Drón szabályozás Amerikában

Egy kereskedelmi drón súlya legfeljebb 25 kilós lehet, az nem emelkedhet 500 lábnál (152,4 méternél) nagyobb magasságba, nem repülhet óránként 160 kilométernél gyorsabban és nem léphet ki az őt irányító pilóta látóteréből – az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) ezeket a működtetési elveket terjesztette elő megvitatásra a polgári gazdaságban hasznosítandó pilóta nélküli repülőgépekkel kapcsolatban.

A javaslat értelmében tilos lenne a szerkezetet fedélzeti kamerák segítségével a látótávolságon kívül továbbvezérelni, azt felelőtlenül röptetni és a repülőről bármit leejteni. Polgári drónpilóta kizárólag olyan személy lehet, aki betöltötte a 17. életévét, letett egy repülővizsgát és megszerezte a közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) engedélyét.

A FAA előterjesztéséhez 60 napon át várják az állampolgárok javaslatait, a kongresszusnak pedig elvileg szeptemberig kellene elfogadnia a kereskedelmi pilóta nélküli repülőgépekre vonatkozó szabályokat és normákat. Szakértők várakozásai szerint azonban nem valószínű, hogy a végleges szabályozás másfél éven belül elkészüljön.

Barack Obama ugyancsak vasárnap kibocsátott egy (a rendelettel azonos jogi erővel bíró) elnöki emlékeztetőt, amelyben felszólította a szövetségi kormány szerveit: egy éven belül tegyék közzé a drónfelhasználással kapcsolatos alapelveiket, különös tekintettel azokra, amelyek az információ gyűjtésére, annak tárolására és terjesztésére vonatkoznak.

A cél annak biztosítása, hogy az eszköz alkalmazásával a kormányzati szervek ne sértsék meg az amerikai alkotmány első kiegészítését, amely szavatolja a vallás-, a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadságot, vagy nehogy bárki ellen is diszkriminációt alkalmazzanak az etnikai, “faji”, nemi és vallási hovatartozása vagy a nemi orientációja alapján.

Az Egyesült Államokban az ország mexikói határát is drónokkal figyelik, de az FAA a helyi rendőrségeknek és más állami szerveknek is engedélyezte ezek alkalmazását. A Fehér Ház közleménye szerint a pilóta nélküli szerkezetek potenciálisan széles körben felhasználhatók fel a mezőgazdaságban, a bűnüldözésben, a partvédelmében, személyek felkutatásában és mentésében, az elsősegély-nyújtásban, a veszélyessé vált infrastruktúra ellenőrzésében és sok más területen is.

Az FAA eddig 28 esetben tett kivételt az általános tilalom alól, egyebek között lezárt területen folytatott televíziós és filmforgatások, valamint hidak és mezőgazdasági területek állapotának felmérése esetében. További több száz kérelem elbírálása függőben van.
A Pilóta Nélküli Járműrendszerek Nemzetközi Egyesületének (AUVSI) számításai szerint a kereskedelmi drónágazat három éven belül 70 ezer új állást és 13,6 milliárd dolláros forgalmat hoz létre.

Az FAA most közzétett javaslatai nem vonatkoznak a drónok hobbiként történő röptetésére. A hatóság ugyanis már korábban rögzítette, hogy az ilyen szerkezetek nem emelkedhetnek 400 láb (mintegy 122 méter) fölé, nem kerülhetnek az üzemeltető látotávolágán kívülre és kerülniük kell a többi repülő szerkezetet. Ha az alkalmazásuk egy repülőtértől 8 kilométeres távolságon belül történik, akkor arról az üzemeltetőnek értesítenie kell légiforgalmi irányítást.
Forrás: napigazdasag.hu

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások