Többségnek nem kellett a TBSZ hosszabbítás

Nem tolongtak a bankfiókokban a tartós befektetők 2015 végén, hogy öt év után is adómentesen vigyék tovább a megtakarításukat.

A piaci szereplőktől származó adatok alapján nagyjából 100 ezer olyan tartós befektetési szerződés (TBSZ) járt le tavaly év végén, amelyet még 2010-ben indítottak. A befektetők az év végéig nyilatkozhattak arról, hogy továbbviszik-e a megtakarítást; ha így tettek, a pénzügyi szolgáltató a számlájukon lévő összes pénzt vagy értékpapírt a hozamokkal és kamatokkal együtt átvezette egy 2015-ös TBSZ-re. Ha nem nyilatkoztak, akkor a régi TBSZ január elején megszűnt, pénzük és értékpapírjaik pedig normál számlákra kerültek.

A pénzügyi szolgáltatók – amelyek több csatornán is felhívták az ügyfelek figyelmét az előnyökre – arra számítottak, az érintett kliensek többsége nyilatkozik majd a hosszabbításról, hiszen a TBSZ előnyeit ismerik, veszítenivalójuk pedig nincs. Ha szükségük van a megtakarításra, bármikor megszüntethetik az új számlát, szankció nélkül. A 2015 végéig keletkezett kamatok és hozamok adómentesek maradnak, csupán az ez év eleje óta keletkezett nyereség után kell megfizetni a közterheket.

A betéti TBSZ-esek döntő része azonban nem élt a lehetőséggel, a Budapest Banknál csak minden ötödik tartós betétet hosszabbították meg, az UniCreditnél pedig úgy nyilatkoztak „nem jelentős” a hosszabbítók aránya. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a betéti kamatok nagyon alacsonyak, a jegybank legutolsó adatai szerint novemberben alig több mint 1 százalékos átlagos kamatot fizettek a hitelintézetek a lekötésekre, a megspórolható adó így minimális. A tartós értékpapírszámlával rendelkezők már nagyobb arányban döntöttek a folytatásról. A Budapest Banknál háromból két ügyfél kérte a hosszabbítást, a CIB-nél 60 százalékos volt az arányuk, az Ersténél az ügyfelek többsége, a K&H-nál a fele, az UniCreditnél a 40 százaléka nyilatkozott a folytatásról.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a betétes TBSZ-esek nem gondolkoznak a megtakarításuk adómentes továbbviteléről. „A betéti TBSZ-es ügyfeleink közül döntöttek sokan úgy, hogy értékpapíros TBSZ-számlán helyezik el felszabadult összegeket” – mondták az UniCredit szakértői. Arra viszont nem volt lehetőség a jogszabályok alapján, hogy a betétes TBSZ-t 2015-ös értékpapíros TBSZ-ként vigyék tovább. A betétről értékpapírra váltóknak, ha meg akarják tartani adómentesen az elmúlt öt évben elért kamataikat, meg kellett várniuk, amíg idén januárban lejár a számlájuk, és most nyithatnak egy 2016-os értékpapíros TBSZ-t. Ilyen számlát azok az értékpapíros TBSZ-esek is indíthatnak, akik tavaly év végén elmulasztották a nyilatkozatot. Annyi hátrány éri őket a nyilatkozókkal szemben, hogy az idei gyűjtőévnek számít majd a számukra, vagyis 2021 helyett csak 2022 elejére válik kamatadó- és eho-mentessé a megtakarításuk.
Forrás: vg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük