Meglepődne a kedves olvasó, ha a városban sétálva egy nyilvánvalóan hajléktalan polgártársa bankkártya leolvasó készülékkel felszerelkezve kínálná Önnek a „Fedél nélkül” című karitatív lapot? Budapesten bizonyára komoly hírértéke lenne annak, hogy a közösség legnehezebb sorsú tagjai ilyen fejlett eszközökkel gyűjthetnék az adományokat, de Stockholmban ez évek óta magától értetődő.
Svédország a világ leginkább „készpénzmentes” országa, az összes fizetési tranzakció értékének kevesebb, mint 2%-ában cserél gazdát fizikai készpénz, és gombamód szaporodnak azok az üzletek, ahol egyáltalán el sem fogadják a készpénzt, kizárólag bankkártyával vagy valamilyen alternatív digitális technológiával lehet kiegyenlíteni a számlát. A svéd gazdaság eltávolodása a készpénz használatától piaci és kulturális alapokon nyugvó szerves folyamat, amit természetesen támogat a szabályozói környezet, ugyanakkor Svédországban nincs olyan deklarált szándék, hogy egyszerűen megszüntessék a készpénzt, mint idejétmúlt fizetőeszközt.
Nem így van ez az Egyesült Államokban, ahol jóval nagyobb a készpénzes tranzakciók aránya, az összes legális fizetési tranzakció értékének hozzávetőleg 15%-ában bankjegy vagy érme a fizetőeszköz. A készpénz kiszorításának gondolata nem új keletű, szószólóinak vannak régóta ismert érvei, ezek között a legfontosabb a készpénz közismerten jelentős szerepe a pénzmosásban, az adóelkerülésben, az illegális fegyver- és drogkereskedelemben, és általában a szervezett bűnözés logisztikájában.
A fejlett világban egyelőre kevésbé fontos, egyes trópusi országokban viszont annál jelentősebb kérdés a tömeges készpénzhasználat közegészségügyi kockázata. A rengeteg ember kezén átfutó bankjegyek ugyanis ideális hordozói veszélyes kórokozók sokaságának, egy amerikai kutatás például az egydolláros bankjegyek „élővilágát” vizsgálva a rajtuk található több ezer különböző mikroba között kimutatott rettegett antibiotikum-rezisztens baktériumokat is.
Tekintélyes tábora van azoknak, akik a következő recesszió idején az eszközvásárlási programok mellett vagy éppen helyett negatív kamatokkal segítenék a gazdasági aktvitás növekvő pályára való visszaállását.
A monetáris illúzió működésének megfelelően, akik békésen eltűrik a 2%-os inflációt és a 0%-os kamatot, nem tűrik el a 0%-os inflációt és a -2%-os kamatot, hiába eredményezi mindkét eset a pénzük vásárlóerejének ugyanakkora mértékű romlását. Az, hogy nem tűrik el, a gyakorlatban azt jelenti, hogy berohannak a bankba, és készpénzben kiveszik a számlájukról a pénzt. Ha ez tömeges, akkor a pénzügyi rendszer összeomlik. A komoly negatív kamatok alkalmazásának útjából tehát előbb el kell takarítani a fizikai készpénzt, ennek hasznosságáról pedig előzőleg meg kell győzni a közvéleményt.
Az elképzelés megvalósulásának esélyeit és időpontját illetően talán jó kiindulópont az arany sorsa az USA-ban a nagy gazdasági világválság idején. Roosevelt elnök 1933-ban egy első világháborús törvény ingatag felhatalmazására építve elnöki rendeletben tiltotta meg az arany birtoklását – a tilalom megszegőit 10 éves börtönbüntetés fenyegette, a kötelezően beszolgáltatott aranyat fix árfolyamon vette át a Fed. Ezt a drasztikus lépést akkoriban 25%-os munkanélküliség tudta kikényszeríteni – a fizikai készpénz kivezetéséhez alighanem bőven elég lenne ennek a fele is.
Forras: index.hu
