„Ne higgyenek az uralkodó elitnek, a világgazdaság komoly bajban van” – mondja a Morgan Stanley egyik volt vezető közgazdásza. A Kínában kipukkadó lufik még csak a kezdet, a jelenlegi folyamatok még a 2008-as válságnál is nagyobb krízishez vezethetnek.
Kifakadt a világ gazdasági döntéshozóira Andy Xie, a Morgan Stanley volt vezető közgazdásza, miután úgy véli, ezek a „fontos emberek” hasztalan találkozóikon pszichológiai okokra fogják a világgazdaság jelenlegi problémáit, miközben minden jel egy elhúzódó, globális stagnálás és bizonytalanság felé mutat. Xie a The South China Morning Post című lap online felületén megjelent véleménycikkében megjegyzi, hogy a G7-ek és a G20-ak szakértői sem tudtak konstruktív javaslatokkal előállni a világgazdaság fellendítésére.
Az olaj ára 2014 júniusához képest 70 százalékot zuhant, a brazil real értéke megfeleződött, az orosz rubel 60 százalékot esett – ezek fontos jelek, amelyek arra utalnak, hogy a globális gazdaság egy újabb recesszió küszöbén áll – írja a közgazdász.
Xie szerint az elmúlt két évtized gazdasági fellendülését két körülmény magyarázza. Az egyik az, hogy 800 millió keményen dolgozó kínai megjelent a globális munkaerőpiacon, a másik, hogy forradalmi lendülettel fejlődött a számítástechnika. Ugyanakkor ahelyett, hogy ez a többség életét javította volna, a világ válságról válságra bukdácsolt, ami a Davost és más globális elittalálkozókat látogató, „alkalmatlan” döntéshozók rossz vezetésével magyarázható.
A szakértők azt tartják a modern gazdaság egyik fő gondjának, hogy a rendszer manipulált, azaz az egyre nagyobb jövedelmi koncentráció nem a szabadpiaci verseny eredménye, hanem egy olyan manipulált rendszeré, amely a politikai hatalmon lévőknek kedvez. Xie szerint ez nagyjából meg is állja a helyét, de a legfontosabb tényező ebben a rendszerben, hogy a monetáris politikát, a pénzpiacokat a gazdaság felpumpálására használják.
Ezt azzal indokolják, hogy mindenki érdekében ösztönzik a gazdasági növekedést. Ez azonban nem igaz, valójában a „pénzügyi táplálékláncban” kevesek szerzik meg az így bepumpált tőkét, akiket persze ez gazdaggá tesz, miközben az emberek többségének csak morzsák jutnak. A szerző megjegyzi, hogy a 2008-as válság idején az amerikai kormány és a Fed ezer milliárdokban mérhető dollárt pumpált a gazdaságba, hogy megmentse azokat, akik a válságot okozták.
Amikor 2008 után Peking hatalmas beruházásokba kezdett, a világ döntéshozói éltették Kínát a világgazdaság megmentéséért. A világ második legnagyobb gazdasága több mint 20 ezer milliárd dollárt költött gyárak és lakóházak építésének finanszírozására. Ezek a beruházások azonban nem garantálnak végső fogyasztást – mutat rá a szakember.
A gyár építése ugyanis addig generál fogyasztást, amíg a beruházás tart, ám utána a termékeit el is kellene adni valakiknek ahhoz, hogy ez folytatódjon. Kína ezt úgy „oldotta meg”, hogy még több gyárat épített, hogy ezeknek a vállalatoknak piacot teremtsen, amivel elindított egy piramisjátékot. Ez pusztító következményekkel járhat, aminek jelei csak most kezdenek láthatóvá válni – véli Xie.
Kína túlfűtött beruházásai felpumpálták a nyersanyagárakat, ami egy újabb piramisjátékhoz vezetett, miután pótolta a hiányzó fogyasztást. A nagy jegybankok nullára vágták az alapkamatot, ám a hitelezés nem nőtt meg, miután a vállalatok nem látták a jövedelemeróziótól szenvedő fogyasztók felől érkező nagyobb keresletet, ezért nem bővítették – részben hitelek felvételével – termelésüket, szolgáltatásaikat.
A nyersanyag- és energiaárak megugrása azonban egy időre hitelkeresletet teremtett. Dollárban számolva ezermilliárdokat öntöttek az energiaszektorba és még további ezermilliárdokat a bányavállalatokba – a feltörekvő gazdaságok vállalatai mintegy 9 ezer milliárd dollárnyi hitelt vettek fel. Ez az adóssághegy beépült a kínai beruházási piramisba. Amikor kipukkad, az csak a kezdet lesz – véli a közgazdász, aki szerint ennek a hatása a pénzügyi rendszerre nagyobb lehet, mint a 2008-as válságé.
Xie szerint a kipukkadó nyersanyagárlufi mellett a kínai beruházási lufi kidurranása több évre taccsra vághatja a globális tőkeberuházásokat. Annak ellenére, hogy a kínai beruházások növekedése lassult a korábbi időszakhoz képest, az ország GDP-jének felére rúgó beruházások így is évente több mint ezermilliárd dollárnyi kapacitásbővüléssel járnak. Ki fogja megvásárolni az ezzel előállított javakat?
Kína érthetően mintegy exportálni akarja a többletkapacitását, azaz el akarja adni a világon az ezzel előállított termékeket, ami a világ más részein, különösen a közepes jövedelmű feltörekvő gazdaságoknál az ipar leépüléséhez vezet. Ez a foglalkoztatás és a jövedelmek csökkenését eredményezi, majd az emiatt bekövetkező csődök tovább gyengíthetik a globális hitelezési rendszert.
A világgazdaság több évig elhúzódó stagnálás, defláció és pénzügyi válságok előtt áll – véli Xie. Válaszul jelenlegi gazdasági döntéshozók ugyanazokkal a trükkökkel próbálkoznak majd, mint nyolc éve, ugyanúgy telepumpálják likviditással a pénzpiacokat – ám hiába. Eközben erősödni fog a politikai bizonytalanság. Sokáig fog tartani, amíg a megfelelő vezetők a színre lépnek.
Rövid távon helyzetbe kerülhetnek a populisták, akik protekcionizmusban és a szabadkereskedelem visszafejlesztésében gondolkodnak, ám ez csak további válságokat okoz a globális gazdaságban. A protekcionizmus megugraszthatja az inflációt, amiből gyorsan hiperinfláció lehet, ami politikai felforduláshoz vezet – ecseteli az előttünk álló éveket a közgazdász.
Forrás:napi.hu
