A válság sok mindenre megtanította az embereket. Hogyan lehet túlélni és hogyan lehet mindent – szinte egy pillanat alatt elveszíteni. Melyek az igazán fontos dolgok és mi az, amiről csak gondoljuk, hogy az….
Munkám során sok emberrel találkozom, sokan írnak nekem és egyre több sorsot, tragédiát látok magam körül. Akarva akaratlanul is észreveszem a történetekben rejlő általános érvényű szabályszerűségeket: mindenki ugyan abba a csapdába került, a kiindulópont mindenhol ugyan az: megrészegülve a lehetőségektől jobban szeretnének élni, mint a lehetőségeik azt megengednék.
Egy felborult értékrend érvényesül, mindenki fogyasztani szeretne, mindent megszerezni, mégpedig azonnal. Azt látjuk, hogy más gyorsabban halad előre, kockáztat, sikeres. Mi miért ne tennénk ugyan ezt? Hol lehetett korábban kijózanító példákat látni? Szinte sehol. De most már lehet.
Nem tanítják meg velünk, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben, mire figyeljünk oda időben, mert az elkövetett hibákat olykor már nem lehet helyrehozni.
Nem szeretnék előre szaladni, vegyük sorra a cikk mondanivalóját. Hogyan lehet tönkretenni az életünket a lehető leggyorsabban?
Vegyük sorra az öt leggyakoribb hibát, amit nagyon sokan elkövetnek és csak akkor veszik észre, hogy végzetes bajba kerültek, amikor már szinte nincs kiút:
– Nem törődünk az egészségünkkel
– Több pénzt költünk, mint amennyi rendelkezésünkre áll.
– Nem tanulunk meg dolgozni, azt látjuk, hogy a pénzt nem munkával kell keresni.
– Szerencsejátékok, szenvedélybetegségek.
– jövőtlen nemzedék vagyunk, amely megterheli a gyermekeit. A gondok átörökítése.
Egész-ség
Az egészség sokkal több, mint a betegség hiánya. Nem akkor vagyunk egészségesek, amikor nincs látható betegségre utaló tünetünk, hanem amikor az életünk kerek egész. Minden a helyén van: pszichésen, a céljainkat illetően és a napi rutin szintjén is. Megfelelően táplálkozunk, élünk és az emberi kapcsolataink is rendben vannak, a környezetünkre a harmónia, kiegyensúlyozottság jellemző.
Magyarországon még most is csak 73,3 év a várható élettartam, miközben például Lengyelországban 75,1, Csehországban pedig 76,7 év. 25 EU tagország legtöbbjéhez képest a magyar férfiak 7, a nők 5 évvel rövidebb életre számíthatnak. Évente kb. 50 ezerrel több ember hal meg, mint ahány gyermek születik, tehát öregedésre és leépülésre vagyunk ítélve saját balgaságunk és tudatlan, önromboló politikánk következtében.
A megfelelő életmód és megelőzés kérdését egyénileg kell felismernie mindenkinek, mert társadalmi szinten ezekben a kérdésekben semmi sem történik. Mintha mindenki a növekvő gyógyszer fogyasztásban lenne érdekelt, az egészségügyi hálózat lebénult, saját betegségét sem tudja kezelni: az emberek nem mennek időben orvoshoz, ha mennek, akkor a „rendszer” nem képes időben kezelni őket. Tömegeknek nincs pénzük az alapvető élet fenntartásához szükséges javakra, mitől élnének akkor egészségesen (elszegényedés).
A gyógyszerre fordított közkiadások aránya nyolcszorosára növekedett 1993 óta (az inflációt is beleszámítva). Amennyiben reálértékre vagyunk kíváncsiak, akkor megkétszereződött a gyógyszerfogyasztás. A felnőtt magyar lakosság közel fele szed rendszeresen valamilyen tablettát, vagy használ orvos által felírt gyógyszert, ez az európai országokban tapasztalható átlaghoz képest nagyon magas arány. Pedig az egészség nem mérhető a növekvő gyógyszer fogyasztással, inkább azt mutatja, hogy hajlamosak vagyunk egy tablettával elintézni azt, amit életmód változtatással kellene.
Pszichésen sem vagyunk jó állapotban, a magyar lakosságra a pesszimizmus, az elégedetlenség és a boldogtalanság jellemző. A mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás már gyermekkorban komoly gondokat okoz, felnőtteknél pedig súlyos megbetegedésekhez vezet.
Adósságcsapda
Több pénzt költünk, mint amennyit megkeresünk. Ez csak úgy lehetséges, ha a korábban megtakarítónak számító lakosság jelentős része belefáradva az állandóan elhalasztott fogyasztási döntésekbe egyszer csak előre hozza vásárlásait és hiteleket vesz fel. Lakásvásárlásra, felújításra, de egyre inkább fogyasztásra: autó, TV, kütyük. Lefordítva már nyelvre: hitelkártya, áruhitel, személyi hitel, gyorshitel és 30-40 évre felvett jelzáloghitelek.
A bankok a válságot megelőzően csak az adós ingatlanának értéke alapján is nyújtottak jelzáloghitelt, a fogyasztási hiteleknél pedig csak a bevételeinkre koncentráltak, a más bankoknál már fennálló hitelekről pedig tudomásuk sem volt. Így aztán mindenkinek saját magának kellett önkontrollt kialakítania, aki erre nem volt képes, az menthetetlenül eladósodott. A válság során megnövekedett törlesztőrészletek, munkahely elvesztése és egyéb anyagi gondok pedig családi tragédiákhoz vezettek: elveszítették mindenüket, reménytelen helyzetbe taszították még a gyermekeiket is.
Az idén már 12-15 ezer lakást árvereztek el a családok feje fölül, miután képtelenek voltak fizetni a részleteiket. További 750 ezer devizahiteles egzisztenciája függ cérnaszálon, közülük 300 ezren már több mint egy hónapja nem törlesztettek.
Az értékrend válsága
Megkérdezik a gyerekeket, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek? Talán jobb lenne nem megkérdezni, mert a válaszokból egy társadalmi kórkép rajzolódik ki…. A gyermekek a körülöttük lévő világból szűrik le a következtetéseket és adott esetben arra a döntésre jutnak, hogy segélyből szeretnének élni, ha nem tudnak kiemelkedni a tanulás és szülői segítség által felvázolt „életpályán”, akkor ha kell bűnözőként szereznek jogot a jobb életre, de a napi kuli munka nem vonzza őket.
A szemük előtt zajló történetekből azt tanulják meg, hogy gátlástalanul át kell gázolni mindenkin, ha meg akarják valósítani céljaikat. Nem együttműködésre, hanem harcra „nevelődnek”.
Nem látunk olyan példákat, hogy valaki asztalos, autószerelő, gyári munkás szeretne lenni, hanem a kényszer sodorja az embereket ezekre a munkakörökbe és ezt a helyzetet többnyire kudarcként élik meg, nem érezni a szakma becsületét és szeretetét.
A celebek, Győzikék, korrupciós ügyek és a közös pénz ezer módon történő elherdálása sokkal nagyobb kárt okoz a fejekben, mint amilyen az egyes esetek konkrét, tényleges társadalmi hatása.
Szerencsejáték, szenvedélybetegségek
Az értékrend válsága vezet oda, hogy sokan már csak a lottóban tudnak bízni. Nem látják, hogy ez a „hülyék adója”, minden erre költött pénzt, a dohányzásra, alkoholra és más káros szenvedélyre fordított pénzt megtakarítva talán ki lehetne kecmeregni a kilátástalanságból.
A segélyből cigire, alkoholra és energia italra költött pénzeket látva, az éhes gyerekek mellett dohányzó szülőket látva össze szorul a szívem.
Az ember természeténél fogva a könnyebb utat szeretné járni: nyerni a lottón, a tőzsdén, a pókerben. A félkarú rablókat a legszegényebb emberek utolsó fillérjei táplálják. A reménytelenségből kivezető szalmaszálak ezek.
A nyerőgépek használóinak száma (lényegében egyenlő a potenciális vesztesek számával) hazánkban egyes vélemények szerint eléri a 300 ezer embert, azonban mégsem történik szinte semmilyen előrelépés az érdekükben, A nyertesek az üzemeltetők és az állam, akit az okozott kár egyáltalán nem érdekel…
Jövőtlen nemzedék
A mai gondokkal halmozott mértékben szembesülnek majd gyermekeink. És most nem is a környezeti ártalmakra gondolok, hanem a fejekben, a társadalomban elvetett gondolati csírákra, a reménytelenség és kilátástalanság által okozott tragédiákra. Amikor nem marad más alternatíva a fiatalok tömegei előtt, mint jó szakma birtokában külföldre menni vagy bűnözőként, egyre mélyebbre kerülve itt élni. Mert mintha szűkülne a közbenső réteg vagy csak láthatatlanná válik? Nem ez a középréteg nyújt példát?
Generációk nőttek fel úgy, hogy az államtól vártak valami csodát, a helyzetük jobbra fordulását: segélyt, támogatást, nyugdíjemelést, stb.
Az állam pedig „újraelosztott”, hitelt vett fel és abból költekezett helytelenül, rossz dolgokra költve a közös pénzt. A felvett hiteleket, az elszalasztott esélyeket, a működésképtelenné vált országot pedig valakinek egyszer „rendbe kell tennie”. Ennek költségeit pedig képletesen és ténylegesen is a gyermekeink fogják megfizetni.
