Milyen megtakarítást kedvelnek a befektetők?

A hazai befektető leginkább általános tartalék miatt, évente több alkalommal és 1-3 éves időtávon növeli megtakarítását.

Legígéretesebbnek jelenleg az amerikai részvénypiacokat és a gyógyszerbefektetéseket vélik – derül ki a K&H Alapkezelő országos felméréséből.
„A tavaly év végén végzett befektetői felmérésünk alapján azt mondhatjuk, hogy a megtakarítók az arany középutat választják – már ami az időtávot illeti. Ez azt jelenti, hogy bár rövid, közép- és hosszú távra is terveznek megtakarítást, az 1-3 éves időtáv messze a legnépszerűbb. A megkérdezett befektetők több mint fele (52,6%) ilyen időre tervezi megtakarítását, míg közel minden harmadik befektetőnek van 4-5 éves távra, illetve több mint 5 éves távra megtakarítása. Ez azért szerencsés, mert az adókedvezmények is 3-5 éves távtól nyújtanak leginkább lehetőséget a hozam növelésére” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Befektetési célok

Egyértelműen a biztonsági tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, négyből három hazai befektető erre gyűjti pénzét. Látványosan kevesebben szánják nyugdíjra jelenlegi megtakarításukat (38%), míg szorosan harmadik helyen a gyermekek jövője áll, amelyre nagyjából minden harmadik megtakarító tesz félre.

A rendszeres megtakarításban van még hova fejlődni, hiszen csupán minden ötödik hazai befektető tesz félre minden hónapban. Ha ehhez hozzávesszük azokat is, akik évente több alkalommal gyarapítják tartalékukat, akkor már jobb a helyzet, azonban fontos látni, hogy

Mely befektetések kedveltek?

A megkérdezett befektetők elsősorban a legfejlettebb régiók – így az USA, Németország és az eurózóna – gazdasági növekedéséből kívánnak profitálni, míg az iparágak között egyértelműen a gyógyszer-, illetve autóipart és az IT szektort tartják ígéretesnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük