Új, magyar forradalmi csőfektetési eljárás

Az eddig ismert rendszereknél sokkal kompaktabb és gyorsabb csőfektetési eljárást fejlesztett ki két magyar vállalkozás. A két évvel ezelőtt elkezdett, GINOP-2.1.1-15-2016-00908 kódszámú, „Jet rendszerű előhúzásos csőfektetés környezettechnológiában történő alkalmazhatóságának kutatása, fejlesztése” nevet viselő projekt idén decemberben fejeződik be. A Széchenyi2020 program keretében összesen 372,62 millió forint támogatást kapott a program, amelynek legfontosabb innovációja, hogy a csőfektetés során a fejrésznél irányíthatóvá vált a csőrakat eleje.

A program során egy kompakt, mobilis, könnyen mozgatható, vízöblítéses alapokon nyugvó fúróberendezést épített meg két magyar vállalkozás, a Geohidroterv Kft és a Tam-Bau Kft. Az elvégzett kísérletek alapján az eddigi eljárásoknál jelentősen kevesebb időigénnyel, a felszín megbontása nélkül végezhetőek el felszín alatti, irányított csőfektetések. Jelen technológia alkalmazásával a beépített területeken található talaj- és talajvíz-szennyeződések is elérhetővé válnak.

Több száz kísérletre került sor különböző beállításokkal, a paraméterek finomhangolásával. A kísérleteket Szolnokon, a Geohidroterv Kft. telephelyén és Tamásiban, a Tam-Bau Kft. telephelyén folytatták le.

A víz és levegő ereje bontja a Jet-fej előtt a talajt, ezáltal hozva létre a csőrakat helyét. A kifejlesztett új technológia időben, gyorsaságban, kompaktságban, irányíthatóságban és ezekből következve költségekben is kedvezőbb a most alkalmazott csőfektetéses eljárásoknál. A projektről bővebb információt a www.geohidroterv.hu oldalon olvashatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük