A nagyvállalatok nem szeretnek adót fizetni

Az ausztrál adóhivatal (ATO) nyilvánosságra hozta, hogy mely cégek oldják meg azt, hogy egyáltalán ne vagy alig adózzanak az Ausztráliában szerzett jövedelmeik után.

Az persze önmagában nem jelent adócsalást vagy adóelkerülést, ha egy cég nem fizet adót. Az ATO a 100 millió ausztrál dollárnál nagyobb árbevételű cégeket vizsgálta, és csupán azokat, amelyek bevallottak adóztatható nyereséget, írja a Reuters és a Sydney Morning Herald.

Ez mindenkit meglepett, a helyi adóhivatal ugyanis ott függetlenebb intézmény. Ami eddig is az ATO jogában állt, csak még sose éltek vele. Bár pár napja már jelezték, hogy az adóelkerülés elleni harcukban ez lesz a következő lépés, de ezt talán nem vették igazán komolyan.

1539 céges entitást leplezett le az adóhivatal, ebből 985 külföldi tulajdonban lévő cég. Az 1539 cég 38 százaléka egyáltalán nem fizetett adót a tavalyi éve után, döntő részük számvitelileg veszteségesre hozta ki végül az évet.

Elég komoly társadalmi harag zúdul most az érintett vállalatokra, hiszen közben a kormánynak épp megszorító intézkedéseket kell bejelentenie.

A cégek pedig elsőre csak nagyon betojtak, senki nem mer semmit nyilatkozni az ügyben. Az egyetlen kivétel a brit BAE Systems haditechnikai cég, amely veszteségére hivatkozott.

A Google például fizetett 9 millió ausztrál dollár adót 91 millió dollár ausztráliai jövedelme után, csak az a baj, hogy igazából 357 millió dollár jövedelmet hozott neki az ausztráliai működés.

Az Apple 74 millió dollárt fizetett a 247 millió dollár jövedelme után, a hivatalnak viszont az fáj, hogy igazából ez a 6,1 milliárd dolláros helyi árbevételük csupán elhanyagolható része.

Ezenkívül olyan óriáscégek vannak a listán, mint a mondjuk a Hilton-csoport, a Boeing vagy a Honda. Ezek a multinacionális óriáscégek gyakran több adócsoportot is működtettek a cégen belül, így valójában 1331 gazdasági szereplőről van szó.

Az ATO egyébként megnézte az ausztrál tőzsdén jegyzett vállalatok elmúlt tíz évét is. Az jött ki, hogy az 500 legnagyobb cég 20 százaléka volt tetszőleges évben számvitelileg veszteséges. „ Ez nagyobb, mint amit a legtöbben várhattak” – mondta az egyik adóhivatali vezető.
Forrás: index.hu

One Reply to “A nagyvállalatok nem szeretnek adót fizetni”

  1. A cikk érdekes!

    SENKI SEM SZERET adót fizetni!!! -legfeljebb a kisebb cégeknek nincs kellő apparátusuk és kapcsolatrendszerük AZ ALKUDOZÁSHOZ.
    A nagy és tőkeerős társaságok,magánszemélyek semmit vagy alamizsnát fizetnek,majd „ha lebuknak” elkezdenek alkudozni.A „megegyezés végén” fizetnek valamennyit,de általában még így is jóval kevesebbet mint eredetileg kellett volna.Minden költséget beszámítva ~jogász garmada fenntartása,lobbizás, (én kis hülye szerint ritkábban,de lehet nem nagyon tévedek) megvesztegetés,az esetleges büntetés -ill.kártérítés,perköltség térítés…..stb.~ bőven marad nekik és a végén „mindenki elégedett”. A cég örül,hogy túl van az egészen,jöhetnek a bónuszok,a hozsannázások.A Hivatal elégedett,mert nimbuszuk és elismertségük nő.Több pénz folyik a központi költségvetésbe és ELRETTENTŐ példával szolgálnak mondván: -„Így jár akik nem fizet rendesen.” -bírság,büntetés,meghurcolás….stb. Az adózók is megnyugszanak,hogy „lám-lám nem csak nekünk kell fizetnünk” és erősödik az adómorál.

    Összességében nevetséges az egész,mert ha kiderül egy társaságról,hogy adót titkolt el,akkor azok a vezetőit is börtönbe kéne zárni mint az áruházi tolvajokat és viseljék életük végéig a megbélyegzést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük