A kínai gazdaság lassulása, a nyers- és alapanyagárak zuhanása nehéz helyzetbe hozta Latin-Amerikát, kivéve Mexikót, amely az OECD szerint példaértékű reformprogramot valósít meg és ezért a bővülési ütem gyorsulására számíthat.
Brazília, Oroszország, India és Kína – ezen országok nevének kezdőbetűiből képezte a BRIC rövidítést Jim O’Neill, a Goldman Sachs volt vezető közgazdásza még 2001-ben a szédületesnek tetsző növekedés korszakában. Most viszont elképzelhető: IC-re kell feleznie a fogalommá vált betűsort, mert a brazil gazdaság pang, az orosz meg visszaesik. Ám O’Neill szerint ez csak átmeneti állapot, a jó idők visszatérnek.
Nem egészen így gondolja viszont a Világbank, amely regionális tanulmányában azon töpreng, hogy ami Brazíliát és az egész latin-amerikai térséget illeti, vajon nem a lassú növekedés korszaka tér-e vissza, a 2003-tól 2010-ig tartó aranykor után, amikor átlagosan négy százalék feletti bővülésre voltak képesek ezek az országok. A nemzetközi pénzügyi intézmény idei növekedési prognózisa 2,2 százalék. Egyelőre nem látja tisztán a Világbank, vajon az üzleti ciklus elérte-e a mélypontját. Most nem a meglódulás-gyorsulás egymást követő fázisairól van szó, hanem arról, hogy alighanem új gazdaságpolitikai modellre lesz szükség. A Világbank háromszázalékos növekedési potenciált lát a térségben, ami megfelel a történelmi átlagoknak, hacsak nem sikerül a termelékenységet reformok révén erőteljesen javítani.
Aranykorában Latin-Amerika a kínai gazdaság bővüléséből merített maga is erőt, nyers-, alapanyag és élelmiszer exportja meglódult, miközben ezen termékek árai is emelkedtek. Brazília a múlt évtized nagy részében hat százalékot meghaladó ütemben bővült, de Mexikó és például Chile vagy Kolumbia is elérte az öt százalékot. Argentína is szinte kínai tempóban bővült a csődje után, de újra nehéz pénzügyi helyzetben van. Venezuela pedig, amelynek exportjában 96 százalékkal részesedik az olaj, szintén a csőd szélére került. Caracas Pekinghez fordult pénzügyi segítségért, miközben a térség többi országa inkább az észak–déli kereskedelem felfuttatásán munkálkodik az amerikai kontinensen belül.
A 2010-ig tartó fejlődés nyomán csökkent a szegénység, ötvenmillió ember küzdhette fel magát a középosztályba. Ez a tömeg félti az életszínvonalát, magasabb színvonalú oktatást és kevesebb korrupciót követel. A meg-megújuló tiltakozásoknak is ez a magyarázata.
A kínai piac szűkülése, illetve a nyers- és alapanyagárak csökkenése miatt megszorító intézkedésekre kényszerült több kormány, így a brazil is, amely a társadalmi feszültségek miatt enged a költségvetés elsődleges egyenlegére kitűzött célból. Argentínát és Venezuelát kivéve időközben sokat javult a gazdaságpolitika színvonala a térségben, az országok lebegő árfolyamokra tértek át, így a brazil, a chilei és a kolumbiai devizák árfolyama két év alatt 25 százalékkal értékelődött le. Felütötte a fejét az infláció, amely Brazíliában hat és hét százalék között mozog, s arra kényszerítette a jegybankot, hogy 11,75 százalékra emelje az alapkamatot.
A jó időkben tetemes külföldi tőke áramlott a térségbe, elsősorban a bányaiparba és az energiaszektorba, és ez a folyamat nem folytatódik, mérséklődnek a beruházások. Ez súlyos politikai aggodalmakat vált ki Chilében, de másutt is. Az államadósság aránya ugyan nem magas, a folyó fizetési mérleg hiánya összességében meghaladja a GDP öt százalékát, és tovább emelkedhet, lassan megközelítve a kilencvenes évek szintjét, amikor a finanszírozási gondok miatt régiót inkább a csőddel azonosították. Ez most nem fenyeget, de a térségre az alkalmazkodás nehéz próbatétele vár.
Forrás: vg.hu
