A háztartások fogyasztásának egyik legfontosabb eleme a lakhatás, ami a háztartások kiadásainak 20-30 százaléka és háztartás vagyonnak (átlagosan) 65-70 százaléka. A lakáspolitika feladata, hogy biztosítsa a társadalom tagjainak biztonságos (a gazdaság fejlettségével összeegyeztethető) színvonalú lakhatását.
Két típusú lakásproblémával kell számolni:
1. a családok jövedelmüknek túl magas hányadát fordítják lakhatásra,
és/vagy
2. a családok társadalmilag elfogadhatatlan minőségű lakásban laknak – ezekben az estekben beszélhetünk lakhatási szegénységről.
A KSH felmérésének (Miben élünk? – Lakásviszonyok 2015) adatai szerint ma a háztartások 17 százaléka többet költ a lakhatásra, mint a jövedelme 35 százaléka (a megfizethetőség nemzetközileg használt határa), és 11 százalék lakik nem megfelelő minőségű és/vagy túlzsúfolt lakásban. Összességében tehát a családok 26 százalékának (akiknek a lakás nem megfizethető vagy rossz minőségű) életesélyei (tanulásra, egészséges életre és a munkában való érvényesülésre) sokkal rosszabbak, mint a lakhatási problémákkal nem rendelkező családoké.
Nő az egyenlőtlenség mértéke
Magyarországon a jóléti rendszer az egyenlőtlenségek jelentős részét nem kezeli, így az alsó jövedelmi 40 százalék komoly megélhetési problémákkal küzd.
A KSH 2015-os felvétele szerint a legalsó jövedelmi 40 százalék tartozó családok 60 százaléka nyilatkozta azt, hogy a lakásfenntartás komoly gondot jelent.
A fejlett országokban az alacsony jövedelmű családok számára szociális lakásokat biztosítanak, lakásfenntartási (és lakbér) támogatással járulnak hozzá a kiadásokhoz, és elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok kedvezményes hitelt (vagy készpénztámogatást) kapnak lakásvásárláshoz.
Ha ezt a három területet Magyarország esetébe röviden áttekintjük, nem lehetünk elégedettek.
Szociális lakások
A rendszerváltás után a lakáspolitika háttérbe szorult, kikerült a figyelem központjából a 2000-es évek elejéig. Az 1990-es években a lakáspolitikája pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, amit az elmélet várt volna. Mind a régi (1980-as években felvett alacsony kamatozású és hosszú lejáratú) hitelek kezelésében (kamatemelés, de a hitel 50 %-ának elengedése, ami nyilván nagyobb hitelekkel rendelkezőket hozta relatív jobb helyzetbe) és a lakásprivatizációban (magasabb értékű lakás magasabb privatizációs nyereség) a jövedelem egyenlőtlenségeket inkább növelte, mint csökkentette volna. Továbbá Magyarországon a lakásprivatizáció következtében a lakásállomány kevesebb, mint 3 százaléka maradt önkormányzati tulajdonban (az EU-ban az átlag 11 százalék), aminek egy (ráadásul a jobb minőségű) részét nem az alacsony jövedelmű családok kapják.
Az alacsony aránynál talán nagyobb gond, hogy az önkormányzatokat pénzügyileg magukra hagyta a központi kormányzat a lakásgazdálkodás területén (szociális lakások működéséhez semmilyen pénzügyi kompenzációt nem kapnak), ezáltal az önkormányzatok a szegények és hátrányos etnikai csoportok, cigányok diszkriminációjában váltak gazdaságilag érdekeltté.
Lakásfenntartási és lakbér-támogatás
A másik lehetőség a lakásfenntartáshoz (bérekhez, rezsi költségekhez, de akár hiteltörlesztéshez) nyújtott támogatás. 1993 óta van lehetőség Magyarországon arra, hogy azok a családok, akiknek a lakáskiadása meghaladja a háztartásjövedelem 30 százalékát, lakásfenntartási támogatást kapjanak.
1993 után 10 évig a döntés és a források biztosítása önkormányzati hatáskör volt, 2004-ben bevezették a normatív (központi szabályok alapján kötelező, és 90 százalék központi költségvetésből fizetendő) lakásfenntartási támogatást, ami aztán 2015 után visszakerült az (azóta politikailag és gazdaságilag meggyengített) önkormányzatokhoz.
A „rezsicsökkentés”, bár lehet, hogy politikai propaganda eszközként sikeres volt, növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket, mert a 250 milliárd Forint „rezsimegtakarítás” 34 százaléka (a KSH Lakásfelvétel 2015 adatai alapján számolva) a felső jövedelmi 20 százaléknak jutott.
Lakásvásárláshoz és lakáshitelekhez nyújtott támogatás
A 2000 és 2004 között, az akkori kormányzat alatt sikeresnek tekintett programban adott támogatások 60 százaléka a legfelsőbb jövedelmi 40 százalékhoz jutott. A 2004 után beinduló devizahitelezés megnyitotta az utat az alsó-középosztály számára is, de a válság után pontosan ők voltak azok, akik nem voltak képesek az árfolyam-kockázat kezelésére, és ha elvesztették jövedelmüket, elváltak, betegek lettek, akkor nagy valószínűséggel elvesztették lakásaikat is.
A devizahitelesek megsegítésének legcinikusabb eleme a végtörlesztés volt, ami egyenesen azt mondta, ha tudsz szerezni pénzt (gazdag vagy, vagy vannak gazdag rokonaid, barátaid), akkor nagyobb támogatást kapsz, ha viszont nem vagy gazdag, akkor csak a rosszabb feltételű konstrukciók járnak.
Nagyon sokan veszették el lakásukat és kényszerültek rosszabb lakásmegoldásba a válság után.
Talán a legprogresszívebb program az Eszközkezelő átvett lakások, amelyeknek a révén a bebukott hitelesek közül közel 35 ezer család bérlőként saját lakásaikban lakhatott tovább.
Kiemelt kérdés a lakásállomány torz tulajdoni szerkezete, a családok 80-90 százaléka lakik saját lakásban, ami összefügg a mindenkori kormányzat támogatás és szabályozás politikájával.
Kérdések
Érthetetlen, hogy a magánbérleti szektorban a tulajdonos és a bérlő közötti kapcsolatot miért nem lehet szabályozni, ahogy ez Európa államainak többségében történik.
Teljesen érthetetlen, hogy a lakásvásárláshoz járó kedvezmények miért nem érvényesek bérleti viszonyokra. Ezek a hiányosságok indokolatlanul növelik nemcsak a szegények, hanem az átlagos jövedelmű családok kockázatait is.
A lakáspolitika feladata lenne, hogy segítse az alacsony jövedelmi csoportok (határukat akár a jövedelemelosztás 40 százalékánál vagy 60 százalékánál is meghúzhatjuk) alkalmazkodási képességeit. Ezt lakásmobilitást elősegítő programokkal, lakhatási támogatással lehet segíteni, de tartós eredmény csak olyan közösségi lakhatási konstrukciókkal lehet elérni, amelyek ezeket a hirtelen ár, törlesztő részlet és lakbérváltozásokat időben (és társadalmi jövedelmi csoportok között) szétterítik.
Miért kellene növelni az adókat (vagy elvonni forrásokat az egészségügytől, oktatástól stb.) azért, hogy támogassuk (Áfa kedvezmény, CSOK, lakástakarék, stb.) a luxus, vagy ahhoz közeli minőségű lakások építését?
index.hu Hegedüs József (Városkutatás Kft)
