Új magyar startup nemzetközi részvénykibocsátása

Az elmúlt években sokat olvashattunk arról, hogy Budapest startup nagyhatalom lehet, mely keretén belül legtöbbet a LogMeIn, Prezi, Ustreem neve került előtérbe. Ezen három cég leginkább abban hasonlít egymásra, hogy egy-egy ügyesen felépített szoftveres háttérrel olyan megoldást tudnak nyújtani a világon bárki számára, amely használatával a felhasználók automatikusan egymásnak ajánlják a szolgáltatást.

A múlt hét nagy slágere a Pokémon GO volt, amelyet – részint újdonsága miatt – azonnal felkapott a média, amivel pár nap alatt 50%-os részvényárfolyam-emelkedéshez segítette a gyártó céget. Nos, mi lenne, ha a jövő év nyarán hasonlókat egy magyar cég piacon egyedülálló ötletéről olvashatnánk?

Erre azért van nagy esély, mert az ő szolgáltatásuk is pár héten belül „körbefut” majd a bolygón, mivel egyrészt a világ ismert művészei, sportolói, alapítványai fogják rövid időn belül megszólítani a rajongóikat, szurkolóikat, támogatóikat, másrészt hasonló hírdömping lesz a médiában az „új őrületről”.

Az alapító-ötletgazda több év tökéletesítés után tavaly szabadalmaztatta a rendszerét, valamint jelentette be elsőbbségi igényét az USA területére is. A vele készült rövid interjúban válaszolt arra a kérdésemre is, hogy miért teszi lehetővé, hogy bárki most – részvények megvásárlásával – tulajdonostársává váljon, valamint, hogy tízszeres hozamígérete mellé miért tud visszavásárlási garanciát is vállalni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük