Melyik régióban bíznak leginkább?

A bizalmi index a világ összes többi régióját, többek között Európát és Amerikát is megelőzve a japán vállalatok iránt nőtt a legnagyobb mértékben – derült ki a Fidelity Worldwide Investment által 159 részvény- és kötvényelemző körében elvégzett 2015-ös felmérés eredményéből.

A nemzetközi alapkezelő munkatársai évi 17 000, nagyrészt cégvezetőkkel, döntéshozókkal folytatott megbeszélés alapján mérték fel a következő év lehetőségeit.

• A Fidelity hangulati mutatói szerint a fejlett országok vállalatai magasabb pontszámot érnek el a bizalom, az ipari nyereség és a mérleg stabilitása terén
• Minden harmadik elemző szerint bizakodóbbak a vállalatvezetők, mint egy éve
• Az egészségügyi vállalatok rendelkeznek a legkedvezőbb, az energiaipari cégek pedig a legrosszabb ágazati kilátásokkal
• Szinte minden régióban és ágazatban bizakodásra ad okot az osztalékok növekedéséhez kapcsolódó várakozás javulása

Az első kézből származó vélemények alapján minden harmadik Fidelity elemző arra a véleményre jutott, hogy a világ vállalatvezetői jelenleg bizakodóbbak, mint 12 hónappal ezelőtt voltak. Japánban a bizalmi index értéke 50%-ra nőtt, utána Európa (42 %) és az USA (37%) következik. A japán vállalatok a felmérésben értékelt minden más mutatóval kapcsolatban is pozitívabban nyilatkoztak, mint a többi térség válaszadói. Kiemelendő, hogy a Fidelity elemzői szerint a vállalatvezetők elsősorban Japánban számítanak arra, hogy mind az ipari hozamok, mind az osztalékfizetések mértéke javulni fog.

A vállalati vezetők bizalmi szintje – és négy további tényező – alapján kialakuló Fidelity Globális Hangulati Indexe a 2014-es 6,4 pontról kissé visszaesett, és jelenleg 5,7 ponton áll.  A felmérés a regionális differenciálódás mértékének növekedésére is rámutatott; a fejlődő piacok érték el a legmagasabb pontszámot – az élen Japán végzett (7,1 pont), utána Európa (5,8 pont) és az Egyesült Államok (5,6 pont) következtek.

A vállalatvezetők bizalmi indexén kívül Japán az elemzőknek a tervezett tőkeberuházások mértékének változásával kapcsolatos előrejelzései tekintetében is jól szerepelt. A Fidelity Japán-elemzőinek kb. 80%-a egyenletes mértékű vagy növekvő tőkeberuházási kedvre számít (USA: 74%, Európa: 64%). Négyből három elemző (75%) szerint a japán vállalatok tőkearányos megtérülése növekvő mértékű lesz, míg Európával kapcsolatban ez az arány csupán 36%. Az Egyesült Államokat értékelve csupán minden negyedik elemző (23%) véli úgy, hogy nőni fog a megtérülés.

A feltörekvő piacok kilátásai azonban nem ennyire kedvezőek. A regionális rangsorban az EMEA-országok (Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika) csoportja, valamint Latin-Amerika áll az utolsó helyen: Globális Hangulati pontszámuk 4,3 pont. Az elemzők kb. 59%-a szerint a vállalatvezetők bizalmi szintje jelentős vagy nagyon jelentős mértékben csökkent az általuk vizsgált országokban, és az elemzőknek mindössze 8%-a számolt be a vállalatvezetők bizalmi szintjének növekedéséről. A válaszadók fele (50%) úgy véli, hogy az előttünk álló egy év során a vállalatok visszafogják majd tőkeberuházásaikat. Ennek elsősorban az energiaszektornak az olajár bedőlése miatt tapasztalható gyengélkedése az oka, de az is hozzájárul, hogy az erős dollár miatt a régióban csak drágábban lehet finanszírozáshoz jutni.

Kína tekintetében elemzőink harmada számolt be arról, hogy nőtt az általuk vizsgált vállalatok vezetőinek bizalmi szintje, és a Kínával foglalkozó elemzők több mint 80%-a számít arra, hogy idén nőni fog az osztalékok mértéke. „Kínával kapcsolatban óvatosak vagyunk, mivel lassul a gazdasági növekedés” – mondta Rikkerink. – Ugyanakkor nem valószínű, hogy 2015-ben rendszerszintű válságra kerülne sor, és a gazdasági növekedés lassulása ellenére továbbra is kínálkoznak lehetőségek a rendszeres jövedelem reményében befektetők számára a világ egyik legnagyobb gazdaságában – tette hozzá.

A legmagasabb Global Hangulati pontszámot (6,8 pontot) az egészségügy érte el. Az ezzel az ágazattal foglalkozó elemzők 60%-a az általa vizsgált vállalatok vezetősége körében a bizalmi szint emelkedését tapasztalta, és ugyanilyen arányt képviseltek azok is, akik szerint növekedni fog a tőkearányos megtérülés. Emellett minden második elemző növekvő osztalékokra számít, és egyikük sem véli úgy, hogy az osztalékok összege csökkenni fog. A globális egészségügy kedvező kilátásai főleg az orvostudomány és a kutatási eredmények, elsősorban az onkológia, az immunterápia és a génterápia terén tapasztalt előrelépésnek köszönhetők. A fejlődő piacok népességnövekedése és a fejlett országok elöregedése miatt az egészségügyi boom egyelőre tartós marad.

A legtöbb elemző az egészségügy kapcsolatban jelzi előre az osztalékok növekedését, ezt követik az alapvető fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, majd a közműszolgáltatók. Az egyetlen ágazat, melyben valószínűleg jelentős mértékben csökken majd a kifizetések mértéke, az energiaszektor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük