Alighanem az olajár 2014-ben megkezdett esése óta eltelt időben hangzott el legtöbbször elemző körökben az a mondat, hogy „Ez most már biztosan az alja.” És ez pontosan annyiszor bizonyult tévedésnek, ahányszor kimondták. Számoljunk le a dogmákkal, gondoljuk végig az olaj-sztorit újra….
Tényleg olyan biztos, hogy az olajár trendje pozitív? Ha ugyanis ez a tétel nem lenne igaz, az jól magyarázhatná az elmúlt évek történéseit, és nem utolsó sorban komoly hatással lenne a monetáris politikára is.
Spencer Dale, a British Petroleum jegybankárból lett vezető elemzője egy tavaly októberi konferencián rendkívül érdekes támadást intézett az olajpiaci elemzés ortodoxiái ellen, aminek a következtetései ebben az értelmezési keretben különösen megfontolandók. A következő bekezdésekben az ő beszédét foglaljuk össze röviden.
Az olaj árának közgazdasági elemzése mögött négy hagyományos feltevés húzódik meg, amit nem igazán szokás megkérdőjelezni.
1.) Ha valaki valaha járt földrajzórára, akkor jól emlékezhet arra, hogy a természeti erőforrásoknak két nagy csoportja van: a megújuló és a nem megújuló erőforrások. Ez utóbbiak jellemzője, hogy a Földön adott mennyiség van belőlük, azaz az emberi léptékű időn belül el tudnak fogyni. Ebből következően ezeknek az erőforrásoknak a relatív ára folyamatosan nő, hiszen egyre kevesebb van belőlük, miközben a keresletük nem csökken. Az ilyen természeti erőforrás tankönyvi példája a kőolaj. Az első ortodoxia tehát az, hogy az olaj egy kimeríthető természeti erőforrás.
2.) A második tétel, hogy az olaj kínálata és kereslete nem igazán árérzékeny, azaz az árrugalmassága kicsi. A kínálati oldalra ez azért igaz, mert az olajmezők feltárása, és a hagyományos olajfúró tornyok üzembe helyezése hosszú időt vesz igénybe és rendkívül nagy fix költséggel jár. A termelés ezért rövid távon nem igazán tud alkalmazkodni a keresleti ingadozásokhoz. A keresletoldali árrugalmatlanságot pedig az magyarázza, hogy nincs a kőolajnak rövid távon jó helyettesítője.
3.) A harmadik hagyományos feltevés, hogy az olaj keletről nyugatra áramlik, míg a pénz nyugatról keletre. Ezt nem is kell túlragozni, az olajat főleg a Közel-Keleten termelik, és főleg Észak-Amerikában és Európában használják fel.
4.) A negyedik sarokpont pedig az, hogy az OPEC az olajpiacon stabilizáló szerepet tölt be. Ezek szerint az olajpiacon az OPEC a termelése szabályozásával mindig ellensúlyozni tudja az olaj keresletében vagy kínálatában bekövetkező változásokat.
Spencer Dale szerint a fenti négy feltevés az elmúlt 10-15 évben bekövetkezett változások miatt már cseppet sem tekinthető igaznak, aminek súlyos következményei vannak az olajár jövőbeli alakulására. Ezek közül a változások közül kiemelkedő fontosságú a palaolaj-forradalom, a kevésbé energiaigényes technológiák kifejlesztése és a környezettudatosság politikai súlyának növekedése.
Spencer Dale természetesen nem tagadja, hogy a kőolaj mennyisége ne lenne korlátos. Arra viszont rámutat, hogy cseppet sem biztos, hogy akár csak megközelítően is pontos képünk lenne arról, hogy tulajdonképpen mennyi van. Ha folyamatosan nő az ismert olajmezők száma, akkor az olaj ára nem fog úgy viselkedni, mintha az olaj korlátos természeti erőforrás lenne.
Márpedig gyorsabb ütemben fedeznek fel új olajmezőket, mint amilyen gyorsan fogyasztjuk a meglévő olajat. Napjainkban a(z adott árak mellett) gazdaságosan kitermelhető olaj mennyisége 2,5-szer akkora, mint 1980-ban volt. A hosszú beruházási-termelési idő és magas fix költségek a palaolajra már nem érvényesek. A palaolaj esetében már hetek is elegendőek a beruházási döntés meghozatalától az első hordó kitermeléséig. A kínálat árrugalmassága tehát a palaolaj megjelenésével nagyban nőtt, ezért az olajár volatilitása is kisebb lehet. Ugyanakkor a palaolajpiacon jellemzően kisebb cégek működnek, akik működésükhöz jelentős mértékben használnak hitelt. A palaolajjal ezen a csatornán keresztül az olajpiacon megjelent egy hitelcsatorna, azaz a pénzügyi rendszer turbulenciái a korábbinál jobban meg fognak jelenni az olajpiacon, ami éppen hogy növelheti az olajár volatilitását.
A technológiai változások miatt a „Nyugat” olajkereslete folyamatosan csökken. Ennek az egyik része az észak-amerikai palaolaj jelentette nyugati többletkínálat. Az USA a BP számításai szerint 2030-ra akár önellátóvá is lehet olajban. A dolog másik része, hogy jelentősen növekedett a motorok hatékonysága, így egyre kevesebb üzemanyagra van szükség. A BP előrejelzése szerint az EU olajkereslete 2035-re egészen az 1960-as évi szintre eshet vissza.
Mindeközben Kína és India egyre nagyobb olajimportra fog szorulni az elkövetkezendő két évtizedben. Mindennek messzire mutató következményei lesznek az energiapiacon, a pénzügyi piacokon és nem utolsó sorban a geopolitikában.
Spencer úgy érvel, hogy az OPEC soha nem tudta az olajpiacot tetszőleges sokk esetén stabilizálni. Az OPEC mindig csak átmeneti sokkok esetén tudta a termelés változtatásával stabilizálni az olajpiacot. Strukturális sokk esetén viszont ez nem megy. És a palaolaj-forradalom éppen egy ilyen strukturális sokk, és ezt az OPEC pontosan fel is ismerte, ezért nem is harcol az árral szemben, hanem a piaci részesedését igyekszik megtartani.
Dale Spencer szerint mindez azt bizonyítja, hogy az olajpiac elemzésére használt eszközeink, modelljeink elavultak, újak kellenek. Ezt az új megközelítést nevezte el úgy, hogy New Economics of Oil. Ennek az új elemzési eszköztárnak pedig négy – a korábbitól különböző – sarokköve van:
– Az olaj nem valószínű, hogy valaha is elfogy, azaz az olaj relatív árának trendje nem feltétlenül pozitív.
– A palaolaj technológiája miatt a kínálat árrugalmassága nő, ugyanakkor az olajpiac jobban ki van téve a pénzügyi rendszernek.
– Az olaj nemsokára nyugatról kelet felé fog folyni.
– Bár az OPEC központi szereplője marad az olajpiacnak, stabilizáló szerepe csak átmeneti sokkok esetén van.
Az olajár esése mindig csak átmeneti sokként merült fel, amit éppen ezért figyelmen kívül is lehetett hagyni. Ha azonban Spencer Dale-nek igaza van, és az olaj árában megfigyelt változások valami nagyon is komoly strukturális változást jeleznek, akkor az olajár középtávon jóval kevésbé fog hozzájárulni az inflációhoz, aminek következtében a reálkamatok a szándékoltnál nagyobbnak bizonyulhatnak.
Ennek fényében érdekes kérdés lesz, hogy a Fed vajon fogja-e tudni tartani a beígért emelkedő kamatciklust, vagy esetleg kénytelen lesz-e sokkal tovább fenntartani a laza monetáris kondíciókat.
Forrás: index.hu
