Lassan már úgy érezzük, hogy semmi újat sem lehet mondani nyugdíj ügyben,ez már lerágott csont. Azonban egyre többen mondják, hogy a gyermekvállalás és nevelés „költségeit” valahol a nyugdíjban vissza kellene kapnunk.
A nyugdíj probléma oka egyrészt az egyre növekvő élettartam, másrészt a csökkenő termékenység, gyermekvállalás. A két folyamat eredője egy előre jól látható demográfiai válság, amely a fejlett világ országait kiemelten érinti.
A ma működő nyugdíjrendszer alapelve az, hogy az aktív korú népesség anyagilag gondoskodik az idősekről, ezáltal mintegy viszonozva azt, hogy őket gyermekkoruk idején a mai idősek tartották el. Lényegében tehát egy generációk között oda-vissza áramló, csak időben eltolt transzferről van szó, melyet mindig azok fizetnek, akik éppen arra képesek, és mindig azok kapnak, akik éppen rászorulnak. Tehát a kifizethető nyugdíjak mértéke azon múlik, hogy az idős generáció mennyi „befektetést eszközölt” korábban a gyermekek felnevelésébe. Ennek lesz a „hozama” a gyermekek által felnőtt korukban befizetett nyugdíjjárulék, hiszen ezt lehet az időseknek kifizetni.
És a gondok pontosan itt kezdődnek, hiszen a jelenlegi magyar nyugdíjképlet – melynek alapján az egyéni nyugdíjat megállapítják – két legmeghatározóbb tényezője a szolgálati idő és a megszerzett jövedelem, azaz a nyugdíjasok ellátmánya attól függ, hogy ők aktív korukban mennyi járulékot fizettek be a költségvetésbe.
Az azonban egyáltalán nincs figyelembe véve hogy az általuk gyermeknevelésre fordított befektetés mekkora volt. Márpedig ez egy nagyon súlyos logikai hiba: az elvárt hozam ezáltal teljesen el lett választva a befektetéstől. Bár a nyugdíjrendszer társadalmi szintű fenntarthatósága továbbra is a gyermekneveléstől függ, a várható egyéni nyugdíj mértékére ez a gyermeknevelésre fordított „befektetés” egyáltalán nincs hatással.
Ez a fenti ellentmondás akkor vezet a ma működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszer összeomlásához, ha az adott generációnak nem születik elegendő gyermeke. A kisebb mértékű „befektetés” pedig kisebb leendő járuléktömeget eredményez, tehát nem fognak eltartani bennünket a gyermekeink, csak mert mi eltartottuk a mai időseket.
Hiszen nem tud kellő „hozamot” termelni az a befektetés, amelyik nem lett kellően „feltőkésítve” – ha megengedik ezt a hasonlatot nekem. Tehát a nyugdíjak megállapításánál figyelembe kellene venni, hogy ki mennyivel járult hozzá a generációjának kifizetésre kerülő nyugdíj megtermelésében részt vevő fiatalok felneveléséhez.
Nyilvánvaló, hogy az így kijavított nyugdíjrendszer ettől az elosztást érintő változtatástól még nem lesz képes nagyobb nyugdíjtömeg kifizetésére, ez csak újraelosztás, tehát alkalmazásával továbbra is jelentős marad az aktív korúak nyugdíj-előtakarékosságának a jelentősége. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy pusztán a helyes logika alkalmazása miatt hosszú távon felértékelődne a gyermekvállalás és talán kevésbé csökkenő népesség mellett – egy bizonyos szinten – fenntarthatóvá válna a nyugdíjrendszer.
Látnunk kell, hogy a világ nagyobbik részén nincs semmilyen nyugdíj mechanizmus, a harmadik világban nem fizetnek állami nyugdíjat, az idősekről történő gondoskodás a család fiatal tagjaira hárul. Így ezekben az országokban egyértelmű a kapcsolat a gyermekvállalás és az időskori biztonság között.
Nyugdíjas évei biztonságát ne bízza a véletlenre, előre tervezze meg. Ehhez pedig kérje a segítségemet:
dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850
