A válságok mindig monetáris kísérletezéseket váltanak ki. A 2008–2009-es összeomlás sem kivétel ez alól. Ennek az ismétlődésnek az az alapja, hogy a gazdasági gondoknak kell hogy legyen monetáris okuk és így monetáris gyógymódjuk. A monetáris politika megreformálóinak – akik között mindig sok a hozzá nem értő – így az a céljuk, hogy a „pénzügyeket rendben tartsák”, és megelőzzék, hogy a pénzügyek a reálgazdaságot bajba sodorják.
A másik motiváció az, hogy megakadályozzák a meglévő rendszer erőteljesebb átalakítását. Ha a monetáris ingadozások a fő okai a gazdasági hullámzásoknak, és ha valaki biztosítani tudja a megfelelő pénzmennyiséget a kívánatos aktivitás támogatásához, akkor nincs szükség állami beavatkozásra. Ez a fő tanításuk a szabad piacok mellett elkötelezett közgazdászoknak.
A bankreformot is erőteljesen propagálták mindkét válságot követően. Bár a banki sokkok a következményei, nem pedig az okai voltak a gazdaság sokkjának, ám ezt a tényt nemigen vették figyelembe. Ha helyreállítjuk a pénzügyeket és a bankszektort, akkor megszűnnek a gondok – szólt az érvelés. Ez az a kontextus, amelyben a kriptodevizák térnyerését, vagyis a monetáris mánia legújabb kitörését szemlélnünk kell.
A „peer-to-peer elektronikus fizetési rendszerek” monetáris eszközökkel kívánják a bajokat orvosolni úgy, hogy teljességgel kihagyják ebből a bankrendszert. Miért van szükségünk erre a közvetítőrendszerre – teszik fel a kérdést a kriptodevizák befektetői –, amikor létre tudunk hozni egy elektronikus tárolási és tranzakciós rendszert, amely biztonságot nyújt a felhasználóinak, és láthatatlan az ellenőrző hatóságok számára? Az új pénzteremtő rendszerek technikai részleteit nem könnyű megérteni, ám a létrejöttük okait igen.
A bitcoin 2009. januári indulása egybeesett a bankválsággal. Érthető módon az emberek egy olyan megoldást akartak, amelynél biztonságban tudják a pénzüket és tranzakcióikat.
A bitcoin vonzerejét sok tényező magyarázza, ilyenek például a spekulációt, a kábítószer-kereskedelmet és a pénzmosást megkönnyítő lehetőségek. A piszkos okokon kívül azonban Friedrich Hayeknak a szabad pénzpiacra vonatkozó álma is magyarázat lehet. Hayek az egymással versengő, magánkibocsátású valutákra vonatkozó javaslatával az 1970-es évek közepén, egy erőteljes inflációs időszakban állt elő, amelyet szerinte a jegybankok túlzott mértékű hitelteremtése váltott ki.
A bitcoin teljes kínálata rögzítve van, ahogy az – többé-kevésbé – az aranyfedezetű valutáknál is volt. Egyre kisebb mennyiségben fogják „bányászni”, amíg 2040-re teljesen ki nem merülnek a készletek.
Ez azt jelenti, hogy még jóval azelőtt, hogy kibányásszák, a deviza ugyanazzal a problémával fog szembesülni, mint az aranystandardrendszer: nem tud elég pénzt biztosítani a növekvő gazdaság számára.Emellett a kriptodevizák nem nyújtanak védelmet az inflációval szemben sem.
A tény az, hogy az emberiség még nem talált ki jobbat a pénz értékének megőrzésére, mint hogy a jegybankokra támaszkodik, és rájuk bízza a pénzkibocsátást, illetve a fellépést a kereskedelmi bankrendszer révén teremtett hitel mennyiségére vonatkozóan. Az elmúlt válság hayeki diagnózisa – amely a bankok túlzott mértékű hitelteremtésére vonatkozik – korlátozott mértékben helyes. De csak fel kell tenni azt a kérdést, hogy miért is történt ez, és megértjük: nincsenek mechanikus válaszok a probléma megoldására. Nem igaz az az állítás, hogy „gondoskodni kell a gazdaságról, és akkor a pénzügyekkel is rendben lesz minden”. Ez a kijelentés azonban közelebb van az igazsághoz, mint az a nézet, amely szerint a monetáris reform önmagában megoldja a bajban lévő gazdaság gondjait.
Forrás: vg.hu
Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org
Nem hiszek a kriptovaluták valós térnyerésében,de ha felötlik bennem a rabszolgatartó rendszer vagy az ipari forradalom akkor fel kell ismernem azon tényt,hogy a HALADÁST NEM LEHET MEGÁLLÍTANI.
Lehet a Bitcoin ezen haladás legfőbb előhírnöke.-idővel megtudjuk,de én biztosan távol tartom magam tőle.