Pénzügyi ismeretek ingyen

Ingyen tanulhatnak pénzügyi és gazdasági ismereteket a középiskolások az OTP Fáy András Alapítvány új oktatóközpontjában. Felnőtt programok is indulnak.

Schrankó Péter, az alapítvány ügyvivője elmondta: a részvételt egyik korosztály esetében sem kötik előfeltételekhez vagy felvételihez, bárki jelentkezhet. A diákcsoportok mellett szülőknek és tanároknak is kínálnak szakmai programokat, ugyancsak térítésmentesen. Az érdeklődő pedagógusoknak diplomát nyújtó képzést is tudnak nyújtani, mivel az alapítvány korábban együttműködési megállapodást kötött az ELTE-vel, így az egyetem továbbképzésében az idei tanévtől már pénzügyi, gazdasági szakirányt is választhatnak a hallgatók.

Befektetési tanácsadás, egyéni portfólió
Mindenkinek szüksége van egy megtakarítási programra. Azonban azok számára, akik már némi befektethető pénzzel is rendelkeznek, egy személyre szabott befektetési portfólió kialakítása jelenti a legjobb megoldást.
Nem kell egyedül kitalálnia, hogy a fentieket hogyan valósítsa meg, 30 év tapasztalatával és piacismeretével segítek a megfelelő, személyre szabott megoldás kialakításában.

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850

A központ felállítására 1,1 milliárd forintnyi uniós támogatást nyertek, amelyet 5-6 milliárd forintnyi saját forrással egészítenek ki az OTP Bank támogatásának köszönhetően. A központ 35-40 fős munkatársi gárdával, 1,7 milliárd forintból indul. A program első két évének költségeit az EU állja, az alapítvány pedig további három évre vállalta a finanszírozást, de az OTP Banknak köszönhetően a hosszú távú működtetés is garantált az ügyvivő szerint.

2 hozzászólás ehhez: “Pénzügyi ismeretek ingyen”

  1. Kérem, hogy küldjenek tájékoztatást a felnőtteknek (szülőknek) indítandó pénzügyi ismereteket oktató képzésről. Érdekelne a részletesebb tematika, időpont, helyszín, gyakoriság stb.

    Köszönettel
    Villányi Mariann

    1. Kedves Mariann!

      Javaslom, hogy az OTP Fáy András Alapítványát keresse meg közvetlenül, én csak közzé tettem a lehetőséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük