Az elmúlt időszakban a befektetési eszközök árazása nagyon megemelkedett, sokkal inkább, mint azt a gazdasági növekedés indokolhatná. A világ adósságtengerben úszik, a nulla körüli kamatok sokáig vonzották az eladósodást: az állam élénkíteni akart, a jegybank válságot kezelni, a lakosság jobban élni. De mi lehet a vége ennek a folyamatnak?
Az ezredforduló előtt a befektetési vagyonok növekedése valamennyire követte a GDP növekedését, az elmúlt tíz évben azonban hatalmas drágulás következett be a legtöbb eszközosztálynál: részvények és egyéb pénzpiaci termékek, ingatlanok, műtárgyak és sok más eszköz ára hatalmas emelkedésen van túl.
Hogy érthetőbb legyen: nem a vagyon értéke, hanem az ára elkezdett sokkal jobban, mint azt az „általános” gazdasági növekedés indokolhatta volna. Ez a vagyoni többlet, amely ennek a folyamatnak az eredményeként keletkezett, vajon milyen zavarokat okozhat? Helyre állhat még a korábban megszokott egyensúly?
Mi lesz a papírvagyonokkal?
Egyre többen használják ennek a vagyoni elemnek (többletnek) a megnevezésére a papírvagyon kifejezést.
A McKinsey intézet az egyik tanulmányában annak járt utána, hogy mi lehet ennek a papírvagyonnak a sorsa, hogyan alakulhat ennek tükrében az előttünk álló évtized. Több lehetőségeket is vizsgáltak, de természetesen a jövő sokkal bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb, szóval ez csak egy „gondolatkísérlet”.
A McKinsey szerint az elmúlt húsz évben 160 billió dollárnyi papírvagyon keletkezhetett. A gazdasági növekedés lelassult, az egyenlőtlenségek nőttek, és nagyságrendileg minden 1 dollár befektetés 1,90 dollár adósságot generált. Vagyis az olyan eszközök értékelése, mint a részvények és az ingatlanok, gyorsabban nőtt, mint a reálgazdasági kibocsátás. Összességében a globális mérleg 1,3-szor gyorsabban nőtt, mint a GDP, elérte az 1,6 kvintimillió dolláros eszközállományt, amely nagyságrendileg 610 billió dollár reálvagyonból, 520 billió dolláros pénzügyi eszközből a pénzügyi szektoron kívüli és 500 billió dollárból áll a pénzügyi szektoron belül. A tanulmányban négy lehetséges kimenetelt vázolnak fel ennek a rendkívüli helyzetnek a következményeit vizsgálva:
- visszatérés az elmúlt időszakhoz (alacsony kamatok, 2000-2010.évek)
- hosszabb ideig magasabb infláció (stagnáló gazdaság, magasabb kamatok, korrekció az eszközáraknál)
- mérleg-visszaállítás (stagfláció, 1990-es években Japán)
- termelékenységgyorsítás
A legjobb forgatókönyv a negyedik, amikor a termelékenység felgyorsulhat annyira, hogy a gazdasági növekedés utoléri a vagyoni mérleget és így a gyors GDP-növekedés, a vagyoni növekedés egy egészségesebb mérleg kialakulásához vezetne.
Van esélye ennek az optimista kimenetelnek, hiszen elmaradtak és így emelkedniük kell az infrastrukturális beruházásoknak, az energiaátmenet is lendületet vehet, valamint az immateriális javak további növekedése is sok „pénzt égethet el”. De ezzel a növekedés is lendületet vehet, ahogyan a védelemmel, az ellátási láncokkal és az iparpolitikával kapcsolatos beruházások is fokozódhatnak. Ekkor azonban növekedhetnek az egyenlőtlenségek és az adósság lavina is időszakos válságokhoz vezethet.
Az első forgatókönyv ismerős, ilyen volt a 2008-as gazdasági válságot megelőző állapot, vagy az olajsokk utáni hetvenes évek. A második eset is ismerős, ez akkor történhet meg, ha az inflációt nem sikerül letörni. A harmadik lehetőség a Japánéhoz hasonló ingatlan és részvénybuborék kidurranás is elképzelhető. Ekkor a monetáris és fiskális politika nem tud úgy segíteni, mint a globális pénzügyi válság idején, hiszen a mérlegek már így is nagyra növekedtek. Magas kamatok, elvesztegetett évtized várna ránk.
A négy forgatókönyv közül háromban a mérleg a GDP-hez viszonyítva zsugorodik, legyen szó eszközkorrekcióról és hitelállomány-leépítésről, magasabb inflációról vagy gyorsabb GDP-növekedésről. Ennek a korrekciónak meg kell történnie.
Persze országonként vannak hasonlóságok és eltérések, de a trendek a fejlett világban egész jól elkülöníthetőek. A pozitív kimenetel a produktív tőkeallokációt és befektetést, a digitális eszközök gyorsabb alkalmazását követelné meg. Ide tartozik a mesterséges intelligencia megfelelő és gyors elterjedése is. A pénzügyi rendszer is átalakításra szorul, a tőkeallokációt az új, termelő tőkeképzésre kell összpontosítania.
Az előttünk álló út nagyon bizonytalan, a lehetséges forgatókönyvek nagyon eltérőek és új változatokat is fel lehetne folyamatosan állítani. Fontos lenne a tudatos célkijelölés és szoros együttműködés az egyes államok között.
