Miért nem javaslom az Airbnb használatát?

A 80 milliót is elérheti idén az Airbnb szállásközvetítőn keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma.

Német ingatlan befektetés, magas hozam és biztonság. Befektetési tanácsadás.Idén a tavalyi dupláját, azaz a 80 milliót is elérheti az Airbnb szállásközvetítőn keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma – tudta meg a Reuters a vállalkozásban érdekelt befektetőktől. A megosztás alapú gazdaság egyik etalonjának tekintett cég nem tesz közzé forgalmi mutatókat, de azt igen, hogy 190 ország több mint 34 ezer városában több mint másfél millió szálláshelyet lehet igénybe venni rajta keresztül. Ez ma már nem csak egy-egy szobát jelenthet valakinek a lakásában – az eredeti koncepció ez volt -, hanem egész lakásokat, házakat, akár lakóhajókat is.

Ez év elején a Piper Jaffray befektetési bank 61 millió vendégéjszakára becsülte az Airbnb várható 2015-ös forgalmát, de a társaság agresszíven terjeszkedik. Jelenleg a bevételeinek 50 százaléka származhat Európából, 30 százaléka az USA-ból az Atmosphere idegenforgalmi piackutató szerint, és most kezd előretörni Kínában, együttműködve a Sequoia Capital amerikai kockázati tőkebefektetővel.

A kínai nyomulást indokolhatja, hogy az Airbnb tevékenységét egyre inkább próbálják kordában tartani Európa számos országában és az USA-ban. Sok helyen vetették fel, hogy a szállásadói kör kibővülése károsan hat a lakáspiacra: növeli az árakat, illetve a bérleti díjakat azok számára, akik csak lakni szeretnének valahol. Egyes városokban – például Berlinben vagy akár az Airbnb székhelyén, San Franciscóban – a lakáshiány erősödéséért is ezt teszik felelőssé.

Ez év elején az Atmosphere egy felmérésében a szállodák, illetve szállodaipari csoportok 70 százaléka vélte úgy, hogy az Airbnb és a hasonló szolgáltatók – amelyeknek nincsenek saját ingatlanaik, illetve szolgáltatási kötelességeik – három éven belül súlyos fenyegetést jelenthetnek az üzletmenetre. A kockázati tőkebefektetések sorozatából felépült Airbnb értéke ezek alapján 25,5 milliárd dollár körül van; összehasonlításként, a tőzsdén jegyzett Hyatt Hotels szállodacsoport piaci értéke nagyjából 6,7 milliárd dollár.
Forrás: vg.hu

BankWeb kiegészítés:

Ha tudni szeretné, hogy miért nem javaslom az Airbnb használatát, akkor keressen meg és egy kötetlen beszélgetés keretében elmondom.

A hazai szabályozás, a NAV hozzáállása és sok egyéb tényező tesz óvatossá, de a részleteket inkább személyesen.

Ha segítségére tudok lenni ingatlan befektetés megvalósításában, a bérbeadásban, akkor nálam komplett szolgáltatást kap: lakás felkutatása, adásvétel lebonyolítása (olcsó ügyvéddel), bérbeadás megszervezése.

dr.Tatár Attila

2 hozzászólás ehhez: “Miért nem javaslom az Airbnb használatát?”

  1. mekkora egy rohadék húzás ez ettől a tatár attilától… belibbent egy hírt, majd ezt arra használja fel, hogy magához hívja az embereket egy „kötetlen beszélgetésre” (nyilván nem ingyen….) és ott a saját üzletét helyezze előtérbe. Máshogy nyilván nem tud ügyfeleket szerezni. Undorító.

    1. Kedves Alma,

      A stílusa miatt ki kellett volna zárnom a hozzászólását, de lehetőséget szeretnék adni arra, hogy kifejtse, mi a véleménye.
      Mellesleg a beszélgetés ingyenes és nem vagyok ingatlanközvetítő….
      Szerintem az undorító, ha ilyen stílusban ítélkezik valaki felett, akit nem ismer, sőt azt sem tudja, hogy mivel foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük