A repüléstörténet érdekes esetei

Nem a maláj utasszállító az egyetlen repülőgép, amely a repüléstörténet mintegy másfél százados történetében nyomtalanul eltűnt. Igaz, a Malaysia Airlines gépe 239 utassal a fedélzetén a legnagyobb eltűnt repülő.

1962 márciusában veszett nyoma az Egyesült Államok hadserege által használt Flying Tiger Line 739-es járatának, amely 93 amerikai katonát és három dél-vietnami állampolgárt szállított Kaliforniából Vietnamba. A repülőgép a Fülöp-szigetek felé tartva eltűnt, a gépen utazó 107 embert eltűntnek, majd halottnak nyilvánították. A következő nyolc napban elkezdődött a keresés a Csendes-óceánban 520 ezer négyzetkilométernyi területen az amerikai hadsereg, a légierő és a tengerészet részvételével, de a gép roncsdarabjai nem kerültek elő. A feltételezések szerint a repülő felrobbant, egy tankerhajó személyzete ugyanis robbanást észlelt az égbolton, körülbelül ott, ahol a repülőgépnek haladnia kellett.

Tizenkét évvel korábban, 1950. június 23-án este veszett nyoma a naponta New York és Seattle között közlekedő Northwest Orient Airlines 2501-es járatának, 55 utassal és háromtagú személyzettel a fedélzetén. A gép körülbelül 1100 méterre repült a Michigan-tó felett, majd – miután a pilóták süllyedésre kértek engedélyt a forgalomirányító központtól – nyomtalanul eltűnt. Nagyszabású keresési művelet vette kezdetét, a Michigan-tó aljára búvárok merültek le. Törmelék és emberi maradványok feljutottak ugyan a tó felszínére, de a gép darabjait sosem találták meg.

1989. augusztus 25-én hasonló sorsra jutott a Pakistan International Airlines 404-es járata, 54 emberrel a fedélzetén. Az észak-pakisztáni Gilgitből a fővárosba, Iszlámábádba tartó géppel reggel kilenc előtt tíz perccel elvesztették a kapcsolatot, akkor jelentkezett be utoljára a pilóta. A repülő a feltételezések szerint hegynek csapódott.

A repüléstörténet egyik legrejtélyesebb eltűnése Amelia Earhart nevéhez fűződik. Az amerikai pilótanő első nőként akarta körberepülni a földet, ám vállalkozása tragédiával végződött. 1937. július 2-án éjfélkor vette kezdetét az út utolsó, harmadik szakasza. Earhart és navigátora Pápua Új-Guineából a négyezer kilométerre fekvő Howland-sziget felé tartott, ám hét és fél órával az indulás után Earhart közölte, hogy fogy az üzemanyag, majd arra panaszkodott, hogy rossz a rádiókapcsolat. Utolsó üzenetét nyolc és háromnegyed órával az indulás után küldte. A baleset körülményeiről azóta sem tudni semmit, de egy 1991-es expedíció során megtalálták a gép egy darabját a csendes-óceáni Kiribatihoz tartozó Nikumaroro-atollon. Szakértők szerint Earharték a tengerbe zuhantak.

Forrás: napigazdasag.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal