Hiába a Brexit-referendum eredménye, vagy Donald Trump elnökké választása, a globalizációnak nemhogy nincs vége, de a java még csak most jön – állítja Richard Baldwin közgazdász-professzor, aki már 30 éve foglalkozik a témával. A Quartz-nak adott interjújában elmondta, hogy bár sokan megpróbálnak majd ellene tenni, a globalizáció végső, harmadik szakasza a nyakunkon van, és elkerülhetetlenül megvalósul majd, ráadásul sokkal nagyobbat fog szólni, mint az első kettő.
A professzor szerint a globalizáció folyamatának három jól elkülöníthető fázisa van:
- Először árukat mozgatunk meg, továbbítunk a Föld minden pontjára.
- A második szakaszban technológiákat, eszméket, ötleteket juttatunk el mindenhova.
- Végül pedig magukkal az emberekkel tesszük ugyanezt.
A 19. század eleje óta az első két fázis megvalósításához kapcsolódó költségek drámaian csökkentek, ami hozzájárult a nemzetközi kereskedelem korábban nem látott ütemű élénküléséhez. A politikusok mantrája hosszú éveken keresztül az volt, hogy a globalizációval mindenki nyer, az utóbbi időben a fejlett országok alsó-középosztályán belül egyre növekvő társadalmi elégedetlenség azonban arra kényszerítette egyre többüket, hogy beismerjék, ez nem feltétlenül van így.
A gazdag országok ipari termelésük egy részét a szegényebb feltörekvő országokba telepítették, ami elképesztő növekedési boomhoz vezetett, emellett pedig emberek százmillióit húzott ki a mélyszegénységből.
Ebből persze egyenesen következett, hogy voltak, akik rosszabbul jártak, ez pedig fokozatosan növekvő politikai feszültségekhez vezetett a gazdag nyugati országokban. Nem csak a folyamat gyorsasága volt az, ami politikai feszültséghez vezetett: a globalizáció nem korlátozódott egyetlen szektorra, vagy munkakörre, hanem minden egyes embert érintett. A globalizáció hirtelen, megjósolhatatlan következményekkel járó egyéni aspektusa az, ami az embereket igazán megijesztette, ami dühhöz és frusztrációhoz vezetett.
Fontos látni, hogy a fejlett országok képzetlen, alsó-középosztálybeli tagjai a jövőben nem a hasonló helyzetben lévő kínaiakkal fognak versenyezni, hanem a robotizációval. Hiába hangzatos politikai szlogen, hogy a megszűnt munkahelyeket visszahozzuk, a technológiai rohamos fejlődése ezt nem teszi lehetővé. A munkahelyek védelme helyett a dolgozók védelmére kell koncentrálni, annál is inkább, mert nyakunkon a globalizáció utolsó, harmadik fázisa, ami mindent boríthat.
A harmadik, végső szakasz
A végső szakasz keretében drámaian csökken majd annak költsége (és ideje), hogy embereket mozgósítsunk a világ bármely pontjára. Ebben két technológiának lesz kulcsszerepe, amelyek még túl drágák, hogy széleskörben alkalmazhatóak legyenek, idővel azonban – épp úgy, mint minden más- sokkal olcsóbbá válnak majd.
- Az egyik ilyen technológia az úgynevezett „telepresence”, ami lehetővé teszi, hogy az adott személy gyakorlatilag fizikailag is jelen legyen valahol, úgy, hogy közben akár több ezer kilométerre tartózkodik. Amolyan sci-fi filmbe illő hologramra kell gondolni. Képzeljünk el egy olyan esetet, ahol egy New York-i orvosprofesszor egy Budapesten végzett életmentő műtéthez asszisztál, személyesen nyomon követve az eseményeket anélkül, hogy akár egy métert is meg kellene tennie.
- A másik ilyen technológiai, ami gyökeresen megváltoztathatja a világot, a „telerobotics” nevet viseli. Az előbbi példánál maradva a jövőben arra is lehetőség lesz, hogy egy amerikai orvos egy robotot New York-ból irányítva magyar betegen végezzen el olyan műtétet, amihez mondjuk itthon nem találnak megfelelő orvost. Vagy, amit Baldwin hoz fel példaként, semmi akadálya nem lesz, hogy egy kenyai munkás távvezérlésű robotok segítségével amerikai szállodákat takarítson saját otthonából. Nem nehéz belátni, hogy ebben az esetben az amerikai takarítónők valóban nem a kenyai kollégáikkal, hanem a technológiával versenyeznek majd.
Minden jel arra utal, hogy a mindent elsöprő harmadik globalizációs fázis már nem csak a feldolgozóiparban fog gyökeres átrendeződést hozni, hanem a nyugati országokban hagyományosan sokkal több embert foglalkoztató szolgáltatói szektorban is.
A professzor szerint megoldást jelentene, ha a világ kormányai az észak-európai jóléti államokról példát véve aktívan támogatnák az emberek átképzését, munkaerő-piaci boldogulását, illetve lakhatását. Kulcsfontosságú az oktatás fejlesztése is: a fiatalokból nem túlspecializált szakbarbárt kell nevelni, hanem olyasvalakit, aki képes alkalmazkodni az egyre gyorsabban változó világhoz, így természetesnek veszi az élethosszig tartó tanulás folyamatát. A kreativitást, emberi kapcsolatokat, szemtől-szembeni érintkezést igénylő munkahelyeket nem lehet majd helyettesíteni például távirányítású robotokkal.
Forrás: portfolio.hu
