Budapesti lakásárak: olcsó vagy drága?

Bár az utóbbi években alaposan elszálltak az árak, a Budapest lakáspiac még megfizethetőnek számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román olcsóbb. Ugyanakkor a budapesti lakásárak kevésbé megfizethetők az itt élőknek, mint a prágaiak vagy a varsóiak az ott lakóknak – derül ki az Otthon Centrum és a Global Property Monitor elemzéséből.

A felmérés szerint Svájc, az Egyesült Királyság és Franciaország fővárosában, illetve fontosabb pénzügyi központjaiban találhatók a legdrágább lakások. Ott átlagosan 2,1–4 millió forint az otthonok egy négyzetméterre vetített ára, míg Londonban ennél is több, 6,3 millió forint. Eközben idehaza 2017. január–november között Budapest V. kerületében kellett a legtöbbet fizetniük a lakásvásárlóknak az adásvételi szerződések alapján: a használt lakások négyzetmétere átlagosan 884 ezer forintért, míg az új építésűeké lényegesen többért, 1,4–1,8 millióért kelt el. A belső pesti kerületekben 460–580 ezer forint között alakultak a négyzetméterárak.

A közép-európai fővárosok közül Bécs a legdrágább, itt 1,1–2,3 millió forintot kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért. A Lengyel Nemzeti Bank adatai alapján Varsóban a belvárosban 785 ezer forintnak megfelelő zlotyt adnak a vásárlók egy négyzetméterért, míg a külső kerületekben 520 ezer forintot. Prágában a belvárosban négyzetméterenként 1,2 millió, a külső kerületekben 784 ezer forint volt a lakások átlagos ára. Pozsonyban viszont 590–820 ezer forintot kell fizetni egy lakás négyzetméteréért.

A statisztikák alapján a magyar főváros a prémium szegmensben lassan felzárkózik a visegrádi országok fővárosainak lakásáraihoz. Az átlagos lakások tekintetében azonban az árszint még alatta van az osztrák fővárosénak és ez Budapesten további dráguláshoz vezethet.

A Jobseurope.net felmérése szerint a lakásárakkal ellentétben az átlagos jövedelem, azaz a nettó fizetések terén Budapest igencsak a sor végén áll. Jelenleg Varsóban, Prágában, Pozsonyban is magasabb az elkölthető nettó havi jövedelem átlaga, mint a magyar fővárosban, Bécsről nem is beszélve, ahol az átlagfizetés a budapesti többszöröse. Ez pedig azt is jelenti, hogy a fővárosi lakásárak kevésbé megfizethetők az itt élőknek, mint a prágai vagy a varsói árak az ott élők számára. A fajlagos lakásárat a havi jövedelemmel összevetve a legkevésbé megfizethető lakások Londonban, Bécsben, Rómában és Párizsban találhatók.

BankWeb kiegészítés:

A budapesti lakásárak emelkedése jelentős mértékben a hazai befektetők keresletének volt köszönhető az elmúlt években. A jelenlegi árszinten azonban már ez a kereslet csökken, kérdés az, hogy megjelennek-e a külföldi befektetők – mint ahogyan azt 2008. előtt láthattuk.

A lakáspiaci kereslet fenntartásához a CSOK és az új lakások jelentős értékesítési darabszáma szintén hozzá tesz, mint ahogyan az egyre élénkebb lakáshitelezés és az emelkedő bérek, jövedelmi szint is segíti az árszínvonal fenntartását.

Befektetési szempontból a végrehajtási árverések piacán látok jó lehetőségeket 2018.évben.

Lakás befektetés esetén keressen meg.

dr.Tatár Attila

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal