A nemnövekedés – angolul és franciául inkább „visszanövekedés”, degrowth és decroissance – mozgalom egy világszerte egyre jobban terjedő közösség és gondolkodási irányzat, amely a képviselői állítása szerint újra akarja politizálni a fenntarthatóság témaköréét. A végtelen és folyamatos gazdasági növekedés nem fenntartható, és ami még fontosabb, nem kívánatos.
Bár a magát nemnövekedőnek nevező mozgalom még viszonylag új – a most Budapesten konferenciázó formájában a 2000-es években indult Franciaországban –, a gondolat, hogy lehetséges, a gazdasági növekedés nem tartható fenn örökké, egyáltalán nem az. Először 1972-ben került a figyelem középpontjába ez a kérdés, amikor egy csapat tudós az MIT-ről előállt a Növekedés határai című jelentéssel.
Ebben különböző modellekkel kiszámolták, hogy a népesség és az ipari kibocsátás (és ezzel együtt a környezetszennyezés) növekedésének különböző változatai mellett mennyi idő után használjuk el visszafordíthatatlanul a Föld készleteit. A kutatók akkor azt találták, hogy ha az emberiség nem csökkenti radikálisan a kibocsátását, ha minden megy tovább a régiben, akkor 2070-re a környezeti és gazdasági pusztítás miatt összeomlik a társadalom.
Ez a jelentés akkor sokakat eléggé megrázott, még az Európai Bizottság akkori elnöke, Sicco Mansholt is arról kezdett beszélni az olvasása után, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy nulla gazdasági növekedés, vagyis kibocsátásnövekedés mellett is normálisan tudjon működni a társadalom.
Ezt a vitát aztán elnyomta az, hogy a 70-es évek gazdasági válságaiban tényleg megtörtént, hogy nem növekedett a gazdaság, ez pedig mindenkinek rossz volt, majd a Thatcher–Reagan-korszak neoliberális forradalma egyrészt kihúzta a világ gazdaságát a válságból, másrészt félresöpört bármilyen gondolkodást arról, hogy rossz lenne a végtelenségig növekedni.
Időközben pedig bekerült a mainstream gazdasági gondolkodásba a fenntartható fejlődés fogalma, vagyis az elképzelés, hogy ha kicseréljük a szennyező energiaforrásainkat megújulókra, akkor minden további nélkül tud tovább növekedni a világ gazdasága, vagyis a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.
A nemnövekedés-mozgalom két dolgot kérdőjelez meg igazán:
– azt, hogy a fenntartható, zöld növekedés lehetséges;
– és azt, hogy a növekedés általában egy kiemelt társadalmi cél.
A technológiai innovációknak köszönhetően elméletileg elképzelhető olyan gazdasági növekedés, hogy közben az energiafelhasználás és az anyagi kibocsátás nem növekszik, ám ez eddig nem történt meg, a budapesti konferencia résztvevői szerint pedig nem is nagyon fog soha.
És miközben várunk a technológiai csodára, a világ anyagfelhasználása 94 százalékkal nőtt 1980 óta, és 2000 óta is folyamatosan növekszik. Elméletileg az is lehetséges, hogy növeljük a gazdaságot és a jövedelmeket a végtelenségig fizikai termelés nélkül is, hiszen végtelen mennyiségű piacképes szolgáltatást lehet kitalálni, aminek alig van eszközigénye. Csakhogy a helyzet egy pár éve megjelent tanulmány szerint az, hogy minél gazdagabb egy ország, annál nagyobb földterületet kell felhasználni a fogyasztásának a kielégítéséhez. Nem biztos, hogy otthon, lehet, hogy a világ másik végén, de az össztermék növekedése mindenképpen nyomot hagy az anyagi világon, és így a növekedés következtében egyre inkább elhasználjuk a bolygó készleteit.
A nemnövekedés-pártiak szerint az sem megoldás, hogy teljesen átáll a világ a megújuló energiára – már csak azért sem, mert valójában nem történik meg, legalábbis nem olyan gyorsan, mint azt a kormányok ígérgetik –, mert a klímaváltozást felgyorsító gázok 30 százaléka és az egyéb környezetszennyezés jó része nem az energiafelhasználásból, hanem például az ipari mezőgazdaságból jön. A környezeti katasztrófa elkerüléséhez ezért sokak szerint nem tiszta energiára, hanem egy másfajta gazdasági rendszerre lenne szükség. Például a nemnövekedés hívei szerint egy olyanra, ahol a társadalom demokratikusan döntve visszafogja a termelését és fogyasztását, és kitalálja, hogy tud boldogan élni kicsit máshogy.
A nemnövekedők nem is azt szeretnék elérni, hogy egyszerűen ne nőjön a GDP, hanem hogy egy olyan gazdasági és társadalmi rendszer alakuljon ki, amelyben nem a GDP az emberi jólét legfontosabb mércéje. A zöld mozgalom már egy ideje pörög azon, hogy a GDP helyett valami mással kellene mérnünk, hogy éppen hogyan áll a társadalmunk, mert ez a mérőszám, amivel azt azonosítjuk, hogy egy ország vagy ember mennyire sikeres és így boldog, valójában nagyon keveset mond el arról, hogy az emberek mennyire érzik jól magukat.
A zöld mozgalom balszárnya lassan Svédországtól Görögországig és Kanadától Indiáig elkezdte nemnövekedés-pártinak vallani magát, és e mögé a zászló mögé sorakoztat be minden rendszerkritikus elemet a feminizmustól a menekültbefogadókon és az egyenlőtlenségek ellen küzdőkön át az ökokertészekig.
Persze az biztosan része ennek a másvalaminek, hogy együnk kevesebb húst, mert az ipari állattartás nagyon szennyező, járjunk biciklivel autó helyett, vásároljunk kevesebbet, és érezzük, hogy ettől sokkal jobban érezzük magunkat. De ez önmagában még nem egy kiforrott politikai mozgalom, hanem pont ugyanolyan unalmas dolog, mint hogy legyen több napelemes ház.
A nemnövekedés – ahogy a legfőbb magyarországi nemnövekedő és a budapesti események főszervezője, a Franciaországból ideköltözött Vincent Liegey is elmondja – egyelőre leginkább egy provokatív szlogen, aminek az a célja, hogy elkezdjünk egyáltalán gondolkodni azon, hogy akkor mit lehetne csinálni.
Még az sem biztos, hogy amellett áll ki, hogy ne növekedjünk, vagy növekedjünk máshogy. Viszont bekerült ebbe a mozgalomba egy csomó olyan követelés, amik éppen aktuálisan menők balos körökben, az alapjövedelemtől a szociális szövetkezeteken át a helyi pénzekig – a budapestihez hasonló rendezvények idejének nagy részét pedig az viszi el, hogy azon diskurálnak az emberek, a mindenféle behozott dolgok hogyan hozatók össze a nemnövekedés „értelmezési keretével”.
Válaszok tehát még nincsenek, vagyis vannak, de azokban egyelőre még nincsen túl sok újdonság. De gondolkodást provokálni mindenképpen érdemes és kell, és Budapesten most éppen annyi ember akarja provokálni ezt, hogy a Corvinus Egyetem legnagyobb előadójába be se lehetett férni – én például egy kisebb teremben, élő netes közvetítéssel tudtam hallgatni az előadást.
Forrás: Csurgó Dénes index.hu
