A digitális szolgáltatásokra épülő új gazdasági világrend van kialakulóban. Marc Levison a globalizáció történetét bemutató elemzésében új megvilágitásba helyezi a világgazdaság elmúlt kétszáz évét.
A jövő gazdasága az ötletekre, a digitálisan átadható tartalmakra épül majd -állítja a szerző. Ez az átalakulás elavulttá teszi, ahogy a gazdaságról, a gazdaságpolitikáról gondolkozunk.
A világgazdasági fejlődés korábbi szakaszai
A globalizáció első két korszakát a nyersanyagpiacok kiépülése mozgatta. Ebben az újítások adták a lendületet, másrészt az intézményi változások, mint a szabadkereskedelmi egyezmények, a szabályozási enyhítések vagy a globális vállalatok biztosították a hátteret. A globális gazdaság első korszakát a távíró és az óceánjáró gőzhajó hozta el és a szabad kereskedelem eszméje mozgatta. A gazdag nyugat tőkéje a nyersanyag lelőhelyek felé, az ott termelt termény és kibányászott anyag pedig a fejlett ipari központok felé áramlott. A világháborúk és válságok után a kereskedelmi egyezmények stabilizálták ezt a rendszert, az alacsony vámok és a biztonságos tőkebefektetések intézményi háttere alapozta meg a második korszakot.
Ez a rendszer a nyolcvanas években érte el a csúcspontját: a nemzetközi beruházások 1986-ban, a nemzetközi kereskedelem 1987-ben tetőztek. A világ változását nem csak a kereskedelmi statisztikák jelezték, hanem sok nyersanyagtermő ország pénzügyi összeomlása is. Az olcsó nemzetközi források az iparosításra, az importhelyettesítésre törekvő víziókba áramlottak mind a szegényebb kapitalista, mind a szocialista országokban. Azonban a kamatok felmentek, a gazdaságmodernizációs tervek kudarcba fulladtak. Néhány szerencsés ország (mint például Dél-Korea) kivételével a fejlett országok cégei és intézményei kezében maradt az irányítás és a hozamok meghatározó része.
A kilencvenes évekre alakultak ki a harmadik korszaknak a keretei, ami most ér lassan véget. Ez az óriáshajók, hosszú vasúti szerelvények és kamionokon szállított konténerek a globálisan szervezett ellátási láncok világa. Ebben a jó 30 éves korszakban nem a nyersanyagok, hanem a világ különböző részein gyártott ruhák, alkatrészek, kávéfőzők és félkész termékek szállítása mozgatta a világot, a tőke pedig a globális termelési hálózatok kiépítését finanszírozta. A szállítás, a kommunikáció és a számítási kapacitások árának csökkentése tette mindezt lehetővé. A jól szervezett, fegyelmezett munkaerővel rendelkező, de szegény országok a működő tőke célpontjai lettek, a termelésüket optimalizáló cégek Kínába, Mexikóba, Törökországba, a volt szocialista országokba telepítették gyáraikat.
Magyarország helye
Ez a történet egyértelmű interpretációt ad a régió, így Magyarország elmúlt évtizedeinek történetéről. Ahogy a globalizáció második hullámának végén a tőke ára emelkedni kezd, a kommunista felzárkózási kísérlet kudarca egyértelművé válik. A kapitalizmushoz való visszatérésünk egybeesik a működő tőke és a globális termelésszervezés korszakának nyitányával. Az összeomló szocialista ipar erőforrásait ez a korszak szervezi újra, megfelelő telephelyként, humán erőforrásként, fogyasztási piacként értelmezve a volt szocialista országokat. Az ellátási láncban számunkra megnyíló pozíciók a lakosság és a vállalkozások kellően termelékeny részének a világ hasonló részeihez hasonló bért és beszállítói árat kínálnak. Fejlődésünk fő tényezője, hogy hányan és milyen hozzáadott érték termelő képességgel lépnek be a globális piacra.
Ha Levison állítása igaz, hogy leáldozóban van az ipari ellátási láncok irányította világa, akkor a régió több évtizedes gazdasági működése is alapvető átgondolásra szorul. Milyen változást is jelent, hogy cégek mozgatta alkatrészek és áruk helyett platformokon szervezett tartalmak lesznek a világgazdaság kulcstermékei? Miben lesz más, ha termékek gyártása és szállítása helyett digitális szolgáltatások finanszírozása, előállítása és közvetítése szervezi majd a világot?
A gazdaságunk azonban a kétes jövőjű termelésre épül, kevés az olyan magyar szervezet, amelynek képes a fogyasztói kapcsolatokat, a cégközi interakciókat, az innovációs törekvéseket akár csak az itthoni fogyasztók vagy vállalkozások között integrálni. Mindezek alapján jelenleg úgy néz ki, hogy a digitális szolgáltatásokra épülő globalizációba egyénenként, kis szervezetenként tudunk beszállni, lényegében átörökítve a globális termelési láncok világában elfoglalt beszállítói pozícióinkat. Ennek a sikeres váltásnak is komoly feladatai vannak, meg kell teremteni annak feltételeit és motivációit, hogy minél több ember és vállalkozás számára legyen meg a lehetőség és a motiváció az új világba való beilleszkedésre.
Az új gazdasági világrend
Levison írása a hagyományos gazdaságpolitikai eszköztár ellehetetlenülésére fókuszál. Az online térben nincsenek határok, kikötők, megszámlálható konténerek. Az export és az import nem értelmezhető, ahogy a működő tőke mennyisége sem.
EGY MEXIKÓBAN DOLGOZÓ OLASZ, EGY CIPRUSON BEJEGYZETT NÉMET VÁLLALAT AMERIKAI SZERVEREN FUTÓ JAPÁN SZOFTVERÉN ELKÉSZÜLT ONLINE SZOLGÁLTATÁSÁT EGY KÍNAI PLATFORMON KERESZTÜL HASZNÁLJA EGY VIETNÁMI CÉG LAOSZBAN EGY INDIAI BESZÁLLÍTÓJAKÉNT ÉS EGY EGYIK ORSZÁGBAN SEM HASZNÁLT KRIPTOVALUTÁVAL FIZET ÉRTE.
Ez picit bonyolultabb, annál, mint amikor egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta ült Rejtő Jenő asztalánál. A globális ellátási láncok nagyüzemi adóoptimalizálása is nagyban kikezdte az állami eszköztárát – a digitális világban azonban teljesen új alapokra kell helyezni a gazdaságpolitika működését. A földrajzi lokáció értelmezhetetlensége mellett a digitális világ fő jellemzője a szállítás és a gyártás nullához közelítő költsége. Lényegében ugyanannyi a termelési költség, ha valaki egy kisvárosban szolgál ki 50 ügyfelet vagy 50 milliót a világ minden pontján.
A világot korábban szervező termelés és szállítás már nem számít – csak az értékesítés, a termékfejlesztés – és pozicionálás fontos. Olyan ez, mint gyárak vagy birtokok, ahol a menedzsmenten kívül csak értékesítés és a termékfejlesztés létezik – gyár, termőföld, munkás, napszámos, sofőr, karbantartó nincs. Habár a világ nagy digitális cégeinek működését nézve ez már jelen idő, azonban még csak az átállás elején vagyunk.
Először is fontos rögzíteni, hogy a globalizáció egy-egy új korszakának kialakulása korábban sem járt a korábbi gazdasági rend eltűnésével. A nyersanyagpiac sok szempontból hasonlóképp működik tovább, csak kifogyott a növekedés lendülete, leesett az ide áramló tőke hozama, amikor a globális termelésoptimalizálás kínálta lehetőségek kezdték mozgatni a világot. Az egykor a világot szervező mezőgazdaság ma több embert lát el bőségesebben, nagyobb minőségben és választékban – azonban az ellátási lánc működési logikájánál fogva állami támogatások nélkül nem tudna működni.
A most kibontakozó negyedik korszak sem küldi nyugdíjba a konténerszállító hajókat, a globális brandek termelési hálózatai, a magyar városok határában működő könnyűszerkezetű gyárak sem fognak bezárni. Csak ez a világ is elérte a csúcspontját. A termékeket, offline szolgáltatásokat előállító szektorok gazdasági súlya, foglalkoztatási szerepe és hatalma csökken. Megmosolyogtató, amikor néhány elavult földrajz lecke még a nyersanyagok világának kultúrájából itt ragadva az ásványkincsekben gazdag, jó termőföldű országokat tartja gazdagnak. Ugyanilyen régimódi lesz aszerint megítélni az országokat, városokat, hogy mit is gyártanak ott.
A jövő pénzügyi rendje
A pénz a virtuális világban, annak szereplői között keletkezik és kering, a valós világban csak ott nyer értelmet, ahol az emberek azt offline célokra használják: élnek, fogyasztanak, építenek. Az a földrajzi hely lesz gazdagabb, ahol több pénzt csatornáznak ki a virtuális valóságból a fizikaiba. Az egyének és közösségeik a virtuális világban betöltött szerepük és pozíciójuk révén lesznek szegények vagy gazdagok.
Azaz mind az egyes embereknek, mind a közösségeknek meg kell tanulniuk, melyek a virtuális világban értékes ismeretek és képességek, hogyan lehet azon belül pozíciókat építeni és megvédeni. Egy ilyen világban a játékszabályokat a fizikai valóság már nem nagyon korlátozza.
A digitális korban a valóság már nem korlátoz, nem stabilizál és nem is inspirál. Kizárólag az egyéni és közösségi szándékok, megszokások, viszonyok, döntések, megegyezések, hitek és normák határozzák meg a világ működésének szabályait. Az ideológiák, eszmék, kapcsolati hálók világalkotó ereje megnő.
Az alapján, amit most látunk az nyer, aki eredetit tud alkotni, egyedinek tud látszani, határozottan tudja megvédeni és erősíteni közösségi, piaci pozícióját, könnyen tanul és könnyen alkalmazkodik, sikeresen épít kapcsolatot és sikeresen együttműködik .
A harmadik, a komoly adósság és a szétzilált közviszonyok miatt hátránnyal induló korszakban, a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben a globális ellátási láncok alsóbb szegmenseiben találtunk helyet, egyéni, szervezeti képességektől függő hozzáadott értéktermelő képességgel. Mindezek alapján lehet helye a komolyabb céloknak, érdemes arra törekedni, hogy előre lépjünk a globalizáció korszakváltásával.
Vagy kivételes minőségű képességeket tudunk kiépíteni a virtuális világ számára fontos területeken, vagy a virtuális szolgáltatások globális piacának építésébe tevékenyen beszállni képes platformokat, integrációs szervezeteket építünk: kiváló iskolákat, innovációs rendszereket, fogyasztói platformokat, saját szervezeti kultúrával és branddel rendelkező alkotó műhelyeket. Ha bízunk magunkban, ezek előbújnak majd a földből. Csak olyan közeg kell, ami támogatja létrejöttüket, úgy óvja őket megerősödésük közben, hogy ne kényelmesedjenek el és segíti őket abban, hogy a globális térben értelmezhető erőt, presztízst szerezhessenek.
Amennyiben érdekli a Föld jövője, a fejlődés irányai, olvassa el ezt a könyvet: Bepillantás a jövőbe
Forrás: portfolio.hu (Összkép)
