Hitelezési csalók buktak le

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hat személlyel szemben, akik a vád szerint kedvezményes hitel ígéretével csaknem 3500 sértettnek összesen mintegy 500 millió forint kárt okoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádlottak 2012 júliusa és 2015 februárja között – az erre a célra létrehozott gazdasági társaságok révén – látszólag kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek a hirdetésekre jelentkező ügyfeleknek, ténylegesen azonban fogyasztói csoportokba léptették be őket. A vádlottak a megtévesztett ügyfeleknek azt ígérték, hogy igen kedvező feltételekkel, rövid időn belül juthatnak pénzhez.

A vádlottak kezdetben egy budapesti VI. kerületi, majd később egy VIII. kerületi irodaházban működtettek irodát, tevékenységüket pedig országos és vidéki újságokban is hirdették. A hirdetések megtévesztőek voltak, szövegük azt sugallta az ügyfeleknek, hogy azonnal készpénzt folyósítanak még a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is. A hirdetések alapján a cégeknél megjelent sértettek részére az üzletkötők megtévesztő tájékoztatást adtak, illetve az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy a szerződéskötést követő hónapban hitelt fognak folyósítani részükre.

A megtévesztett ügyfeleknek a szerződés aláírását követően egyszeri regisztrációs díj, megbízási díj, valamint az első havi törlesztő részlet címén fizetniük kellett, a befizetések összege jellemzően az igényelni kívánt hitel nagyságához igazodott. A sértettek nem kapták meg az igényelt hitelt, a szerződésben vállalt hitelnyújtás a vádlottaknak nem is állt szándékában, valódi céljuk kizárólag a sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, ténylegesen a fogyasztói csoportokat sem működtették.

A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben – más bűncselekmények mellett – nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád tárgyává tett bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele – a bűnhalmazat miatt – egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.
Napi.hu

One Reply to “Hitelezési csalók buktak le”

  1. Igen nap mint nap számos elektronikus levelet küldözgetnek, hogy aktív bárlistásoknak hitel nyújtást biztosítanak. Közben tudjuk, hogy a passzív sem kap sehol hitelt. Vannak azonban emberek akik hisznek az ilyen dolgokban és még pénzt is képesek fizetni ezért. Sajnos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük