Nő a házasodási kedv

2016 januárja és novembere között a legmagasabb volt a házasságkötések száma az elmúlt húsz évben – közölte a a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatsor azért aktuális, mert február 12 és 19-e között tartják Magyarországon immár 10. alkalommal a házasság hetét.

Az 1970-es években még közel százezren házasodtak össze Magyarországon, azonban ez a szám folyamatosan csökkent. A mélypontot a 2010-es évben érte el, amikor mindössze 35520 pár kötött házasságot.

Azóta viszont folyamatosan nő a házasságok száma, és 2016-os összesítésen, amely húsz éves rekord, még nincsenek is benne a decemberi adatok.

Az országon belül Zala megyében volt a legkisebb a vállalkozói kedv, ezer lakosra mindössze négy házasság jutott, míg a listavezető Komárom-Esztergomban 5,4.

Nemcsak a házasságok száma, de a házasodó felek átlagéletkora is növekedett, ráadásul nem is kevéssel: átlag öt évvel.

A válások száma nem nőtt drasztikusan az utóbbi évtizedekben, átlag 25 ezer ember bontja fel a hazásságát évente.

Ellenben nőtt az élettársi kapcsolatok száma, bár erre csak a népszámlálása adatokból lehet következtetni: míg a 2000-es évek elején a kapcsolatoknak csak az 5 százaléka volt élettársi, addig 2011-ben az az arány már 19 százalékot, azaz 418 ezer embert jelentett.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük