Napjainkban a magyar gazdaság egyik legkomolyabb kihívása a hazai középvállalatok átörökítésének kérdése – kezdi a két szerző, Kövesdy Mihály és Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners (CMBP) munkatársai az elemzésüket, melyben a hazai privatizáció eseményeit és a most esedékes generációváltás lehetőségeit vizsgálták.
A kilencvenes évek elején történt már egyszer a magyar gazdaságban egy komoly tulajdonosi átrendeződés. Akkoriban is több száz cég cserélt gazdát. A mai privát kézben lévő középvállalatok túlnyomó része ugyan nem privatizáció során került magánkézbe, hanem inkább a kilencvenes évek startupjaiból fejlődtek ki, de az 2018 februárja óta megkezdett kutatás során a szakértők megpróbálták a privatizációhoz kapcsolódó tulajdonváltásokat is megvizsgálni. Nem volt könnyű dolguk, a dokumentáció erősen hiányos, inkább csak 1996 után voltak megfelelő adatbázisok.
A kutatás végül meglepő eredményhez vezetett, a szakértők előzetes várakozásaival szemben nem csak pár tucat, hanem sokkal több valódi pénzmozgással is járó magánprivatizáció történt és a sok ügyeskedés mellett akkor egész komoly magánvagyonok is előbújtak a cégvásárlási lehetőségek miatt.
Magyarországon a szocializmus klasszikus gazdasági rendszere 1968 és 1990 között egyre erőteljesebben fellazult, ezzel párhuzamosan kezdtek kialakulni a magángazdaság kezdetben még burkolt, majd egyre látványosabb formái. Ez azt eredményezte, hogy a kilencvenes évekre kialakultak viszonylag komoly magánvagyonok, melyek egy része a privatizációban is részt vett cégvásárlás formájában. A magánvagyonok kialakulásának sok útja volt, emlékezünk még a fogalmakra, a fusi, a maszek, a gebin, a gmk, a háztáji vagy nevesítve a balatoni lángosos, a maszek zöldséges.
A második gazdaságban végzett tevékenységekre jellemző volt, hogy azok gyakran állami eszközökön, másodállásban, biztos egzisztencia mellett folytak, vagyis a vállalkozószerűségek annyiban nem voltak vállalkozók, hogy legtöbbjük kockázatot nem futott.
A külkereskedelmi vállalatok és az azok hátterében működő titkosszolgálatok tevékenységének hatására már a hatvanas évektől kezdve komolyabb illegális tőkekiáramlás is zajlott Magyarországon – idézik a szerzők Borvendég Zsuzsanna történész Az „impexek” kora című könyvének megállapításait is.
A felhalmozott pénzek egy része külföldi – főként bécsi – bankszámlákon, illetve külföldi vállalatoknál landoltak, a rendszerválásnál ez a pénz is visszaszivárgott a privatizációs lehetőségek miatt.
A lakosság körében felhalmozódtak ugyan vagyonok, de ezek sokáig legfeljebb ingatlanok formájában csapódhattak le. Aztán 1985-ben a vállalatok 80 százalékánál önkormányzati formát vezettek be, majd 1988-ban bevezették a társasági törvényt is, amely már lehetőséget adott arra is, hogy az állami vállalatok új cégeket létesítsenek.
A menedzseri réteg ráeszmélt, hogy a rendszer fokozatos bomlása hatására egyre kedvezőbb helyzetbe kerülnek, így szép lassan beindult a spontán privatizáció (1988–1990), amelyet a mai napig heves viták öveznek. Az időszakot egyesek az állami vagyon szétrablásával azonosítják, mások az alulszabályozottság elismerése mellett pozitív hatásait is kiemelik.
A tőkehiány orvoslására és adókedvezmények reményében a vállalatvezetők sokszor külföldieket is bevontak. Körülbelül 250 céget érintett a folyamat (például Pannonplast, Ajka Kristály, Medicor, Fotex, Tungsram, Állami Biztosító), ezek a privatizálható összvagyon mindössze 1,5-2 százalékát tették ki. A sok lopás mellett pozitívumként említhető, hogy a cégek továbbéltek, átvették a munkavállalókat, sőt, sokszor magasabb fizetésekhez is juttatták őket.
A spontán privatizációt egyre többen, egyre hangosabban bírálták. Az állami költségvetés jelentős deficittel küszködött, a spontán privatizációból nem folyt be pénz az államkasszába. Megalakult az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ), majd annak utódjai, az Állami Vagyonkezelő Rt., Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A kutatók számításai szerint 1990. január 1-jén 2250 vállalat volt állami kézben, amelyből 1857 cég került az ÁVÜ és a jogutód szervezetek kezébe. Ezen vállalatok könyv szerinti összértéke nagyságrendileg 2600 milliárd forint volt. A 100%-ban privatizált vállalatok száma 2007-re meghaladta az 1300-at. A privatizáció összességében igen gyorsan, nagyjából tíz éven belül lezajlott.
A kutatókat hivatalos adatsor nem segítette, sokszor kiszivárgott információkból voltak kénytelenek számolni, de adataik szerint 720 olyan privatizációs tranzakció lehetett, amelyben magyar magánszemély, MRP-szervezet vagy kkv volt a vevő:
414 esetben a hazai vevő céges entitásként kötött szerződést,
245 esetben munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) indult,
61-en magánszemélyként vásároltak.
Jellemző volt, hogy az MRP-t kihasználva az első számú vezető, esetleg pár menedzser fokozatosan felvásárolta társasága részvényeit.
A 720 tranzakció folyó áron számított teljes volumene 176 milliárd forint volt, ami mai áron számolva 1000 milliárd forint feletti összeget ad.
Ha azt feltételezzük, hogy a hitelek és más állami segítségek mellett azért legalább 5 százalékot a vételárból készpénzben tettek le a vásárlók, akkor az összes tranzakció önrésze folyó áron majdnem 9 milliárd forint volt, tranzakciónként átlag 12 millió forint; ez mai áron összességében 51 milliárd forintot, tranzakciónként 70 millió forintot jelent.
AZAZ A 90-ES ÉVEKBEN VOLT EGY OLYAN VÁLLALKOZÓI RÉTEG, 700 FÖLÖTTI LÉTSZÁMMAL, AKIK ÁTLAGOSAN MAI ÁRON 70 MILLIÓ FORINTOT KOCKÁZTATVA CÉGVÁSÁRLÁSOKAT HAJTOTTAK VÉGRE.
Természetesen az adattisztításnak korlátjai is vannak: a magyar vevők is lehettek külföldi vevők strómanjai, illetve további információk hiányában a felvásárló cégekről és magánszemélyekről sem ismertek pontos információk, ez a becslés azonban jó kiindulópontként szolgálhat.
A kutatás feltárta, hogy a szocialista Magyarországon kialakult az a vagyonos és vállalkozó szellemű réteg, amelyből a rendszerváltáskor magánszemélyként is 700 körüli fő kockáztatott.
A CMBP szerint ez bátorításul szolgálhat a magángazdaság mai szereplőinek, hogy önálló menedzsment kialakításával próbálja megoldani az utódlás kérdését. Az alacsony kamatkörnyezetben a mai vagyonosak is építkezhetnének tovább cégvásárláson keresztül.
Fontos azt is kiemelni, hogy az egykori lendülethez az is kellett, hogy az állam különböző kedvezményes programokon (kárpótlási jegyek,MRP-programok, egzisztenciahitel, privatizációs lízing) aktívan ösztönözte a cégek átvételét.
A kutatók szerint érdemes lenne a közeljövőben alaposabban is megvizsgálni, hogy kik vettek egykoron részt a cégvásárlásokban, illetve mi lett a sorsuk a magánszemélyek által privatizált cégeknek, ezek nagy része ugyanis mára eltűnt.
Forrás: index.hu
