Az Erste Csoport 2022-es éve

Az Erste Csoport működési eredménye 16,3 százalékkal, 4 milliárd euróra nőtt 2022-ben. A nettó kamatbevétel (NII) 19,6 százalékkal, 5,95 milliárd euróra nőtt köszönhetően az Erste Csoport minden elsődleges piacán bekövetkezett kamatemeléseknek és a hitelállományok jelentős bővülésének.

A nettó díj- és jutalékbevétel 6,5 százalékkal 2,45 milliárd euróra emelkedett, amiben kiemelt szerepe volt a pénzforgalmi szolgáltatások és a vagyonkezelési terület jelentős növekedésének. A költség/bevétel ráta 53,4 százalékra javult, mivel a működési bevételek növekedése meghaladta a működési költségekét.

A bankcsoport nyeresége 2022-ben 2,16 milliárd euró volt (2021: 1,92 milliárd euró). Az Erste Csoport megerősítette 2023-as pénzügyi előrejelzését is, amely a hitelállomány folytatódó, 5 százalék körüli növekedését és a nettó nyereség mintegy 10 százalékos bővülését tartalmazza. A bankcsoport a 2022-es pénzügyi évben részvényenként 1,90 eurós osztalék kifizetését javasolja a részvényeseknek a májusi éves közgyűlésén.

„Közép-Kelet-Európa gazdaságai a vártnál ellenállóbbnak bizonyultak az elmúlt évben: a szörnyű ukrajnai háború okozta kihívások ellenére stabil GDP-növekedést produkáltak. A világ nagy részéhez hasonlóan a kelet-közép-európai régió a gazdasági növekedés meredek esésével néz szembe az idén. De nem számítunk arra, hogy a régió recesszióba süllyed, bízunk abban, hogy növekedési sztori töretlen marad. Ez a bizalom tükröződik a most megerősített stabil pénzügyi előrejelzésünkben is, amely biztos hitelnövekedési célt tartalmaz. ” – hangsúlyozta Willi Cernko, az Erste Csoport elnök-vezérigazgatója.

A hitelállomány erőteljes bővülése 20 százalékkal növelte a nettó kamatbevételt

A nettó kamatbevétel 5950,6 millió euróra nőtt (+19,6%, 4975,7 millió euróról) a kamatemelések és a hitelállomány jelentős bővülésének következtében mind a hét elsődleges piacon. A nettó díj- és jutalékbevétel 2452,4 millió euróra emelkedett (+6,5%; 2.303,7 millió euróról).

Szinte az összes díj- és jutalékbevétel kategóriában és minden elsődleges piacunkon is növekedés volt tapasztalható, különösen a pénzforgalmi szolgáltatások és a vagyonkezelés területén. A nettó kereskedési eredmény -778,6 millióra csökkent (58,6 millió euróról); a valós értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége 731,3 millió euróra nőtt (173,2 millió euróról). E két tétel alakulása elsősorban a kamatlábak változásából adódó átértékelési hatásoknak tulajdonítható. A működési bevétel 8570,6 millió euróra nőtt (+10,7%, 7742,0 millió euróról).

A működési eredmény a négymilliárd eurót közelíti

Az általános igazgatási költségek 4574,9 millió euróra emelkedtek (+6,2%, 4306,5 millió euróról). A személyi jellegű ráfordítások 2668,0 millió euróra nőttek (+3,5%, 2578,1 millió euróról), az egyéb igazgatási költségek pedig 1356,2 millió euróra (+14,9%, 1180,3 millió euróról). Az egyéb igazgatási költségek között szereplő betétbiztosítási alapokba fizetendő hozzájárulások 142,9 millió euróra nőttek (122,4 millió euróról). Az amortizációs és értékcsökkenési leírás 550,7 millió euróra növekedett (+0,5%, 548,0 millió euróról). Összességében a működési eredmény jelentős mértékben, 3995,8 millió euróra javult (+16,3%, 3435,5 millió euróról) csakúgy, mint a költség/bevétel ráta, ami 53,4 százalékot ért el (55,6 százalék után).

A nagyobb nettó eredmény az erős működési eredményt és a kockázati költségek csökkenését tükrözi

Az egyéb működési eredmény -398,5 millió eurót tett ki (előző évi -310,5 millió euró). A visszaesés a bankadók és a szanálási alapokba fizetendő hozzájárulások növekedésének tulajdonítható. A jelenleg két elsődleges piacon fizetendő bankadó összege 187,1 millió euróra nőtt (73,5 millió euróról). Ebből Magyarországon 124,1 millió eurót kellett befizetni, amiből a rendszeres bankadó 15,1 millió eurót (előző évi 15,0 millió euró), a tranzakciós illeték 59,1 millió eurót (előző évi 47,9 millió euró), valamint az új, az előző év nettó bevétele alapján számított „extraprofitadó” 49,9 millió eurót tett ki. Ausztriában a bankadó 63,0 millió eurót tett ki (az előző évi 10,5 millió euró után). A növekedés fele egy 2022-ben jelentkező egyszeri hatás következménye. A szanálási alapokba fizetendő éves hozzáárulás – leginkább Ausztriában és Csehországban – nőtt, 139,1 millió euróra (108,6 millió euró után).

Az ügyfélhitelek állománya 12 százalékkal bővült

Az alaptőke – AT1 tőkeinstrumentumok nélkül – 23,1 milliárd euróra nőtt(21,3 milliárd euróról). A szabályozói levonások és a CRR-nek megfelelő szűrés után az elsődleges tier 1-es alaptőke (CET1, végleges) 20,4 milliárd euróra nőtt (18,8 milliárd euróról), a (végleges) szavatolótőke pedig 26,2 milliárd euróra emelkedett (24,8 milliárd euróról). A teljes kockázati kitettség (a kockázattal súlyozott eszközök), ideértve a hitelezési, piaci, és működési kockázatokat (a CRR szerint végleges) 143,9 milliárd euróra nőtt (129,6 milliárd euróról). Az elsődleges tier 1-es alaptőkeráta (CET1) 14,2 százalék volt (14,5 százalék után), a teljes tőkeráta pedig 18,2 százalékra csökkent (19,1 százalékról).

A mérlegfőösszeg 323,9 milliárd euróra nőtt (+5,4%, 307,4 milliárd euróról). Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök 35,7 milliárd euróra mérséklődtek (45,5 milliárd euróról) főként Ausztriában, a TLTRO III (Célzott hosszabb lejáratú refinanszírozási művelet) pénzeszközök visszafizetése miatt. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések (nettó) állománya 202,1 milliárd euróra emelkedett (+12,1%, 180,3 milliárd euróról). Forrásoldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek állománya 28,8 milliárd euróra csökkent (31,9 milliárd euróról). Az ügyfélbetétek állománya minden elsődleges piacon – a legnagyobb mértékben Ausztriában és Csehországban – nőtt, 224,0 milliárd euróra (+6,4%, 210,5 milliárd euróról). A hitel/betét ráta 90,2 százalékra emelkedett (85,6 százalékról).

Előrejelzés 2023-ra

Az elemzők jelenlegi (2023 február közepi) várakozásai szerint az Erste Csoport elsődleges piacai idén elkerülik a recessziót, sőt, 2023-ban nulla és három százalék közötti reál-GDP növekedést érhetnek el. Az inflációs nyomás várhatóan csökken 2023-ban, a kiugróan magas energiaárak miatt kialakult 2022-es kétszámjegyű szintet követően.  A továbbra is erős munkaerőpiacok a várakozások szerint továbbra is támogatják a gazdaság teljesítményét az Erste Csoport összes piacán. A folyó fizetési mérlegek – azt követően, hogy a 2022. évet súlyosan megszenvedték a rendkívül magas energiaárak miatt – várhatóan ismét javulnak 2023-ban az energiaár-fordulat nyomán. Az államháztartási egyenlegek konszolidálódhatnak a 2022-es jelentős költségvetési hiányait követően. Az államadósság GDP-hez mért aránya az Erste Csoport minden piacán az előrejelzések szerint többnyire stabil lesz, így lényegesen az eurózóna átlaga alatt marad.

A fentiek fényében az Erste Csoport arra számít, hogy a nettó hitelállomány-bővülése az egyszámjegyű tartomány közepe táján lesz. A fenti kedvező makrogazdasági előrejelzés alapján a kockázati költségek 2023-ban is alacsony szinten maradnak. Miközben a jelenlegi alacsony kockázati költségszint mellett nehéz a pontos előrejelzés, az Erste Csoport várakozása szerint a kockázati költségek az átlagos bruttó ügyfélhitelállomány 35 bázispontja alatt maradnak.

Az Erste Csoport 13 és 15 százalék közötti ROTE (Return On Tangible Equity) elérését tervezi. A bankcsoport CET1 alaptőkerátája a várakozások szerint erős marad. Ennek megfelelően a 2022. évi pénzügyi évre vonatkozóan az Erste Csoport részvényenként 1,90 euró osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2023. évi közgyűlésen. Emellett – a hatóságok jóváhagyásának függvényében – a bankcsoport 300 millió eurós értékig részvényvisszavásárlást tervez 2023 folyamán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük