Miért ülnek oly sok készpénzen az amerikai cégek?

Egészen elképesztő készpénzállományon ülnek az amerikai cégek, legalábbis a Moody’s Investor Services által követett társaságok. Ráadásul a számlákon tartott 1,73 billió dollárból 1,1 billió dollár külföldi számlákon hever, melynek oka, hogy a hazaszállítás magas költségeit így kerülik ki a cégek.

Óriási készpénzállományon ülnek az amerikai cégek. A Moody’s Investor Services által követett társaságok (pénzintézetek kivételével) összesen 1,73 billió dollárral rendelkeznek a 2014 végi helyzetet tükröző adatok szerint, mely 4%kal több mint egy évvel korábban, ráadásul új rekordot is jelent. Ennek negyede (439 milliárd dollár) rendre az Apple (178 mrd dollár!), a Microsoft, a Google, a Pfizer illetve a Cisco számláin hever.

A legtöbb készpénzzel rendelkező 50 első vállalat közel 1,1 billió dollárt parkoltat számlákon, a top50 közé kerüléshez legalább 6,1 milliárd dollárra volt szükség. Továbbra is a technológiában utazó cégek rendelkeznek a legnagyobb készpénzállománnyal, majd az egészségügyi, fogyasztási cikkek és az energetikai cégek jönnek a sorban. A technológiai cégeknek összesen 690 milliárd dollárjuk van, a teljes állomány mintegy 40%-a.

Szintén rendkívül érdekes, hogy az említett 1,73 billió dollárnak 64%-a, 1,1 billió dollár külföldi számlákon hever, szemben az egy évvel ezelőtti 950 milliárd dollárral. A társaságok valószínűleg azért tartják külföldi számlákon a készpénzt, mert annak hazaszállítása magas költségekkel (adók és tranzakciós költségek) járna.

A Moody’s által követett cégek 937 milliárd dollárt költöttek beruházásra, 394 milliárd dollárt osztalékra, 289 milliárd dollárt saját részvény visszavásárlásokra tavaly. Mindhárom eset soha nem látott összeget jelent. A társaságok az akvizíciós piacon is aktívak voltak, erre a célra 322 milliárd dollárt fordítottak, mely 20%-os növekedés 2013-hoz képest, ugyanakkor megegyezik a 2011-2012-es adatokkal.
Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük