Pénz a társasházak felújítására

Összesen 10 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg március 9-én az „Otthon Melege Program” elnevezésű pályázat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt pályázatra azok az 5-60 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, amelyek az energia-megtakarítást eredményező korszerűsítési fejlesztéseik megvalósításához szeretnének vissza nem térítendő támogatást igénybe venni – közölte lapunkkal az OTP Bank.

A pályázat keretében induló társasházak akár a beruházási költségek 50 százalékát kitevő összeget is nyerhetnek. A támogatás igénybevételének egyik előfeltétele viszont, hogy az érintett épületnek a beruházás eredményeképpen legalább C energia minősítési osztályba kell kerülnie. Ugyancsak feltétel, hogy a pályázaton való induláshoz a lakóközösség összes tulajdoni hányadának több mint 51 százalékos támogatása meglegyen.

A pályázat keretében a homlokzati nyílászárók cseréjét, illetve a homlokzati födémek hőszigetelését megvalósító, továbbá az épületgépészeti rendszerek korszerűsítését célzó és a megújuló energiaforrások hasznosítását elősegítő beruházásokra igényelhető támogatás. A felújítási költségelemek mellett a szakértői, tervezői, eljárási és lebonyolítási költségek is elszámolhatók a pályázat részeként.

„Várakozásaink szerint nagyon sok társasház jelentkezik a programra. A korlátozott keretösszeg miatt a siker szempontjából ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy a társasházak március 9-ét követően minél gyorsabban be tudják nyújtani jelentkezéseiket. Az érintetteknek már most el kell kezdeniük felkészülni arra is, hogy miként tudják majd a támogatás igénybevételéhez szükséges önrészt biztosítani” – nyilatkozta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a felkészülésben nagyban segíti a társasházakat, hogy a pénzintézeteknél ma már többféle kedvezményes hitel érhető el az önerő kiegészítésére, vagy akár a teljes pályázati összeg előfinanszírozására.
Forrás: vg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük