Vigyázzon az új lakással

Az érdekeltek szerint ha nem terjesztik ki a lakásáfa csökkentést 2019 utánra is, akkor befagyhat a telekpiac, és a beruházók csak azokat a projekteket indítják el, amelyek biztosan elkészülnek addigra, írja a Világgazdaság.

A budapesti lakásberuházások jelentős része már eleve késésben van, a költségek is jelentősen emelkednek. A Cordia beruházócég vezetője, Földi Tibor szerint ennek az az oka, hogy egyrészt alig van lakásépítő generálkivitelező cég, másrészt a függetlenül dolgozó alvállalkozók egymásra hárítják a hibákat, és pénzügyi vita esetén egyszerűen levonulnak a terepről, jelentős időbeli csúszást okozva az újabb kivitelezőt kereső beruházónak.

További nehézség, hogy a beruházók szakemberek külföldre vándorlását megállítani hivatott építőipari béremelés, valamint az építőanyagok drágulása és az elszállt telekárak miatt ma 30 százalékkal drágábban épül meg ugyanaz a lakás, mint egy éve. Így már 620 ezer forint fölé ment az átlagos budapesti új lakások négyzetméterára.

Emellett pedig banki finanszírozást is egyre nehezebb kapni a projektekhez, és bonyolult építési engedélyeztetési eljárások pedig elriasztják a kezdő beruházókat.

A gondok miatt az utóbbi időben hiába nőtt meg az érdeklődés a lakásépítés iránt, 4800 olyan lakásról lehet tudni, amelyeket tavaly nem kezdtek el felhúzni, és csaknem 2500 olyanról, amely az építési engedélyig sem jutott el. Az biztos, hogy 3750 beígért lakás már nem készül el határidőre, a lefújt projektekben pedig 235 lakás megépítése hiúsul meg.

A problémák ellenére viszont kereslet az van. Tavaly 7065 új lakásra szerződtek a vevők, egyötödére előszerződéssel. Év végén 5100 eladó ingatlan szerepelt a kínálatban, ami jelzi, hogy van bővülési lehetőség a piacon, ezt a kínálatot fél év alatt felszívja a piac, idén 8-9 ezer új lakás találhat gazdára.

Viszont a Cordia szerint jövőre már aligha fognak építkezésekbe, hacsak a kormány év végéig nem dönt a lakásáfa 5 százalékos szinten tartásáról. A cég azt is közölte, hogy az ő beruházásaik nincsenek komoly késések.
Forrás: vg.hu

Bankweb kiegészítés:

Jól látható, hogy az ÁFA csökkentés csak egy tényező az egyre összetettebb folyamatban. Azonban kétségtelenül tény, hogy az ÁFA csökkenés határidejének hosszabbítása nélkül komoly gondok lesznek.

A minőségi problémák szaporodása és az „asztalról” vásárolt lakások kockázata jelentősen növekszik. Az árakról pedig inkább nem is beszélek…

A CSOK roham is kissé elmarad, sok család jön rá, hogy a lakást nem csak megszerezni, megtartani is tudni kell!

Ezért én a befektetőknek minőségi használt lakás vásárlását javaslom és ebben segítségükre is leszek.

dr.Tatár Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük