Ezt kell tudni a lakásfelújítási támogatásról

Január 1-jétől a lakásfelújítási költségek felét (max. 3 MFt-ot) az állam támogatásként nyújt azoknak a családoknak, akik saját tulajdonú lakásban laknak legalább egy éve a maximum 25 éves gyerekükkel együtt.

A támogatás utólagos, vagyis a legutolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig, egy összegben lesz igénybe vehető. Tehát önerő nélkül nem lehet részt venni a programban. Lássuk a részletes feltételeket.

Lakásfelújítási támogatás feltételei

  • Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetén használati megállapodással vagy bírósági ítélettel kell igazolni, hogy a saját tulajdon legalább 50 százalékos.
  • Egy évnél fiatalabb gyermek vagy magzat, illetve új lakás vásárlásra, építése esetén az egyéves bentlakási viszony nem feltétel.
  • A támogatást házaspárok, élettársak, egyszülős családok és különélők, elváltak is kérhetik. A különélők esetében a gyermeket nevelő fél a jogosult. Ha 1-1 gyermeket nevelnek, akkor fele – fele arányban vehetik fel a támogatást, illetve a támogatási jogot a szülők átadhatják egymásnak.
  • További feltétel a legalább 1 éves, maximum 30 napra megszakított folyamatos tb-jogviszony, vállalkozók esetében is.
Tőzsde tanfolyam - részvény vásárlás és day trade kereskedés!
Ne maradjon ki a tőzsde száguldásából. A tőzsdei befektetés megtanulható, és most egy helyen akár két tanfolyamot is elvégezhet:

Mindkettő gyakorlat orientált a képzés, rengeteg ábra, adat és folyamatos kapcsolattartás segíti a tanulási folyamat során.
További információk a részvény befektetési tanfolyamról: Tőzsde tanfolyamok – akció>>>

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850

A 2021. január 1-én életbe lépő rendelet szerint a támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50 százalékos arányban szerepelhet. Nem muszáj a teljes, 3 milliós keretet igénybe venni, de 6 MFt-os beruházással lehet maximálisan kihasználni a támogatást, amely beltéri és kültéri munkálatokra egyaránt elszámolható.

Felhasználási köre jóval bővebb, mint a korszerűsítésre igényelt csok, hiszen igénybe vehető akár lakásfestésre vagy konyhafelújításra is. A KSH 2015-ös felmérése szerint a 4,4 milliós hazai lakásállomány 81 százaléka több mint 30 éve épült, a lakóingatlanok legalább kétharmada felújításra szorul. A Pulzus Kutató lapunk számára készített reprezentatív felmérése szerint ugyanakkor egyelőre a lakosság mindössze 16 százaléka készül a támogatás igénybevételére, 68 százalékuk pedig nem tervezi ezt.

A megkérdezettek 16 százaléka válaszolta azt, hogy nincs lakása illetve gyereke, vagyis nem jogosult a támogatásra. A program bejelentése nyomán a GKI azt prognosztizálta, hogy 2021-ben és 2022-ben akár 120-150 ezer család is igénybe veheti ezt a támogatást, ami, ha megvalósul a felújítási tevékenység jelentős növekedéséhez vezethet (2019-ben mintegy 150 ezer lakás újult meg). Kockázati tényezők között említették ugyanakkor a támogatás által kiváltott potenciális áremelkedést, ami jó esetben évi 10 százalék alatt marad, illetve az építőipari kapacitások szűkösségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük