A lakástámogatás feltételei (CSOK)

Végre megjelent az a rendelet, amely alapján 2015.július 1-től használt ingatlanra is igénybe vehető a lakásépítési támogatás. Lássuk a részletes feltételeket.

2015. július 1-től már használt lakásra, és már egy gyermek után is igényelhető a lakásépítési támogatás. A támogatásnak már komoly múltja van, volt szocpol, félszocpol, FOT – lassan megszokjuk az új elnevezést is:  Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK)

A használt lakásoknál fontos elvárás, hogy legalább komfortos legyen az ingatlan, vagy bővítés esetén érje el a komfortos minősítést. A rendelet figyelembe veszi az ország területeinek eltérő ingatlan árait (maximált vételár), az energetikai besorolást, a gyermekek számát és elég sok feltételt tartalmaz, így nem könnyű minden apró részletre odafigyelni.

2016-tól módosul a CSOK

Igazán nagy újdonságot a 10 millió forintos, három gyermek mellett, új lakás vásárlására vagy építésére igénybe vehető CSOK jelent. A korábbi energiaminősítési szorzókat és a legfelső négyzetméterkorlátokat kivették a rendeletből.
A 10 millió forintos támogatást úgynevezett fiatal házaspárok – vagyis ahol a férj és a feleség közül legalább az egyik 40 év alatti – megelőlegező jelleggel is igényelhetik, akkor is, ha gyermektelenek, és akkor is, ha egy vagy két gyereket nevelnek már, de összesen legalább hármat terveznek. Az új lakásnak legalább 60 négyzetméteresnek kell lennie, ha házat építenek, akkor pedig minimum 90 négyzetméteres hasznos alapterület az előírás.
Az igénylőknek azt is igazolniuk kell, hogy rendes munkájuk van, vagyis legalább a házaspár egyik tagja rendelkezik minimum kétéves folyamatos egészségbiztosítással, amiben legfeljebb 15 napnyi megszakítás lehet. Az igénylés előtti utolsó 180 napra még szigorúbb előírások vonatkoznak, nem fogadják el annak a kérelmét, akinek álláskeresési támogatásból, szakképző iskolai tanulmányokból, esetleg közmunkából származik biztosítása. A közfoglalkoztatási jogviszony elismerhetőségének részletes szabályairól külön rendeletet ígérnek a kormányrendeletben. A külföldi munkavállalásból hazatérőket viszont nem zárják ki a támogatásból.

További részletek a változásokról >>>

Nézzük, hogy mennyi lehet a támogatás maximális mértéke gyermekszám és a lakás alapterülete szerinti megosztásban 2016-tól:

 

csok-2016Hasznos alapterületnek számít a lakás fűthető helyiségei alapterületének összege, ide nem értve az erkély, a loggia, a terasz, a tornác, a tároló helyiség, a gépjárműtároló és a pinceszinti helyiség alapterületét.

Tehát a támogatás összege a gyermekszámtól, a lakás hasznos alapterületétől és az energetikai minősítésétől függ.

Milyen értékű használt lakást tudok megvenni?

Használt lakás vásárlásakor a maximális vételár is meg van határozva az alábbi táblázat szerint:

 csok2-2016

A támogatás megelőlegezése – gyermekvállalás

Amennyiben meglévő gyermekek után igényeljük a támogatást, nincs életkori korlát. Ha viszont jövőben születendő gyermek(ek)re szeretnénk kérni, akkor

  • házastársi kapcsolat szükséges, valamint
  • a házastársak egyike a támogatás igénylésének időpontjában még ne töltse be a 40. életévét.

A 10 milliós, új lakáshoz járó összeg igénybe vételéhez 3 gyermek, egyéb esetekben legfeljebb 2 gyermek vállalható előre. Három gyermek esetében 10, kettő esetében 8, egy esetében 4 év alatt kell megszületniük a gyermekeknek.

Az igénylőknek 180 napos folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkezniük akár belföldön, akár külföldön. A három gyerekre és új lakáshoz járó 10 millió forinthoz pedig legalább 2 éves (legfeljebb 15 napos megszakítású) társadalombiztosítás szükséges.

Mi számít új lakásnak?

2008. július 1-jén vagy később kiadott építési engedéllyel rendelkező összkomfortos lakás, amely a kérelem benyújtásának időpontjában használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik.

Fontos, hogy az ügyintézés során az egyes lépéseket, határidőket tartsuk be!

Figyeljünk oda arra, hogy

  • a támogatás igénylésének határideje
  • építés esetén a használatbavételi engedély kiadása előtt
  • vásárlás esetén az adásvételi szerződéstől számított 120 napon belül
  • bővítés esetén a bővítési munkálatok megkezdése előtt
  • építési esetén az építési engedély 2008. július 1. után kiadott
  • építés, bővítés esetén a munkálatokat 5 éven belül be kell fejezni
  • az építés, bővítés költségvetésének minimum 70%-a számlával igazolandó, amely számlák keltezése
  • építésnél az építési engedélyt maximum 6 hónappal előzi meg,
  • bővítésnél a támogatás kérvényezése utáni
  • a Magyar Állam 10 évig szerepel a tulajdoni lapon, amely idő alatt haszonélvezet az ingatlanon nem alapítható!

A támogatást vásárlásnál a vételár részeként utalják, építésnél és bővítésnél pedig szakaszosan, a munkálatok előrehaladtával, és csak akkor, ha az önerő már felhasználásra került!

Hol lehet a támogatást igényelni?

A támogatást bármelyik banknál igényelhetjük, ahol foglalkoznak a CSOK ügyintézésével (nem kötelező nekik).  Lehet igényelni csak a támogatást is, de hitel is felvehető a lakás cél megvalósításához. Ha nem kérünk hitelt, akkor az elbírálásnak van díja. Felmerül továbbá az értékbecslés, valamint az egyes helyszíni szemlék (építés, bővítés esetén) is díjkötelesek. Ezen kívül a támogatás összegének 1,5%-a, maximum 30 000 Ft lehet a bírálat díja. Ha hitelt is kérünk, akkor a fenti bírálati díj nem számítható fel! Ekkor csak abban az esetben kapjuk meg a támogatást, ha a bank hitelképesnek minősített minket.

A KHR-ben negatív státusszal szereplő ügyfél támogatásra jogosult, de hitelre nem. Emellett az igénylőnek TB biztosítottnak kell lennie, valamint nem lehet NAV köztartozása. Azok sem igényelhetik, akik a Btk. bizonyos paragrafusai alapján bűncselekményt követtek el (és ennek jogkövetkezményeitől nem mentesültek), illetve akik korábban jogosulatlanul vettek igénybe otthonteremtési kedvezményt, illetve az elmúlt 180 napban nem voltak végig tb-biztosítottak. A 10 milliós összeghez az juthat hozzá, aki (már) nincs a KHR-listán.

A lakásépítési támogatásról szóló eredeti Kormányrendeletet itt találja.

 

650 thoughts on “A lakástámogatás feltételei (CSOK)

  1. G.H.Henrietta

    Jó napot!
    Férjemmel igényelni szeretnék a használt lakásra a CSOK-ot. Én jelenleg gyeden vagyok itthon. A párom pedig ausztriában dolgozik. Elötte viszont volt munkanélkülin 3 hónapot. De a munkanélküli elött pedig 10 éve dolgozott egy cégnél. Így jogosultak vagyunk rá?
    Köszönöm válaszát.
    Gálné H. Henrietta

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Henrietta,

      Sajnos kell az igénylést megelőzően 6 hónapos munkaviszony…..

  2. L. Zsolt

    Jó napot kívánok!

    Idén év elején aláírtuk a CSOK szerződést a bankunkkal.
    Minden feltételnek megfeleltünk.
    Mostanában lett meg a készültségi fok (az értékbecslő megállapította 48 %-os készültséget), ami után a banknak folyósítania kellene az első összeget, 8.000.000 Ft-ot.
    Most azonban azzal fogadott a bank, hogy a 8.000.00 Ft-ról előre kell számlát vinnünk és igazolnunk, hogy azt át is utaltuk a szakembereknek.

    Megteheti-e ezt a bank, hogy egy még be sem épített összegről számlát kér?

    Köszönöm válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsolt,

      Ezt nem értem, a banknak a mester számlája alapján kellene fizetnie, a törvény nem írja elő, hogy önöknek előfinanszírozni kellene a számlákat. Tegyen írásban panaszt, ha nem megy, akkor forduljon a Felügyelethez.

      • judit

        a készen lévő 48%ról kell számlát benyújtani ahhoz hogy megtörténjen az első folyósítás

  3. Vné B Anikó

    Üdvözlöm!
    Van egy ingatlan a fèrjem nevèn amit 2004-ben vásárolt.Ebben az ingatlanban lakunk.2009-ben vettünk egy másik ingatlant, amit gazdálkodásra használunk és ez 50-50%-ban feles.Nincs tartozásuk! Én anyasàgin vagyok.Van 3 gyermek és szeretnénk egy nagyobb ingatlant vàsàrolni, mivel ez csak 2 szobàs. Lehetséges ez valahogy? Vagy kizàró ok a két ingatlan? Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anikó,

      Ha a gazdálkodásra használt ingatlan besorolása gazdasági épület, akkor semmi baj, lakóingatlan nem lehet több a tulajdonukban. Tehát amiben laknak, azt is el kell majd adni és beforgatni a vásároltba a vételárat.

  4. Bné Orsolya

    Tisztelt dr Tatár Attila!
    Nekem a következő a gondom!
    A férjemnek volt egy közös ingatlanja a volt feleségével amit 2,5 éve eladtak ,és a bankok felé fizették ki belőle a hiteleket amennyit fedezett!
    Az egyik bank felé ,még maradt fent hitel amit a volt feleség fizet ,de a férjem nevén van.
    Nekünk van két közös gyermekünk!
    Szeretnénk csok + hitelre meg venni egy ingatlan.
    Én lennék a hitel felvevő!
    Azt mondták,hogy ne is próbálkozzunk addig amíg a férjem nevén hitel van!
    Szeretném meg tudni,hogy igaz lehet,ez,hogy csak akkor boldogulhatnánk,ha el válnánk,és egyedül állóként tudnám elindítani?
    Köszönöm előre is a válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Orsolya,

      A hitel nem kizáró ok, ha rendesen fizetik. Azonban az új hitelnél a jövedelmet csökkentik a törlesztőrészlettel, így előfordulhat, hogy nem elég az igazolt jövedelem. Esetleg a banknak be kellene mutatni, hogy az ex fizeti a hitelt. Mindenképpen menjenek be egy bankfiókba és beszéljék ezt ott meg.

  5. K Béláné

    Üdvözlöm
    Azt akarom kérdezni hogy a férjemmel szeretnénk igényelni a Csok ot.Három gyerekünk van De a ház amiben lakunk átvette az Eszközkezelő így lehetséges a Csok?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Asszonyom,

      Szerintem sajnos nem.De azért kérdezze meg a bankot is.

  6. Wné K Edit

    Üdvözlöm!
    Mi tavaly 2016. novemberében vettünk egy használt házat és igénybe vettünk 3 gyermek után Csok-ot most úgy néz ki, hogy eladnánk a házat. Kérdésem, hogy a Csok átvihető e, vagy vissza kell fizetni? Mi a menete?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Edit,

      A CSOK átvihető egy másik ingatlanra, de új kell lebonyolítani, hogy a fedezet folyamatosan biztosítva legyen. A támogatást intéző bank a segítségére lesz.

  7. B Balázz

    Tisztelt Szakértő

    Az után szeretnék érdeklődni, hogy készülünk párommal egy használt családi házat vásárolni. Szeretnénk igénybe venni rá a CSok-ot. Van egy közös gyermekünk aki idén született. Nekem van egy lakás hitelem ami az árfolyam hátán van jelenleg is. Páromnak és nekem is van 50 százalék tulajdonunk máshol. Valamint kislányom néven is van már 50 százalék tulajdon. A kérdés. Tudjuk igényelni a CSok-ot?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Balázs,

      Amennyiben nem laknak a résztulajdonnal érintett ingatlanban és az örökség útján került a nevükre, akkor nem gond.

  8. K.Nóra

    Tisztelt Tatár Attila,

    Férjemmel elváltunk, két közös gyermekünket ennek ellenére közösen neveljük. Mindketten újra házasodtunk, nekem idén megszületett a 3. gyermekem. Amennyiben a volt férjemmel megegyezek, én és az új férjem az én 3 gyermekem után felvehetjük a 10 m csokot?
    Belterületen kívül eső telket szeretnék vásárolni és azon építkezni ( most parcellázzák és a közeljövőben vonják belterület alá, Bp. agglomerációjában), ekkor is felvehető a csok?
    A nevemen öröklésből származó, több ingatlanban is van tulajdonrészem, de mindegyik haszonélvezővel terhelt, ez kizáró ok?
    Az új házasságomban szeretnénk még egy közös gyermeket.

    Segítségét előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Nóra,

      Amennyiben a meglévő gyermekekre nem vett még fel támogatást és ön fogja nevelni őket (papíron is), akkor semmi akadálya a CSOK támogatásnak. Nézzen utána a feltételeknek, mert vannak bőven… Érdemes egy bankban kezdeni a dolgot…

      • K.Nóra

        Kedves Attila,
        Köszönöm válaszát.

  9. Evelin

    Üdv.Érdeklődnék,hogy Eszközkezelős lakás visszavásárlásához igénybe lehet venni a Csokot?Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Evelin,

      Sajnos nem vehető igénybe erre a célra a CSOK.

  10. R. Róbert

    Kedves Attila!
    Van egy saját nevünkön lévő telkünk, amire egy olyan épületet szeretnénk építeni, aminek az alsó szintjén egy üzlethelység valamint garázs és tárolók lennének, az emeleten pedig egy lakás.
    Mivel a teljes épület és a telek is a mi nevünkön lenne, a felső szinten lévő lakás pedig megfelelne az előírásoknak, ezért számomra kézenfekvő lenne, hogy igényelhetünk tá csokot.
    Lehetséges rá támogatást kérni? Van valmi kitétel, vagy csűrés-csavarás?
    Válaszát előre is köszönöm!
    R.Róbert

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Róbert,

      Sajnos nem fog menni, a két épületrészt teljesen el kellene különíteni egymástól: bejárat, közüzemek, helyrajzi szám, stb. Akkor lehetne csak a lakásra kérni csok-ot. De a másik rész (alsó szint) ne lakásként legyen kezelve, mert nem lehet lakás a nevükön az igénylésnél….

  11. G Zoltán

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Szeretném a CSOK 10+10-es lehetőséget kihasználni új családi ház építésére. A CSOK igényléséhez szükséges személyi, anyagi feltételeknek megfelelünk.

    Az építkezést egy olyan telken szeretném elkezdeni, amelynek jelenleg a hivatalos megnevezése a tulajdoni lapon: belterület, kivett gazdasági épület, udvar. Ilyen megnevezés mellett lehet CSOK támogatást és CSOK kedvezményes hitelt igényelni (10+10) Vagy ez egyébként bank függő?

    Plusz infó: A telek 767nm-es, amelyen a “gazdasági épület” egy kb 15m2-es romos garázs. A telek max beépíthetősége 40%-os, az építendő ingatlan 160nm.

    Köszönöm a válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zoltán,

      Szerintem az építési engedély lakó ingatlanra fog szólni, így ez nem lehet gond, a meglévő épületet pedig lebontják…

      • Kedves Dr. Tatár Attila!

        Az én kérdésem az volna, hogy kötelező-e egy címre bejelentve legyünk a férjemmel a csok 10+10igénylés pillanatában. tavaly házasodtunk össze, 2 meglévő gyermekünk van, vállaltunk még egyett.
        Nem találok erre vonatkozóan semmilyen jogszabályban leírást és most visszautasította a bank az igénylésünket, amiatt, hogy a férjemnek nem állandó vagy tartózkodási címe a mi állandó lakcímünk a gyerekekkel. Hivatalosan Mèg a szüleinél lakik, nem láttuk fontosságát ide bejelenteni, hiszen az új ingatlanban ez amúgy is kötelező lesz.
        Most viszont újra kell indítani előlről az egész folyamatot. Lejárt az adásvételi 120 napja is.
        Jogosan utasítottak el?
        Köszönöm a válaszát!
        Üdvözlettel
        V Erika

        • dr.Tatár Attila

          Kedves Erika,

          Együtt kell élniük, ez egyértelmű és ezt a lakcímkártya igazolja. Ezt előzetesen is rendezni lehetett volna, ezért mondom mindig, hogy mielőbb be kell menni a bankba egyeztetni….

  12. Ny Katalin

    Tisztelt Attila!

    Élettársi kapcsolatban két közös gyereket nevelünk párommal.Tervezünk harmadik gyereket is hamarosan.A csok 10+10 igénylése,építkezés esetén csak házastársak vállalhatnak gyereket,ha jól értelmezem.Ha a pici a pocakban van kérelmezhető a támogatás?A kedvezményes fix kamatozású hitel igénylésénél hátrányban vannak az élettársak?
    Köszönjük segítségét!
    Üdvözlettel,
    Katalin

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Katalin,

      A CSOk 10+10 esetében valóban házasoknak kell lenniük. (Talán érdemes megfontolni. :))
      Nem gond a terhesség, lehet igényelni “útban lévő” gyermek esetén is.
      A támogatott lakáshitelt is tudják igényelni.

  13. Adrienn

    Kedves Szakertő

    A kérdésem a következő egyedülálló anya vagyok 3 gyermekkel jelenleg gyeden. Új hazat szeretnék vásárolni mivel gyeden vagyok így nem ígényelhető a csok úgy tudom. Az ingatlant a szüleimmel vennénk közösen,a ház 50 % lenne az enyém másik 50 % a szüleime. Ez esetben sem lehet igényelni csokot?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Adrienn,

      Sajnos kell munkaviszony. Nem vásárolhat fél házat a támogatásból, nem lehet más tulajdonost bevonni.

      • I Adrienn

        Kedves Attila

        Esetleg az megoldás lehet,hogy a férjem veszi fel a csokot (még nem váltunk el hivatalosan )mivel én gyeden vagyok (nem szűnt meg a munkaviszonyom eddig úgy tudtam hogy az Államkincstár kiállíthatja a csokhoz szükséges papírt). Szükségünk lenne a csok mellé hitelre is nem sokra de a férjem nem vehet fel hitelt mert elég kevés pénzre van bejelentve. Megoldás leht-e hogy a férjem veszi fel a csokot az ő nevére kerül az ingatlan és a szüleim pedig felveszik a hitelt de a házban tulajdon joguk nem lenne? ilyen lehetséges?

  14. Erzsike

    Jó Napot!!

    Lenne egy olyan kérdésem hogy szeretnénk venni használt lakást de a CSOK-ot nem fogjuk tudni együtt igényelni mivel párom nem kap erkölcsi bizonyítványt.Nem vagyunk se házasok, se bejegyzett élettársi kapcsolatban.A ház kettőnk nevén lenne.Igényelhetem egyedül is???

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Erzsike,

      Igényelheti, de akkor az Ön nevére kell vásárolni a lakást….

  15. H Ilona

    Kedves dr.Tatár Attila!

    Szeretném megkérdezni, hogy igènybe tudjuk venni a CSOK-ot a következő feltételekkel?
    -az első babát várjuk, 2 gyermekre szeretnénk majd igényelni, a páromnak az előző házasságából van már 2 gyermeke, mennyiben befolyásolja ez?
    -építési telek vásárlására is felhasználható a kért összeg?
    -én 27 èves vagyok, a párom viszong már 41

    Előre is köszönöm a válaszát!

    Üdvözlettel;

    H Ilona

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ilona,

      Elég, ha az egyik szülő 40 év alatti. A másik két gyermek nem gond, ha igazolhatóan nem vele élnek. A támogatást a teljes építkezési költségvetés kapcsán bírálják el, csak telek vásárlásra nem tudja felvenni, a lakásnak “láthatóan” fel kell épülnie…

  16. Edina

    Üdvözlöm!

    Férjemmel két ,már meglévő gyermekre szeretnénk csok-ot felvenni használt lakás megvételéhez.Együtt élünk a jelenlegi a lakcímen,a férjem viszont még a saját szülői házhoz van bejelentkezve,így tulajdonképpen csak a gyerekek és én rendelkezünk közös lakcímmel. Már az igénylésnél is kötelező elem a közös lakcím? A csok-ot folyósító pénzintézet munkatársai szerint szükséges lenne a lakcímváltoztatás férjem részéről is.
    A Nemzetgazdasági Minisztériummal a tegnapi napon beszéltem,ott a kormányrendelet átolvasását javasolták.Számomra egyértelműen nincs ebben megfogalmazva,hogy már az igényléshez is közös állandó lakcímmel és tartózkodási hellyel kell rendelkezni.

    Köszönöm a segítséget!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Edina,

      Szerintem is közös cím kell, de ez elvileg nem jelenthet gondot, jelentsék be a férjét….

  17. Sándor

    Kedves Attila,

    3 gyermekünk van, 2015-ben vettünk fel 1,5M ft CSOK-ot használt lakás vásárlására (2 + 1 beígért gyermek, aki azóta megszületett). Szeretnénk eladni a házat, és új házat építeni. Kérdésem, hogy a jogszabály lehetőséget biztosít-e arra, hogy eladjuk a házunk, és megigényeljük új ház építésére a 10 – 1,5= 8,5M ft-ot ? Illetve ha eladás esetén visszafizetjük a 1,5M ft-ot, megigényelhetjük-e a 10M ft-ot új ház építésére a meglévő 3 gyermek alapján?

    Válaszát előre is köszönöm: Sándor

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Sándor,

      Egy gyermekre csak egyre vehető fel támogatás. Ha 10 éven belül eladja a lakást, akkor vagy vissza kell fizetnie a támogatást vagy másik ingatlan fedezetet kell adnia.

      • Sándor

        Kedves Attila,

        Köszönöm a válaszát. Jól értelmezem, hogy amennyiben eladjuk, és nem építünk, hanem másik használt házat veszünk, arra átvihető az állam elidegenítési tilalma, és ez esetben nem kell visszafizetni?

        • dr.Tatár Attila

          Kedves Sándor,

          Igen, de ekkor a folyamat idejére egy másik ingatlant vagy betétet kell elhelyezni, mert az állam biztosítékát fenn kell tartani.

  18. Viktor

    Tisztelt Attila!

    Segítségét szeretném kérni,- több kérdés is felmerül használt lakás vásárlása kapcsán.
    Párommal és 3 éves kislányunkkal szeretnénk megvásárolni a nagyszülői házat. Édesapám és két testvére az örökösök. A házat CSOK és hitel igénybevételével kívánjuk megvenni.
    Kérdéseim a következők lennének:
    -Elég-e az, hogy párommal bejegyzett élettársi viszonyban vagyunk?
    -Édesapám 1/3 tulajdonrésze miatt kaphatunk-e támogatást? Amennyiben nem akkor hogyan lehet ezt orvosolni?

    Megtisztelő válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

    Üdv, Viktor

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Viktor,

      Sajnos egyenesági rokontól történő vásárlás esetén nem igényelheti a csok támogatást.

  19. Sz-T Bernadett

    Kedves Attila!

    Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzá, hogy ott állunk,hogy kinéztük az ingatlant, ez most pillanatnyilag egy félkész állapotban lévő lakás, a csokot szeretnénk hozzá igényelni, de ha minden igaz az építési engedélye 2004-es, mivel nem tudta a cég folytatni a munkálatokat és évekig csak álltak ott a lakások. Ez akkor azt jelenti,hogy ez nem számít új lakásnak és nem igényelhető rá csok? Azt is mondták,hogy ha nem magánszemély tulajdonában van-volt akkor nem vonatkozik az építési engedélyre az a 10 éves korlát.

    nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát

    • Sz-T Bernadett

      Bocsánat, még annyit tennék hozzá, hogy az a vállalkozó aki elkezdte az építést az eltűnt, tudomásom szerint egy időben árverezés alatt is volt és most ez az árverező cég bízott meg egy ingatlan irodát az értékesítésükkel. Mi most az ingatlan irodával állunk kapcsolatban, de egyenlőre nekik is utána kell járniuk mindennek. Ekkor is él az a fajta szabály hogy az építési engedély 10 évnél nem lehet régebbi? Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Bernadett,

      A kivitelezőnek kell, hogy legyen annyi esze, hogy ilyenkor új engedélyeket szerez be – ha szükséges. Én nem értek az engedélyezéshez, műszaki kérdésekhez, így ennek eldöntésében nem tudok segíteni, de az ingatlan irodának kellene tudnia. A 10 éves korlát létezik….

  20. Ani

    Tisztelt Dr. Tatár Attila!
    Jelenleg használt lakásvásárlás előtt állok.Az ingatlant kinéztem már.A párommal nemrég ismerkedtem meg és kiderült 5 hetes terhes vagyok. Megtartjuk a babát és össze is házasodunk. Az ingatlan a nevemre kerül és én veszek fel hitelt is. Mndketten 40 év alattiak vagyunk bejelentett munkahellyel.Nekem nincs adóságom, hitelem. Páromnak van háza és lakáshitele.Önerőnek beszámitják az adható csok összegét ha aláirok 2 gyereknek? Vagy először kifizetem az önerőt megveszem hitelre a lakást és utólag igénylem a csok-ot és azt a felvett hitelembe számítják bele?Kell-e hogy tulajdon része legyen benne a leendő férjemnek vagy a csok-kot adják ugy is ha 1/1 az én tulajdonomba kerül. A páromnak már van ingatlan a nevén.köszönöm segítségét!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ani,

      Ha jól értem, akkor egyedül venné fel a csok-ot. Menjen el egy bankba és készíttessen hitelképességi vizsgálatot és csok felmérést, mert bonyolultak a szabályok.
      A legtöbb bankban a csok önerő, de az adásvételi szerződésbe már bele kell írni és a banknak kell elutalnia. Kezdje a bankba…

  21. K Krisztina

    Tisztelt szakértő! Igénybe szeretnénk venni meglévő két gyermek után a 2.600.000 csokot, tetőtér beépítésére!A kérdésem sz lenne,hogy ez esetben is 2 lakást kell létrehozni a tetőtérben,vagy az csak a nagy összegű 10+10 milliós csokra vonatkozik?Köszönöm előre is!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Krisztina,

      Nem értem, hogy miért kell két lakást kialakítani. Esetleg ott lehet a megoldás, hogy a tetőtér beépítése lehet bővítés (ekkor legalább egy szobával nő a meglévő lakás) és lehet új lakás építése, ekkor a meglévő mellett valóban épül egy új lakás a tetőtérben.

  22. K Szilvia

    Tisztelt szakértő!
    Segítséget szeretnék kérni.családi házat bővìtenénk 2 szobával ,fürdővel.Élettársi kapcsolatba vagyunk a párommal,van két gyermekünk de csak egy után tudnánk igényelni ,mivel a nagyobbik már dolgozik. A családi ház amit bővìtenénk az én tulajdonomba van,tehát a páromnak nincs benn tulajdonrésze.jogosultak vagyunk a csokra,vagy ha nem akkor próbálkozhatnék e egyedülállóként kérelmezni.
    Köszönöm válaszát

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Szilvia,

      Szerintem egyedül kellene próbálkoznia a CSOK-al. Keressen egy hozzáértő banki ügyintézőt és beszélje meg vele a részleteket.

  23. B János

    Üdvözlöm!
    Érdeklődni szeretnék,hogy a CSOK tanyaingatlan bővítésére igénybe vehető?

    Köszönöm válaszát!
    B.János

    • dr.Tatár Attila

      Kedves János,

      Amennyiben a tanya lakóingatlanként van nyilvántartva és nem gazdasági épület, akkor igen.

      • L.László

        Tisztelt dr.Tatár Attila!

        Tanácsát szeretném kérni. Január elején adás-vételi szerződést kötve egy ingatlanra csokot, illetve hitelt indítottunk el. Sajnos a héten derült ki, hogy a bank értékbecslője c minősítést adott az ingatlanra mert fúrt kút van csak és nincs vízminőségi jegyzőkönyv. Mint kiderült a banki hitelt lehetne csak megkapni ha min.b besorolásba kerülne amit egy ÁNTSZ-i vízbevizsgálással lehetne elérni. Csok csak akkor kapható (tudomásunk szerint) ha az ingatlanba van lehetőség bevezettetni a vizet. Ezt el is indítottuk csak március 15-ig fagyszünet végett földmunka nem végezhető és a tervezéstől a kivitelezésig legalább még 1.5-2hónap telik majd el. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet, egyáltalán lehet-e újraindítani, szüneteltetni addig amíg a víz nincs beköttetve. Lehet-e majd az értékbecslést újrakérelmezni? A banki ügyintézés eddig is katasztrófa volt (nem tájékoztattak semmiről).
        Köszönettel: László

        • dr.Tatár Attila

          Kedves László,

          Ha úgy érzi, hogy nem a megfelelő helyen van, akkor az egész eljárást újra kezdheti egy másik banknál. A beadott papírokat egyébként is újra kell “gyártani”, tehát az elvesztett időt és pénzt már nem lehet “visszahozni”.
          A következő körben csak akkor indítsa a papírok beszerzését, ha minden kérdésre megalapozott választ kap és látja, hogy hozzáértő kezekben van az ügye. Szűk a határidő, nagyon észnél kell lenni, hogy ne járjanak le ismét a papírok.

          • L.László

            Kedves Attila!

            Ha jól értelmezem a válaszát akkor a beadott papírok ígyis-úgyis lejárnak 1 hónap múltán független, hogy milyen stádiumban van az ügy?
            Az megvásárolandó ingatlanba ha be lesz kötve a víz a telekbe de mivel csak a telekbe mert felújítandó a ház és teljes vízvezeték lesz kiépítve megfelel a csokhoz az ingatlan? Illetve a csatorna már telken belül van és mint a víz abba is csak a felujításkor csatlakoznánk, megfelel a csokhoz így az ingatlan?

            Köszönettel: László

          • dr.Tatár Attila

            Kedves László,

            Sajnos igen. A víz a csok kérelem beadásához mindenképpen bent kell, hogy legyen (pl. vízóra, kiépített vezeték). Gondolja végig, hogy milyen munkálatokat végeznek el a kérelem beadása előtt és mire igényli a csok-ot. Fontos, hogy a munkálatok építésnek és ne felújításnak legyenek hivatalosan kezelve.

  24. K Mira

    Kedves Attila!

    Nagymamám halála után Édesanyám örökölte meg a családi házat, ami a mamáé volt.
    Ő szeretné nekünk adni, mi jelenleg egy lakásban élünk férjemmel és 2 gyermekünkkel.
    A ház felújításra/átlakításra szorul, és szeretnénk megigényelni a CSOK-ot.
    Ilyen esetben, ha ajándékozással kerül az én nevemre (Édesanyám maradna a haszonélvező)akkor egyáltalán meg tudjuk igényelni? ha ez így nem lehetséges, akkor abban az esetben ha adásveteli szerződést írunk?
    köszönöm előre is a segítségét!
    üdvözlettel,
    Mira

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Mira,

      Egyenesági rokonok közötti adásvételnél nincs CSOK. Beszéljék meg a tervezett munkálatokat egy bankkal, mert csak bővítésre lehet felvenni, felújításra pl. nem.Az ajándékozás tudtommal mehetne, de előbb egy banki ügyintézővel beszéljenek meg mindent.

  25. K. Krisztina

    Tisztelt dr. Tatár Attila!
    A véleményére lennék kíváncsi a következőkről: 3 gyermekünk van, minden csokos feltételnek megfelelünk, be is adtuk az igénylést a bankhoz(10MFt hitel+10MFt csok+5 MFt ÁFAvisszaig.+önerő is van új ház építéséhez vidéki községben), semmi akadályt nem mondtak mindaddig, amíg az értékbecslőjük fel nem hívott bennünket, hogy nem fogunk 7-8MFt-nál több hitelt kapni, mert egy vidéki kistelepülésen építkeznénk, majd ezután a banktól nem hivatalos úton azt tudtuk meg, hogy csak 3,7MFt hitelt adnának az ingatlan elhelyezkedése miatt. Egy hónap óta hivatalos választ nem kaptunk a beadott kérelmünkre, csak ilyen szóban “megsúgott” sejtetést. Az egészet felháborítónak tartom, a kivitelező vár, kifizettünk mindent a kérelem beadásához és most adjuk be egy másik bankba, vagy ott is el fogunk bukni az értékbecslésen? Akkor a 10MFt kedvezményes hitel csak a városokban építtetőkre vonatkozik? Ez nem negatív diszkrimináció? Megjegyzem, egy jó, fejlődő községről van szó, turisztikai látványosságokkal, mégis…

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Krisztina,

      Sajnos rossz hírem van, az értékbecslők nagyon hasonló eredményre fognak jutni. Ekkora az árolló a vidéki kistelepülések és a nagyobb városok között és ez kockázat a bank számára. Ha hitelt nem kérnek csak támogatást, akkor szerintem a törvényben előírt összeget meg kell adnia a banknak, de a hitel az más kérdés, itt valóban van kockázatuk….

  26. Gyuri

    Magyar vagyok, a párom pedig francia. Közös magyar gyermekünk vannak.
    CSOK-ot szeretnénk igényelni, csak mi van ha 10 éven belül ki akarunk/ ki kell költözni az országból?
    Például 5 év után, úgy döntjük, hogy el költözünk Franciaországba.
    Ilyenkor időarányosan kell vissza fizetni, vagy a teljes összeg?
    Köszi
    Gyuri

  27. kriszina

    Szép napot egy olyan kérdésem volna párommal élettársi visszonyba vagyunk visszont az egyikunk teljesen tiszta,munka visszonyal rendelkezik hitel képes a másikunk ha jol tudom bád listás ,ebben az esetbe ki lehet hagyni az feltételeknek nem megfelelő személyt fel lehet venni egyedul állo képp a szocpolt ???

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Krisztina,

      Szerintem kihagyható a másik fél és egyedül is felveheti a támogatást – de a végső szót a bank mondja ki.

  28. N. Andrea

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Kérdésem a következő: folyósított CSOK + hitel esetén mi a helyzet a házastársak 10 éven belüli válása esetén?

    Köszönettel: N. Andrea

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Andrea,

      Ez egy jó kérdés, sajnos sokan nem gondolnak rá. Sajnos a ház így eladhatatlan, gyakran ez a kényszer tart össze embereket. A másik megoldás a bankkal kitalált közös út: az egyik fél felvállalja a hitelt, banki terheket, mindent a házzal együtt – ehhez gyakran egy új adóstárs kell vagy a válás során rögzíteni kell, hogy mind a két fél kötelezettsége a bank felé megmarad. Szóval a bankkal kell egyeztetni….

  29. K Ágota

    Kedves Attila!

    A férjemmel szeretnénk CSOK-ot igényelni 1 gyermekre megelőlegezve, de az alábbi kérdéseink merültek fel:
    Az én nevemen van 1/2 tulajdonrésszel egy ingatlan már nagyon régóta, de ez nem lakóépület besorolású (ha jól tudom, akkor ez szerepel: zártkerti művelés alól kivett terület és gazdasági épület). Ettől lehet igényelni vagy ez már kizáró ok?
    A másik kérdésem, hogy a 16. paragrafus 1. c pontja szerint az igénybevételről megkötött szerződés időpontjától kezdve 10 évig nem lehet az ingatlant eladni. Ez valóban így van?
    Olyat is olvastam, hogy max. 5 évig lehet más tartózkodási helyünk/címünk, mint a megvásárolt ingatlan címe. Ez konkrétan azt jelenti, hogy amennyiben az ingatlan címe a bejelentett állandó lakcímünk, akkor mellette csak max. 5 évig lehet ideiglenes tartózkodási címünk?

    Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét!

    Köszönettel és üdvözlettel:

    K Ágota

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ágota,

      A zárt kert nem jelent gondot.a támogatás kapcsán valóban elidegenítési teher kerül az ingatlanra – ha nem tartják be a vállalt kötelezettségeket, akkor a támogatást ugyanis vissza kell fizetni. Nem lehetetlen, de valóban nehéz a lakást eladni.
      A vásárolt ingatlanba be kell jelentkezniük.
      A tartózkodási (ideiglenes) lakcímet szerintem a bank nem ellenőrzi, de az állandó az adott ingatlan kell, hogy legyen….

  30. V Ágnes

    Tisztelt Uram!

    Párommal élettársak vagyunk, viszont nem vagyunk bejegyzett élettársak. közös a lakcímünk, van egy közös gyermekünk. Igénybe vehetjük-e így a CSOK-ot,(600.000 Ft használt lakás vásárláshoz hitel mellett) vagy szükséges a bejegyzés? Köszönöm válaszát: Ágnes

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ágnes,

      Tudtommal nem szükséges a bejegyzés a meglévő gyermekre történő igénylés esetén. De vállalt gyermek esetén házasság is szükséges.

      • jonapot igeny beszeretnek veni a csokt használt lalásra csa aba kene segitenije hogy a párom kint dolgozik külfőldőn hogy nincs most tebeje ha hazajon akor fogja megcsinálni és hogy hamegcsinálta és lesztbje akor ugy ele fogadik neki a kulfőldi munkát és arol kér igazolás hogy ö kit dolgozot kérem legyen szives segiteni

        • dr.Tatár Attila

          Kedves Lívia,

          Legalább az egyiküknek kell lennie bejelentett, megfelelő munkaviszonynak….

  31. L. Anikó

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Egyedülálló szülő vagyok két gyermekkel. Szeretném használt lakás vásárlásához igénybe venni a támogatást. A kérdésem ezzel kapcsolatban:
    – Van arra vonatkozó szabályozás, hogy mekkora tulajdonrésszel kell rendelkeznem a megvásárolni kívánt ingatlanban?
    – Esetleg testvéremmel (aki szintén gyermekét egyedül nevelő szülő) közösen vásárolhatnánk-e ingatlant úgy, hogy mindketten igényelnénk a támogatást?
    Segítségét megköszönve,
    Üdvözlettel:
    Anikó

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anikó,

      – Igen, legalább 50%. Lehet a gyerekeknek is tulajdoni részük. A tesó nem jó.
      – Nem, ez nem működik. Csak házastársaknál lehetne. Külön ingatlan kell…

  32. V Norbert

    Tisztelt Dr. Tatár Attila Úr!

    Szeretnénk kihasználni a CSOK-ot 2 gyerek után tetőtér beépítéssel. Az ingatlan tualajdonjoga 3/4 részben az enyém 1/4 részben a feleségemé. Édesanyámnak, aki velünk él az ingatlanon özvegyi és holtigtartó haszonélvezeti joga van. Töröltetnem (édesanyámnak le kell e mondania a jogokról)kell-e jogokat, hogy megkapjuk a CSOK-ot?
    Válaszát előre is köszönöm: V Norbert

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Norbert,

      Szerintem nem kell, de a végső szót a bank mondja ki. A műszaki tartalomra figyeljenek, mert sok megoldás létezik és nem ugyan az a kimenetel….

      • V Norbert

        Köszönöm a válaszát, sajnos a bank ragaszkodik hozzá, így megint eltelik pár hét ügyintézés.

  33. B Anita

    Üdvözlöm!
    Az volna a kérdésem, hogy ha CSOK segítségével vásárolnék meg egy használt lakást, akkor azt lehet-e egyből a kiskorú gyermekem nevére írtani?

    Köszönettel
    B. Anita

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anita,

      Tudtommal lehet, de nem biztos, hogy jó őtlet. Felnőtté válásáig minden döntésbe a gyámügyet be kell majd vonni….

  34. T. Gabriella

    Tisztelt Szakértő!

    Érdeklődni szeretnék, hogy jogosultak vagyunk-e párommal a két gyermek után járó támogatásra, ha az egyikünk rendelkezik egy lakásnál 50%-os tulajdonnal, melyen nincs haszonélvezet, másiknál 100%-os tulajdonnal, de haszonélvezet van rajta.

    Valamint érdeklődnék, hogy most állunk használt házvásárlás előtt, amit hitel segítségével tudunk megvásárolni, de csak utólagosan szeretnénk igénybe venni a támogatást. Ha kaphatunk támogatást, akkor a hitel visszafizetésére is fordíthatjuk?

    Előre is köszönöm a választ.
    T. Gabriella

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gabriella,

      Tudtommal az utólagos támogatást nem tudják igénybe venni, a vásárláshoz kell felhasználni a támogatást. A meglévő lakásoknál meg kell nézni, hogy hogyan jutott hozzá és ki lakik benne. Keresse fel az ügyintézésre hivatott bankfiókot és egyeztessen velük.

  35. K Krisztina

    Üdvözlöm!

    38 éves vagyok,és az élettársam is!
    Van 2 kisfiúnk,egy 1 éves,és egy 2 és fél éves!A szüleimmel lakunk,és a tetőteret szeretnénk beépíteni…igényelni szeretnénk erre a 2.600.000ft-ot,de önerővel nem rendelkezünk…a kérdésem az lenne,hogy a meglévő két gyermeknél is a csok-ot önerőnek számítják-e,és ezt ténylegesen az igénylés benyújtásakor előre odaadják-e,hogy el tudjuk kezdeni a munkálatokat?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Krisztina,

      A tetőtér beépítés bővítés is lehet és új lakás építés is – műszaki tartalom dönti el, erre nagyon kell figyelni. Önerő csak akkor kell, ha hitelt is felvesznek, de a támogatást előre pénzben nem adják oda építési munkálatoknál, hanem csak számla ellenében utalnak.
      Menjen be egy bankba és beszélje meg velük a részleteket, vigyen előzetes költségszámítást. Azért önerő nélkül nehéz lesz, kb. 20% lehet a saját munka aránya.

  36. dr.Tatár Attila

    Kedves Dóra,

    Kell terv és sok más is, érdemes egy bankfiókban átnézni a feltételeket.

  37. K Barbara

    Tisztelt Tatár Attila,

    párommal szeretnénk vásárolni egy családi házat, melyhez szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot. Viszont jelenleg a nevemen van egy ingatlan, melynek eladása egyéb okok miatt nem lehetséges.
    Ha nem eladnám, hanem elajándékozom az ingatlant egy családtagomnak (anyagi hasznom nem származna belőle), akkor már jogosult lennék a támogatásra?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Barbara,

      Igen, sokan alkalmazzák az ajándékozást, de vonjon be egy jó ügyvédet, hogy minden szabályszerű legyen.
      És érdemes előtte egy bankban körbejárni a támogatást, nehogy később derüljön ki, hogy mégsem tudják igénybe venni.

  38. B.Ágnes

    Üdvözlöm!

    40 éves nő vagyok, 3 gyermek van 20. életév alattiak nappali tagozaton tanulnak. Egyedülállóként szeretném igénybe venni a 10+10millió Ft támogatást, illetve hitelt. A kérdéseim a következők lennének:
    Bejelentett munkaviszonyom van, több mint 2 éves. Jövedelmi szempontból az átlagosnál jobban keressek, a feltételeknek ezen részén a banki ügyintéző tájékoztatása szerint megfelelek a feltételeknek. Nincs adótartozásom,nem vagyok BAR listás. Építkezni szeretnék. Erkölcsi bizonyítványt kapok. Azonban az egyik gyermekem közös szülői felügyelet alatt áll. Így egyeztem meg a váláskor a férjemmel. Azt olvastam, hogy ebben az esetben az a szülő kapja meg a támogatást akinek a lakcímére van bejelentve a gyermek. A volt férjem biztos nem tudja kihasználni a CSOK által nyújtott kedvezményt és a feltételeknek sem felel meg. A gyermek lakcím kártyáján a tartózkodási hely az én lakcímemen van én kapok utána családi pótlékot is. Az állandó lakcíme az apukájánál van, tekintettel arra, hogy az általános iskolában kedvezményeket élvez az a tanuló aki helybeli lakos. Így is jogosult vagyok-e a 10+10millió Ft támogatásra? Válaszát megköszönve maradok tisztelettel:
    B. Ágnes

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ágnes,

      Több okból sem fogja tudni a támogatást igénybe venni. Mit mond a bank?

  39. Csaba

    Tisztelt Uram,

    Családi ház építésének utolsó fázisában járunk. Van két gyermekem és beadtuk a csok igénylést 3 gyermekre (2+1 vállalt) valamint az ÁFA visszatérítésre a kérelmet. Az ügyintézőnk most jelezte, hogy a készültségi fok arányában összesen 1,3 M Ft támogatást adhatnak. (Az értékbecslő által kalkulált hátralévő munkálatokhoz szükséges összeg)
    Ilyen esetben az ÁFA visszatérítés sem jár hiába 2015.01.01 után állították ki a számláinkat?
    Ez valóban így van? Illetve meglévő hitel végtörlesztésére (ami az építési telek vásárlására lett felvéve) sem lehet igénybe venni magasabb támogatást?

    Köszönettel,
    O Csaba

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Csaba,

      sajnos a készültségi fog meghatározza a támogatás igénybe vehető összegét. Az ÁFA szerintem még működhet, ennek járjon utána.

  40. N Orsolya

    Tisztelt dr. Tatár Attila!
    Szeretném megtudni hogy az alábbi feltétel hogyan értendő:
    “Pontosításra került a tetőtér-beépítés és az emeletráépítés fogalma (mely akkor minősül új lakás építésének, ha a tetőtér-beépítéssel/ az emeletráépítéssel érintett ingatlanban két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás jön létre, melybe a már meglévő – alsó szint – nem számít bele, tehát a két új lakásnak az emeleten kell létrejönnie, melyből az egyik a támogatással érintett és a feltételeknek megfelelő lakás). ”
    Jelenleg édesapámmal élünk egy két szintes családi házban. ha övé lenne az alsó szint, mint önálló lakás, akkor nekünk (3 gyermekkel) elegendő egy új lakórészt létrehoznunk a felső szint bővítésével, vagy az édesapám lakrészén kívül még kettő önálló lakrész kell?
    Köszönöm a válaszát Üdvözlettel N Orsolya

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Orsolya,

      Két dolgot kell külön választani:
      – van lehetőségük bővítésre, ekkor a tetőtér beépíthető, nem kell külön albetétesíteni, csak legalább egy szobát létrehozni.
      – Lehet önálló lakást építeni/kialakítani a tetőtérben, de akkor külön albetét, műszaki leválasztás, bejárat, stb kell.
      A meglévő mellett egy lakást kell kialakítani.

  41. T László

    Tisztelt dr. Tatát Attila!

    Ezzel az új CSOK-al kapcsolatban nem kicsit vagyok már össze zavarodva.
    Nekünk van 3 gyermekünk, és mind a ketten betöltöttük a 40. életévünket.
    Sajnos nem világos számunkra hogy a CSOK esetében csak a vállalandó gyerek esetében számit az igénylők kora, vagy a már meglévő gyerekek esetében is ez a helyzet.
    Mi eddig mindig minden támogatásból kimaradtunk,mert vagy önerőnk nem volt,vagy megvolt az önerő de a szocpolt jegelték néhény évre.
    Igy aztán már lassan mi is szeretnénk tető alá hozni a lakásunkat,mert lassan kirepülnek a gyerekek,de a lakás még mindig nem sikerült.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel: László

    • dr.Tatár Attila

      Kedves László,

      Meglévő gyermekek esetén nincs életkor feltétel.Keressen egy értelmes banki ügyintézőt, ezzel érdemes kezdeni.

  42. Melinda

    Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    A férjem KHR listán van, és előreláthatólag nem fog még egy ideig lekerülni róla. Úgy tudom én egyedül is vehetnék fel lakásvásárlás céljával hitelt, ha írunk egy vagyonlemondási nyilatkozatot.
    Van egy gyermekünk, és szeretnénk még egyet, mind a ketten dolgozunk.
    van arra valamilyen mód, hogy akár egyedül igényelhessem a CSOK-ot, hogy házat tudjunk vásárolni?
    Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Melinda,

      A házastársat be kell vonni az ügyletbe, nem hagyható ki.

  43. Böbe30

    Üdvözlöm!
    mi csok igénylés céljából elajándékoztuk a házunkat az édesapámnak. Az ügyintézés folyik, kb.: 2 hét múlva készen van a papírmunka. Az elajándékozás után egy nappal apukám levelet kapott, hogy 220 000 forintos tartozását rendezze. küldtek neki egy válasz levelet,hogy milyen részletekben szeretné ezt megtenni. Apukám a lehető leghamarabb vissza jelez.A csok igénylés után vissza ajándékozza nekünk a házat a kérdésem az , hogy a bank rá terhelheti-e a házra a tartozást és ez mennyi idő alatt teheti meg!
    a vissza ajándékozásra kb.: 3 hét múlva kerülne sor. Apukám vállalni szeretné a részlet fizetést! Válaszát köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Böbe,

      A tartozás sajnos gond lehet, ki kellene fizetni, mert akár gyorsan is megjelenhet az ingatlanon. Fedezetelvonásnak is tűnhet az ajándékozás ilyen esetben, de jogi kérdésekben nem szeretnék tanácsot adni, véleményt formálni.

  44. N Imre

    Tisztelt Szakértő!

    2015. év elején kezdtük el tervezgetni jövőbeli otthonunkat. A tervek tavaly év végére készültek el, akkor az engedélyeket is beszereztük. Most tartunk ott, hogy elkezdjük az építkezést.
    Tavaly – mivel még mások voltak a szabályok – úgy indultunk, hogy teljesen önerőből építjük fel a házat, . Ennek megfelelően a kivitelezéshez szükséges teljes összeg banki betétekben rendelkezésünkre áll.
    Mivel a szabályok alapvetően megváltoztak, és az ÁFA visszatérítés is bejött, igényelnénk az ÁFA visszatérítést és a két gyermek után járó CSOK-ot is, hogy valami megmaradhasson a betétekből.
    Kérdésem egyrészt, hogy ha jól tudom, már nem kizáró ok, ha az igénylőnek, vagy bármely családtagjának van a nevén lakóingatlan. Igaz ez? A rendeletben nem olvastam, hogy kizáró ok lenne még két gyermeknél sem.
    Másik kérdésem, és ez a lényegesebb, hogy az igénylésnél mi számít önerőnek? Hiszen ha úgy vesszük, támogatás nélkül is fel tudnám építeni a házat. A bankokban azt az infót kapom, hogy senki nem vizsgálja, hogy egyébként mennyi a pénzem, lehetnek akár milliárdjaim is, a támogatások járnak. Azt mondják, a bekerülési költség és az igényelt támogatás közti különbözetet kell feltüntetni mint önerőt. Azonban sehol nem olvasok erre vonatkozóan pontos információkat.
    Válaszát előre is köszönöm:
    N Imre

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Imre,

      Az alapötlet jó szerintem, de lássuk a kérdéseket.
      Csak 3 gyereknél lehet megtartani másik lakást.
      Nem vizsgálhatják, hogy mennyi pénze van, de a leírt önerőt kell felhasználni a támogatás lehívása előtt és annak elkülönítését kérheti a bank.
      De a telek és elvégzett munka is lehet önerő.

      • N Imre

        Tisztelt Szakértő!

        Azt hol írja a jogszabály, hogy csak 3 gyereknél nem lehet más tulajdon? Legjobb tudomásom szerint (és a bankban is ezt mondták) a február 10-i módosításokkal ezt eltörölték, és már 1 gyermek esetén sem vizsgálják, hogy van-e más lakástulajdon.
        Vagy nem jól tudjuk?

  45. Pál Rita

    Tisztelt Tatár Attila!

    A CSOK igénylésével kapcsolatban az lenne kérdésem, hogy az 1/2 lakástulajdon, mely “gyermektartási díj természetbeni juttatás” címén került a tulajdonomba a szüleim válásakor -immáron több mint húsz éve (ahol édesapám él jelenleg is) – kizáró ok-e, ha a támogatást egy gyermek után szeretném az általam vásárolt, 1/1 tulajdonban lévő ingatlanom bővítésére igényelni? A fenti jogcím nem ajándékozás, nem öröklés, viszont nem is adásvétel.

    Köszönettel:
    P. Rita

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Rita,

      Szerintem ez a fél lakás nem gond.A bővítés feltételeinek nézzen utána.

  46. Gyuri

    Tisztelt szakértő!
    Régi családi házamhoz építettem hozzá egy újat (alapoktól)2013.09.30.-tól van építési engedélyem , a ház még nincs befejezve (80%-ban van kész) . Minden személyifeltételnek megfelelnénk a csok és áfa-visszatérítés igényléséhez. Szeretném kérdezni, hogy már csak a befejezetlen munkákra és anyagokra tudom igénybe venni a támogatást, vagy az építési engedélyt megelőző hatodik hónaptól. Mikortól igényelhetek csok-ot, és mettől Áfa-visszatérítést? Áfa -visszatérítésnél mekkora összegről kell számla?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gyuri,

      A legjobb, ha a meglévő számláival bemegy egy bankfiókba és tételesen átnézeti velük. Nem csak a számlákat, de az igénylési feltételeket is.

  47. Ti Attila

    Kedves Attila!

    Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz.
    2015-ben kezdtünk építkezni és igényeltük is a CSOK-ot 1 meglévő gyermekre és 2 vállaltra. Az építkezés elhúzódott, a CSOK-ból még nem került folyósításra semmi. Szeretnénk igénybe venni a CSOK10-et és némi kamattámogatott kölcsönt is. Az ügy odáig jutott, hogy az építési hitel maradvány részéről lemondtunk és nyilatkoztunk a CSOK szerződésben ajánlott összeg lemondásáról is. A probléma abból adódik, hogy a Bank egyelőre nem tud erről igazolást kiadni, mert nincs erre sem formanyomtatványuk, sem folyamatuk. Itt megálltunk. Önnek van esetleg tudomása arról, hogy milyen igazolásra van szüksége a Kormányhivatalnak és nem lenne-e esetleg elegendő az egyoldalú jognyilatkozat, valamint az átvételét igazoló tértivevény, vagy banki igazolás?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Attila,

      Ez jó kérdés. Kérjenek írásbeli állásfoglalást a banktól, mert később letagadják, hogy miért áll le az ügy….
      Esetleg több fiókban is érdemes megkérdezni, hogy ott hogyan oldanák meg a problémát, természetesen nem mondva, hogy van folyamatban egy ügy.

  48. G Gabriella

    Tisztelt Uram!
    Sokadik körömet futom CSOK ügyben, jórészt értelmetlen válaszokat kapva kérdéseimre a bankok szakértőitől.
    A helyzet a következő : van egy jogerős építési tervünk, mely “üdülőépület átalakítása lakóházzá” néven fut. Azonnal rájöttünk, hogy ezen módosítani kell, meg is tesszük. Sajnos ez még csak a kezdet, mert egy régi házat bontott le a férjem, amely domboldalra épült, ezen adottság miatt a meglévő pince nem betemethető (ezt javasolta a bank), mivel egyik oldala van csak föld alatt. DE a pince nem egy síkban lesz az új házzal, melyet építeni fogunk, ez a metszeti rajzokból is kitűnik. Mögötte készül új alappal egy új kétszintes családi ház.
    Úgy terveztük, összekötjük a föld alatt egy lépcsővel, de erről le kell mondanunk bank szerint,mert ha az új összeköttetésben áll bármi megmaradt régi épületrésszel,akkor már nem számít újnak.
    Sebaj, ezt is módosítjuk, ez már nem oszt, nem szoroz.
    De még így sem tudják megmondani két bank CSOK-szakértői és értékbecslői, hogy ezekkel a módosításokkal már elégedettek lesznek-e. Hiába nyilvánvaló, hogy új ház, új alap, de a régiből egyes vélemények szerint semmi nem maradhat.

    Ön mit javasol? Mindenki vakarja a fejét, hogy sajnos nem egyértelmű a szabályozás. Az igénylés nem olcsó, és nem kevésbé idegőrlő folyamatába nem vághatunk bele ilyen “válaszok” alapján.
    Az összes többi személyi kritériumnak megfelelünk, csak a két gyerekes 2.6 milliót és az Áfa-visszatérítést szeretnénk megigényelni.
    Köszönöm,ha válaszol,tisztelettel : Gabriella.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gabriella,

      Nem szeretném védeni a banki dolgozókat, de a szabályozás valóban katasztrofális.
      Jól érzi, hogy jobb óvatosnak lenni, mert könnyen baj és komoly kár keletkezhet, de a kérdései műszaki jellegűek, amihez nem értek.
      Én megépíteném az új házat, majd később kötném össze a pincével.Szóval azt kell tenni, amit a bank kér és papíron leír – mert sokba kerül a tévedés, eltérés stb….

      • G Gabriella

        Tisztelt Tatár Úr! Köszönöm szépen a választ.
        Sajnos a bankok nem tudják, mit változtassunk.
        Új fejlemény : beszéltem a Budapesti kormányhivatal lakástámogatási osztályával, mert az egyik bank úgy tájékoztatott, ott segítenek a nem egyértelmű ügyekben.
        Ez volt eddig a legnagyobb orcára esés az ügyben : közölték, hogy ők egyáltalán nem foglalkoznak ezzel, adjam be az igénylést, és ha visszautasították, majd akkor megindokolják, mi volt az oka. Addig nem qállnak szóba senkivel.
        Ekkora közönyös pofátlanságra nem számítottam.
        Úgy érzem, teljesen egyedül maradtunk ebben az ügyben.
        Nem tudja bal kéz, mit csinál a jobb, de leginkább egyáltalán nem is érdekli!
        Tisztelettel : Gabriella.

        • F. Edina

          Tisztelt Gabriella!

          Kicsit hasonló cipőben járunk. Fiatal pár vagyunk, egy gyerekkel, a “ház” ahol most lakunk hasonló adottságokkal rendelkezik mint az önöké, a mi tervünk is az lenne hogy a későbbiekben a mostani “lakrész” lenne a pince és a tetejére egy másik alappal egy új házat építeni. Jó lenne valakivel beszélni aki már járt ezen az úton, mert mi se tudjuk hogy kihez tudnánk fordulni senki nem ért semmit. Ha esetleg ön már többet tud, nagyon meg köszönöm ha feltudnánk venni a kapcsolatot és segíteni tudna, hogy merre induljunk. Válaszát előre is köszönöm!

  49. dittis

    Üdvözlöm!szeretnénk igénybe venni a CSOK ot,épitésre,3 gyermekünk van!a mostani házunkon még hitel van,nagyszülö háza van terhelve! elég nagy a telkünk,ahol a házunk is áll,erre szeretnénk épitkezni!igénybe vehetjük igy is a támogatást?köszönöm

  50. czlolita85

    Üdv! nekem az volna a kérdésem, hogy mivel nekem van lakástulajdon a nevemen nem vagyok jogosult használt lakás vásárlására a csokkal. Ha elajándékozom az ingatlant egyenes ágú rokonomnak és ha megkapom a szocpolt és sor kerül az ingatlan vásárlásra akkor vissza kérhetem az elajándékozott házamat? ha igen mennyi időnek kell eltelnie, van-e valamennyi kiszabott idő csok igénylése után amíg nem lehet másik ingatlan a nevünkön? Továbbá az a kérdésem,hogy a gyermekeim nevére akikre igényeltem a csokot nekik kerülhet-e a nevükre az ingatlan? Mind kettő kiskorú! Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Czlolita58!

      Igen, általában az ajándékozást alkalmazzák a legtöbben ilyen esetben. A csok folyósítást követően nem vizsgálják, hogy lesz-e további ingatlana – tudtommal. Lehet gyerekek nevén is az ingatlan, de ez nem oldja meg azt, hogy az igénylő családban ne legyen lakóingatlan…

  51. VGabor

    Kedves Attila!

    Több mint 15 éve dolgozom összesen, de éppen az elmúlt 2 év során volt egy pár hónapos időszak amikor nem fizettem TB-t. Kérdésem az lenne, hogy ez a “lyuk” a késedelem, a kamatok és bírságok befizetésével utólag “betömhető”-e CSOK jogosultság szempontjából? Létezik esetleg ilyen esetben méltányosság? A TB fizetés most kb. 9 hónapja már folyamatos, és a kimaradt időszak előtt is folyamatos volt.

    Köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gábor,

      A méltányosság nem fog működni, ki kell várni, hogy meg legyen a 6 havi “tiszta” időszak. A KHR lehet a gond…

  52. Kori

    Tisztelt Tatár Úr!

    Férjemmel három kiskorú gyermekünk van, mi 41, illetve 48 évesek vagyunk. 2015 januárjában kötöttünk szerződést egy használt családi ház (130 m2) megvásárlására, melynek utolsó részletét 2015 április közepén fizettünk ki. Elég bosszantó helyzet alakult ki, mert gyermekeink után még semmilyen formában nem vettünk igénybe szocpolt/félszocpolt és attól tartunk, hogy hacsak nem vásárolunk új házat, akkor nem is kapunk. A kérdésem az lenne, hogy van-e valamilyen lehetőségünk visszamenőleg a CSOK használt lakásra vonatkozó érvényesítésére (2,2 M)?
    Ha ez nem lenne lehetséges, akkor abban is gondolkodtunk, hogy a tetőtér beépítésével próbálnánk érvényesíteni valamennyi összeget, ha már a tető cseréjére és szigetelésére egyébként is szükség van. Felmerültek azonban ezzel kapcsolatban is kérdések:
    – Palatető lecserélése + tetőszigetelés elkészítése, tervezői, statikai díjak beszámíthatóak-e a költségekbe?
    – A bővítésnek vannak-e létszámfeltételei pl. plusz egy főt be kell jelenteni az ingatlanba?

    Válaszát előre is köszönjük!
    Üdvözlettel: Kori

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Kori,

      Jól látja, utólag már nem megy, kell “lakás cél” is….
      A bővítés megoldás lehet, de egyeztessék a bankkal a támogatható munkálatok körét.

  53. B. Aranka

    Üdvözlöm!
    44 éves vagyok,egyedülálló és 3 kiskorú gyermekem van. Főállású anyaként vagyok számontartva és a kérdésem az lenne, – az ingatlan része rendben van – hogy jogosult lennék-e a a 10 milliós CSOK-ra? Munkaviszonynak tekinthető az “anyaság”?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Aranka,

      Elvileg igen, de meg kell kérdezni a bankot.

  54. M István

    Tisztelt Tatár Úr!
    Nekem olyan kérdésem lenne Ön felé, hogy mi számít új építésű családi háznak? 2 gyermek mellé vállalnánk harmadikat, igénybe vehető a 10+10 millió támogatás, amennyiben nem építkeznénk, hanem mondjuk 2008 július 1. után épített családi házat vásárolnánk, természetesen a megfelelő négyzetméterrel? Van erre kitérő határozat? Vagy családi házat nem lehet így vásárolni, csak az építési engedélynek kell 2008 július 1. után kiadatottnak lennie? Ha pediglen mégis igényelhető, mekkora összeghatárig engedélyezett a vásárlás, Bács -Kiskun megyében, egy 3000 fős kisvárosban? Vagy családi házak esetén csak akkor járhat a 20 millió, ha most kezdeném építtetni? Ha mint magánszemély, akkor ÁFA visszatérítéssel, ha generálkivitelezés lenne, akkor ÁFA visszaigénylés nélkül, ha jól informálódtam.
    Válaszát előre is köszönöm.
    István

    • dr.Tatár Attila

      Kedves István,

      Amint meg van a használatba vételi engedély és nem értékesítés céljára épített házat vesz építtetőtől, vagy saját maga épít, akkor az már használt.
      Az áfa esetében mind a két megoldás működhet, jól kell a kivitelezővel megállapodni…..

  55. dr.Tatár Attila

    Kedves Mária,

    Tudtommal az idő nem számít, csak a tény, hogy önök legyenek a törvényes képviselői, nevelői a gyerekeknek.

  56. K. Zita

    Kedves Attila!

    Szeretnék érdeklődni, hogy amennyiben most várjuk harmadik gyermekünket (közel 24. hetes) és a 10+10-es CSOK igénybevételével szeretnénk építkezni, van e mód arra, hogy a 10 millió CSOK-ot és/vagy a 10 milliós hitelt a telek vásárlására és az építkezés megkezdésére igényeljük és jelenlegi házunk eladása után forgathassuk bele az ennek eladásából származó önerőt az építkezés folytatásába?

    Köszönettel

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zita,

      Az önerőt az elején kell felhasználni, ettől a bankok nem térnek el.

  57. F.Edit

    Tisztelt Tatár Úr!

    Nekem a kérdésem a következő:
    Mi vásároltunk 2015- ben egy új házat kulcsrakészen, amit 2015. októberben kaptunk lakhatási engedélyt, az új (februári) rendelet érvényes lesz ránk is az ÁFA visszaigényléses pontja, amiben az áll, állítólag, hogy 2015. január elsejei évre visszamenőleg vissza lehet, majd igényelni az ÁFÁ-t?

    Válaszát előre is köszönöm szépen.

    Üdvözlettel: F. Edit

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Edit,

      Mivel már meg van a lakhatási engedélyük, így tudtommal nem megy az áfa kedvezmény.

  58. ISTVÁN

    Kedves Attila!

    Házépítéssel kapcsolatban érdeklődnék. Ahol építkezni szeretnék az nullás helyrajzi számmal rendelkezik és mezőgazdasági általános zónába tartozik. 1,5 % lakóépület építhető rá. Kérdésem: a CSOK igényelhető erre a területre?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves István,

      Tudtommal nem, de februártól változnak a feltételek.

    • V Mihály

      Üdvözlöm!Helyesbítenék lehet 0-ás helyrajzi számra építeni én is arra építettem!Be kell a földhivatalba menni és írni kell egy kérelmet a föld termelési ág alól való kivonása,ami 40%-ig ingyenes!Persze ez se ingyenes mert kb.50000 forintba kerül,de lehet építeni és csok-ot is lehet igényelni,mert nekem folyamatba van!Remélem segítettem!

  59. Erika

    Kedves Attila!

    Mi a párommal 10 éve vagyunk együtt, 3 közös gyermekünk van már.
    Kinéztünk egy 16.9 MFt-os új házat, amit szeretnénk megvenni.
    Megtakarításunk nincs. Ingatlan öröklés, ajándékozás útján mind a kettőnk nevén van, de kisebb mértékben, mint az előírás (banknál mondták, hogy ez belefér, nem gond, ráadásul mások élnek bennük).
    Van arra lehetőségünk, hogy megkapjuk teljes egészében a 10.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást és még felvegyünk 6,9 MFt-ot a fent maradó részre a fix kamatozású hitelből?
    Eddig nem vettünk igénybe szocpol-t, meg semmilyen más támogatást.
    Mielőbbi válaszát előre is nagyon köszönöm!
    Üdvözlettel:
    N Erika

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Erika,

      Önerő nélkül nem fog menni és a hitelképességgel is lehet gond.

      • Tomi

        Kedves Attila!

        Hasonló a szituáció nálunk, mint Erikánál. 11,3M Ft értékű az ingatlan, mely megfelel a CSOK elvárásainak, a bankban úgy tájékoztatott az ügyintéző hölgy, hogy megoldható lesz úgy, hogy 10M Ft vissza nem térítendő+1,3M Ft hitel, mely a vásárolt ingatlant fogja terhelni. Tehát önerőre sem lesz szükségünk.

        A hozzászólása kicsit elbizonytalanított. Ezek szerint ez így Ön szerint nem lesz megoldható?

        Válaszát előre is köszönöm,
        Tomi

        • dr.Tatár Attila

          Kedves Tomi,

          A bank szava a döntő.

  60. M Zsuzsanna

    Kedves Attila,

    Nekem az ÁFA visszaigényléssel kapcsolatban merült fel kérdésem. A tavalyi évben kezdtük el az építkezést, családi válalkozásként (vagyis a munkálatok nagy része családon belüli segítség álal valósult meg) . Most körül-belül 70%-os készűltségi foknál tartunk és igazából csak a beépített anyag kapcsán van elszámolható számlánk. Ilyen esetben van lehetőségünk az ÁFA visszaigénylésre (visszamenőleg)?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsuzsanna,

      Elvileg lehetnek korábbiak a számlák. Keressen egy alkalmas banki ügyintézőt…

  61. Kandi

    Üdvözlöm!
    Az alábbi kérdésre szeretnék választ kapni:
    Zártkerti ingatlanra, Lke-7-es beépíthetőségnél van-e lehetőség a CSOK igénybevételére?
    Sajnos a belterületbe való bevonás nem lehetséges, mivel nem kapcsolódok az ingatlan közvetlenül belterülethez.
    Köszönettel:
    Andrea

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Kandi,

      Most változnak a csok szabályok, tudtommal nem feltétel februártól a belterületi besorolás.

  62. F Gábor

    Tisztelt Dr. Tatár Attila!

    Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy az új Csok-ot úgy hirdeti az állam hogy három vállalt gyermek esetén ad tíz milliót. Mi a feleségemmel konkrétan kinéztünk egy új építésű ingatlant, ami megfelelt a négyzetméter elvárásoknak stb. és az ára 20 millió alatt volt, tehát kijön a 10+10 milliós igénylésből. Nekünk már van egy gyermekünk, és még ugye kettőt szeretnénk vállalni. Felkerestünk egy bankot, és azt mondták hogy az ingatlanhoz kell 25 százalék önerő, anélkül nem lehet megvenni. Magyarul nem akarják beleszámolni az előre vállalt két gyermeket. Pedig ezt az állam úgy hirdette a médiákban is, hogy gyakorlatilag önerő nélkül is lakáshoz lehet így jutni. Akkor nem értem hogy miért nem lehet az állam által nyújtott 10 millió forint az önerő?
    Főleg hogy azt is mondják, ha nem teljesül a három gyermek, akkor büntető kamatot számítanak fel ötszörösen. De ha nem adják előre ki a 10 milliót akkor mi alapján akarnak büntetőkamatot megfizettetni majd anno? Nem értem hogy ki tudja rosszul ezeket, az emberek? a bank? vagy az állam nem azt adja amit ígért? Szerintem sok ember fog ezzel szembesülni a jövőben…..

    Tisztelettel: Gábor

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gábor,

      A banknak igaza van, kell önerő és hitelképesség. A 10+10 egy irányadó érték, nincs kőbe vésve, hogy minden ingatlannál ez lesz a támogatás mértéke, minden paramétert figyelembe kell venni.

      • F Gábor

        Tisztelt Tatár Attila!

        Én hitelképes vagyok, mivel utánajártunk, és mivel” új “ingatlant szeretnénk vásárolni, három gyereket vállalni ezért nem értem hogy miért nem kapjuk meg az előre vállalt gyerekek után is a 10 milliót? Hiszen így hirdették, az előre vállalt gyerekekre is kifizetik. Eleve hogy vállaljon valaki három gyereket ha nincs hova tennie őket? Magyarul kell a pénz az ingatlan megvásárlásához vagy nem?

        Tisztelettel: Gábor

        Gábor

  63. Balogh

    Tisztelt Attila

    Tudom hogy másik cikkére vonatkozik a kérdésem, de az a fórum jó ideje nem pörög és nem kapok választ, ellentétben itt folyamatos a válaszadás, így ide fordulok kérdésemmel, az magánépíttető ÁFA visszatérítéssel kapcsolatban.

    Olvastam, hogy felújításra nem jár az adó visszatérítés, de sehol nem találom leírva, hogy tavasszal induló hatályos építési engedély alapján történő bővítésre lehet-e igényelni majd az ÁFA visszatérítést.

    Amúgy az ingatlan jelenleg nyaralónak van minősítve, de az építkezés (25 négyzetméter hasznos alapterület hozzáépítés) befejezésével lakóház jön létre. Az építési engedély is így van megnevezve.

    És még annyi kiegészítést, hogy ez a családok otthonteremtési támogatásának része, vagy az ettől független? Én egyedülálló vagyok és az építkezést is így bonyolítom, otthonteremtés céljából, de nem családvállalással.

    Köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Balogh és J. Zoltán,

      Szerintem bővítésre nem jár, de nem tudom megmondani, hogy hol van leírva….

  64. M András

    Tisztelt Attila!

    Nem látom sehol, hogy elvált ember is fel tudja e venni új építkezés esetén a támogatást. Három gyermekem van, 44 éves vagyok, és most kezdek építkezni tavasszal. Van ingatlanom, ahol ami tehermentes. Jó a viszonyunk, bárhogyan meg tudjuk oldani, a gyermekek elhelyezését, és mind a ketten egy azonos véleményen vagyunk ezzel.
    Mindenhol azt olvasom, csak házas, közös ingatlant vásárlókat támogatnak.
    Üdvözlettel:
    M András

    • dr.Tatár Attila

      Kedves András,

      A támogatást igényelheti egyedül, de a kamattámogatásos hitelt csak házasok.

  65. B Emese

    Tisztelt Cím!

    A kérdésem az lenne, hogy külterületi telekre amelynek beépíthetőségi négyzetmétere megfelel a követelményeknek és közműves, igényelhető.-e a támogatás?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Emese,

      Sajnos tudtommal külterületre nem igényelhető a támogatás.

  66. B Flóra

    Tisztelt dr. Tatát Attila!
    Amennyiben telket vásárolunk, és 1/3 arányban vagyunk tulajdonosok, megkapnánk-e a 10+10 támogatást az építkezéshez, vagy 50% tulajdonjoggal kell-e rendelkezni?
    A másik kérdésem az lenne, hogy új építésűnek számít-e ha egy meglévő tetőtér beépítésnél a tetőt levéve, azt emeletté alakítanánk és a padlástér is beépítésre kerülne. (Tehát ez átalakítás vagy bővítés vagy új építésű?)
    Ebben az esetben mekkora tulajdonrésszel kéne rendelkeznem? (50% vagy kevesebb is elég?)Válaszait előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Flóra,

      A teleknél a bank ragaszkodni fog a megosztáshoz, 100%-os tulajdonhoz. A ház tetején építhető új lakás, de műszakilag ennek feltételei vannak.

  67. F Ildikó

    Tisztelt Szakértő!

    Érdekelne, hogy jogosultak vagyunk-e a 10 millió Ft-os CSOK támogatásra. A helyzet az, hogy most adtuk el a volt férjemmel közös házat, melyre közösen vettünk fel 2 gyermekre szocpolt 2,4 millió Ft-ot. Jelenleg ez a 2,4 millió Ft függő számlán van, ebből a volt férj és én is 1,2-1,2 millió Ft-ra vagyunk jogosultak, ha építünk vagy veszünk másik ingatlant. A mostani páromtól született egy gyermekem, a két nagyobb gyermeket is nálam helyezte el a bíróság, így jelenleg 3 gyermeket nevelünk együtt. Én gyed-en vagyok, tehát semmiképpen nem igényelhetem, csak a párom, már, ha egyáltalán az előző válás miatt jár.
    A most eladott ingatlanból befolyt teljes összeget felhasználnám egy esetleges építkezésnél.
    Ha a fenti feltételek alapján jogosult is lennék, a mostani páromnak van tulajdonrésze (50%-nál kisebb), melyet részben örökölt, ajándékba kapott és egy kis százalékát vette. Az ingatlan haszonélvezeti joggal terhelt. Ezt el kell adni? Elég bonyolultnak tűnik a helyzet és mindenki mást mond.
    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel,
    F Ildikó

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ildikó,

      A mostani párjával házasoknak kell lenniük, egyiküknek 40 év alattinak kell lennie és a 3.gyermekre igényelhetik – ha még rá nem vettek fel korábban.
      Kell lakáscél, amelybe a korábbi lakásból a szocpolt és a hiteltörlesztésen felül maradt pénzt fel kell használni.Az 50% tulajdoni rész megmaradhat.
      Nem lesz könnyű, de próbálják meg. Irány a bank.

  68. Henriett

    Tisztelt Tanácsadó!
    Férjemmel inszol tulajdonú honvédségi berlokijelolesu lakásban lakunk hivatásos katonaként mindketten három gyermekunkkel. Nincs ingatlan a tulajdonunkba. Az új otthonteremtesi támogatást szeretnénk igénybe venni állami kamattamogatasu hitellel új ház vásárlására. Vajon működhet a mi esetünkben? Köszönöm segítségüket.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Henriett,

      Tudtommal ez nem kizáró ok, de sok feltétel van még…

  69. M Erzsebet

    Jo napot tanacsot szeretnek kerni van mar 2gyermekunk de meg be valaljuk a harmadikat es meg nincs meg a ferjemnek a 2ev munka viszonya csak iden szeptem berben lesz meg atol en mar most igenyelhetem a 10millio csokot haz vasarlasara meg nekem van providentem de fizetem rendszeresen es ez nem gond akor is jar igenyelhetjuk koszonom elore is

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Erzsébet,

      Tudtommal az egyikük igazolt munkaviszonya elég.

  70. Vargy

    Kedves Attila!

    Ön itt mindig azt írja hogy “Sajnos csak egyszer igényelhető a támogatást minden gyerekre, és azt már megkapta.A különbözet nem igényelhető.” pedig a törvény kimondja, hogy:

    a) 2016. január 1-jét megelőzően e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe,
    b) a családok otthonteremtési kedvezménye iránti kérelem benyújtásának időpontjában legalább három gyermeket nevel vagy a fiatal
    ba) gyermektelen házaspár három gyermek születését vállalja,
    bb) egy meglévő gyermeket nevelő házaspár további legalább két gyermek születését vállalja, vagy
    bc) két meglévő gyermeket nevelő házaspár további legalább egy gyermek születését vállalja és
    c) új lakást épít vagy új lakást vásárol
    az a) pont szerint már igénybe vett és a 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti összeg különbözetét igényelheti.( ez a 10 millió!)

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Vargy,

      Az új szabályok szerint a CSOK 10+10 esetében valóban igényelhető a különbözet.

  71. P Zsolt

    Üdvözlöm!

    Külföldön élünk a feleségemmel és két gyerekünkkel(1,5 éves,5 éves). Szeretnénk hármat vállalni.
    Kérdésem, hogy jogosultak vagyunk-e a 10 millió forint vissza nem térítendő összegre, ezek alapján:
    -van magyar állandó lakcímünk
    -feleségemnek határozatlan idejű munkaszerződése van már 3 éve Németországban
    -nekem saját vállalkozásom van már 4 éve Németországban
    -mindkettőnknek van német TB-je több mint 180 napja
    -feleségem résztulajdonos egy eladás alatt álló ingatlanban( 7 millió) 1/3-arányban
    -van két építési telkünk jelenleg gyümölcsössel
    -jelenleg egy lakásvásárlás alatt állunk a 75%-os ütemnél, ami 60,45 m2 alapterületű, 13.500.000 FT-ért
    -az átadás időpontja 2016 február
    -nem hitelből finanszírozzuk, és nincs is hiteltartozásunk
    amennyiben nem felelünk meg, kérem Önt, írja meg mely kritériumoknak nem felelünk meg.
    Köszönöm,várom mielőbbi részletes válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsolt,

      A feltételek még változnak, tudtommal a külföldi munkaviszonyt elfogadják. Egyeztessen egy bankkal.

  72. Hné Sz Nikoletta

    Üdvözlöm!
    Érdeklődnék,hogy 2012-ben kaptuk meg a lakhatási engedélyt.Az új építésű ingatlanunkra hitelt is vettünk fel ami törlesztünk jelenleg is,valamint 2 gyermekre szocpolt. A harmadik gyerekünk 2015 szeptemberében született. Érdeklődnék, hogy a harmadik gyermek után visszamenőleg igényelhetjük-e a csokot a 10 millióból a két gyermekre már megkapott szocpolt levonva.
    Köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Nikoletta,

      Sajnos ez már tudtommal nem megy.

  73. Anett

    TISZTELT Uram!

    Azt szeretnem megkerdezni, hogy jogosultak vagyunk-e a csokra ha 10 evvel ezelott miutan meghalt az edesapam megorokoltem a csaladi hazunk 1/3at tovabba lassan 3 eve meghalt a nagyapam es a hazat meg elotte nekem ajandekoztak de a haszonelvezet megmaradt nekik.A hazban jelenleg a nagymamam lakik.Az elso ingatlanban pedig csak az edesanyam lakik.van e megoldas hogy megigenyeljukna ferjemmel a csokot.en 29 eves vagyok a ferjem 35 uton a 3. Baba.es a tobbi kriteriumnak is megfelelunk.
    koszonettel

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anett,

      Szerintem ez működhet, egyeztessen a bankkal.

  74. Anikó

    Jó napot!

    Olyan kérdésem lenne amire lehet hogy nincsen konkrét válasza de azért szeretném megtudni hogy van e értelme ezen a vonalon gondolkodnunk a férjemmel.
    1 gyerekünk van és amúgy is tevezünk még vagy kettőt. Sajnos az önerőnk mondhatni nullának. Ön szerint kivitelezhető e az hogy igénybe vesszük a használt lakás vásárlására felvehető 2,6 millió ft-ot és mellé megigényelnénk a 10 milliós hitelt is. és a csok-ot beszámolnák önerőnek. igazából az lenne a lényeg h elkerülhető e valamilyen módon az önerő? sajnos nincsen 1-3 millió forintunk talomban. Köszönettel! Anikó

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anikó,

      Önerő nélkül ez nem fog menni.

  75. Á Péter

    Üdvözlöm!

    Négy gyermek esetén, eladott ingatlan vételárának felhasználásával megvásárolt használt ingatlan hozzáépítéssel, vagy tetőtér teljes tetőcserével történő beépítésével (lakószobákkal, fürdővel) megvalósuló bővítésére igénybe vehető-e a 10 mFt-os CSOK?

  76. P. Ferenc

    Tisztelt Dr.Tatár Attila!
    Érdeklődnék,hogy ha három gyermekünk van kettő már felnőtt és annak idején már igénybe is vettük rájuk a szocpolt viszont van egy öt éves kisfiunk és építenénk új 92m2 házat mekkora CSOK-ra számíthatunk.Hozzá tenném,hogy mi mindketten elmúltunk már negyven évesek.

  77. Tné Andrea

    Üdvözlöm!
    2005-ben kezdtünk építkezni, ekkor két gyermeket vállaltunk előre, akikre meg is kaptuk a megelőlegezett szocpolt, illetve hitelt is vettünk fel. 2007-ben megkaptuk a használatba vételi engedélyt! A gyerekek meg is születtek. A hitelünk még él.
    Harmadik gyermek vállalása esetén kaphatunk e erre a házra csok-ot? Milyen mértékben?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Andrea,

      Szerintem a támogatás hiteltörlesztésre nem igényelhető már (korábban volt ilyesmi), de biztos, ami biztos, kérdezze meg a hitelt folyósító bankot is.

  78. Sz Attila

    Tisztelt Lakástámogatási ügyfélszolgálat,
    2007-ben vásároltunk családi házat. 3 gyermekünk van:4,6,8 évesek. 2 gyermekünk esetében már igénybe vettük a fiatalok otthonteremtési támogatását, 2007-ben a családi ház vásárlásakor 450.000 Ft összegben és 2009ben 750.000 Ft összegben a 2.gyermekünk születésekor.
    Az első kérdésünk az, hogy tetőtér beépítés esetén ( új tető építéskor) mekkora összegű vissza nem térítendő támogatást igényelhetünk 2016.január 01-től (8,8 millió forint) ?
    A második kérdésünk az,hogy a tervező által készített költségvetés összegét kaphatjuk meg vagy a megkapható támogatás teljes összegét? 8,8 millió forintilletve a kapott összeg 70%át kell számlákkal igazolni?
    Ezt az összeget előre,utólag vagy szakaszosan folyósítja a bank?
    Válaszukat várva köszönettel

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Attila,

      Már csak a 3.gyermekre kérhet támogatást. A tetőtér jó célnak tűnik. Kell önerő és valóban a munka 70%-ról kell számla.
      A támogatás összegét egyeztesse a bankkal.

  79. H Ferenc

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    A 2016. január 01-től érvényes új “CSOk” igénylésének lehetőségéről kérdezném.
    Igényelhetem e támogatást?
    -Jelenleg 1 gyerekkel rendelkezem és ikreket várunk áprilisra.
    – Feleségemmel családi házban lakunk, amit szeretnék nagyobbra cserélni, építeni.
    – A nevünkön van még egy (50-50%) garzon lakás.

    A garzon lakás eladásával meglenne az önerő az építkezésre, de a családi házat nem adnánk el csak ha befejeződött az építkezés.
    Ajándékozással lekerül a nevünkről a családi ház akkor az elegendő e “CSOK” igényléshez vagy el kell e adni a családi házat a “CSOK” igényléséhez

    Üdvözlettel:

    H. Ferenc

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ferenc,

      Mind a két lakást el kell adni a támogatás beadásáig és a vételárat be kell forgatni az új ingatlanba. Az ajándékozás lehet jó ötlet, de egyeztessen a bankkal.

  80. Bence

    Tisztelt Uram!

    Rendelkezünk egy kb. 20 millió értékű lakással. Teljesen hitelmentes.Gondolkodunk egy kisebb lakásvásárlásán hitelből kb. 10 millió értékűt. Szerencsére még nem volt szükségem hitelt felvenni ezért járatlan vagyok benne. Azt olvasom, hogy a hitel igénylőnek legalább minimálbérrel rendelkeznie kell. A jelenlegi lakás a feleségem tulajdona, az ő nevén van, viszont most még nyárig gyes-en van a kisfiúnkkal, tehát 26 ezet Ft. a havi jövedelme. Továbbá még azt olvasom a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan legalább széljegyzetben a hitelt igénylő nevén kell legyen. Nekem magas jövedelmem van. Én feltudom venni a hitelt úgy, hogy a feleségem nevén lévő lakás szolgálna fedezetül? Természetesen a feleségemmel együtt lakunk.

    Köszönettel segítségét
    Bence

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Bence,

      Az ingatlan fedezettel nem lesz gond, de a jövedelem igazoláshoz be kell számítani az önét is. Szóval házasok, így mind a ketten részt vesznek az ügyletben jövedelemmel, adóstársként a kötelem vállalásával. Egyelőre érdeklődjön a bankba, a hitelkérelem mellé kell majd a lakás adásvételi szerződése, de ez ráér később.

  81. K József

    Tisztelt dr. Tatát Attila!
    Köszönöm a válaszát. A sajtóban a következőt közölték pár napja:
    “2. És azokkal, akiknek már van lakástulajdona?
    Abban az esetben, ha hajlandók eladni azt, semmi különös, csak a kapott összeget fel kell használni az új ingatlan vásárlásához. Ebben az esetben az a kikötés érvényesül, hogy a támogatás összege nem lehet nagyobb a megvásárolt lakás vagy ház ára és az eladott ingatlan ára közti különbségnél.
    Ha viszont nem kívánjuk eladni a már meglévő lakástulajdont, akkor csak úgy vehetjük fel a támogatást, ha 3 gyermekesek vagyunk (vagy bevállaljuk előre a 3 gyereket), és a 10+10 milliós maximális összegért folyamodunk. Viszont ebben az esetben is abba a lakásba kell költözni, amit az új csokból vettünk.”
    Nekünk már van 3 gyermek.
    Lehet, hogy a sajtó ezt rosszul értelmezte?

    A következő lenne még a kérdésem: Azt olvastam még, hogy a telek vásárlásra is jár adóvisszatérítési támogatás (az áfa után). Mi a kiszemelt telket magánszemélytől vásárolnánk meg és hát ugye ő nem áfa alany, ezét tehát itt nem lehet az adóvisszatérítési támogatásról beszélni!? Jól értelmezem-e? Tehát csak gazdasági társaságtól vásárolt telek után van támogatás.

    Köszönöm válaszát
    József

    • dr.Tatár Attila

      Kedves József,

      Ez lakástámogatás, melynek célja azok lakáshoz juttatása, akiknek még nincs. Szóval meglévő lakás mellett nem lehet igényelni, elírták a cikkben.
      Igen, magánszemélynél nem megy az ÁFA visszaigénylése szerintem, de egyeztessen a bankkal.

  82. Laura

    Tisztelt dr. Tatár Attila!
    Párommal 30év alattiak vagyunk,párom tavaly decemberben kifizette egyik BAR-os tartozását,de a Providentnél is van kissebb összegű tartozasa, nekem Diákhitel tartozásom van,illetve öröklés útján tanya tulajdonos vagyok.Mind a ketten határozsttlan idejű szerződéssel rendelkezűnk egy cégnel több éves munka viszonnyal, van egy 2 éves gyermekünk és még 2 gyermeket vállalni szeretnénk.Építkezésre igényelnénk a támogatást arra a telekre ahol a tanya van.Önerővel sajnos nem renelkezünk!
    Mindkét felet bírálják?
    Ha az egyik fél meg felel,de a másik nem eleshetünk a támogatástól?
    Én nem vagyok BAR listás,de Gyesen vagyok és melette dolgozom.
    Milyen tanácsokat tudna adni a helyzetünkben?
    Előre is köszönöm válaszát!
    Üdvözlettel: Laura

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Laura,

      Házasoknak kell lenniük, mind a két felet vizsgálják, de olyan sok részlet van, hogy javaslom a banki tanácskérést, előzetes vizsgálatot.

  83. dr.Tatár Attila

    Kedves B Gyula,

    Sajnos az életkor valóban kizáró ok. Ha csak a támogatást igénylik, talán találnak olyan bankot, aki megfelelő szerződések mellett elfogadna idegen telket, de az életkor miatt nem tudnak belevágni.

  84. K József

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Már rendelkezünk 3 gyermekkel és szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot (10 millió Ft támogatás) és a 10 millió forint hitelt is. Úgy láttom, hogy mi megfelelünk a jogszabályi feltételeknek.
    Továbbá már rendelkezünk egy panel lakással amiben jelenleg lakunk.
    A gondunk, hogy nincs önerőnk. Építkezni szeretnénk és kiszemeltünk egy telket.
    Kérdésem az lenne, hogy a CSOK-ból kifizethetem-e a telek árát amire építkezni szeretnénk, vagy azt egyéb hitelből szükséges fedeznem. Továbbá azt olvasom, hogy a CSOK átutalása a munkálatok előrehaladtával szakaszosan történik meg, vagyis jól értem, hogy az építkezés folyamatát nekem szükséges valamiből előre finanszíroznom (tehát még plusz önerő szükséges) amíg az egyes szakaszok után a CSOK átutalása megtörténik.

    Továbbá azt szeretnénk, hogy a jelenlegi lakásból minél később költözünk ki. Szükségese-e a jelenlegi panel lakásunkat előre eladni, még a CSOK igénylése előtt.

    Várom mielőbbi válaszát
    Köszönettel

    • dr.Tatár Attila

      Kedves K József,

      A gondot szerintem az fogja jelenteni, hogy a csok igénylés beadásakor már nem lehet a nevükön a lakás. Úgy kell eladni, hogy a vevő albérletbe adja egy időre.
      Így az önerő meg lehet a vételárból (amit teljes egészében az új házra, telekre kell költeni.
      Beszéljék meg a bankkal, mert sok a buktató….

  85. H Attila

    Tisztelt uram! a Kérdésem az lenne?:Van 3 gyermek 15 éve fevettük a szocpolt(2,2M ft)
    Új házat szeretnénk építeni kaphatunk csok-ot?
    Üdv:
    H Attila

    • dr.Tatár Attila

      Kedves H Attila,

      Sajnos minden gyerekre csak egyszer lehet támogatást felvenni. Rájuk pedig már igénybe vette, tehát már nem kérheti.

  86. Tisztelt dr. Tatár Attila!

    2015. évben építettük fel az új családi házunkat, amelyre igénybe vettünk a 256/2011. (XII.6.) Korm.rendelet szerint 2,4 millió Ft összegű CSOK-ot (egy meglévő és kettő vállalt gyermekre). A támogatást és a használatbavételi engedélyt 2015. decemberében kaptuk meg. Igénybe tudjuk-e venni erre a családi házra (amiben most már lakunk) a 10.000.000 Ft – 2.400.000 Ft = 7.600.000 Ft támogatást? Mivel elidegenítési tilalom van a CSOK miatt, ezt eladni és egy következő új lakást építeni nem tudunk, viszont nagy szükségünk lenne a nagyobb támogatásra.

    H László

    • dr.Tatár Attila

      Kedves H László,

      Sajnos csak egyszer igényelhető a támogatást minden gyerekre, és azt már megkapta.A különbözet nem igényelhető.

  87. G János

    Tisztelt dr.Tatár Attila!
    A kérdésem az volna hogy a csok-hoz szükséges-e fel venni hitelt ha az ingatlan árát fedezné az.
    Vagy csak bizonyos százalékát adják az ingatlan árához?
    Ugyan is találtam eggy ingatlant ami megfelelne a feltételeknek és csodák csodájára az ára is beleférne a csok-ba amire jogosultak lennénk.
    Válaszát elöre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves G János,

      Nem kötelező hitelt is felvenni, de önerő mindenképpen kell. Számolja ki, hogy hogyan tudja kifizetni a vételárat, majd egyeztessen egy bankkal.

  88. H Mátyás

    Tisztelt Tatár úr!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy ha építkezni szeretnék és még telkem sincs, akkor a telek árára is felhasználhatom a csok-ot (egy részét), vagy arra nem jár így annak mindenképp önerőnek/hitelnek kell lennie?

    Köszönettel
    Mátyás

    • dr.Tatár Attila

      Kedves H Mátyás,

      Igen, telekre is felveheti a csok-ot. De a teljes építkezés megfizetésére kell forrással rendelkeznie a csok mellett.

  89. Regina

    Üdvözlöm!
    Olyan kérdéssel fordulnék önhöz hogy külföldön munkaviszonnyal rendelkező párok (még gyermek nélkül) is igénybe vehetik a CSOK-ot? Már rendelkezünk otthon építési engedéllyel tavasszal szeretnénk elkezdeni az építkezést.Nagy szükségünk lenne a támogatásra hogy minél hamarabb költözhető legyen a ház és haza mehessünk. Bár még gyermekünk nincs de tervezzük. Én 23 párom 26 éves és szeretnénk nagy családot így nagyon megörültünk a támogatásnak! Szeretném még megtudni hogy a 10 milliós támogatás mire használható fel? Itt gondolok pl. szigetelésre,bútorozásra… Abból az okból tettem fel önnek ezt a kérdést hogyha tavasszal elkezdődik az építkezés valószinűleg 2016 -ban 3/4 része fel lesz építve. Mit érdemes meghagynunk a párommal amire felhasználhatjuk majd a támogatást? Utána olvastam még annak is hogy azok a párok akiknek nincs még gyermekük házasoknak kell lenni. Ez azt jelenti (helyesbítsen ki) hogy ha mi a párommal tavasszal összeházasodunk és bevállaljuk hogy 10 éven belül lesz 3 gyermekünk megkapjuk a támogatást?Akkor is felvehető a támogatás ha az első gyermek küföldön születik? Az összes többi feltételnek megfelelünk! Mennyi időbe telik míg döntést hoznak? Vagyis mennyi időbe telik az igényléstől véve míg a párok kézhez kapják a támogatást? A támogatást szakaszosan és nem egyben kapja kézhez az ember?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Egy reménysugarat látó nő aki minél hamarabb OTTHON szeretne élni

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Regina,

      A külföldi munkaviszonnyal az szokott a baj lenni, hogy nem határozatlan idejű. De a részleteket egyeztessék egy bankkal. Szigetelésre csak a teljes építési költség részeként, bútorra pedig nem igényelhető a csok. Az igénylés beadásakor házasoknak kell lenniük. Születhet a baba külföldön, de magyar állampolgár kell, hogy legyen. A döntés kb 1 hónap – de akkor mindennek meg kell lennie: építési engedély, önerő, szerződés a vásárlásra, stb. A támogatást szakaszosan, utólag fizetik az elvégzett munkákra.

  90. Sz Györgyi

    Üdvözlöm!

    Házasságban élek két gyermekkel. 2007-ben házunk építésére felvettük a gyerekek után a szocpolt.
    Házat 2015 januárjában kifizettük. A nyáron az Alföldről Nyugat-Dunántúlra költöztünk. A házat áruljuk. Igénybe vehetjük a CSOK-ot az új helyen ingatlan vásárlásra. Hol kaphatok bővebb információt?
    Munkaviszony mindkettőnknél rendben.
    Köszönöm a segítségét:
    Sz. Györgyi

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Sz Györgyi,

      A gyerekekre már felvették a támogatást, így csak egy vállalása mellett igényelhetnék a támogatást.Ehhez a ház eladását követően a meglévő támogatás új házra történő átvitelével és igényléssel lehetne igényelni. Az átvitel nem könnyű, egyeztessen egy bankkal.

  91. Zsolt

    Tisztelt Ügyvéd Úr, az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz!

    Jelenleg párommal egy gyermeket nevelünk és bejegyzett élettársak vagyunk. December elején lefoglalóztunk egy házat, szeretnénk hozzá igénybe venni a CSOK-ot, az ügyintézést Január elején tudjuk megkezdeni. Elég-e a bejegyzett élettársi kapcsolat ahhoz, hogy a CSOK-ot 2 gyermekre azaz 1 meglévő és egy vállalt gyermek után igénybe vegyük?

    Köszönöm megtisztelő válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsolt,

      Közgazdász vagyok….
      A meglévő gyermeknél elég élettársnak lenni, de a vállaláshoz házasság kell.

  92. Oszkár

    Tisztelt dr.Tatár Attila!

    CSOK-ot ugye azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeztek vagy rendelkeznek lakástulajdonnal.
    Kérdésem, hogy vonatkozik ez garázsra is. Ha pl nekem van tulajdonomban garázs, akkor ennek van-e jelentősége a későbbiekben?

    Válaszát előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Oszkár,

      Garázsa lehet, az nem kizáró ok.

  93. Edina

    Kedves dr.Tatár Attila!

    Érdeklődni szeretnék, hogy a CSOK-ot kizáró tényező-e a férjem nevén lévő 1/3 tulajdonrész. Egy 20 évvel ezelőtti lakásvásárlásról van szó, amit 2 testvérével közösen vásároltak, egy akkor öröklésből szerzett lakás eladásának részösszegéből. Azóta ezt a lakást egy 4. testvérük “megvásárolta” tőlük, és azóta is benne lakik, de névleg annak a 3 testvérnek nevén maradt a lakás, akik eredetileg megvették.

    Köszönöm válaszát,
    Edina

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Edina,

      Szerintem rendezhető ez a kérdés, de a bank által elfogadott módon kell eljárni.

  94. R. Szilvia

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Igényelhetek CSOK-ot, ha önkormányzati bérlakás határozott idejű (1 évre kaptam meg újra) főbérlője vagyok?
    Egy gyermekes, egyedülálló 40 éves anyuka vagyok. Ezt az összeget pusztán önerőként felhasználhatom, ha igényelhetem?
    Válaszát köszönöm!
    R. Szilvia

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Szilvia,

      Szerintem csak a bérlet lejártával tudja majd igényelni.

  95. B.Vilmos

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Érdeklődni szeretnék, hogy egy 18 millió forintos bekerülési költségű családi ház építése esetén a nemrégiben bejelentett 10+10 milliós otthonteremtési támogatásból önerő bevonása nélkül finanszírozható lenne-e egy építkezés? Tehát megkaphatom-e az építkezés kezdő fázisában jogerős építési engedéllyel rendelkezve a csok vagy a hitel első részletét anélkül, hogy az építkezés elkezdődött volna?

    Tisztelettel: B. Vilmos

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Vilmos,

      Önerő nélkül biztosan nem fog menni. Legalább 20-30% önerő kell. A támogatást szakaszosan, a benyújtott számlákkal, az elvégzett részmunkák alapján fizetik i az önerő felhasználását követően.

  96. Gábor

    Tisztelt dr.Tatár Attila!

    Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a legújabb CSOK rendelet szerint három gyermek vállalása esetén ad az állam tíz millió forint visszanemtérítendő támogatást, és lehet felvenni plussz tíz millió forintot három százalékos hitel formájában. A kérdésem az hogy ennek a tíz milliós hitelnek az egyik feltétele, minimum hat hónap bejelentett munkahelyel rendelkezni. De számít az a hitelnél hogy a munkáltatóval milyen szerződésem van? Határozott vagy határozatlan idejű-e a szerződés?
    Köszönettel Gábor

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gábor,

      Határozatlan munkaviszony kell… Minden bank elvárja ezt.

  97. N G

    Üdvözlet!
    Nálunk a következő a helyzet: Van három gyermekünk, mindketten 40 év alatt vagyunk. És egy régi, jelentősen felújításra szoruló házban lakunk, aminek egy részét a férjem örökölte, a többit megvettük. Szeretnénk építkezni a telekre, erre igénybe tudjuk-e venni a CSOK-ot, ha a jelenlegi házra bontási engedélyt kérünk?
    Köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves N.G!

      Igen, új ház építésére igénybe tudják venni, de jól látja, hogy a régit le kell bontani.

  98. K Katalin

    Üdvözlöm!
    Szeretnénk férjemmel igénybe venni a csok-ot ,csak nem egyszerű a helyzetünk.Férjem tulajdonában van egy lakás,amin jelzálog hitel van de az ingatlanárak zuhanása és a hitelek elszabadulása azt eredményezte,hogy a lakás feleannyit ér mint a hitel tehát kiszállni nehéz.Szeretnénk kertes házat.Van három gyermekünk,akik közül az egyik nagykorú lett,és betöltöttem a 40 évet (nem tudom van-e korhatár?
    Milyen lehetőséget lát a lakástámogatás eléréséhez?
    Előre kösz

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Katalin,

      Az életkornak csak gyermekvállalás esetén van jelentősége. A férje nevén lévő lakás gond, ki kellene találni valami mást. A házastársakat sajnos egyaránt vizsgálják, nem hagyhatóak ki a “folyamatból”.

  99. Gabi

    Üdv van egy gyermekünk és élettárs kint élünk együtt. Édesanyámnál de az élettársam még nem töltötte be a 18. életévét.
    Kérdésem hogy így is igényelhetjük a csók támogatást és vállalhatunk a későbbiekben még gyereket?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gabi,

      A 18-at be kell töltenie és igazolt munkaviszony kell – határozatlan idejű. Elvileg vállalhatnak gyereket, csak egy sor feltételnek kell a CSOK-hoz megfelelni.

  100. Zoltán

    Családi házunk tetőterét szeretnénk beépíteni a gyerekek számára.
    Van egy nyaralónk is, amit örököltünk. Igényelhetjük-e a CSOK-ot a bővítéshez?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zoltán,

      A nyaraló nem kizáró ok. A tetőtér beépítéshez igényelhető a csok, csak a sok részletet egyeztesse a bankfiókban, itt nem szeretnék belevágni….

  101. H Árpád

    Tisztelt Hitelnet!
    Érdeklődnék, hogy igénybe vehetem (vehetjük) a Csok-ot, az alábbi feltételek mellett:
    – a megvásárolni kívánt ingatlan tulajdoni aránya 70-30% lesz (Én – párom). Nem vagyunk házasok. 1 gyermek van.
    – Párom 5 évvel ezelőtt örökölt 1/4 rész lakástulajdont, mely haszonélvezettel terhelt, és a haszonélvező benne lakik.
    – Én az idei évben (2015) örököltem
    – egy nyaraló 1/3 tulajdonát (az ingatlan nem komfortos)
    – egy lakás 1/6 tulajdonát (más városban, haszonélvezet nincs, eladása folyamatban van)
    – egy lakás 1/6 tulajdonát, mely haszonélvezettel terhelt, és a haszonélvező benne lakik

    Köszönettel,
    Árpád

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Árpád,

      Ez nem a hitelnet. :)
      Vegyük sorra a kérdéseket:
      – igazolt élettársi viszony kell
      – nem gond ez az ingatlan
      – öröklés, nyaraló nem gond
      – lakásokat jobb lesz valóban eladni.

  102. Anna

    Tisztelt dr.Tatár Attila

    Egy gyakorlati kérdésem lenne a CSOK-val kapcsolatban.
    Ha már van 2 gyermekünk, de 4 gyermeket szeretnénk, akkor hogy van lehetőség a maximális támogatás igénylésére?
    Lehet egy igénylésen belül meglévő 2 gyermekre és előre bevállalt 2 gyermekre kérni támogatást?
    Vagy bármilyen lehetőség a 4 gyermekre járó támogatás eléréséhez?
    Köszönettel!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anna,

      Tudtommal meglévő gyerekek mellé nem tud még vállalni, azt csak max 2 gyermekig lehet. Szóval meg kell előbb születniük….

  103. T. Etelka

    Szép napot kívánok!!!
    Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz,hogy lenne egy ház amit szeretnék megvásárolni van két gyerekem az otp-től érdeklődtem megkapnám a csok-ot.mivel én közmunkás ként dolgozom így én nem rendelkezem határozatlan idejű munkaszerződéssel így a lakáshitelt nem kapom meg..A párom minimálbérrel van bejelentve erre nem tudom kaphatunk e lakás hitelt.A házon amit megszeretnénk venni köztartozás van víz villany gáz.Kaphatunk e minimálbérre lakáshitelt?Esetleg kezessel?És ha igen akkor az eladó amennyiben válllalja,hogy a kifizetett lakásárból a vízet a villanyt visszakötteti?Vagy adok annyi előleget,hogy ezeket visszaköttesse? Vagy abban az esetben is megkapnám a csok-ot ha a teljes vételár+csokot az eladó megkapta és vállalja,hogy visszaköttet mindent?
    Vagy elengedi a vételárból a tartozást és én tisztázom ki?
    Válaszát előre is köszönöm…

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Etelka,

      Ha bemegy a bankba, akkor készítenek egy előzetes hitelbírálatot és kiderül, hogy kaphatnak-e hitelt, csok-ot. Az adásvétel kapcsán a biztonságra kell törekedni. Ne fizessen előleget, ha nem látható, hogy a folyamat végig fog menni, továbbá ne az eladónak adja a pénzt, hanem közvetlenül a szolgáltatókat fizesse ki.

  104. F Csaba

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Lányom új lakást vásárolt (férjével közösen), melyhez igényelte bankjánál a CSOK-ot az előírt 120 napon belül.
    A bank 30 nap múlva formai kifogást emelt, kérte, hogy módosítsák az adás-vételi szerződést. Ezen módosított szerződés beadásakor újabb 30 nap múlva elutasították azt, mondván 120 napon túl van.
    Kérdésem, tehát, ha a bank kifogásolja az eredeti dokumentumokat, jogos lehet-e ez az elutasítás, mert hogy méltánytalan, az biztos. Milyen jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésünkre?
    Köszönettel
    Csaba

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Csaba,

      Szerintem sem jogos. Érdemes írásban panaszt tenni a banknál, aztán a Felügyeletnél.

  105. K mária

    Tisztelt Uram!
    a következő a problémám melyre tanácsot kérnék. Két gyermekemmel most költöznénk össze a párommal. a használt lakás fele -fele tulajdon lesz, de neki van egy lakás a nevén. Igényelhető így a csok?

    Köszönöm válaszát.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Mária,

      Ha vásárolta, akkor gond lehet. Ha örökölte és haszonélvező lakik benne, akkor nem gond.

  106. Tamás

    Kedves Zoltán,

    Az lenne a kérdésem lakást seretnénk vásárolni CSOK-a
    a lakásal szembe van egy nyári konyha viz,gáz, benne van be számitható az ingatlan hasznos alapterületbe?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Tamás,

      Szerintem nem, de a bank véleménye lesz a mérvadó. A vételárba belevehető…

  107. Cecília

    Üdvözlöm!

    A következö problémára szeretnék megoldást találni.

    2011-ben adásvételi szerzödéssel vásároltam egy lakást részletfizetésre,2.600.000 forintért. A tulajdoni lapra tulajdonjog fenntartással szerepelek.Már kifizettem 1.100.000 forintot. Szeretném igénybe venni a CSOK-ot,már meg van a szükséges dokumentumok egy része(NAV, TB igazolás,energetikai tanusitvány) ,de sajnos most közölte a pénzintézet,hogy nem vagyok jogosult a támogatásra,mivel tulajdonjog fenntartással szerepelek a tulajdoni lapon. Ennek utána jártam,és azt a választ kaptam,hogy nem a tulajdonjog fenntartás a probléma,hanem hogy a szerzödés dátuma meghaladja a 120 napot. Ha ez valóban igy van,akkor megoldást jelentene,ha felbontanánk az eredeti szerzödést,lekerülnék a tulajdoni laprol,majd ezután kötnénk az eladóval egy uj adásvételi szerzödést? Az eladónak és nekem is nagy segítség lenne a CSOK,mivel igy elkerülném hogy még évekig fizessem a törlesztö részleteket.
    Ön milyen megoldást javasol a fent leirt problémára? Van egyáltalán valami megoldás vagy “kiskapu”?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Cecília,

      Az új szerződés nem rossz ötlet, de azért beszélje meg a bankkal.

  108. K Boglárka

    Üdvözlöm!
    Jelenleg külföldön dolgozunk, de jövőre szeretnénk hazaköltözni és igénybe venni a CSOK-ot. Mivel nem otthon élünk, kiköltözéskor lemondtuk a biztosítást, mert elviekben nem lehetünk két országban biztosítottak. Viszont ha hazaköltözünk, minél hamarabb szeretnénk házat vásárolni és elég hosszadalmas lenne kivárni, amíg letelik a 180 nap biztosítottságunk. Van erre valami megoldás? A kinti biztosításunkat bele lehet számítani? Egyáltalán elegendő, ha magunk fizetjük a biztosítást vagy mindenképpen állás szükséges hozzá? Még nincs gyermekünk, de szeretnénk kettőt vállalni.
    Válaszát előre is köszönöm!

  109. R Péter

    Szeretném megkérdezni , hogy már saját tulajdonú családiház felújításhoz megkaphatjuk-e mi is a CSOK-ot ? 41. évemet töltöttem idén, egy 4 éves kisfiunk van. Még nem vagyunk házasok. Előre is köszönöm válaszát, segítségét.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Péter,

      Felújításhoz nem, csak bővítéshez igényelhetik.

  110. P Anita

    Az lenne a kérdésem hogy édesanyámtól vásárolhatok e ingatlant?És ha bárlistán szereplek de nem igénylek kölcsönt a CS.O.K-ot így igénybe e vehetem?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anita,

      Tartozás esetén nem igényelhet csok-ot, de közeli hozzátartozótól sem vásárolhat ilyenkor….

  111. B Gergely

    Üdvözlöm!
    Jelenleg is épülő társasházban vettünk lakást, használatbavételi engedély jövő tavaszra várható.
    A teljes vételár végét részletekben fizetjük, még 4 év van hátra. Az adásvételi szerződést is tulajdonjog fenntartással írtuk meg az építtető vállalkozóval.
    Az adásvételit azonban már tavaly májusban aláírtuk.
    Voltam banknál a kérdéseimmel, a bankos hölgy azt mondta, át kell írni az adásvételit függőben tartásra, már volt rá példa, úgy jó lesz. De ahogy utánaolvastam, ez csak azt jelenti, hogy 6 hónapra bejegyeznek minket a tulajdonlap széljegyére, ugye? Viszont amíg a 4 év le nem telik, nem kapunk tulajdonjogot.
    Tehát az adásvételink bőven régebbi 120 napnál, ez ebben az esetben is számít, amikor még nincs használatbavételi engedélye a lakásnak? A másik probléma a részletfizetés, amíg az le nem jár, nem is igényelhetjük a támogatást?
    Köszönöm válaszát.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gergely,

      Szerintem is gond lesz a részletfizetéssel. A CSOK-nál is feltétel a tulajdonszerzés.
      Szóval nem értek egyet a bankos kollégával, óvatosan járjanak el.

  112. Csaba108

    Tisztelt Uram!
    Érdeklődnék,hogy ez konkrétan mit jelent?
    “”a Magyar Állam 10 évig szerepel a tulajdoni lapon, amely idő alatt haszonélvezet az ingatlanon nem alapítható!””
    Van e beleszólása az államnak,ha elakarom adni a házat melyre (csok)támogatás vettem igénybe?
    Köszönettel
    Csaba

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Csaba,

      Igen, van beleszólása. Ezt a jogot tovább kell vinni másik ingatlanra.

  113. Üdvözlöm.
    Érdeklődni szeretnék, hogy van-e felső nm határ használt lakás vásárlásakor csok igénylésnél? -mindenhol 90-160 nm-ig olvasható.
    3 gyermekem van és egy 180 nm-es házat szeretnénk megvásárolni Dunántúlon-egyéb településen 15millióért.
    Esetleg járhat-e valamilyen összeg levonással a csokból?
    VÁLASZÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. V Rita

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Rita,

      Jól tudja, valóban van mn korlát és a gyermekek számától függően az említett mérték. Tehát nagyobb házat nem tud támogatással venni.

  114. B.Erzsébet

    Tisztelt dr.Tatár Attila !
    A ház vevőink,anya-apa /3 gyerek /élettársi kapcsolatban élnek,minden feltételnek megfeleltek 2 millió Csok-hoz és 3,3 millió Otthonteremtési hitelhez.Meg volt a hitel bírálat,igazolások beszerzése,számítás:20 évig havi 20 ezer törlesztés.Mi eladók is beszereztünk minden szükséges iratot.Elkészült az Adásvételi szerződés is,melyet az ügyvéd egyeztetett a bankkal.Már csak az értékbecslőt vártuk mikor a vevők értesültek–40 nap után–,hogy az asszony nevén van 160 ezer tartozás,Tv vásárlás 9 éve,melyet már ki is fizettek.Viszont a bank közölte ,hogy 1 évig nem kaphatnak hitelt.
    Engem az bosszant legjobban,hogy 40 nap után jön elő ez a tartozás,mikor már mindkét fél nem kevés
    kiadásba keverte magát.
    Szeretném megkérdezni,milyen megoldást lehetne találni ebben az ügyben.
    Tisztelettel:Erzsébet

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Erzsébet,

      Sajnos a hitel miatt kizáró ok a passzív adóslista. Ennek valóban időben utána kellett volna nézniük. Nagyon kellemetlen, de jelzi, hogy ezek az ügyek mennyire összetettek, mi mindenre kell odafigyelni….
      A banknak is időben meg kellett volna ezt néznie, szóval a bank is hibás.

  115. Bea

    Üdvözlöm!
    Érdeklődnék,hogy ha a gyerekek (4,7 éves)van az ingatlan,lehet CSOK-ot felvenni utánuk,(tetőtér beépítésre nekik)?
    Köszönöm a válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Bea,

      A tetőtér beépítés bővítés, tehát van lehetőség a csok-ra.

  116. Dorina

    Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, hogy párom nevén van ház, amit el szeretnénk adni, viszont abból a banknak kell a hitelt visszafizetnünk, viszont lehet marad belőle valamennyi. Ha azt a maradékot beleforgatjuk az új ház vásárlásába, akkor így igényelhetjük-e? 1gyermekünk van, vállalnánk 4éven belül még egyet. Édesapám lakásában élünk, de a nevemen nincs ingatlan. Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Dorina,

      Jól látja, ez így működik.40 év alatti házasok tudnak gyermeket vállalni.

  117. f timea

    szeretném igény be veni a csokkot de nekem nics munka viszonyom de ugy tudom hogy a gyes munkának számit köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Tímea,

      Szerintem nem elegendő a gyes, legalább az egyik házastársnak OEP által igazolt befizetési igazolással kell rendelkeznie.
      Ha hitelt is kérnek, akkor hitelképességi vizsgálat is van, ahol a jövedelem mértéke is számít.

  118. Martin

    Kedves Attila,
    A közeljövőben tervezünk otthonteremtésbe fogni, viszont a telkünk adottságai több kérdést felvetnek a CSOK igénylésével kapcsolatosan:
    -külterületen van, LKE besorolással,
    -nincs vezetékes víz,
    -nincs szennyvízcsatorna

    A két utolsó pont feltétele a komfort fokozatnak, ami a CSOk egyik feltétele, viszont olyan adottság amit egyénileg nem tudok fejleszteni.
    Kérdésem, hogy ezekkel egyenrangúnak tekinthető-e CSOK igényléshez a zárt szennyvíztartály és a szűrőberendezéssel vételezett víz.
    Központi fűtést és más rendszert is tervezünk, amik túlmutatnak a komfort fokozaton.

    Köszönöm válaszát és segítségét!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Martin,

      Nem alkalmas az említett ház a csok igénylésre sajnos.

  119. T Éva

    Üdvözlöm! Van a nevemen ingatlan de csak 1/4 rész az enyém! Azt szeretném kérdezni hogy kapok e csok-ot! van 2 gyermekem és utban van a 3 is.Van egy olyan lehetöség 12 városban hogy ingyen ház ha 10 évig ott lakunk és 3 gyermeket válalunk:ehez kell a csok és egy bank aki allami támogatást ad és igy jutnék házhoz.de ott az 1/4 rész tulajdonom .mit csináljak?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Éva,

      Nem ismerem ezt a programot, de a csok esetében nem gond a résztulajdon, ha örökölte és haszonélvező lakik benne.

  120. Erzsébet

    Ez év május közepén vásároltunk egy használt házat. Akkor kaptunk a Banktól egy tájékoztatást a feltételekről. Az abban foglaltaknak mindenben megfeleltünk. Nem szerepelt benne, hogy a vételárat jórészt banki utalásban kellett volna teljesíteni. Az eladónak nincs bankszámlája, készpénzre váltottuk az előlegeket, amit azóta az eladó jórészt elköltött. Mi a megoldás? Köszönettel várjuk válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Erzsébet,

      Hát… Sok okosat nem tudok mondani. A házat megvették, ki kell fizetni vagy meg kell egyezni az eladóval. A bankot nem hiszem, hogy érdemes perelni, de egy panaszos levelet azért beadnék oda is. Egyezzenek meg az eladóval valamiben, mert ennek sosem lesz vége….

  121. Istvan84

    T. Cím!
    Családi házunkoz tartozik egy féltetővel fedett terasz. Az lenne a kérdésem, hogy terasz bővítésre (20 nm-ről 40nm-re, illetve a féltető megnagyobítása) lehet-e igényelni CSOK-kot?
    Vagy esetleg úgy, hogy megnagyobbítanánk és kialakítanánk egy hozzá kamrát?
    Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves István,

      Csak akkor igényelhető a támogatás, ha szobát alakítanak ki a teraszból.

  122. b ferenc

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Kecskemét külterületi gyümölcsös ház besorolású házra is igényelhető a Csok? Eddig ellentétes információkat kaptam, szeretném tudni, hogy a Kifüggesztési eljárás miként befolyásolja az igénylés menetét.

    Üdvözlettel,
    Feri

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Feri,

      Sajnos csak lakóingatlanra és övezetre igényelhető a csok támogatás.

  123. B Edina

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Szeretnék érdeklődni, hogy visszamenőleg meddig jár a CSOK lakásvásárlásra? Ugyanis 2015. február 25-én kötöttük meg az adásvételi szerződést, a házat hitelből vettük, a teljesítés (átvételi elismervény) dátuma 2015. április 1. Van már egy gyermekünk és tervezzük a másodikat.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Edina,

      Ha már kifizették a házat, akkor már csak a hitel törlesztésére lehetne a csok-ot igényelni, de erre tudtommal utólagos igénylés nincs.

  124. G Károly

    Kedves Attila!
    A családi házunk tetőtere, már részben be van épitve. Viszont rengeteg a holt tér. Amennyiben átalakitanám, létrejönne egy pulssz szoba, ami 10nm, továbbá egy tusoló és egy wc a felsö szinten.Összeségében az átépités után több mint 15nm-el nőne a hasznos alapterület. A tető héjszerkezete nem változna. Vajon erre a munkálatokra igénybevehetö-e a CSOK? Ha igen akkor gondolom az elfogatható számlákba beletartozik a tervezési dij, szigetelés, nyilászáró, fütés bővités, elekromoshálozat bővités, stb.
    Köszönöm válaszát! Károly

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Károly,

      Szerintem nem lesz gond, jól látja, ez működhet, de egyeztessen a bankkal, mert nem lesz egyszerű.

  125. S Zalán

    T. Ügyvéd Úr!

    Néhány problémás kérdéssel fordulnék Önhöz, amit a bankban sem tudtak megválaszolni:
    1. A szüleim úgy építették a házukat – ahol ők jelenleg is a haszonélvezők – hogy én mint kiskorú voltam az építtető. Most 20 évvel később igényelhetem-e a CSOK-ot úgy hogy a ház 50%-a a nevemen van (nem örököltem, nem ajándékozták nekem a házat, elvileg pénzt ajándékoztak nekem az építéshez)?
    2. Egy szobát építenénk a házunkhoz hozzá (kb 12m2). Van-e ennek a bővítésnek anyagilag felső korlátja? (magyarán kerülhet-e ez a szoba 500eFt-ba négyzetméterenként?) Azért kérdezem, mert csak a szobaépítés költsége számolható el a bank felé.
    3. A bővítéssel együtt megvalósíthatok-e párhuzamosan más építési engedélyköteles bővítést is? (nem csak szobát építenénk hozzá, hanem egy garázst is ugyanabban az épületszárnyban)
    4. Ha elajándékozom a nevemen lévő 25% lakástulajdonrészt most a hugomnak, aki ténylegesen a lakásban lakik, akkor 2 hét múlva igényelhetem a csok-ot?

    Válaszát előre is köszönöm,

    Üdvözlettel:

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zalán,

      Nincsenek jó híreim:
      1. Szerintem ez tulajdon, így nem fog tudni csokot kérni.
      2. Építési terv és költségvetés kell, amit a bank elfogad. Tehát csak átlagos költségeket fognak elfogadni.
      3. Ez szerintem nem megy, de egyedileg dönt a bank a szerkezeti módosításokat vizsgálva.
      4. Sokan élnek az ajándékozással, de szerintem beszélje meg előbb a bankkal….

      Számolja ki, hogy mennyi lenne a támogatás, lehet, hogy nem éri meg ezt a sok cécót….

  126. Karancsiné

    Üdvözlöm!
    A párommal már elmúltunk 40 évesek , egy gyermekünk van aki után nem vettünk még fel támogatást. Lakótelepi lakásban élünk. Ami tehermentes. Azt szeretném megtudni, hogy ha a lakásunkat kertes, családi házra cserélnénk igénybe vehet-e részünkről a CSOK.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Karancsné,

      Igen, mert meglévő gyermeknél nincs korhatár. A lakást el kell adni, igényléskor nem lehet a nevükön. Az újat csak akkor vegyék meg, ha a csok kérelem elbírálása pozitív.

  127. Tamás

    Üdvözlöm !

    Érdeklődnék hogy bővítés esetén, milyen módon kell igazolnom, hogy az ingatlan hasznos alapterülete növekedett, illetve az is kérdés volna, hogy hány %ban kell tulajdonrészesnek lennem az ingatlanba. Válaszát előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Tamás,

      Készül egy bővítési terv, helyszíni bejárás is lesz, szóval kiderül, hogy meg van-e a bővítés….
      Legalább 50%-ban.

  128. Alexandra

    Üdvözlöm!
    Érdeklődnék hogy csok-nál problémát okozhat e ha a mostani házamat az édesapám venné meg ,hogy ne idegen költözzön mellé ,az az mindegy e kinek adom el a házam mivel nagyobbat szeretnénk venni de még ugye a nevemen ház szerepel addig nem igényelhetem a csokot ,a vizsgálat ki tér e a saját ingatlanom eladására vagy csak az a lényeg hogy a kapott összeggel+ a csok értékével minimum egyen értékű ingatlant kell vásárolnom.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Alexandra,

      Tudtommal vásárolni nem lehet támogatásból egyenesági rokontól, de eladni lehet neki, csak a pénzmozgás legyen igazolható. A pénzt a vásárolt új vásárlására kell fordítani és a támogatást is fel kell használni – ez határozza meg a lehetőségeket.

  129. K Ottó

    Kedves Attila! Szeretnénk nagyobb lakást venni a mostaninál de eladni szinte lehetetlen az állapota és elhelyezkedése miatt olyan kérdésem lenne ha a szüleim megvennék szinte telek áron az okozhat e gondot csok igénylésénél ,belekötnének e az eladási árba vagy abba hogy a szüleimnek adnám el a sajátom hogy lekerüljön a nevemről ,esetleg ha el ajándékoznám az megfelelne e vagy mindenféle képen adásvételi szerződés szükséges hozzá

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ottó,

      Elvileg az eladást nem vizsgálják, csak a vásárlást. Azt nézik, hogy ne legyen igényléskor lakása.

  130. T. Ildikó

    Üdvözlöm!
    Használt lakást vásárolnánk (96 nm) a férjemmel, fele-fele arányú tulajdonjoggal. Jelenleg önkormányzati lakásban lakunk, aminek bérlője én vagyok, a férjem és a gyermekeink a szerződésben, mint a bérlővel együttlakó személyek vannak feltüntetve. A bérleti szerződésem határozott időre, piaci alapon bérbeadott lakásra szól. A hitelintézménynél a férjem van (lesz) megnevezve, mint “főadós”.
    Igénybe vehetjük-e ilyen esetben a CSOK-ot?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ildikó,

      Tudtommal az önkormányzati bérlakást a csok-nál lakástulajdonnak veszik, de úgy tudtam, hogy ez határozatlan. Ha az Önöké határozott szerződés, akkor lehet, hogy igényelhetik, kérdezzék a bankot.

      • T. Ildikó

        Kedves Attila,
        Válaszát köszönöm. Sajnos vannak határozott időre szóló szerződések és mivel a Kormányrendelet egyszerűen csak önkormányzati tulajdonról beszél, ezért a banknál sincs esélyünk.

  131. Angela

    Kedves Attila,
    Mi mar tul vagyunk a hazvasarlason. Utolag igenyelheto a CSOK 1 gyerekre? Vagy errol mar lecsusztunk? Majusban vettuk a hazat.
    Koszonettel

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Angéla,

      Sajnos utólag nem vehető igénybe a csok támogatás.

  132. Imre

    Tisztelt Uram,

    Az lenne a kerdes,hogy ha parommal vasarolunk egy hazat hitel plust kenzpenz konstrukcioban es az adasvetelt koveto 120 napban osszehazasodunk,akkor igenyelhetjuk e a CSOKot? Ha igeb akkor gondolom a hitel toketartozasat csokkenti,ugye?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Imre,

      Csak gyerekvállalásnál kell a házasság, egyébként meglévő gyermekre igényelhető egyedül és élettársként is.
      De miért nem házasodnak előbb? :)

  133. dr. R Zsófia

    Tisztelt dr. Tatár Attila!

    Kicsit elvesztem a jogszabályok között, illetve inkább a gyakorlat érdekelne, mert már a huszadik féle verziót olvasom/hallom:
    Válásom folyamatban van, első körben én indítottam gyermekelhelyezés és tartásdíj iránt, ehhez csatolta volt férjem a bontópert. Mivel teljes életváltásra kényszerülnénk a fiaimmal, hitelt és CSOK-ot szeretnék felvenni.
    Odáig eljutottam, hogy a bankok (sztem eléggé önkényesen) szóba sem állnak velem, amíg nem kapok a volt férejmtől ügyvéd által ellenjegyzett iratot arról, hogy a megvásárolni kívánt lakáshoz semmi köze és az az én különvagyonom. A mi esetünk teljesen tiszta. Az én házamban laktunk, ahol édesapám az adóstárs, ő elment, kijelentkezett, semmi köze a házhoz….és ez már egy éve így van, tehát amit ezen idő alatt szerzek, vagy ő szerez, a PTK szerint is különvagyionnak számít, a bank mégis kér ilyen papaírt. Ilyen alapon én is igénnyel léphetnék fel a pár hete vett autójával szemben? Nonszensz….főleg azért, mert így egy kekeckedő, nem együttműködő volt házastárs totál el tudja lehetetleníteni az embert és a saját gyermekeit is….a másik problémám a CSOK, mert ott állítólag kell a bontóperről és a gyermekelhelyezésről, szülői felügyeleti jogról szóló jogerős bírósági döntés. Ez jogos, hiszen a gyerekek után veszi fel az ember, de mégsem jogos, mive a CSOK egyértelműen fogalmaz: saját háztartásban nevelt gyerekek esetén vehető fel. Volt férjem egy éve elment, a gyerekek a bírósági tárgyalások megkezdésétől érdeklik, de csak a kötelező 36 órás láthatásokra, amúgy semmi kapocs nincs. Tehát a kérdésem az lenne, hogy pontosan milyen papír kell a CSOK-hoz. Elég csak a szülői felügyeleti jogokról szóló részítélet a bíróságtól (mivel mint tudjuk ezek a perek évekig húzódhatnak!!!) vagy mindenképp kell a bontóper, vagy elég a bontóper csak magában, esetleg elég egy ügyvéd által ellenjegyzett irat, amiben lemond a szülői felügyeleti jogairól. (azzal együtt, hogy hangsúlyozom, nincs bejelenkezve már hozzánk, nem saját háztartásában neveli a fiait…) Nem egyértelmű a jogszabály, a bankok meg szeretnek a belső szabályzataikkal atombiztosra menni. Mielőtt elkezdem győzködni őket, hogy jelen esetben tiszta ügy, hogy egyedülállóként jogosult vagyok a hitelre és a CSOKra, jó lenne ezt jogszabályokkal alátámasztani.
    Tehát a jogszabály úgy fogalmaz, hogy elvált szülők esetében a felügyeleti jogról szóló ítélet kell….de a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban nincs rendelkezés.

    Köszönettel

    Zsófia

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsófia,

      Teljesen megértem a helyzetét és az elkeseredését, de a bank álláspontját el kell fogadnia. Sajnos a bank előírások szerint jár el, én nem látok kifogásolni valót a leírtakban. Folyamatban lévő ügyekkel a bank nem tud mit kezdeni.

      Sajnos a férjével kell előbb rendeznie a dolgaikat – akár milyen nehéz is ez.

  134. Üdvözlöm!

    A kis családommal felvettük 2007-ben megelőlegező kölcsönnel CHf hitelt. 2 gyermekre írtuk alá. 2 gyermek teljesült és a banknál is jegyezve lett hogy teljesült.
    A mostani CHF elszámolások minket csak szeptemberben fog érinteni és arra gondoltunk el szeretnénk adni az ingatlanunkat. Vissza fizetnénk a hitelt és vennénk fel egy új hitelt az új ingatlanhoz(használt ingatlant akarunk venni). A jó hír hogy most várjuk a 3 gyermeket.
    Kérdésink:
    -ha eladjuk akkor a szocpolunkat letétbe kell helyeznünk addig amíg nem veszünk egy másik ingatlant?
    -igénybe vehetünk még szocpolt azaz az új CSOK-ot használt lakásra úgy hogy vettünk igénybe a hitel felvételekor?
    -csak abban az árban vásárolhatok ingatlant amennyiért eladtam, ha olcsóbban akkor fizetnem kell vissza? (pl.:18mft eladom bpen vidékre megyek 5mft ért veszek de nm nagyobb akkor is ha ott az ingatlan árak kedvezőbbek)? Eddig nem az volt hogy csak nagyobb nm legyen amit vásárolok?
    -a bank dönti el hogy önerőként be számolja önerőként a szocpolt?
    -Ha nekünk letétbe kell tennünk amit már kaptunk egyszer szocpolt az beszámítható e önerőnek és amit esetleg kapunk még a CSOK által szocpolt az is beszámítható e vagy mind kettő beszámítható e hitel felvételekor vagy egyik sem?
    Nagyon Köszönöm előre is válaszát,segítségét!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Krisztián,

      A már lehívott támogatásra van állami bejegyzés az ingatlanukon, tehát nem könnyű eladni – kell betéti vagy másik ingatlan fedezet, amíg a régit eladják de még nincs új.
      Válaszok:
      – igen.
      – Igen, de csak a 3.gyermekre.
      – Igen, csak drágábbat tud venni, mert az eladott vételárát és a támogatást máshogy nem tudja beszámítani.
      – Hát igen….
      A letét nem lesz önerő, mert nem tudja mozgósítani a vásárláskor, tehát csak az új CSOK lesz része a vételárnak.

  135. Csaba

    Tisztelt dr. Tatár Attila,

    fentebb egy értékbecslése vonatkozó kérdésre válaszolta, hogy
    “…A banknak meg kell állapítania az ingatlan értékét, ez fedezete a támogatás visszafizetésének, ha valami szabálytalanság történne.”
    Nemrég adtam be CSOK igénylést hitelfelvétel nélkül meglévő ház bővítésére és az általam ismert tájékoztatás
    “…a családok otthonteremtési kedvezménye…a kedvezményre vonatkozó kérelem benyújtását követően megkezdett bővítési munkálatokhoz igényelhető.”
    szerint az igénylés beadása után közvetlenül kezdődött volna a munka. Mire a bank közölte, hogy az értékbecslés után lehet csak elkezdeni. A kivitelező (érthető módon) türelmetlenkedik, én pedig félretájékoztatva érzem magamat. Számomra érthető az értékbecslés indokoltsága, az viszont nem, hogy ez miért nem szerepel a tájékozatóban, hiszen akkor ennek megfelelően terveztem volna a munka megkezdését.
    Kiindulva abból, hogy az értékbecslésnek a munka megkezdése előtt meg kell történni, tehát jogos a kikötés a bank részéről: a tájékozatóknak ezt az információt is tartalmaznia kell(ene) ugye?
    Üdvözlettel
    Csaba

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Csaba,

      Hát igen….

  136. Eszter

    Tisztelt Szakértő!

    Érdeklődni szeretnék, milyen dokumentumokat kell beszereznem az igényléshez?
    A tetőteret is meg kell terveztetni?
    Mi ezt a családi házat már 9 éve vásároltuk,ekkor felújítottuk az alsó szintet, de a tetőteret eddig nem építettük be, a feljárathoz a lépcső kész van, ill. a nyílászárókat a vásárláskor kicseréltük fent is!Ez probléma?
    Várom válaszát!
    Köszönöm a segítséget!
    Eszter

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Eszter,

      Nagyon sok apró buktató van, egyeztessen mielőbb a bankkal. Kell tervrajz….

  137. Szarvas

    Üdvözlöm!
    Venni szeretnék egy házat, amelyen az eladónak FHB terhelés van, tételezzük fel, hogy a bank lenyilatkozza, hogy a megadott vételi ajánlatért eladható az ingatlan. Ez esetben hogyan tudom igénybe venni, pl. az FHB-től a CSOK-ot? Hisz a FHB csak akkor veszi le az ingatlanról a terhelést, ha a teljes vételárat kifizetem, a megadott számlaszámra, viszont a CSOK-ot akkor kaphatom meg, ha ez a vételár utolsó töredéke. A vételár többi részét saját erőből fizetném. Tehát amikor a CSOK-ot igényelni fogom, gyakorlatilag még jelzálog van rajta, igaz az adás-vételi szerződésbe gondolom a bank nyilatkozata már benne lesz. Megkaphatom így a CSOK-ot, egy bankon belül megoldható ez? Köszönöm válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Szarvas,

      Ebből nem szokott gond lenni, mert a bank ad nyilatkozatot, hogy fizetést követően törli a bejegyzését és ez elegendő szokott lenni. Ha egy bankon belül intéződik a dolog, akkor az még egyszerűbbé teszi…

  138. helo dr nemtudok elmeni rajta ezen a célon mert csak anyit akarok tudni hogy csak a bank nál tudom ikényelni vagy mas utonis elöre koszönom

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zoli,

      Csak bankban van ügyintézés.

  139. Mónika

    Tisztelt Dr.Tatár Attila!

    A napokban vásárolok egy lakást hitelre (OTP), ami 100%ban az én nevemre kerül. Gyereket szeretnénk vállalni, de a férjem nevén is van már egy ingatlan. A jelenlegi lakásvásárlásnál azt az információt kaptuk, hogy abban az esetben, ha a házastárs egyikének a nevén van már ingatlan, akkor nem vagyunk jogosultak a támogatásra. Önnek mi a véleménye erről? Előre is köszönöm a válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Mónika,

      Igaza van a banknak, neki sem lehet lakása az igényléskor.

  140. Attila

    Üdvözlöm!

    Párom és én lakásvásárláson gondolkodunk. Van egy 1,5 éves kislányunk, párom 30 én 33 éves vagyok.
    Édesapám 2002-ben meghalt így örököltem 1/4-es részt a szülői házból. 2010-ben ugyanerre az én nevemben vettünk fel 5 000 000 ft jelzálog kölcsönt, amiben édesanyám és hugom adóstársak.
    Mennyiben lehet akadálya a CSOK igénylésének a nevemen futó másik igatlanon szereplő jelzálog kölcsön?

    Várom megtisztelő válaszát!

    üdvözlettel:
    Attila

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Attila,

      Szerintem nem gond, igényelhetik a támogatást.

  141. klaudia

    Tisztelt Szakértő!
    Két kérdésem lenne: 26 éves egyedülálló édesanya vagyok ,szeretnék érdeklödni hogy a csok -ót igénybe veheti az akinek van ház a nevén ahol csak féltulajdonos ? és még anyit szeretnék kérdezni ha tartozás van a házon amelyiket megszeretném venni meg lehet e venni ?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Klaudia,

      A félrész vásárlás nem fog menni. Ha örökölte, akkor még egy saját lakást vásárolhat támogatással.

  142. Z György

    Üdv.
    Érdeklődnék hogy tulajdonrész megváltására is igénylehetö e a csók? használt lakásrol lenne szó? jelenleg törlesztem havi részletekbe a tulajdonrészt ennek további megváltására igényelhetö e?
    Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves György,

      Tudtommal erre a célra nem használható a támogatás.

      • Ilona

        Üdv.
        Érdeklődnék, hogy kis településen élünk, egyedül élek 1 gyermekemmel. Édesanyám házába.
        2milió forint körül vannak “jóállapotú” házak a településünkön.
        Kérdés, hogy egyedülállóként vállalhatok-e még gyermeket a közeljövőben.
        Vagy csak 1 gyermekre tudom-e igénybevenni a CSOK-ot.

        • Ilona

          Ha Gyesen vagyok az megfelel a Tb-finanszírozásnak?

          • dr.Tatár Attila

            Kedves Ilona,

            Sajnos ügyfél válaszokból tudom, hogy sok bank nem fogadja el.

        • dr.Tatár Attila

          Kedves Ilona,

          Vállalni csak házaspár tud, egyedülálló csak meglévő gyerekére kérheti a támogatást.

  143. Cz Mária

    Tisztelt dr.Tatár Attila!

    Hitelfelvétel nélkül szeretnénk CSOK-ot igényelni építési engedély köteles bővítésre.
    Miért kell értékbecslési díjat fizetni a banknak?

    Köszönöm válaszát.
    Mária

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Mária,

      A banknak meg kell állapítania az ingatlan értékét, ez fedezete a támogatás visszafizetésének, ha valami szabálytalanság történne.

  144. szné szabina

    Én csak azt szeretném kérdezni hogy a szocpol vagyis a csók hoz tényleg kel önerő és akkor ha kel akkor nagyon sok család nem fogja tudni igénybe venni

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Szabina,

      Csak csok felhasználásával nem lehet lakást venni, ha hitelt vesz fel, akkor annak eléggé szigorúak a feltételei. Szóval kell legalább 20% önerő. Persze a csok része a vételárnak és kedvező feltételeket teremt, de nem tudom elképzelni a felhasználást önerő nélkül.

  145. Fné Sarolta

    Üdvözlöm! egy kérdésem lenne 3 gyermekem van szeretném a csok-ot igényelni de viszont provident felé tartozásom van gondolom így nem vehetem igénybe. Ha tartozásom kifizetném úgy intézhetem? köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Sarolta,

      A tartozás kizáró ok, korábban a szocpol nem volt ennyire szigorú ebben a tekintetben.

  146. Sz Szilvia

    Érdeklődnék, hogy van egy ingatlan a nevünkön a férjemmel 50-50%-ban amiben a szüleim
    élnek, ez azért került a nevünkre mert mi ujjítottuk fel. Kérdésem most építkezünk és van
    két gyermekünk igényelhetjük e a CSOK-ot, ezekkel a feltételekkel ez nem zár e ki minket.
    Köszönöm a válaszát.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Szilvia,

      Elvileg igényelhetik, de érdemes a feltételeket a bankkal is megbeszélni jó előre….

  147. Gábor

    Tisztelt dr Tatár Attila!

    A következőben kérném segítségét.
    2007 ben Svájci frank alapú hitelt vettünk fel a az OTP Bank-nál.Egy gyermekünk volt és felvettük az építkezéshez a szocpolt is 1 meglévő és 1 leendő (tervezett) gyermekre. 2012-ben vég-törlesztettünk és abban az évben született egy 3. gyermekünk is. A lakás építésénél nem terveztünk vele és most bővítenénk a lakást.
    Tudunk e igényelni CSOK-ot a 3. gyermek után?
    Válaszát előre is köszönöm!!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gábor,

      Minden gyermekre igényelhető a támogatás és lakáscél is van (bővítés), szóval irány a bank….

    • Gábor

      Igen ám ,de melyik bank? Mert ugye vég-törlesztettünk, és az OTP-nél volt a lezárt hitel 2 gyermekre szocpollal.A végtörlesztést a vajai takarékszövetkezet segítségével vittük véghez ami forint hitel.
      A 3.gyermek kérdését felvetettük 1 éve a TKSZ-nek elutasították,mert lezárult a szocpolhoz kapcsolódó hitel a végtörlesztéssel.Most a helyzet akkor megváltozott azzal hogy bővítéshez pedig lehet?

      • dr.Tatár Attila

        Kedves Gábor,

        Ez új támogatás, új feltételekkel. Nézzen utána az igénybevételi esélyeknek.

  148. S Norbert

    Üdvözlöm!
    A kérdésem az lenne, hogy CSOK igényelhető-e külterületi tanyaingatlan vásárlásához?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Norbert,

      Tudtommal csak belterületi ingatlanra igényelhető.

  149. C Gyula

    Tisztelt dr. Tatár Attila

    Azt szeretném Öntől kérdezni, hogy szeretnénk egy most vásárolt üres telken építkezésbe kezdte és szeretnénk igénybe venni az új Csok-ot, de az én nevemen van egy fél lakás, amit édesapám után örököltem 2005.-ben. Édasanyám lakik ott, én nem ott lakom de oda vagyok bejelentve. Kérem segítségét, hogy hogyan tudnánk igénybe venni a csok-ot.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gyula,

      Ettől még igényelheti, de talán a címét át kell jelenteni máshova.

  150. P Renáta

    Üdvözlöm!
    3 kérdésem lenne a CSOK-kal kapcsolatban. 1./ A Férjem Édesapja elhunyt, így a megvételre kerülő házban Férjem 1/6 résszel rendelkezik. Az Édesanyjának 3/6 része van és a két testvérének 1/6-1/6. A házat úgy szeretnénk megvenni, hogy a 15 éves gyermekünkkel mind a hármonknak 1/3 része lesz.
    2./ 13 éves koromban Édesanyám úgy vette meg a lakását, hogy 1/2 rész az övé a másik 1/2 rész az enyém. Én abban a lakásban nem lakom a Szüleim használják.
    3./ Ha az energia tanúsítvány “C”-nél kedvezőtlenebb, de rendelkezésre áll 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt arról, hogy a lakóépület állapota az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül és súlyosan nem veszélyezteti.
    Ilyen esetben Ön szerint igénybe vehetjük a CSOK-ot?
    Válaszát előre is nagyon köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Renáta,

      1. Nem gond,m ettől még igényelhető.
      2. Talán ez sem gond.
      3. Szerintem igen, de konkrét tapasztalatok még nincsenek, most indul az igénylés.

  151. Kné Anikó

    Érdeklődnék, hogy 2013-ban vásároltunk egy családi házat, amit 2014-ben elkezdtünk bővíteni, azonban a munkálatok még nem fejeződtek be. A kérdésem az lenne, hogy a júl. 1. utáni bővítési számlákra igénybe vehetjük a CSOK-ot?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anikó,

      Esetleg egy új tervvel, önerőnek betudva az elvégzett munkát igényelhető a csok.

  152. K.Zoltánné

    Szép estét,

    Több éve vásároltunk egy 54 négyzetméteres lakást gyermekünknek, azonban a tulajdonjog 1/3-1/3-1/3 arányban került megosztásra. Gyermekünk időközben családot alapított, a lakás adottsága lehetővé tenné számukra a tetőtér beépítését. A cSOK igénylésénél akadály-e, hogy mi szülők is tulajdonosok vagyunk?
    válaszát megköszönve,

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Asszonyom,

      Nem gond szerintem.

  153. Gábor

    Tisztelt Dr.Tatár Attila!

    Párommal külföldön dolgozunk, aki jelenleg gyesen van. Az OEP-en kívül megfelelnénk minden követelménynek ami a CSOK-hoz kell. Van rá esély hogy megkapjuk?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gábor,

      Nem fog menni, ez a feltétel is fontos.

  154. K Tamás

    a Magyar Állam 10 évig szerepel a tulajdoni lapon, amely idő alatt haszonélvezet az ingatlanon nem alapítható! Ez mit jelent bőveben ?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Tamás,

      Pont azt, amit leírtak. Ez még egy egyértelmű mondat. Másnak nem lehet haszonélvezeti joga, nem lehet eladni, ilyesmi.

  155. Nné Diána

    Tisztelt Szakértő!
    A segítségét szeretnénk kérni. 4 pici gyermeket nevelünk, mindketten a közszférában dolgozunk. Van egy lakásunk, melyet 7,6 M Ft-ért szeretnénk eladni, de terheli 2,9 M Ft szabadfelhasználású jelzáloghitel. A megvásárolandó családi ház 12 M Ft. A vásárláshoz a CSOK-ot és plusz hitelt szeretnénk igénybevenni. Megoldható ez? A Bankban kicsit tanácstalanok voltak. Azt mondták, hogy nem fizethetjük vissza a hitelünket, mert a teljes eladási árat bele kell vinni a vételárba. Ha visszafizettük volna, nyilván annyival több hitelt kellene felvennünk. A másik alternatíva az volt, hogy terheljük tovább a megvásárolandó ingatlanra. Itt viszont azt vetették fel problémának, hogy a CSOk igénylsekor nem lehet a nevünk ingatlan…..ugyanakkor a jelzáloghitel sem lóghat a levegőben. Ön szerint van valamilyen megoldás? Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Diána,

      A csok igénylésekor nem lehet lakás a nevükön, így aztán valóban nem könnyű a folyamat lebonyolítása (albérlet, bennlakás eladott lakásban, stb.)
      De elvileg az eladott és hiteltörlesztés után megmaradó vételár rész és a csok+új hitel felhasználásával vásárolhatnának új házat.

  156. Tímea

    Tisztelt dr. Tatár Attila!
    3 pici gyermekem van, férjemtől egy éve külön élek. Házassági bontóperünk folyamatban és várható annak jelentős elhúzódása. Vagyonközösség felbontására irányuló igényt még nem terjesztettünk be, ez is hamarosan megtörténik, de az is hosszúnak ígérkezik. Mivel gyakorlatilag minden a férjem nevén van, vagy az ő ági vagyona (egyértelmű a helyzet, mivel mindet a házasság előtt szerezte), én ingatlantulajdonra igényt nem is kívánok beterjeszteni. Ha igényelni kívánom a támogatást, szükség van-e hozzá jogerős bírósági ítéletre a vagyonközösség megszűntéről, vagy elegendő annak igazolása, hogy nekem a férjem felé nincs ingatlankövetelésem, így a válást követően sem lesz a nevemen ingatlan, ahogyan most sincs.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Tímea,

      Nem tudom, hogy egy nyilatkozatot elfogad-e a bank, szerintem kell a válókereset lezárása, határozata….

  157. Anikó

    Üdvözlöm!

    2006-ban vettünk fel hitelt használt lakás vásárlásra. A hitel futamideje még jelenleg is tart. Gyermekünk nem volt, így szocpol nem jöhetett szóba. Az akkori párommal a kapcsolatunk megszakadt, a hitelből kilépett. Viszont a hitelbe a mostani párom (élettárs) hivatalosan be van vezetve mint adóstárs. Idén született gyermekünk. Kérdésem az lenne, hogy igényelhető-e így utólag szocpol/félszocpol?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anikó,

      A hitel csökkentésére a csok nem használható, lakáscél kell sajnos…

      • Anikó

        Sajnos…. Köszönöm a válaszát!

  158. T. József

    Azt szeretném megtudni, jogosultak vagyunk-e CSOK igénybevételére. Jelenleg albérletben lakom második feleségemmel, és közös gyermekünkkel, és első feleségemmel 50-50%-os közös tulajdonban lévő családi házunkat szeretnénk megvásárolni. A válás során a családiház kizárólagos haszonélvezeti jogát volt feleségem kapta.

    Ilyen esetben kizáró oknak számít az 50%-os tulajdonjogom?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves József,

      Sajnos a véleményem szerint a “közeli hozzátartozótól” vásárlás esete áll fenn és nem fogják adni a támogatást, de azért kérdezze meg egy bankban is.

  159. J. Zsuzsi

    Üdvözlöm!

    Az alábbi kérdésem lenne a CSOK igénylésével kapcsolatban.
    A tulajdonomban van egy 1/2 lakás, amit a nagyszüleim vettek meg a testvérem és én nevemre 13 éves koromban. A lakásban jelenleg a testvérem lakik. Az így szerzett 1/2 lakás kizáró ok?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsuzsi,

      Mivel nem lakik benne, így szerintem nem gond. Ha az lenne,m akkor papíron el kell ajándékozni a testvérnek.

  160. P Andrea

    Üdvözletem. A kérdésem az lenne a CSOKkAL kapcsolatban hogy 2009-be vettünk családi házat a tetőteret szeretnénk beépíteni.Mivel az előző tulaj beépített már két sík ablakot anno, ez a munkálat amit elvégzett gátol e minket a CSOK igénybe vételéhez? Engedélyeket még nem intéztünk el, ezzel kapcsolatban.Mert nem egyértelmű hogy igényelhetjük e .Nem értjük hogy szól a törvény mi nem kezdtünk bele munkálatokba. Várom megtisztelő válaszát.

    • dr.Tatár Attila
    • Andrea,

      Szerintem nem gond a megkezdett munka.Jól teszik, ha előbb a bankban minden feltételt megvizsgáltatnak.