Melyik lett az év bankja?

Az OTP Bank lett a „Mastercard év bankja 2020” verseny fődíjasa, az Év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója kapta.

A Mastercard év bankja versenyben idén 9 kategóriában indulhattak a lakossági szolgáltatást nyújtó bankok.„Egy kihívásokkal teli évet tudhatunk lassan magunk mögött, ezért a Mastercard – év bankja programban idén azokat az innovációkat is szerettük volna díjazni, amelyek kiváltképp a lakosság segítségére voltak ebben a kritikus időszakban. Megérteni és kiszolgálni a fogyasztókat az egyre szigorúbb szabályozási környezetben nagyon is összetett munka. Ugyanakkor jó hír, hogy tehetünk azért, hogy ez jobban menjen.” hangsúlyozta a díjátadón Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Az online térbe költözött rendezvény vendégelőadója az amerikai író és társadalomtudós Simon Sinek volt, aki a vezetők megnövekedett felelősségéről, illetve az empátia és a bizalom mind kiemeltebb szerepéről beszélt.

Az év bankja elismerést a tavalyi év után idén is az OTP Bank vehette át. A fődíj pontozásakor a zsűri figyelembe vette a többi kategóriákban nyújtott teljesítményt is, így a legrangosabb cím nem csupán az üzleti eredményt tükrözi, hanem átfogó képet ad a hazai bankszektor legjobbjairól. Az OTP Bank kapta az első helyezettnek járó oklevelet Az év digitális banki szolgáltatása kategóriában is. Az OTP Bank és az OTP Mobil elsőként lépett piacra az azonnali fizetési rendszerre épülő, bankfüggetlen, online és fizikai térben is alkalmazható fizetési megoldásokkal. Ilyen például az Instant transzfer (QR-kód és mélyhivatkozás alapú), azonnali átutalási szolgáltatás vagy a SimpleBusiness, mely a kártyaelfogadás és az azonnali átutalás előnyeit ötvözi POS terminál telepítése nélkül.

Az év leginnovatívabb bankja kategóriában megosztva a GRÁNIT Bank és az OTP Bank végzett az első helyen.

A GRÁNIT Bank a korábbi évekhez hasonlóan idén is több innovatív szolgáltatást vezetett be. A Bank mobilapplikációja biztosítja az AFR-re (Azonnali Fizetési Rendszer) épülő szolgáltatások teljes körét, emellett újított a hitelezésben is, így digitálisan lehet az előszűrést elvégezni és a hitelkérelmet benyújtani. A GRÁNIT Digital kártyaszolgáltatással elsőként bővítette meglévő mobilfizetési palettáját és októberben élesítették a mesterséges intelligenciára építő, szelfi alapú számlanyitást. Éles tesztelése zajlik az első hazai, teljesen digitális jelzáloghitel előbírálatnak is.

Idén a K&H Bank bizonyult a legjobbnak Az év lakossági számlacsomagja kategóriában. A K&H ifjúsági számlacsomag korosztályonként nyújt teljeskörű megoldást a fiatalok mindennapi bankolási szükségleteire és már 6 éves kortól kínál számlavezetési lehetőséget.

Az év lakossági megtakarítási terméke díjat idén is az Erste Bank kapta.A bank ügyfeleikockázatvállalási hajlandóságukhoz, a jövőről alkotott elképzeléseikhez illeszkedő befektetést választhatnak az Erste Future Befektetési Programban. A bank szakértői csomagokba gyűjtötték a lehetőségeket (alacsony, magas vagy közepes kockázatvállalás, tervezett időtáv és félretehető összeg szerint).

Az év prémium banki szolgáltatása díjat idén a GRÁNIT Bank tudhatja magáénak. A GRÁNIT Bank a folyamatos innovációkkal, kimagasló ügyfélélményt nyújtó, prémium megoldásokkal különbözteti meg magát versenytársaitól. A meglévő szolgáltatások (Apple Pay és GRÁNIT Pay, exkluzív Platinum bankkártya, állampapír vásárlás értékpapírszámla-nyitással VideóBankon keresztül) mellé a Bank 2020-ban mobilbanki alkalmazásába telepítette az AFR összes új funkcióját. Októberben elérhetővé vált a szelfi alapú lakossági számlanyitás és a digitális bankkártya szolgáltatás is (GRÁNIT Digital kártyaszolgáltatás).

Az év társadalmilag felelős bankja címet az OTP Bank kapta. Az OTP Bank által nyújtott támogatásból a legnagyobb részt a pénzügyi edukáció és az évente 15 ezer diákot elérő OTP Fáy András Alapítvány projektjei képviselik: központ-, tananyagfejlesztések, karriersuli, tanárképzés, módszertani újítások, innovatív technológiákkal megújuló képzések és felnőttek oktatása.

Az év fenntartható bankja címet a GRÁNIT Bank nyerte el. A GRÁNIT Bank fenntarthatósági stratégiáját a környezet, a társadalom és a gazdaság hármas pillére mentén alakítja, így az olyan elemeket foglal magában, mint a klímavédelem, sokszínűség, digitális és pénzügyi edukáció, átláthatóság, fenntartható termékek és szolgáltatások, etikus üzletmenet.

Az év bankára címet idén Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük