Rosszul állnak a tárgyalások az EU és az Egyesült Államok óriási közös gazdasági projektjéről, a transzatlanti szabadkereskedelemről, főleg miután kiszivárgott, hogy mit is szeretnének pontosan elérni az amerikai tárgyalók. Az egyezmény közben egyre népszerűtlenebb és már a vezető politikusok is kezdenek elfordulni az egésztől.
Nagy reményekkel és nagy ígéretekkel indult az EU és az Egyesült Államok közös terve a világ legnagyobb kereskedelmi övezetének létrehozásáról, ahogy viszont egyre több részlet derül ki az egyezményről, úgy ábrándulnak ki belőle egyre többen.
A transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség, vagyis a TTIP megállapodás manapság már leginkább csak óriási tüntetések és kellemetlen kiszivárogtatások miatt kerül be a sajtóba, az egyezmény maradék pártolóinak pedig a sok magyarázkodás közepette egyre kevesebb érve marad arra, hogy miért is lenne nagyon jó, ha még szabadabb lenne a kereskedelem Amerikai és Európa között.
A TTIP-ről már 2013 óta tárgyal az amerikai kormány és az Európai Bizottság, az egyezmény célja pedig az lenne, hogy még könnyebbé és szabadabbá tegye az áruk és a tőke áramlását az Atlanti-óceán két partja között. Ha megvalósulna, tényleg ez lenne a legnagyobb gazdasági övezet a világon, ami a föld két legfejlettebb és a világ GDP-jének 60 százalékáért felelős gazdasági térségét kötné össze.
Az Egyesült Államok és Európa között már nagyon alacsonyak a vámok, leszámítva néhány terméket, ezért a vámok farigcsálásával már nem nagyon lehet pörgetni a kereskedelmet. Neki kell hát esni a nem vámjellegű akadályoknak, ami leginkább a különböző termékek engedélyeztetését és szabályozását jelenti.
A TTIP kimondott célja, hogy összehangolja azt, hogy az EU-ban és az USA-ban mit hogy szabályoznak. Ennek sok területen van értelme, mert sok esetben viszonylag fölöslegesen győződnek meg Európában és Amerikában arról, hogy mondjuk egy autó visszapillantó tükrében elég jól lehet-e visszapillantani. Sok esetben viszont olyan szabályozásokról van szó,mint hogy hogyan engedélyezünk veszélyes vegyszereket vagy hogy mivel lehet kezelni az állatokat és zöldségeket, amiket megeszünk.
Ha ezeknek a szabályozása lazább, akkor több dolgot lehet eladni, viszont nagyon sokan attól tartanak, hogy a lazább szabályozás nagyobb környezetszennyezéssel vagy a fogyasztók egészségének kockáztatásával jár. Az egyezmény ellenzői pedig attól félnek, hogy amikor össze akarják hangolni a szabályozásokat, inkább a szigorút lazítják, mint a lazát szigorítják majd.
A nagy titkolózásban pedig erősödik a gyanú, hogy azok a nagy multicégek, akik nagyon érdekeltek abban, hogy több dolgot adhassanak el, sokkal nagyobb befolyással bírnak a tárgyalásokra, mint az egyszerű állampolgárok, ezért a cégek érdekeit komolyabban veszik a delegációk, mint a fogyasztókét.
A Greenpeace megszerzett több mint 200 oldalt az amerikai tárgyalódelegáció belső dokumentumaiból, amiből nagyjából az derült ki, hogy a legtöbb dolog, amitől az egyezmény ellenzői tartottak, az igaz. A kiszivárgott anyagokból azt lehet kiolvasni, hogy az amerikai fél úgy szeretne több amerikai árut és szolgáltatást Európába juttatni, hogy lazuljanak az európai környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és egyéb szabályozások, vagy hogy a jövőben sokkal nehezebb legyen ilyen szabályokat meghozni.
Az amerikai delegáció például olyan, rajzfilm-főgonoszokhoz illő dolgok miatt panaszkodik, mint az állatokon tesztelt kozmetikumok európai tilalma, ami kibékíthetetlen ellentéteket szül a tárgyalófelek között, és ami csökkenti az amerikai cégek európai piacokhoz való hozzáférését.
Hasonló baja van az amerikai félnek a génmódosított élelmiszerek (vagy ahogy a dokumentumban hívják, „a modern mezőgazdaság technológia termékei”) európai szabályozásával, amit csökkenteni szeretnének, hogy több génmódosított anyagot tartalmazó terméket lehessen Európába importálni.
Az is kiderül a kiszivárgott dokumentumokból, hogy az amerikai tárgyalók javaslatait már most is főleg ipari lobbisták írják, az európai javaslatokról pedig nem tárgyalnak addig, amíg a vállalatok és iparkamarák képviselői le nem okézták azokat. Abban persze nincs semmi szokatlan, hogy a kormányok egyeztetnek cégekkel a szabályozásról, ennek több hivatalos fóruma is van Amerikában és az EU-ban is, ahogy civil szervezetek véleményét is kikérik az ilyen megállapodásokról. Viszont amíg a civileknek csak megkérdezik, hogy hogy tetszik a javaslat, a nagy lobbierővel bíró vállalatok ennél egy kicsit közelebb vannak a tűzhöz. Ahogy azt egy korábbi szabadkereskedelmi tárgyalásokon részt vett washingtoni lobbista mondta az indexnek,
Amikor az amerikai kormány aláír egy ilyen egyezményt, a cégek fogják a tollat.
Mindez nagyon rosszkor jött a TTIP tárgyalóinak, mert a tervezett megállapodás, és a szabadkereskedelem általában népszerűtlenebb, mint valaha. A német Bertselmann Intézet egy héttel a titkos anyagok kiszivárgása előtt nyilvánosságra hozott felmérése szerint a németek 17 százaléka, vagyis ötből csak egy ember gondolja azt, hogy a TTIP jó ötlet, 33 százalék szerint viszont az egész úgy elfogadhatatlan, ahogy van, 48 százaléka pedig tart attól, hogy a TTIP miatt csökken majd a fogyasztók védelme. Két évvel ezelőtt viszont még a németek több mint fele támogatta az egyezményt, és csak 25 százalék volt elutasító. A hangulaton pedig valószínűleg csak tovább rontanak a kiszivárgott dokumentumok, amikben mindenki megtalálhatja a félelmei igazolását.
Valószínűleg ezzel számolnak azok az európai politikusok is, akik nem sokkal a Greenpeace szivárogtatása után azt nyilatkozták, hogy ebben a formában inkább hagyni kellene a fenébe a transzatlanti tárgyalásokat. A legmagasabb rangú ilyen politikus Francois Hollande francia elnök volt, aki két nappal a titkos anyagok megjelenése után nyilatkozta azt, hogy ha így maradnak a dolgok, akkor ő nem támogatja az egyezményt, cinikusabb kommentárok szerint azért, mert Franciaországban most kezdődik a választási kampány, Hollande pedig nem akar más oldalon állni ebben a témában, mint a választói nagy része. De választások jönnek majd Németországban is, úgyhogy nem kizárt, hogy idővel még az egyezményért korábban lelkesedő Angela Merkel is a TTIP ellen fordul.
A szabadkereskedelem az Egyesült Államokban sem igazán szexi téma, annyira nem, hogy nincs olyan jelölt az elnökválasztáson, se a demokratáknál, se a republikánusoknál, aki teljes mellszélességgel kiállna a transzatlanti egyezmény mellett. Donald Trump teljesen, Bernie Sanders pedig részben azokra a választókra épít, akik a rövidebbet húzták a nemzetközi szabadkereskedelemmel.
Forrás: index.hu
