Mit tehetne az állam és mit nem azért, hogy több gyerek szülessen. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban azt monda:
„Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.”
Túl azon, hogy szívesen elmondom neki, mit tehetne, szeretném arra is felhívni a kormány figyelmét, hogy mi nem tartozik a hatáskörükbe gyermekvállalás-ügyileg. Még akkor sem, hogyha megtennének mindent, amit megtehetnek.
Például, ha az esélyegyenlőségi problémák a nők számával arányos módon jutnának be a parlamentbe, ha megváltozna az egészségügyi ellátás, ezzel együtt a szülészeti és gyermekágyas osztályok protokollja, ha európai módon lehetne gyerekekkel/babakocsival közlekedni Budapesten, ha el lehetne felejteni a kínos nőnapi jópofáskodást, mert minden nőt minden nap, otthon és/vagy a munkahelyén is megilleti a tisztelet és odafigyelés. De ha mindezeket kipipálhatjuk is, akkor is van egy rakás tényező, amit nem befolyásolhat az állam.
Ami nem a kormány dolga:
– téged úgy szeretni és helyetted viszontszeretni annyira, hogy abból felelősségteljes közös élet, majd új élet alakuljon.
– A férjed/pasid helyett dönteni. Az is elképzelhető ugyanis, hogy – habár a kormány nagyon szeretné, hogy legyen gyereked, és te is – a párod nem.
– A férjed/pasid helyett hű lenni hozzád. Nem a kormány szokta otthagyni az 1-2-3-4 gyerekkel otthon küzdő nőket egyedül esténként/éjszakára.
– A férjed/pasid helyett osztozni a gyermekvállalás és a házimunka terheiben. (Ösztönzőket persze felállíthatna ehhez, pl. apa-hónapokat vagy több apáknak járó szabadnapot, stb.)
– Melletted állni a szüléskor és az anyaság első hónapjaiban, éveiben, amikor – még ideális feltételek mellett is – szembesülsz azzal a kíméletlen ténnyel, hogy mennyire egyedül vagy ezzel a feladattal, hogy nem vagy helyettesíthető, mert hosszú hónapokig nem tudsz kiszállni, szabadnap nincs, éjszaka nem hagynak aludni, hajnalban ébresztenek. Erre se felkészíteni nem tud a kormány, sem helyetted felkelni.
– A férjed/pasid helyett elviselni és elvinni néhány órára a gyereket, ha az előző pontban foglaltak miatt az őrület határán táncolsz.
– Felkészíteni fizikailag és mentálisan arra a tehertételre, amit az anyaság jelent. (Arra az örömre sem, de ha az öröm lenne a magyar nők alapélménye az anyasággal kapcsolatban, akkor nem az lenne a kormány legfontosabb programja, hogy többet szüljenek.)
– Gondoskodni rólad, amíg fel sem bírsz kelni, mégis el kell látnod egy új életet.
– Melletted állni minden magányos percben.
– Helyet csinálni neked a saját életedben, amit jónéhány évre elrabolnak tőled a gyerekeid.
Visszaadni azokat az éveket, amiket ringatással és pelenkázással töltöttél. (Minden más helyett, amit a barátaid és a családtagjaid csináltak ezalatt.)
Ezeket nem azért soroltam fel, hogy elvegyem a kedved, hanem egyrészt azért, mert jól esik őszintén leírni, másrészt engem senki nem készített föl arra, hogy ez ilyen. Valószínűleg akkor is belevágtam volna, mert hiszek abban, hogy a felelős gyermekvállalás a legkomolyabb lépés afelé, hogy Isten munkatársai legyünk a teremtésben, de lehet, hogy kicsit tudatosabban és felszabadultabban éltem volna az anyaság előtti életem, ahogyan próbálom most is tudatosan megélni az anyaság örömeit a dolog természetéből (és nagyobb részt a jelenlegi társadalmi berendezkedésből és elvárásokból) adódó nehézségek mellett is.
De – ha már megkérdeztek – ne érjen véget ez a bejegyzés anélkül, hogy felsorolnám, szerintem mit tehetne meg a kormány azért, hogy boldogabb nők és anyák lehessünk ebben az országban:
Megfelelő, ingyenes és jó színvonalú nőgyógyászati ellátást biztosíthatna minden érintettnek, országszerte.
Szabályozhatná az otthonszülést, mindemellett lehetne normális szülészeti és gyermekágyas protokoll tekintettel azokra, akik inkább a kórházban érzik magukat biztonságban. A kórházban tekintsenek partnerként a szülő nőkre. Elősegíthetné, hogy a szoptatás természetét ismerő, a szoptatás kezdeti nehézségei során valódi segítséget nyújtani képes, esetleg kommunikációs tréningen átesett nővérek segítsék a frissen szült nőket a kioktató stílus, a cukros vizezés és a tápszerezés helyett.
Nem kellene tovább nyomasztani azzal a mítosszal, hogy az anyáknak otthon van a helye, hanem megadhatná a kiteljesedés lehetőségét azoknak is, akik nem hivatásként, hanem adottságként tekintenek az anyaságra, és saját, választott hivatásukban (is) ki szeretnének teljesedni.
Azokat pedig, akik az anyaságot választják hivatásul, a feladat és az elvégzett munka súlyának megfelelő fizetséggel jutalmazza.
Hozzáférhetővé tehetné az ingyenes bölcsődei ellátást minden településen.
Elősegíthetné az olyan módszerekkel dolgozó bölcsődék elterjedését, ahol nem az az alap, hogy tíz körömmel kell levakarni a gyereket minden reggel az anyjáról, hanem ahol a beszoktatás a gyerek és szülő tempóját figyelembe véve zajlik, és ahová ezért a gyerek jókedvvel megy be, a szülő pedig mardosó lelkiismeretfurdalás nélkül távozik, délután pedig jókedvű, kiegyensúlyozott gyereket és megfelelő tájékoztatást kap. (Van ilyen, igen, és jó lenne, ha nem csak Budapesten volna hozzáférhető,)
Hihetne a bántalmazott nőknek és igazságot szolgáltathatna nekik.
Megduplázhatná a családi pótlékot, hogy a szegényebb családok is megfelelő minőségű életet biztosíthassanak gyerekeiknek. (És itt most nem hétvégi vidámparkra gondolok, hanem megfelelő minőségű élelmiszerekre, például.)
Ha valóban fontos, hogy minden gyermek megszülessen, támogassa azokat, akik egyedül viselik a szülői terheket és kellőképpen bátrak voltak ahhoz hogy ennek ellenére ne az abortuszt válasszák. Ne az abortusz betiltásán, hanem az egyedülálló nők segítésén gondolkozzon.
Ehhez kapcsolódóan létrehozhatna menedékházakat a prostítúció áldozatai számára, vagy a prostitúció veszélyének fokozottan kitett nőknek azokon a településeken, ahonnan magyar lányok tömegeit szervezik ki nyugat-európai városokba „szexmunkára”. Biztosíthatná a megfelelő szexuális felvilágosítást ezeken a településeken, ehhez a védőnői képzés megerősítésére lehet szükség. Megbélyegzésük helyett segítsék a nehéz sorsú nőket és lányokat – akár az egyházakkal együttműködve -, hogy valódi kitörési lehetőségük lehessen és gyermekeiknek méltó életet tudjanak biztosítani.
Az apákra is szükségük van a családoknak. A megfelelő kereset és együtt töltött minőségi idő egyensúlyának megtalálásához mindkét fél számára hozzáférhető, rugalmas munkaidőben és/vagy távmunkában végezhető munkakörök betöltésére lenne szükség.
Végül, de nem utolsósorban magába nézhetne minden kormánytag (és minden politikus), hogy az első listában foglaltak bármely pontjában magára ismert-e és/vagy leült-e valaha saját feleségével beszélgetni arról, ő hogyan érzi magát és mire lenne szüksége.
Forrás: index.hu Laborczi Dóra
