Melyik befektetési alapot válasszam?

A július nem volt túl kegyes a befektetési alapok számára, hiszen a görög krízis miatti bizonytalanság, valamint a Fed kamatemelésének közeledő kezdete a befektetési alap piac zsugorodását eredményezte: több mint 15 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon.

kh-logoHabár a pénzpiaci alapok nem éppen most élik fénykorukat, azért még továbbra is keresettek a hazai ügyfelek körében. Júliusban a legtöbb megtakarítást, több mint 7,6 milliárd forintot, ebben helyeztek el a hazai megtakarítók. A befektetési alapok jelenlegi sztárjai azonban egyértelműen az abszolút hozamú és a vegyes alapok, ez utóbbi volt az egyetlen kategória, amely a bizonytalan piaci hangulat ellenére az újonnan elhelyezett megtakarításoknál nagyobb mértékben, összesen több mint 5 milliárd forinttal, tudott növekedni.

Az elmúlt hónap vesztesei egyértelműen a kötvényalapok voltak, hiszen a második negyedév jelentős korrekciót hozott a globális kötvénypiacon, amivel összhangban a bizonytalanság átragadt a magyar piacra is. Az amerikai jegybank második félévben várható kamatemelése, illetve a hazai infláció gyorsulása miatt középtávon további hozamemelkedésre számítunk, ezért aki kötvényekben gondolkodik, annak érdemes inkább dollárban kibocsátott államkötvényeket tartani, vagy a hazai, devizás vállalati kötvények között szétnézni – javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei.

BankWeb kiegészítés:

A fenti információ ismét megerősíti bennem, hogy a lakossági befektetők egy része racionális, jól meggondolt döntéseket hoz. Egyedül az abszolút hozamú és vegyes alapok arányának növekedését érzem kicsit veszélyesnek. Meggyőződésem, hogy a legtöbben nincsenek tudatában, hogy ezek az alap kategóriák milyen kockázatosak és milyen mértékű veszteséget képesek okozni. Egy jól felépített portfólióban lehet helyük, de kizárólag ezekbe a befektetési alapokba rakni a megtakarításunkat, az meggondolatlanság.

A legutóbbi svájci jegybanki döntés (január 15.) mutatta meg, hogy ezeknél a befektetési alapoknál 20%-os veszteség tud rövid idő alatt keletkezni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük