Mit tehet a mostani környezetben egy befektető?

Amíg csak az infláció emelkedik, az alapkamat nem, addig nehéz helyzetben vannak a befektetők, hiszen aligha várható infláció feletti hozam kockázatmentes befektetéstől. A magasabb hozamlehetőséget kínáló részvénypiacokat azonban okosan kell „használni” ahhoz, hogy az ingadozások miatt ne a veszteségünk, hanem a hozamunk emelkedjen – ehhez javasol két tippet a K&H Alapkezelő.

A fogyasztói árak emelkedése jelenleg 3% körül alakul, így például az Egyéves Magyar Állampapír esetében – a piacinál magasabb, 2,5%-os hozamszinttel – is veszít a pénzünk vásárlóértékéből.

Mit tehet ilyen környezetben egy befektető?

„A legutóbbi kamatdöntő ülés alkalmával ugyan már szigorúbb hangvételre váltott a Magyar Nemzeti Bank, a továbbra is ultralaza politika mellett azonban csak nagyon lassan várható változás a hazai alapkamat szintjében – miközben az infláció is marad 3% közelében. Befektetőként így el kell fogadni, hogy rövidtávon, kockázatok nélkül egyetlen befektetési eszköztől sem várhatunk infláció feletti hozamot. Ha eddig eljutottunk, és mégis szeretnénk növelni a megtakarításunkkal elérhető hozamlehetőséget, két dologgal kell megbarátkoznunk: a hosszabb befektetési időtávval és az árfolyamok ingadozásával – ehhez azonban adunk két fontos tippet, hogyan érdemes kezelni” – tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

1. Ne döntsünk elhamarkodottan!

Az infláció feletti várható hozam érdekében mindenképpen szükséges valamennyi részvény-típusú befektetést tartani – persze csak annyit, amennyit a kockázatviselő képességünk és hajlandóságunk megenged. Ebben segíthetnek az úgynevezett vegyes befektetési alapok, amelyek a különböző kockázati kategóriákhoz igazodóan tartalmaznak részvény, kötvény, pénzpiaci és alternatív-típusú eszközöket – legyen szó akár óvatos, akár dinamikus befektetőről.

Egy dinamikus kockázati besorolású vegyes alap ajánlott minimális tartási ideje jellemzően 3-5 év, ami nem azt jelenti, hogy 3 év múlva el kell adni, inkább azt, hogy 3 éven belül ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket az árfolyamingadozásból. Ugyanis ha így teszünk, és az első mínuszos időszaknál eladjuk befektetésünket, akkor úgy vállaltuk be a befektetéssel járó kockázatot (ingadozás), hogy az érte járó, hosszabb távon érkező kockázati prémiumot (magasabb hozamlehetőség) nem arattuk le. El kell fogadnunk tehát, hogy ezek az alapok is együtt mozognak a piacokkal: ha egy dinamikus vegyes alap 30-40% részvényt tartalmaz, akkor a részvénypiac átlagos, 10-15%-os éves ingadozása ennek arányában az alap árfolyammozgásában is megjelenik majd (4-6%) – hangsúlyozta  Zobor Zsuzsanna.

2. Lépésről lépésre haladjunk!

Ahogy egy meredek emelkedő esetében, úgy a portfólióépítésnél is célszerű több kisebb lépésben előre haladni, és felépíteni a befektetést. Ennek előnye ugyanis, hogy több beszállási ponttal csökkenthetjük a kockázatunkat. Sőt, még a magunk javára is fordíthatjuk a piac ingadozását, ha egy-egy piaci visszaesésnél azt hosszabb távon nézzük, és beszállási lehetőségnek tekintjük: tehát ahelyett, hogy ijedtünkben eladáson gondolkodunk, inkább vásárolunk.

Bankweb kiegészítés:

Egyetértek a fentiekkel, valóban érdemes egy hosszabb távú terméket is választani a befektetési portfóliónkba, hiszen nem fogunk tudni infláció feletti hozamot elérni. Több ilyen termék is létezik, nem biztos, hogy a vegyes – vagy bármilyen – befektetési alap a legjobb megoldás.

Ezt igazán mindenki egyedi, személyes körülményei alapján lehet csak jól meghatározni.

Keressen meg és segítek a megfelelő, egyedi befektetési termék kiválasztásában.

dr.Tatár Attila

info@bankweb.hu
0620/462-8850

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük