A véletlen és a butaság szerepe a történelemben.
Hiszem, hogy a történelem nem csak azért fontos, hogy ne kövessük el ugyan azokat a hibákat (sajnos elkövetjük), hanem azért is, mert görbe tükröt tart elénk: ebben pedig megláthatjuk valódi önmagunkat, hibáinkat és bűneinket.
Ez a könyv nem olyan olvasónak íródott, aki szereti a történelmet, hanem azon belül is csak egy szűk csoportnak, a híres csaták iránt érdeklődőknek. A történelem nagy csatáit mutatja be – kicsit már nekem is túl részletesen.
Amitől különleges ez a könyv, az a fanyar humor, ahogyan bemutatja a történelem eseményeinek esetlegességét, a véletlenek szerepét. Persze a tudomány megállapításai vélhetően igazak és a változások akkor is bekövetkeztek volna, ha egy-egy esemény máshogyan alakul. Ha Napóleon megnyerte volna a Waterlooi csatát, mert egy marék szög éppen ott lett volna a katonáinál, akkor is buknia kellett volna előbb-utóbb.
És akkor pár szó a butaságról…. Hány katona életébe került, hogy a hadseregeket hozzá nem értő arisztokraták, vásárolt és így-úgy megszerzett pozícióba kerülő, rangkórságban szenvedők vezették. Igen, ilyenkor még nevetni is nehéz. Pedig azt gondolná az ember, hogy ezek a dolgok olyan régen történtek, nem velünk esett meg ez a sok brutális esemény, így kívülállóként tudjuk szemlélni. De aztán eszünkbe jutnak azok a csaták, amelyek ma és itt a szomszédban zajlanak és rájövünk, hogy a világ semmit sem változik. Fejlettebb puskákkal lőjük agyon egymást, de a félelmeink, haragunk, hibáink és butaságaink semmit sem változtak. Csak legalább a gonoszságnak és a világ megváltásának, a karizmatikus vezetők végletekig hajszolt ideáinak, lázálmainak lenne vége.
Nekem néha a nagyon részletesen leírt csaták már unalmasak voltak, de olyankor belegondoltam a kiskatonák sorsába, ahogy sort tartva masíroztak a csatatéren és máris elfogott a borzongás. Az első világháború nagy lövészárok barátkozásai jutnak ilyenkor eszembe…. Lehet, hogy még van remény és a kisemberek tudnának normálisan élni, ha a hatalmasok, vezetők és világmegváltók békén hagynák őket….
Milyen sorsra van ítélve az emberiség? Vajon lesznek-e gyermekeink, akik több száz év múlva a mi butaságainkról, „kisember történeteinkről” fognak olvasni? Fognak még olvasni? Milye lesz 200 év múlva egy kisember? Hol fogunk élni, ha a Földet tönkre tesszük?
Bocsánat. Jól elkalandoztam ettől a könyvtől, de talán ezért is jó olvasni, mert kettesben lehetünk a fantáziánkkal, a gondolatainkkal és a rémálmainkkal.
