Szocpol lakás bővítéséhez

A 2015. július 1-től hatályos CSOK rendelet értelmében lakásbővítés esetén a kedvezmény csak akkor igényelhető, ha a támogatás iránti kérelem benyújtása előtt nem kezdik el a bővítési munkálatokat.  A munkálatok tehát csak a CSOK iránti kérelem benyújtását követően kezdhetők el, ami legkorábban július 1. után lehetséges.

A kedvezménnyel bővített lakóingatlanban a támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában az igénylőknek – több igénylő esetén együttesen – legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük. Házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie és az igénylőn kívül csak az általa eltartott gyermeknek lehet tulajdonrésze.

Lakásbővítés esetén további előírás, hogy a bővíteni kívánt lakás a kérelem benyújtásának időpontjában az igénylő és mindazon személyek lakóhelye legyen, akiknek az igénylés során a paramétereit figyelembe vették (pl. gyerekek). A bővíteni kívánt lakásnak komfortosnak kell lennie vagy a bővítés által komfortossá kell válnia. Energetikai minősítését tekintve legalább “C” (“követelménynek megfelelő”) minősítésűnek kell lennie. Ha ennél kedvezőtlenebb energiaosztályba tartozik az ingatlan, úgy csak abban az esetben igényelhető a kedvezmény, ha a területileg illetékes építési hatóság 30 napnál nem régebbi dokumentummal igazolja, hogy az épület állapota az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül és súlyosan nem veszélyezteti. Természetesen a bővítés során elvégzett munkálatokkal is elérhető a kívánt besorolás.

Lássuk, hogy mi határozza meg a támogatás mértékét.

Fontos feltétel, hogy bővítési cél esetén a támogatás maximális mértéke a bekerülési költség ötven százaléka, vagyis a szükséges összeg felével az igénylőnek rendelkeznie kell.Természetesen ez az önrész hitel felvételével is biztosítható.

40 thoughts on “Szocpol lakás bővítéséhez

  1. T Adrienn

    Üdvözlöm!

    A jelenlegi hàzunkban szeretnèk àtalakìtàst vègezni nem hozzàèpìtünk hanem a szobàból szeretnèk kèt szobàt kialakìtani valamint a egy màsik rèszt is.nem bővìtès!van kèt gyerekünk hàzasok vagyunk és sajàt tulajdon!erre a cèlra kapnànk szocpolt?köszönöm
    Üdvözlettel:t.adrienn

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Adrienn,

      Sajnos ez a munka nem olyan, amihez csok támogatást lehetne igényelni. Csak bővítésre és építésre van támogatás….

  2. Cs alexandra

    Hello. Lenne egy kérdésem a házunkhoz tartozik egy terasz és azt szeretnénk beépiteni a házhoz ez bövitének számit e és ha igen mi ennek a lépése?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Alexandra,

      Igen, ez megoldható. Javaslom, hogy beszélje meg a részleteket egy banki szakértővel….

  3. H István

    Üdvözlettel !

    Megköszönném, ha segítene válaszával vagy válaszaival csok-os felújításről egy kicsit bonyolult ügyben.
    Évekkel ezelőtt vettünk egy házat ( akkoriban nem élt a szoc.pol.támogatás lehetősége ), hogy rögtön a két kiskorú gyermekünk nevére került 50-50 %-ban a mi, azaz a két szülő életfogyti haszonélvezezet bejegyzéssel.
    Most van összesen 3 kiskorú gyermekünk és szeretnénk felújítani-bővíteni ( földszinten )-tetőtérbeépíteni. Addig tiszta, hogy 2-2,5 milliós támogatás jár ilyesmihez és gondolom áfa-visszatérítés.

    Kérdéseim:

    1. Kaphatunk-e támogatást mi szülők , mint haszonélvezők, de közben a tulajdoni lapon a támogatott gyereke szerepelnek?
    2.Kaphatunk-e támogatást, ha a földszinti rész a gyerekek nevén maradna, de a tetőtérbeépítés ( egyben vagy külön lakásként? ) a szülők nevére kerülne? Társasház vagy valamiféle más szerződés alapján?
    3. Eddig mindig azt olvastam, hogy a szülőtől nem lehet megvenni az ingatlant csok-kal. Na de a gyerektől?
    Ha “visszavásároljuk” közvetlenül a gyerektől az ingatlant, akkor a felújításhoz (nem a vásárláshoz! ) kapnánk-e csok-ot?
    4. Elméletileg lehetséges, hogy a kiskorúak visszaajándékozzák a szüleiknek (tudom ez már gyámhatósági probléma is, de azt most hagyjuk ) az ingatlant ? És a szülők az ingatlan felújításához kapnának csok-ot? Nem gond- mivel nem vásárlásról van szó – a közvetlen hozzátartozó? Milyen garanciális dolgokat lehet belevenni a kiskorúak érdekében? Lehet a kiskorú gyermeknek életfogyti haszonélvezetet bejegyeztetni?
    5. A felújítási csok igénybevételéhez elég az egyik szülő tulajdonlási joga? Ha igen, akkor 100 %? Vagy lehet 50% szülői tulajdon és 50 % gyermeki tulajdon?
    6. Igen csak furcsa lenne, ha a gyerekek érdekében egy kétszeri adás-vételt kellene lebonyolítani. Mondjuk a gyerekek eladnák az ingatlant valakinek és a szülő meg attól a valakitől venné meg és a gyerekek érdekében bővítené azt.
    7. Testvértől lehet ingatlant venni és csak a vétel utáni felújításhoz csokot igényelni?

    Remélem érti a problémánkat. Csapda. A gyerekek érdekében jószándékkal a nevükre vettük az ingatlant és most nem tudunk igénybevenni állami támogatást az ő érdekükben.

    Bármilyen segítséget, tanácsot, ügyvédi munkát elfogadunk a helyzet optimális megoldásához.

    Köszönettel és Tisztelettel:

    • dr.Tatár Attila

      Kedves István,

      Sajnos nem tudok segíteni.
      Ha szülők építkeznek a tetőtérben, az megoldás, de új lakás építésként lehet csak kivitelezni, akkor pedig műszakilag is egy teljes lakásnak kell lennie. A vásárlások nem működnek a csoknál…

  4. Dné Dóra

    Tisztelt dr. Tatár Attila!
    Tavaly építettünk a házhoz egy teraszt, 6,5*3m-es zárt résszel, az alap a földbe a meglévő lakás alapjáig (95cm) megy le, betonvassal belekötve a régi alapba, fölfelé 50 cm betonzsalu elem, betonvassal.A falak 30 cm-es Porotherm falazó blokkból épültek. A tető egyszintbe hozva a lakás tetőjével. 7,5*15 cm-es borovi fenyő szarufák, 15*15cm-es borovi szelemen, 3*5cm-es borovi fenyő léc, párazáró fóliázva és Lindab lemezzel fedve (akárcsak az egész ház) Az épületen 3 ablak és 1 ajtó nyalás van. A plafon még nincs szigetelve, nincsenek ablakok és nincs ajtó, a fal vakolatlan. Terv és engedély van! Ezt a rész szeretnénk szobának kialakítani. A fűtést gázkonvektorral oldanánk meg. Kérdésem az lenne, hogy ezen (jelenleg még) terasz átalakítására igénybe vehető-e a szocpol. 1 gyermekünk van.A férjem 50%-ban tulajdonos, élvezeti jog mentes. Kérdésem továbbá, hogy a meglévő épületet beszámíttathatjuk-e önerőnek?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Dóra,

      A műszaki kérdésekhez nem értek, a lényeg az, hogy legalább egy szobát kell létrehozni…
      A meglévő munkálatok önerőbe beszámíthatóak. Keressen fel egy bankot…

  5. Linda

    Tisztelt Tatár úr!

    Olyan kérdésem lenne, ha van egy teraszunk, három oldalról nyitott, tető nélküli (megfelelő alappal), tehát nem kellett rá külön engedélyeztetés, de ennek a terasznak a felét szeretnénk beépíteni, és egy szobával így bővülne a házunk, arra igénybe vehető CSOK?
    Vagy lakásbővítésre csak és kizárólag abban az esetben vehető igénybe, ha a bővítendő szoba teljesen a nulláról indul?
    Olvastam, hogy a min. szoba méret 8nm. Minden esetben ennyi a minimális méret? Vagy nagyon családi ház méretnél ez a minimális méret is nő?
    Előre is köszönöm a válaszát.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Linda,

      A szoba meghatározása:
      A szoba négy oldalról zárt, padlóval, mennyezettel ellátott, ajtóval, ablakkal bíró helyiség. Szélessége 2 1/2 m-től kezdve 8-12 m-ig változik, mélysége 4-5 m-től 7-8 m-ig, magassága 2,80 m-től kezdve egész 6-8 m-ig.

      A meglévő elemeket betudhatják önerőnek. Érdemes bankban érdeklődni.

  6. Bné Anna

    Tisztelt Tatár Úr!

    Az új CSOK igénylésénél kritérium, hogy összkomfortos legyen a ház. Nekünk derítőnk van, mivel ez a városrész nem rendelkezik csatornahálózattal. Lehetőségünk sincs rácsatlakozni. Ebben az esetben is kizáró tényező a CSOK-nál a derítő?

    Köszönettel!
    Anna

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anna,

      Szerintem a derítő nem lesz akadály, ha minden más feltétel rendben. Egyeztessen egy bankfiókban.

  7. NEdit

    Tisztelt Tatár Úr!

    Az lenne a kérdésem, hogy családi házunkkal egybe van építve egy gazdasági épület. Felvehetjük-e a csok-ot, ha azt átalakítva, a lakóépülettel egybenyitva szeretnénk a lakóterületet bővíteni.

    Köszönöm a válaszát.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Nedit,

      Elvileg működhet a dolog, keressenek egy jó lebonyolító bankot.Legalább egy szobával kell bővíteni….

  8. L. Zsuzsa

    Tisztelt Tatár Úr!
    A családi házunk tetőterét beépítenénk,mivel bővül a létszám :).Egy éve vettük.A tetőtér jelenleg egyterű, viszont a fűtés és a fürdőrész ki van benne építve,de hivatalosan sosem lakták,nem fizettek utána adót.Amennyiben igényelnénk a bővítésre CSOK-t,akkor ebből nekünk,agy az előző tulajdonosnak lehet problémája?….esetleg a bank beleköthet,hogy ez egy megkezdett bővítés?
    Köszönettel!
    L. Zsuzsa

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zsuzsa,

      Szerintem beszéljék meg a bankkal. Mondják azt, hogy ezeket a munkákat már önök végezték el, ez lenne az önrész.

  9. Anett

    Tisztelt Tatár Úr!

    Az lenne a kérdésem,hogy olyan házra amelyben van villany és víz bevezetve,de viszont nincsenek csapok felszerelve sem fürdőkád csak a csövek.És fűtés sincs benne.Új építésű házról van szó.Kaphatnánk-e rá szocpol által valamennyi összeget?Egy gyermekünk van és még kettőt szeretnénk.Válaszát előre is köszönöm.

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anett,

      A lakásnak összkomfortosnak kell lennie. Szóval szerintem fel kell szerelni a szerelvényeket és valamilyen fűtés is kell.

  10. K Zoltán

    T. Tatár Úr!
    Tavaly vettünk családi házat.
    CSÓK-ot fel lehet használni az alábbiakra is?:
    -kerítésépítés
    -garázsépítés

    Köszönöm válaszát!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Zoltán,

      Sajnos nem. A bővítés legalább egy szobával történő növelést jelent, ami ehhez nem kapcsolható, azt nem finanszírozhatja belőle.

  11. E

    Tisztelt Cím!

    Olyan kérdésem lenne,hogy az energetikai tanúsítványon 182 m2 alapterület szerepel, a fűthető terület 140,6 m2.
    A CSOK igénylésénél melyiket veszik figyelembe hasznos alapterületként? (A mi mérésünk szerint a szobák falait mérve, ezt összeadva 140-re jön ki.)

    Köszönöm

    • dr.Tatár Attila

      Kedves E!

      Leginkább azt, ami a tulajdoni lapon is szerepel. Kérni lehet az adat módosítását….

  12. Gyöngyi

    Tisztelt Tatár Úr!
    Férjemmel és kisfiammal egy 50m2- es vidéki házban lakunk.Az ingatlan 100%-ban az én tulajdonomban van, édesanyám haszonélvező de nem velünk él.Második gyermekünket várjuk, és szeretnénk hozzá épiteni a házhoz egy konyhát,háztartási helységeket, teraszt és egy padlásszobát. Kaphatunk támogatást vagy kizáró ok hogy a férjemnek nincs tulajdonjoga. Munkaviszony, önerő van.Köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Gyöngyi,

      Szerintem ez nem gond, de a tervezett munkálatokat egyeztessék a bankkal.

  13. Z Józsefné

    Tisztelt Tatár Úr!

    Vásároltunk egy használt családi házat, melynek dupla telek, és 2 helyrajzi számon helyezkedik el. A településen még nincs csatornahálózat, ezért szennyvízakna üzemel. A bank azzal utasította el CSOK kérelmet, hogy hiába a mi tulajdonunk mindkét terület, mivel, a szennyvíz akna más helyrajzi számon van mint az ingatlan, így a lakás nem komfortos.Sajnos anyagi lehetőségeink nem teszi teszik lehetővé, hogy átépítsük a fürdő szobát és, új szennyvíz aknát építsünk. Kérdésem, hogy ez miatt valóban nem vagyunk jogosultak a csok-ra?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Asszonyom,

      Nem lehet a két helyrajzi számot összevonni? Lehet, hogy ez lenne a megoldás. A bankot nem értem, de beleszólni a döntésükbe sajnos nem tudok.

  14. Dné Marika

    Az lenne a kérdésem,hogy egyedüli tulajdonos vagyok a lakásban,és három gyerek gyámjaként bővitésre igényelném a csok-ot.Egy szobával bővítenék. Önerőnek elfogadják e a számlán lévő készpénzt, vagy csak a megkezdett munkát? Család által végzett munkát is elfogadnak?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Marika,

      A szocpol régi szabályaiból kiindulva 20% saját munkavégzést elfogadnak. Az önerő lehet pénz (felhasználását számlával kell igazolni).

  15. Cs Helga

    Tisztelt Cím!
    Egyedülálló szülőként venném igénybe a CSOK-ot lakásbővítésre, 1 gyermekem van. A lakás hasznos alapterülete kb. 12-13 m2-rel nőne a bővítést követően. A kérdéseim ezzel kapcsolatban:
    – mennyi önerőre van szükség az igényléshez?
    – miket kell számlával igazolni? Csak az építőanyag vásárlást vagy a munkálatok elvégzését is?
    – meg van-e szabva, hogy miként funkcionáljon az új helyiség? (pl. csak szoba lehet, vagy lehet más is?)
    Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Helga,

      Kb a költségvetés fele meg kell, hogy legyen, de bizonyos munkákat elfogad a bank, nem kell mindennek kp meglennie.
      Alapvetően szoba kell, de más is beleférhet, a bankkal kell egyeztetni.
      A munkavégzés lehet önerő az önerő része max 20%-ig.

  16. lászló

    Tisztelt Tatár Úr! A kérdésem hogy én apuka vagyok áprilistól novemberig gyeden vagyok utána megyek dolgozni gyed extrával. Gyed alatt is lehet igényelni a csok-ot? Vagy várjak míg vissza megyek dolgozni?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves László,

      Kérdés az, hogy a korábbi munkaviszonya alapján kiadják-e az OEP igazolást. Ennek járjon utána.

  17. K Viktória

    Tisztelt Tatár Úr!

    Párommal nem vagyunk összeházasodva, jelenleg terhes vagyok első gyermekünkkel. A kérdésem az lenne, hogy egyedülállóként igénybe vehetem-e a szocpolt (CSOK) bővítésre úgy, hogy ahol lakunk ingatlan a szüleim nevén van?

    Válaszát megköszönve, Tisztelettel:
    K Viktória

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Viktória,

      Tudtommal saját ingatlanon lehet bővítésre támogatást kérni. Egyébként egyedülállóként igényelhet.

  18. Kné Anett

    Tisztelt Tatár úr!
    Kérdésem lenne hogy bővítésre szeretnénk igényelni a csok-ot de a tulajdoni hányad férjemnek 2/3 nekem 1/3 van a nevemen, akkor ezt már nem igényelhetjük?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Anett,

      Bővítésnél nem gond, hogy van tulajdonuk, sőt így természetes. :) Vagy elváltak?

  19. Ágnes

    Üdv! Nekem is lenne pár kérdésem a CSOK-kal kapcsolatban, konkrétan a bővítésről. Férjemmel és kisfiunkkal egy Békés megyei városban élünk. A családi házunk 75m2, amit egy kb 10m2-es szobával szeretnénk bővíten, (vállalnánk még 2gyermeket is)!. A bővítendő rész jelenleg teraszként funkcionál,ami nincs rajta a tervrajzon. Ha jól gondolom ezt a részt még az igénylés előtt le kell bontanunk ahhoz, hogy megkaphassuk a segítséget. Olvastam, hogy önerő is szükséges a bővítésre, szeretném tudni, hogy ezt milyen formában kell igazolnunk? Mennyi idő alatt kapjuk meg az összeget? hány részletben? A helyi építéshatóság adja a minősítést? vannak-e rejtett költségek? Köszönöm!

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Ágnes,

      12m2-től szoba egy helyiség, nehogy ez gond legyen. A terasz alapnak betudható, akkor ne bontsák le, lehet “önerő”.
      A részleteket a bankkal egyeztessék. Szakaszos, utólagos folyósítás lesz.

  20. Hné Eszter

    Tisztelt Tatár úr!

    Az lenne a kérdésem, hogy ezek szerint bővítés esetén csak a költségek 50%-t lehet fedezni a CSOK-ból; ill. kizáró ok, ha a testvéremmel 50-50% arányban közös tulajdonban áll a bővíteni kívánt ingatlan?

    • dr.Tatár Attila

      Kedves Eszter,

      Nem gond, csak a testvért is be kell vonni az ügyintézésbe. A csok arányát a bank állapítja meg, de kell hozzá önerő.

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal