eljárásának célja nem a fogyasztó egyéni (jog)sérelmének orvoslása. Felügyeleti hatáskörben ugyanis nincs lehetőség az egyedi szerződéses kapcsolatokból eredő jogviták államigazgatási úton történő eldöntésére, valamint a felügyelt intézménytől valamely egyedi intézkedés, kártérítés közvetlen kikényszerítésére, arra csak polgári peres úton van mód.

A kérelemre indult eljárás ügyintézési ideje 3 hónap, mely egyszeri alkalommal 30 nappal meghosszabbítható. Az ügyintézési időbe nem számít bele a tényállás tisztázásához szükséges iratok beszerzése, illetve az azok hiánypótlására adott határidő.

Békéltető testület vagy bíróság

Annak érdekében, hogy a panaszolt intézmény és a panaszos közötti vitát a bíróságok igénybevétele nélkül sikerüljön megnyugtatóan rendezni, lehetősége van arra, hogy panaszával békéltető testülethez forduljon. A békéltető testületek a területi gazdasági kamarák mellett működő független testületek, melyek egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő eljárás keretében megkísérlik, hogy egyezséget hozzanak létre az ügyfél és a pénzügyi szervezet között, ennek eredménytelensége esetén pedig határoznak a vitában.

Az egyedi szerződéses kapcsolatokból eredő polgári jogviták államigazgatási úton történő elbírálására, valamint egyedi intézkedés, kártérítés közvetlen kikényszerítése csak a Felügyelet mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárásában, illetve bírósági úton van mód.

A békéltető testület eljárása ingyenes, a fogyasztó kérésére bevont szakértő költségét azonban meg kell fizetni. Fontos tudni, hogy ez a fajta eljárás csak akkor kezdeményezhető, ha a fogyasztó megkísérelte közvetlenül is rendezni panaszügyét az érintett pénzügyi szervezettel.
A békéltető testület határozata ugyanakkor csak akkor kötelezi a pénzügyi szervezetet, ha annak előzetesen alávetette magát.

Fogyasztóvédelem

Szerencsére egyre nagyobb szerepet kap életünkben a fogyasztóvédelem, egyre több lehetőségünk van a panasztételre. Az alábbi szervezeteket ajánljuk szíves figyelmükbe:
– Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
– Fogyasztóvédő Alapítvány

A következő lépés már csak a bíróságra vezethet, nagyobb értékű veszteség, kár okozása esetén erre is érdemes sort keríteni, bár nem sok ilyen ügy indult és ritkán végződnek a panaszos ügyfél teljes győzelmével…

A rengeteg korábbi években történt hozzászólás már nehezítette az új hozzászólók, segítség kérők dolgát, így ezeket külön cikkben tesszük közzé.

38 hozzászólás ehhez: “Bank panasz”

  1. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    A következő probléma megoldásában szeretném kérni a tanácsát.
    CSOK támogatással vettünk egy lakást (3 gyermekünk van). Az építési vállalkozó és az ingatlanközvetítő a vállalkozási (építési) szerződést forszírozta a még készülő lakáson, nem az adás-vételit. A számlavezető bankom a magas készültségi fok miatt vállalkozási szerződéshez már nem vállalta a CSOK ügyintézést. Az ingatlanosok ajánlottak egy másik bankot, melynél nyitottam számlát és melyen keresztül a CSOK lehívása (két részletben) megtörtént, a második részlet a közelmúltban. A második részlet lehívását követően jeleztem, hogy szeretném az ÁFA-t visszaigényelni. Azt mondta a banki ügyintéző, hogy ez már nem lehetséges, ezt a CSOK kérelemmel együtt kell igényelni. A probléma az, hogy erről minket senki nem tájékoztatott, erre senki nem hívta fel a figyelmünket (jómagam azt hittem, hogy mivel építési szerződés van és előre nem ismert a végső pontos ár – mivel az alap szerződésben emelt szerkezetkész állapot szerepelt – a végső ár a kulcsrakész állapot után alakul ki és így az ÁFA-t is akkor lehet és kell visszaigényelni). Szerintem nem elvárható az ügyfelektől, hogy minden részlettel tisztában legyenek, ez az alapvető tájékoztatás elmulasztása (szerintem nincs olyan ember, aki ha visszaigényelhető az ÁFA-akkor tudatosan nem él a lehetőséggel). A CSOK szerződés tervezetét előre megkaptam, azt elolvastam az utolsó betűig, de abban nem volt szó az ÁFA visszaigénylésről (állítólag ezt már azelőtt kellett volna kérni de hangsúlyozom, erről engem nem tájékoztatott sem az ingatlanközvetítő, sem a bank részéről senki). Ön szerint itt kié a felelősség?
    Érdemes ilyen esetben panaszlevelet írni, vagy más módon orvosolható a szituáció, az ÁFA utólagos visszaigénylése?

    Köszönettel,
    Laci

    1. Kedves Laci,

      Fontos kérdést tesz fel és nem is könnyű rá a válasz….
      Érzésem szerint a bank könnyedén ki fog bújni a felelősség alól, hiszen ez két különböző történet.
      Folyamatosan tapasztalom, hogy sajnos nekünk ügyfeleknek kell utána járni mindennek, ha kell több helyen, több emberrel beszélni, hogy fény derüljön minden részletre.

      Ha gond adódik, akkor rögtön kiderül, hogy senki sem volt hibás.
      Javaslom, hogy írjon panaszos levelet, de az esélyei szerintem nem kimondottan jók.

  2. Kedves Kinga,

    Sajnálattal olvastam sorait, nem mondhatom, hogy egyedi esetről van szó.
    A bank írásban és felelősséggel nem vállalta a folyósítást, ezt utólag nem is lehet bizonyítani és gondolom, hogy a konstrukcióban sem volt felelőséggel járó előminősítés.
    Tehát első lépésként írásban érdemes a bankban panaszt tenni, majd lehet menni a Békéltető Testülethez, de a bankot hitelezésre nem kényszerítheti senki, az eljárás során elkövetett hibákat pedig nehéz dokumentálni.

    Szóval nem könnyű bármit is elérni, de sok múlhat a részleteken…

  3. Kedves Dr. Tatár Attila!
    A párommal szerettünk volna a bb-től babavárót felvenni. Az ügyintéző hölgy lekérte a khr-t mindkettőnk nevére. Ekkor szembesültünk azzal, hogy a párom régi tartozása (2007-ben vett fel áruvásárlási hitelt, amit nem fizetett, de 2018-ban rendezve lett. A díjjegyzéket a végrehajtó nekünk is és a banknak is megküldte) még mindig aktívként szerepel. A bank és a végrehajtó egymásra mutogat, hogy kinek kell ezt intézni, minket meg elutasított a bank. Állítólag nem ez az ok, de banktitokra hivatkozva nem mondják meg, hogy mi a ok(?). Így megoldani sem tudjuk. Tudna tanácsot adni, hogy mit tehetünk? Nagyon köszönöm.

    Üdvözlettel
    S Erika

    1. Kedves Erika,

      Sajnos nem jut eszembe semmi használható ötlet. Azonban a törlést mielőbb meg kell oldani, ez a bank kötelessége. Írásban tegyenek panaszt és jelezzék, hogy kártalanítást fognak kérni az okozott problémák miatt.

  4. Tisztelt Tatár Attila!
    Legyen kedves a Mi problémánkat „meghallgatni” ,amit Én akár egyedinek is nevezhetnék. 2019-ben lakás hitelt vettünk fel az egyik E betűvel kezdődő banknál,elég hosszadalmas folyamat volt.Ott nyitottak számlát a feleségemnek.Nekem pedig valami technikai számlát,mint házastársnak ami állítólag a hitelhez kellett,de ezzel mi nem foglalkoztunk,hiszen egy másik banknál van folyószámlám.Feleségem kiválóan kezeli a pénzügyeket-utalásokat.De mikor ez a George rendszer megjelent,minden bonyolultá vált.Utalt volna a számlámra,ám a rendszer megtévesztette és a nevemhez a technikai számlaszámot rendelte hozzá,így az összeg erre került utalásra nem pedig az Én másik banknál vezetett számlámra.A pénz pedig „köddé vált”.Rövid időn belül észre is vettük,hogy az összeg nem a megfelelő helyre került utalásra,ezért egyből hívta a feleségem a bank központi számát,ahol azt mondták hogy keressük fel a bankfiókot személyesen és igényeljük vissza az összeget.Mindez még aznap megtörtént.A bankban viszont azt az információt kaptuk hogy ebben az esetben nem kell tenni semmit,hisz automatikusan vissza fogják utalni a feleségem számlájára,mivel le van zárva a technikai számla és úgymond „visszafordul” az összeg. Mindez 2021.04.12.-én történt.Mondta a hölgy hogy pár napon belül meg fog érkezni az összeg,de legkésőbb péntekig.Ez nem így lett sajnos ezért hétfőn telefonáltunk ismét a központba illetve azóta már összesen 10alkalommal hívtuk (több alkalommal 30percnél is tovább tartott a beszélgetés) és 3alkalommal voltunk bent a bankfiókban személyesen.Mindenki más információt mondott de sajnos egyikkel sem lettünk előrébb.Panasz kezelésen volt az ügyünk,ahol azt az információt kaptuk hogy többszöri felkeresés után sem vettem fel a telefont.Amiben biztos vagyok hogy nem kerestek,hisz jó telefonszám van megadva illetve vártam a hívásukat.Ebben az esetben lezártnak tekintik az ügyet.06.01-én feleségem számlájáról levontak 3462.-ot Tranzakció visszahívás díja címszóval,így abban reménykedtünk hogy aznap utalják is vissza az összeget,sajnos nem így lett.Mai nap folyamán kaptunk egy levelet amiben semmi,számunkra hasznos információt nem találtunk. Kedves Attila!Tudna Nekünk abban segíteni hogy mi lehetne a következő lépés ami az ügyünket előrébb vinné?Válaszát előre is köszönjük.

    1. Kedves Gyula,

      Kacifántos ügy… és nagyon érthetetlen, hiszen az automatizált banki utalások világában nem tűnhet el csak úgy pénz.
      Ha jól értem, akkor panasszal éltek és érdemi választ nem kaptak, a pénz sem került jóváírásra.
      Nem marad hátra más, mint Békéltető Testülethez fordulni…..

  5. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    Szeretném megkérdezni hogy hogyan lehetne az egy év lejárata előtt levenni a passzív bár azaz khr listáról egy 100e Ft os hitelt./provident tette fel /
    Tehát ki van fizetve csak egy év amíg kikerul a passzív rendszerből.
    Babaváró hitelt szeretnénk felvenni azonban emiatt a 100 ezer ft os összeg miatt erősen hátrányba kerülünk a passzív státusz miatt.
    Ráadásul úton a baba, tehát nem opció a „majd” felvesszük.. Mivel addigra már bőven megszületne mire letelne az egy év .
    Van e bármilyen eszköz vagy lehetőség erre?
    Köszönettel :K

    1. Kedves Katalin,

      Sajnos erre nem tudok megoldást…

      1. Kedves Brigitta,

        Sajnálattal olvastam a „kálváriájukat”.
        Elég gyakori történet ez, jól mutatja, hogy milyen kiszolgáltatott tud lenni az ember egy ilyen ügyintézés során.
        Panasszal (írásban) elsőre a bankban érdemes élni, majd ha az erre kapott válasszal nem elégedettek, akkor fordulhatnak a Békéltető Testülethez. Érdemes a levélben tételesen leírni, hogy milyen káruk keletkezett, milyen kártérítést kérnek.

        Javaslom, hogy azért a „történet” végét várják meg, hátha beleférnek az időbe és megkapják a CSOK.-ot.

  6. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    Az Este Banknál vettem fel jelzálog alapú hitelt, melyet be is jegyeztek a tulajdoni lapra. Idén az OTP-n keresztül elindítottam a „falusi csok” kérelmemet ingaltan korszerűsítésre,melyet pozitív elbírálásban részesítettek. A szerződéskötés feltétele, hogy az Erste Bank járuljon hozzá a tulajdoni lapon a ranghelycseréhez a Magyar Állam javára. Megkerestem az Erstét aki elutasította kérelmem. Jogosan tették? Az OTP-től egy Forint kölcsönt sem veszek fel csak az állami támogatást és Áfa visszatérítést igényeltem. Azért rajtuk keresztül mert az Erste lakhelyem közelében lévő fiókját bezárta, 40 km-re van a legközelebbi, míg az OTP csak 5…

    1. Kedves Gábor,

      Sajnos nem az első hozzászólás és panasz, hogy a falusi csok nem működik másik banknál, csak ahol a hitel is van.
      Én nem látom, hogy hibázott volna az Erste, be kell adni hozzájuk az anyagot.

  7. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    Sajnos muszáj a kályhától kezdeni… 2011-ben személyi kölcsönt vettünk fel banktól, mivel nekem volt akkoriban normál bejelentett állásom, így én lettem az adós. Házasságunk megromlott, volt férjemtől nagyon nehezen, távollétében sikerült végül elválnom, vagyoni megállapodásra nem volt hajlandó, így többek között ez a hitel is (ami közben bedőlt) az én nyakamban maradt. 2014.07 hóban elkezdték letiltani a fizetésemből, a tartozás akkor 3.154.263 Ft volt. Hosszú évek mentek el úgy, hogy nem tudtam ekkora összeget előteremteni, hogy kifizessem ezt a tartozást és csak cipeltem a letiltást magammal… Havonta 50-90 ezer Ft közötti összeget vittek el, közel 7 éven keresztül. Én hittem benne, hogy néhány év és vége lesz, de nem lett. 2021. Január 12-én lekértem az egyenleget, 1.928.000 Ft volt a fennálló tartozás még (úgy, hogy már 6 M Ft körüli összeget kifizettem). Ezután elvitték 3 havi fizetésem egy részét, az éves bónuszom egy részét, összesen 377 ezer Ft összegben és az újabb egyenleg lekérdezésekor kiderült, hogy mindezek után a tartozás mindössze 36.812 Ft-tal csökkent. Létezik, hogy ilyen mértékű kamattal számolhatnak a végrehajtás során? Van arra valami mód, hogy akár a Bankfelügyelet segítségét kérve kiderüljön jogosan tiltották-e le tőlem a tartozás többszörösét? Egyébként a maradékot (családi segítséggel) a napokban kifizettem, mert nagyon durva volt ezzel szembesülni, hogy évek óta gyakorlatilag hiába törlesztek, sosem fogy el a követelés…

    1. Kedves Zsóka,

      Nagyon köszönöm, hogy megírta a „történetét”, mindig sokat tanulunk ezekből az esetekből.
      Igen, én is ezt szoktam javasolni, hogy minden erőt összeszedve, családi összefogással vagy bárhogy de szabadulni kell a drága hitelektől.
      A végrehajtás során nem csak a kamat magasabb, de a költségek is nagyon meg tudnak ugrani, szóval a legjobb még ez előtt lépni! Adott esetben – ha másképpen nem megy – még az ingatlant is adjuk el mi, mert a végrehajtás során a magas költségek és a végrehajtói értékesítés hatalmas károkhoz vezet!
      Mondanám, hogy kérjen a végrehajtótól egy tételes elszámolást, de ilyen nem szokott megtörténni és általában oly mértékben „kifárad” mindenki a végére, hogy ehhez a harchoz már nem marad erő….

  8. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    Házat szerettünk volna vásárolni a párommal, meg is találtuk a kiszemelt ingatlant. Mielőtt szerződéskötésre és foglaló átadására került volna a sor a kiszemelt bankkal konzultáltam. Elmondtam nekik a terveim ők azt mondták megvalósítható. A konstrukció állt volna babaváró hitelből + CSOK + CSOK kamatkedvezményes hitel + valamennyi lakáshitel. Pozitív volt az előzetes hitelbírálat és az ingatlan értékbecslés is mind a bank mind CSOK részről. KHR listán nem szerepelünk nincs köztartozásunk. Van egy minimális személyi hitelem 20000 Ft havonta. A mi nettó bevételünk munkabérből 600 000 Ft a házra felvett hitel összeg havonta 150 000 Ft lett volna. Mivel a bank azt mondta minden rendben lesz nem lehet probléma megkötöttük a szerződést és átadtuk a foglalót a tulajdonosnak. 2 millió forintot. El is kezdtük a folyamatot. Első volt a babaváró azt meg is kaptuk úgy egy hónapja semmi probléma nem volt. Erre a tegnapi napon hív a bank ,hogy baj van a rendszerük nem enged hitelt fel venni. Ön szerint mi lehet a probléma? A banki ügyintéző sajnos nem tudja megmondani az okot csak azt hogy elutasításra kerültünk. Valamint ön szerint ha én a bank miatt elbukom a foglaló összegét élhetek panasszal esetleg kártérítési igénnyel?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:

    János

    1. Kedves János,

      Sajnos nem az első ilyen jellegű panaszt hallom…
      Természetesen kérheti a banktól a kártalanítást, de a siker azon múlik, hogy mit vállalt a bank, mennyire volt hivatalos az előszűrés, milyen adatok állnak rendelkezésére a bankkal folytatott kommunikációból.
      A banknak indokolnia kell az elutasítást, még az is lehet, hogy valami félreértés történt és rendezhető a dolog…

  9. Kedves Attila,
    Ilyen esetben kártérítést érdemes kérni a banktól. Minden szónak, írásos nyomnak jelentősége van, sajnos nem is biztos a siker, de mindenképpen érdemes megpróbálni.
    Tettek írásban panaszt, gondolom, hogy ebben a levélben írták le részletesen az érveiket és a kártérítés összegét. Várjuk meg a bank válaszát (30 nap).

  10. Tisztelt Dr. Tatár Attila!
    Utalásom érkezett a helyesen megadott számlaszámomra. Sajnos a moratórium alatt generált a bank részemre 2 db technikai számlaszámot. Hogy, hogy, hogy nem, a tőke moratórium számlámra rögzült az összeg, melynek kértem átvezetését, hogy hozzá férhessek a pénzemhez, és át tudjam utalni a telefonszámlámat is. 3 napja napi kapcsolatban vagyok a panaszkezeléssel, de még mindig nem vezették át az összeget, illetve most biztosan hibázott a bank, mert a tőke moratórium számlámról a kamat moratórium számlámra lett átvezetve a pénzem, tehát még mindig nem férek hozzá. Az elmúlt két hónapban, már másodjára járok így. A moratórium számlákat nem lehet megszüntetni, annak ellenére, hogy nem kértem, nem kérem a moratóriumot. Érdemben választ nem kapok a banktól, csak tárják szét a karukat, hogy nem értik.

    1. Kedves Anita,

      Ez valóban komoly hiba. Számolja ki, hogy milyen kár érte és kérjen a banktól kártérítést.
      (Persze kisebb összegnél nem biztos, hogy megéri nyüzsögni…)

      Sok lehetősége nincs, esetleg keres másik ügyintézőt, fiókot – bár ezt nem szokták szeretni, de néha működik.

  11. Tisztelt dr. Tatár Attila!

    1994. óta fizetem havonta a lakástörlesztést, az … rt küldi ki az előre megírt fix összegű csekkeket. A több mint 20 év alatt minden hónapban időben, pontosan fel lett adva. Az utóbbi 2 évben először 22 ft hátralékot , utána 24 ft hátralékot, most pedig 45 ft hátralékot követelnek, amivel meg is fenyegettek, hogy késedelmi kamatot fognak rászámolni. Felháborító, hogy minden indok nélkül ilyen kis összegeket követelnek, amire még kamatot is fel akarnak számolni. Az összes csekkem megvan, minden hónapban pontosan 2649 ft-ot kell feladnom, előre meg van írva a csekk, tehát nem tévedhetek! Hova tudok fordulni felvilágosításért, mert az ….RT semmire nem reagál!

    1. Kedves Zita,

      Sajnos jellemző ezekre a „társaságokra” ez a viselkedés, és hogy elérhetetlenek. A legjobb megszabadulni tőlük, akár normál bankhitelből kifizetve őket.
      Panaszt tud tenni, de ez nem oldja meg a dolgot – szabaduljon meg tőlük akár kifizetve ezt a kis pénzt, mert tud ez rosszabb is lenni….

  12. Kedves Attila!

    Az előző hónap végén és minősített fogyasztóbarát személyi hitelt igényeltem, melynek egy része a már meglévő, ugyanennél a banknál található személyi kölcsönöm teljes előtörlesztésébe folyósítottak volna, a fennmaradó összeget pedig szabadfelhasználású hitelként a folyószámlámra. Egyéni vállalkozóként hiteles NAV jövedelemigazolással valamint hatósági bizonyítvánnyal érkeztem. A NAV jövedelemigazolás alapján egyértelműen kiszámítható az elmúlt évben a havi átlagos jövedelmem. Az így kiszámolt átlagos havi jövedelmembe a hitel törlesztőrészlete simán beleférne, az ügyintézés során a számítógépes bírálatokon át is futott a kérelmem, azonban a központ 2 napra rá mégis elutasított, mivel a számlámra érkező összegeket nem tekinti jövedelemnek, mivel nem munkabér az utalások közleménye, hanem az a szolgáltatás amiről a számlát kiállítom. Emiatt körülbelül az egyharmadát érzékeli a rendszer a ténylegesen jövedelmemnek.
    Én úgy érzem, hogy itt mulasztás történt, hiszen a végső bírálatot egy gép által megállapított összeg alapján hozták meg, nem pedig a folyószámla kivonataimon egyértelműen látható valamint a hivatalos jövedelemigazoláson is szereplő összeg szerint.Érdemes-e panasszal élni az aktuális banknál, vagy inkább próbálkozzam más pénzintézetnél?

    1. Kedves Barbara,

      A bank nem kötelezhető a hitelezésre, szóval nem érdemes „erölködni”, menjen át másik bankba.

  13. Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Az alábbi kérdés/probléma tekintetében kérem szíves segítségét, javaslatát:
    2020. októberében lejárt egy …. lakástakarékom, melynek kiutalása 3 hónap múlva (január közepe) volt esedékes és egy másik banknál fennálló hitelembe szeretném előtörleszteni. Azonban január elején kaptam egy levelet, hogy addig nem utalják, amíg a személyes adataimat nem frissítem. Ezt megtettem azonnal, de a hivatalos egy hónap ügyintézés ideje bőven lejárt, bár időközben többször is jeleztem telefonon az ügyfélszolgálatnak, akik megígérték, hogy előreveszik. Azóta sem történt semmi és csak a türelmemet kérik. Így a hitelem kamata nem csökken, folyamatosan pénzt veszítek. Mit lehet tenni ez esetben? Kárpótlás nem jár? Nagyon köszönöm! Üdv János

    1. Kedves János,

      Érthetetlen, hogy mire várnak. Jelezze feléjük egy panaszos levélben, hogy milyen összegű kártérítést fog kérni, hiszen egyértelműen kimutatható a kár….

  14. Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    2020 decemberében kezdtem jelzáloghitelemben előtörlesztést az …..-nél egy fundamenta lakástakarékkal. Az összeg december közepén megérkezett a bank gyűjtőszámlájára, majd januárban az enyémre zárolva. 2021 Január 25-én a zárolt összeget előtörlesztés jogcímen a bank levonta.
    Február 18-án valamilyen rejtélyes oknál fogva ugyanezt az összeget immáron 5 kisebb részletben a bank a folyószámlámra is ráterhelte, ezzel mélyen a folyószámla hitelkeretembe nyúlva.
    A probléma észlelése napján panaszt tettem telefonon a banknál, azóta többször sürgettem illetve jártam bankfiókban, ahol megerősítették, hogy látják a problémát, illetve azt, hogy valószínűleg jogtalan, de az üggyel a panaszkezelési osztály foglalkozik, és 30 napon belül válaszolnak.
    Érdeklődnék, milyen jogorvoslati lehetőségeim vannak ilyen esetben, figyelembe véve, hogy a bank az engedélyem nélkül több hétre milliós nagyságrendű összeget emelt le a nap mint nap használt folyószámlámról, ezzel megnehezítve, néhány esetben ellehetetlenítve a mindennapi kiadásaimat és terveimet.
    Pontos tájékoztatást nem tudnak adni az ügy aktuális állapotáról, ahogy arra sem tudtak válaszolni, hogy mi az akadálya annak, hogy az összeget az ügy kivizsgálásáig visszautalják a számlámra.

    Köszönettel,
    Gábor

    1. Kedves Gábor,

      A szokásos választ tudom adni. Írásban kell panasszal élni, a levélben írja meg, hogy milyen összegű kártérítést kér. Ha már a panaszkezelésnél van az ügye, akkor ezt a levelet is válaszolják meg….
      Meglátjuk, mit mond a bank, ha nem vállalja, akkor irány a Békéltető Testület.

  15. Tisztelt Dr Tatár Attila!
    Az én esetem a következő:2020.december 2-án elutaltak a nyugdíjamból egy összeget a …. Bank részére,de jogtalan volt az utalás,mivel jogerős közjegyzői határozat vonta vissza a letiltást,csak sajnos a végrehajtó késve küldte meg a nyugdífolyósítónak.A végrehajtó azt mondta,minden kérés nélkül pár napon belül vissza fogja utalni a bank,de ez nem történt meg,dec,17-én telefonáltam először,azt mondta a banki ügyintéző írjam le,ez megtörtént,azóta már 3 email váltás is történt a bankkal,mindig azt írják legyek türelemmel,kivizsgálják,de pénzt a mai napig nem kaptam vissza.Mit tudok tenni még,hogy megkapjam a pénzemet?
    Előre is köszönöm a válaszát
    Etelka

    1. Kedves Etelka,

      Ez egy fura eset. Alapvetően szerintem a közjegyző hibázott, nála kellene kártérítést kérni.

      Félek, hogy a bank nem fogja a pénzt visszautalni – bár erre hivatalos panaszos levélben kellene felszólítani, nem pedig e-mailen.

      Sorban kellene haladni, ha ez a két levél meg volt, akkor lehet a Békéltető Testülethez fordulni. (Meg kellene nézni a részleteket, ennyi információból nem egyértelmű, hogy ki mennyire hibás).

  16. Tisztelt Dr.Tatári Attila Úr!
    És azt elérhetem, hogy a bankot büntessék meg lehet erre mód?Nem vagyok egy hargos ember, de úgy érzem ez elég megalázó volt ahogy kezelték az ügyünket.Jelezném ez már a második ilyen eset volt az elsőt durvább eljárásban folytatták le.De senkihez sem lehetett fordulni mivel nem volt még szerződés így szerződés szám sem.Legalábbis ezt a választ kaptam a Mnb-től.

    1. Kedves Balázs,

      Akkor marad a Békéltető Testület…..

  17. Tisztelt Dr. Tatári Attila Úr!

    És mit várhatok illetve meddig mehetek el ezzel kapcsolatban?Mit tudnék kiharcolni a bank ellen?
    Köszönöm.

    1. Kedves Balázs,

      Sajnos kicsi az esélye, hogy a bank elismeri a hibát, így majd tovább kell lépnie. Kérhet kártalanítást, amennyiben kimutatható kár érte, de a következő „lépcsőfok” a Békéltető Testülethez fordulás lehet.

  18. Tisztelt Dr Tatári Attila!

    Nekem olyan kérdésem lenne, hogy szerettük volna megigényelni a babaváró hitelt.Minden papír rendben volt az ügyintéző szerint is.Azt kértek hiánypótlást amit 2-3 napon belül pótoltunk ez után eltelt 7 nap mire újból hiánypotoltattak amit még az nap rendeztünk is.02.11-én lejártak volna a munkáltatói igazolásaim (mivel két helyen dolgozom)02-10-én reggel írtam az ügyintézőnek, hogy lejárnak a papírok.Délelőtt válaszolt, hogy elutasították a kérlemünket.Fedezetlenségre hivatkozva egy biztosítást és laksátakarékot nem tudtak időbe levonni.Az ügyintéző is meglepődött ráadásul mondta,hogy ezt nem kellett volna 2 hétig húzni.Az lenne a kérdésem mert én ezt nem érzem igazságos döntésnek, hogy lehet ezt valahogy a mi oldalunkra fordítani?Panasszal már éltem a bank felé nem kaptam még választ, de az ügyintéző szerint nem igen szokták magukat meggondolni.Úgy érzem a bíráló szurkálódott és feleslegesen kért be olyan papírokat ani nékül is megtudta volna hozni ezt a döntést de így neken plussz költségekbe és időbe került ezen papírok beszerzése.Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Balázs,

      Mindenképpen történt hiba a banki ügyintézésnél – de várjuk meg, hogy mit válaszol a bank.
      Előnyösre változtatni ezt már nem annyira lehet, de meglátjuk, hogy a bank mit ismer el és mire hajlandó.

  19. Kedves Gábor,

    Az fontos lenne, hogy a hagyatéki lezáruljon, mert addig a bank nem tesz semmit.
    1. Amíg nincs hagyatéki, addig ez sem egyértelmű.
    2.Tájékoztatást kérhet, főleg a halotti anyakönyvit bemutatva.
    3. Nem.
    4.Nem zárta ki, csak várja a hagyatéki végét.
    5. Várjuk meg a panaszra érkező választ.

  20. Kedves Annamária,

    Valóban felháborító a történet.
    Látni kellene, hogy melyik bank és mit vállalt írásban.
    Mindenképpen írni kell nekik egy panaszos levelet és kártérítést kérni – ha bekövetkezne a legrosszabb.

    Keressen meg, ha a bank elutasítja a kérelmet.

  21. Kedves Dávid,

    Így a folyamat közepén, közel a végéhez sok okosat nem lehet mondani. Írjon egy panaszos levelet a banknak, aztán meglátjuk, hogy mit válaszolnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük