Készpénzkímélő iskolák?

A fizetéssel járó adminisztráció csökkentését, a fizetési folyamatok felgyorsítását, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi ismeretterjesztést és szemléletformálást tűzi ki célul a „Készpénzkímélő Iskolák” kísérleti program.

A projekt 2018 márciusában indul legfeljebb 15, meghívásos pályázat útján kiválasztott, innovációra nyitott iskolában. A fejlesztések három fázisban az iskolák gazdasági folyamatait, a szülői befizetéseket, valamint a gyerekek költéseit érintik majd. A cél a pénzügyi tudatosságra nevelés, valamint készpénz helyett a korszerű, elektronikus fizetési megoldások használatának ösztönzése.

A projekt a Mastercard Europe Magyarországi képviselete kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte szakmai támogatásával valósul meg.

Az NGM támogatásának köszönhetően a program első fázisában POS (banki fizetési) terminálokat telepítenek az iskolai büfékbe és a gazdasági osztályokra, a menzabefizetésnél, illetve tankönyvrendelésnél pedig az interneten való utalást ösztönzik. A Pénziránytű Alapítvány a pénzügyi nevelésben elkötelezett iskolahálózatának mozgósításával, valamint a korszerű pénzkezeléssel kapcsolatos széleskörű tájékoztató és oktatási tevékenységével segíti a diákok, tanárok és a szülők szemléletváltását. Mindez pedig megnyitja az utat a fejlesztés alatt álló webes alkalmazások használata felé. A második fázisban kerül sor az internetes felületek fejlesztésére, illetve az ezeket kezelő munkatársak oktatására. Hosszútávon pedig az önkéntes szülői befizetések és terembérbeadások elektronikus útra terelése lesz a feladat, de a tervek között szerepel a kifejezetten gyerekek számára fejlesztett alkalmazások bevezetése is.

„A Mastercard az innovációban élen járó vállalatként fontosnak tartja, hogy olyan technológiai megoldásokat nyújtson, melyek a mindennapi pénzügyeket könnyítik meg. Ez egy olyan kezdeményezés, amely valódi segítséget jelenthet a diákoknak, a szülőknek és tanároknak is, és mellyel egy olyan folyamatot tudunk elindítani, ami hosszú távon az összes iskolának kedvez majd” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A programba jelentkező iskolák számára a részvétel önkéntes és térítésmentes. A szervezők a projekt során folyamatosan biztosítják a megfelelő szakmai és anyagi támogatást – az iskolák hozzáférést kapnak a programban végzett felmérésekhez, megkapják a szükséges eszközöket és szoftvereket, tájékoztató és oktatási anyagokat, a projekt előre haladása során pedig végig lehetőségük lesz megvitatni a felmerülő kérdéseket. Ezen felül a Mastercard az összes résztvevő iskola számára felajánlott egy éves iskolai wifi költség átvállalását, valamint egy kisorsolt intézményben egy digitális osztálytermet rendez majd be.

A „Készpénzmentes iskolák” projekt kidolgozása már elkezdődött, jelenleg a pályázati anyag összeállítása és a pilot fázisba meghívott iskolák kiválasztása folyik. A tervek szerint a program kísérleti része 2019 áprilisáig tart majd, de a szervezők azt remélik, hogy ezt követően a projekt országos szinten folytatódik majd.

One Reply to “Készpénzkímélő iskolák?”

  1. Miután elolvastam Weöres Sándor gyönyörű versét, én is Grillus Dániellel énekeltem magamban azonnal! Sok szép Pál apostol megzenésített levelet is, és verset is általuk ismertem meg először, nagy missziót teljesítenek a zenéjükkel! A mai napi keresztútban is igyekszem mélyebben átélni a szenvedését, irántunk való szeretetét, a megváltásunk csodáját, ami még mindig megfoghatatlan és felfoghatatlan számomra, mekkora erő van benne, mekkora a szeretete irántunk! Add hogy a mai napomat a Te szereteteddel élhessem, (élhessük) add hogy létra lehessek mások számára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük